Keresés



Utolsó kommentek

Legtöbb komment ebben az évben



Szavazás


Gasztro

Slágerlisták

Magyarok a világban

Video Premiere


Jelenleg

olvasóm online

Legnépszerűbbek ebben az évben

NetworkedBlogs

Melegen ajánlom

Szavazás


Hasznos

Zene

Fashion & Design

Photos

Nagyatádi oldalak

Arcok

Arc nélkül

Filmes blogok

Gay blogs


  «Gyerünk, indulás!   Zslatko és Gus napok az Italian Job-on»  

07-11-18

Beszámoló (és frissített képek)

a többi képért klikk ide

Először is nehéz lenne mindenkit felsorolni és a történteket részletesen elmesélni, ezért felhívom a figyelmet arra, hogy ez a beszámoló nem fogja helyettesíteni a részvételt, sőt kárpótolni sem fog senkit.

Szóval megint úgy kezdődött, hogy elkéstünk, mint ahogy a sztárok szoktak, azzal a különbséggel, hogy mi nem vagyunk azok. Megint szép kis csapat gyűlt össze mire átvergődtük magunkat Zuglón és az Aréna Plaza-ba tartó tömegen. Hozzá kell tennem persze, hogy a Zuglóból kivezető összes út úgy be volt állva, mintha hétfő reggel lenne. Ez egyébként egész nap így volt, hiszen délelőtt mi is meglátogattuk a legnagyobb kelet-európai bevásorlóközpontot, ami szerintem kisebb mint a WestEnd, sőt szerintem még az Árkád is nagyobb. Mérges is vagyok, mert eddig az Árkádban minden jó boltot megtaláltam, erre most nyitottak Bershka-t és Peek-et is az Arénában.

Elkanyarodtam kicsit a lényegtől, tehát folytatom a mesét, de először is köszönetet mondanék Spring-nek, aki muffint sütött az eseményre, és Mimózának aki saját készítésű bonbon-t szolgált fel. Az előző bloggertalálkozó résztvevői közül több ember is igazoltan maradt távol, de Vince és College egész este emlegetve volt, sőt Betti még meglepetést is hozott egyiküknek. Azért annak nagyon örültem, hogy elég sok új ember jött el az ismerkedős estre, akik reményeim szerint jól érezték magukat és jönnek legközelebb is. Ott volt többek között végre Zoli és barátja, Redblek, Esdé, Telepatikus, Bruce alias Sodika, Kiele, Komédiás, Apuska, Miss Ruby és partnere, Meir, Virág, Pan, Szuperapu, Vermisimperator és Centarior, Rau, Nacky, Wiko, YShouldIbasaint, 979, Mike, Martini és Rib. Remélem mindenkit sikerült felsorolnom, akit pedig kihagytam, azt nem azért nem említem, mert nem volt öröm vele találkozni, hanem mert a sok sör miatt néhány név kiesett a fejemből, persze csak időlegesen.

Ahogy már ígértem tegnap is most következzen pár érdekes dolog, ami szóba jött a nagy eseményen. Volt ott minden kérem szépen, még az egyik sarokba húzódó társaság vibrátorélménymegosztóját is sikerült rögzítenem, bár egyikük szerint nem is neki van otthon pótszerszáma, hanem a macskájának. Wiko-val megvitattuk a bolti eladók és vásárlók gyöngyszemeinek listáját, majd a sértődést próbáltam enyhíteni, ami e miatt történt. Kyan is beavatott minket a szexuális életének legújabb fordulataiba és én megnyugodhattam, hogy a kedvenc bloggerem még sem aszexuális, ráadásul további megnyugvással szolgált, hogy Ricsi sem a híd alatt tölti az éjszakát, hanem Kyan ágya mellett. Hatalmas meglepetés volt számomra Mike is, akit én egy benga állatnak gondoltam és közben pedig egy elbűvölő és törékeny teremtés, aki ha a cél úgy kívánja, merész elhatározásait véghez is viszi. Azt hiszem mondanom sem kell, hogy a pincér srác nagyon boldog lett az este végére és még a pultot is majdnem lefejelte lányos zavarában. Az este másik nagy poénja Bruce szájából hangzott el, mely kijelentésével megfagyasztotta a levegőt néhány másodpercre, majd mindenki megkönnyebülten röhögött fel. Kedves barátunk bemutatkozása így zajlott: "Hello, Sodika vagyok!" Apuskáról azt hiszem senkinek nem tudok újat mondani, hozta a szokásos formáját, azaz csajozott ezerrel és női melleket tapogatott volna, ha engedik neki. Az találkozó legaranyosabb párosa minden kétségetkizáróan Meir és Ogre volt, akik egymás társaságában töltötték szinte az egész bulit, (majd közösen távoztak) de hát volt is mit megbeszélniük és persze a nyalókaátadást is meg kellett ejteni, mely most már nem sárga, hanem rózsaszín volt. Találós kérdésekre is kerestük a választ, ugyanis mindenki más véleményen volt azt illetően, hogy a pólóm milyen színű. Volt aki a kékre szavazott, de néhányan zöldnek látták. Szerintetek? Egyébként Zslatko pulóvere meg Ana szerint rózsaszín! Voltak még nagyon jó beszólások és elszólások, nem is erőlködöm, hogy mindet felsoroljam, csupán egyet említenék még meg, mely Wovbagger szájából hangzott el: "Össze kell mérniük, melyiküknek nagyobb a farka!" Jelentem, ez meg is történt!

klikk a képekért

Köszönöm mindenkinek a részvételt, a jó hangulatot és a sok kacagást. Már most szólok, hogy a következő ilyen jellegű eseményre nem fogadok el kifogásokat az alábbiaktól: Anyuha, Chillout, Wgx, Tisss, Zoli és Björk, Katze, Retro, Moikboy, Hansen, Sanyador, Dreamdancer, Agitator és Ada, Fcking, Kisdubos, Bandris, Trotter, Nefrit, Placida, Lyall, Bubber, Stroke, Noel, Vincepetya, ...

Amennyiben valaki szeretne a képekből, melyeket én csináltam, (és nem került fel a flickr-re, mert cenzúrázta) kérem jelezze kommentben az e-mail címével együtt és küldöm őket. Én is várom a többiek fotóit a gusvagyok@gmail.com címre! Előre is köszi.

Update: a szalonnakardigán is jó duma, azt el is felejtettem írni, meg azt, hogy Bruce tud sálat kötni, csak elkezdeni és befejezni nem! Weene meg szinte került, de miért is?


Kategória: személyes, shopping, poénok, emberek, blog Címkék: Blog, Blogger, Bloggerina, Blogtalalkozo, Esemeny
Írta gus 2007. nov. 18. 13:09 112 komment »

Eddig 112 komment érkezett

(Komment RSS a bejegyzéshez)
  • 13.  gus:
    2007. 11. 18. 14:23

    esdé: látod tudom én, hogy te ki vagy. :-)
    kisdubos: dehogy nem. én törzsolvasód vagyok. :-)
    Évikém: este többször is eszembe jutottál. nélküled még Katze és Retro sem jött el. :-(


  • 14.  sd:
    2007. 11. 18. 14:26

    Gus : nagyon helyes ;)
    (én meg Kisdubos törzshallgatója vagyok újabban :D)


  • 15.  anyuha:
    2007. 11. 18. 14:29

    A pólód neontürkiz, a Zslatkoé püspökhalványlila, kik mérték össze a farkukat, továbbá pislogok egy kicsit ezen a meir-ogre fordulaton, valószínűleg nem értem :D


  • 16.  anyu(ha):
    2007. 11. 18. 14:31

    (És majd írok mailt, de mindenképpen időben szólj a következő tali ügyében, hogy legyen időm felmondani :D)


  • 17.  Évi:
    2007. 11. 18. 14:33

    ja tényleg, ezt a meir-orge dolgot énse értem. vagy értsem úgy, ahogy érteni kell? *csodálkozós arc*


  • 18.  gyömbérke:
    2007. 11. 18. 14:36

    a következőre én is én is én is szeretnék menni. ám. :)


  • 19.  meir:
    2007. 11. 18. 14:36

    jajaja. valoban kellemes volt, bár a beazonosítás nem egyszerű. Ez a blogger név, meg a rendes és ki kivel van. Mindenestre a pultnál nemtudom kivel is beszéltem, de a ritka jó ízlésére, hogy meggypálinkakörtelével az megmaradt, majd utána pacsipacsi, de valoban ott volt ogre teso, aki betöltötte az estémet. Igaz azért figyeltem és, ha jól emlékszem akkor 979 mellettem ült, de nem tudom pld a tetkos mellű leány ki is volt. sajnos tovább nem jutottam, mármint befelé.


  • 20.  meir:
    2007. 11. 18. 14:37

    évi te ki voltál?


  • 21.  gus:
    2007. 11. 18. 14:40

    anyuha, Évi: nem kell mindent szó szerint érteni. ;-)


  • 22.  gus:
    2007. 11. 18. 14:43

    gyömbérke: reméltem is!
    meir: :-) tetkós mell? látszik, hogy buzi vagyok.


  • 23.  Évi:
    2007. 11. 18. 14:44

    meir, én most nem voltam sajnos... :(
    gus, oké :) akkor nem kombinálok. :)


  • 24.  meir:
    2007. 11. 18. 14:48

    gusi en is az vagyok baszod :) de volt tetkos mell :) akkor legyen ez talalos kerdes
    :)


  • 25.  meir:
    2007. 11. 18. 14:49

    gusi erre a farok izére én is beneveztem volna miert nem szoltal?


  • 26.  meir:
    2007. 11. 18. 14:51

    mutter en meg vartalak nagyon:) bar tudtam nem jossz, de akkor is. Igy en voltam a legoregebb:)


  • 27.  gus:
    2007. 11. 18. 14:53

    meir: a te 23 centidet nem akarta felülmúlni senki sem. :-)


  • 28.  sd:
    2007. 11. 18. 14:55

    a (tetkós) mell pedig említve lett a fotóknál is..tessék lenyomozni ;):D


  • 29.  gus:
    2007. 11. 18. 15:00

    esdé: jé, Virágnak tetkó volt a cicijén?


  • 30.  meir:
    2007. 11. 18. 15:02

    hogy ez eszembe sem jutott, de az vince:)


  • 31.  meir:
    2007. 11. 18. 15:05

    na latod:) gusi mert buzi vagy nem vetted eszre


  • 32.  Mike:
    2007. 11. 18. 15:18

    én speciel azonnal észrevettem a tetkós mellet, pedig...

    amúgymeg fucking freeblog... írtam szép beszámolót, linkekkel meg mindennel, erre freeblog azt írta szerelmes üzenetében, hogy ERROR... grrrrrrrrrrrrrr

    amúgy tényleg jó volt!!! Majd idővel talán postolni is tudok róla :S


  • 33.  gus:
    2007. 11. 18. 15:19

    Mike: Zslatko sem tud írni, már fél órája ezzel szenvedünk!


  • 34.  meir:
    2007. 11. 18. 15:21

    mert buzik vagytok:)


  • 35.  Évi:
    2007. 11. 18. 15:21

    énis blgoltam basszus és nemmegy :( brühü


  • 36.  Mike:
    2007. 11. 18. 15:36

    ja, most írta ki, hogy szervízelés van, grrrrrrrrrrrrr

    miért nem tudnak erről előre szólni?
    meg mit szervízelnek állandóan? én semmi javulást nem érzékelek, sőőőőőőőőőt, grrrrrrrrrrrrr

    lenyugszom, lenyugszom, lenyugszom. Bechert ide, az biztos segít ;)


  • 37.  Mike:
    2007. 11. 18. 15:49

    Kiele, megnéztem a képeket - látszik egy képen 979 füle és kész :D profi bujkáló a srác ;)


  • 38.  bjork:
    2007. 11. 18. 15:49

    igenis, értettük! :)
    *tiszteleg*


  • 39.  bjork:
    2007. 11. 18. 15:53

    ja igen, de nefrit is jöjjön!!!


  • 40.  gus:
    2007. 11. 18. 15:56

    meir: buzi, buzi, buzi,...:-DDD
    björk: nefrit már 3x beígért aztán nem jött :-(


  • 41.  979:
    2007. 11. 18. 15:58

    Mike, nem bújkáló vagyok, hanem ennyire jelentéktelen alak. Még a fotókon sem látszom. Egyébként nekem is elszállt a postom. Jippié!


  • 42.  meir:
    2007. 11. 18. 16:01

    közben nekem is lefagyott, tehat lehet mégis buzi vagyok


  • 43.  Virág:
    2007. 11. 18. 16:03

    Meir: a tetkós cicis én voltam, de legalább jó megfigyelő vagy. Bezzeg Mike lány létére milyen jól észrevette :).


  • 44.  Virág:
    2007. 11. 18. 16:04

    Jók a képek Gus, de milyen már, hogy benézek ide hozzád, erre az első képen ott figyel ekkorában a fejem :). A hetero férfiak álmát pedig köszönöm! :)


  • 45.  Mike:
    2007. 11. 18. 16:15

    979: nem vagy jelentéktelen, hidd el ;) téged bámulni is csak suttyomban mertünk ;)

    Gus: szépen lassan dögrováson lévő netemmel elkezdtem küldözgetni neked a képeket e-mailben... kábé karácsonyra meg is érkeznek ;)


  • 46.  gus:
    2007. 11. 18. 16:28

    Mike: ezek a képek jobbak, viccesebbek, érdekesebbek mint az enyémek!


  • 47.  meir:
    2007. 11. 18. 16:30

    gusi de cenzurazzad: :)
    ogres kepet kerek


  • 48.  gus:
    2007. 11. 18. 16:31

    meir: szinte minden ogre-s képen ott vagy és azért nem raktam ki a flickr-re.


  • 49.  meir:
    2007. 11. 18. 16:41

    az jooo:) de nekem azert kuldhetsz:)


  • 50.  kyan:
    2007. 11. 18. 16:44

    Én is észrevettem a tetkós melleket, én is, én is, én is...és wordben írjátok meg először. Én mindig mondom. Aztán rákattint a lapot ábrázoló ikonra, az automatikusan bemásolja...


  • 51.  kiele:
    2007. 11. 18. 16:48

    :) igen tanítóbácsi...


  • 52.  gus:
    2007. 11. 18. 16:54

    gyerekek, valaki árulja már el mi meir e-mail címe!


  • 53.  meir:
    2007. 11. 18. 16:57

    gus baszki mar kuldtel mailt :) de kuldheted a meir@fraamil.hu ra vagy msn:)
    te ma nagyon faradt lehetsz


  • 54.  gus:
    2007. 11. 18. 16:58

    meir: buzi. :-DDD


  • 55.  Svityó:
    2007. 11. 18. 16:58

    én is buzi vagyok, de nekem megmaradt Virág melle:) Meg apuska, ahogy próbálkozott a dekoltázsnál:) Vidám pillanatok:P


  • 56.  Évi:
    2007. 11. 18. 17:00

    kyan annyira cuki vagy a képeken, mondtam már? <3lávjú


  • 57.  gus:
    2007. 11. 18. 17:06

    Évi: kyan egy cukkerboy. imádom.
    wiko: apuskára én is emlékszem.


  • 58.  Évi:
    2007. 11. 18. 17:10

    énisimádom :) meg tégedet is ám :)


  • 59.  kyan:
    2007. 11. 18. 17:13

    Évi , és még nem is volt köztünk semmi:P Na megyek főzni:)


  • 60.  979:
    2007. 11. 18. 17:15

    Mike: aranyos vagy *elpirultam*, de nem haraptam volna. De Kyan tutira, egyszer már így is letorkolt.


  • 61.  Mike:
    2007. 11. 18. 17:18

    Gus: nem jobbak, csak máshonnan, más kezekkel készültek ;)

    Kyan: én wordben szoktam írni, mióta állandóan szervízelik a freeblog-ot. De a linkelést nem tudtam ott megcsinálni. Most is Lyall (a kis édes) csinálta meg nekem wordben a linkelést aztán hipp-hopp nagyon gyorsan be kopiztam freeblogra, de olyan gyorsan, hogy nem volt ideje error-t sem mondani!

    Évi: Kyan minden képen cuki :D Sőt még annál is...hm... ;)


  • 62.  Mike:
    2007. 11. 18. 17:19

    979: :D :D :D
    pont Kyan? tééényleg? ilyen rosszfiú ő titokban?


  • 63.  Évi:
    2007. 11. 18. 17:34

    mike: toooom, én már a múlkori blogtalin belestem:)


  • 64.  kyan:
    2007. 11. 18. 17:44

    979, én??? Ááá, ha csináltam is (de biztos nem), nem akarattal...még oda is akartam menni beszélgetni, csak te csúnyán néztél és elmentél. :(


  • 65.  979:
    2007. 11. 18. 17:48

    Kyan, én csak azért néztem, hogy te vajon miért nézel rám csúnyán :)


  • 66.  Antibaby:
    2007. 11. 18. 17:50

    No.
    Ricsi frizurája az egykor volt Chesney Hawkes-ot juttatta eszembe.
    Gus pólója szerintem türkiz. Türkiz kék. Zslatko kapucnisa fotón nekem lilának látszik, de legalábbis ugyanolyan színűnek, amilyen a tetovált mellű lányé... De én egyre gyakrabban kapom meg, hogy színtévesztő vagyok. :) Tehát a véleményem nem mérvadó.
    Gus folyton nagyon nevet. :)
    A Monroe-s cipő tulajdonosát üdvözlöm, tetszik a csukája, akárki is legyen benne. ;)


  • 67.  Spring:
    2007. 11. 18. 18:08

    Haha, Kyanre minden blogtalin csúnyán néz valaki:))))

    Egyébként isteni blogtali volt mindjárt írom a bejegyzést!


  • 68.  gus:
    2007. 11. 18. 18:08

    Antibaby: arra a cipőre nekem is fáj a fogam. a mosoly meg azért mert boldog vagyok!


  • 69.  Hansen:
    2007. 11. 18. 18:13

    Köszi az invitálást, és ahogy elnézem a tali jó hangulatban telhetett, így hogy őszinte legyek, nem ágállok ellen ;) :)


  • 70.  Spring:
    2007. 11. 18. 18:22

    Gus! Most néztem meg a képeket de el kellett, hogy szomorodjak, mert olyna kevés van. Nem cenzúráztál kicsit sokat?:) Vagy lehet keverem azokkal a képekkel amiket Mike csinált?


  • 71.  gus:
    2007. 11. 18. 18:25

    Spring: én nem sokat lőttem, mike inkább.
    Hansen: akkor tavasszal?


  • 72.  Spring:
    2007. 11. 18. 18:34

    Már kértem Mikétől:))))


  • 73.  Bumby:
    2007. 11. 18. 18:50

    Ohhh... végre sikerült belépnem. Jó volt a találkozó, érdekes élmény egy ilyen.

    A képeket meg várjuk, én is írok majd valamit.


  • 74.  Virág:
    2007. 11. 18. 19:04

    Gus egy bók: olyan jól összehoztad ezt a blogtalit, hogy nyitnotok kellene Zslatkóval egy rendezvényszervező irodát. Szerintem sikeres üzlet lenne.
    Kyan: észrevettem ám... :D, Wiko neked meg persze, hogy megmaradt, olyan sokat beszélgettünk.


  • 75.  gus:
    2007. 11. 18. 19:21

    Virág: jó ötlet bár mi párkapcsolat tréner irodát szeretnénk nyitni. egyszer majd megírom miért. :-)


  • 76.  gus:
    2007. 11. 18. 19:21

    Zoli: blogolj baszki! :-)


  • 77.  Antibaby:
    2007. 11. 18. 20:08

    Ha boldog vagy, gus, annak csak örülhetünk.


  • 78.  Hansen:
    2007. 11. 18. 20:15

    Okés megbeszéltük ;)


  • 79.  Dita:
    2007. 11. 18. 20:37

    Szóval jó volt a buli...
    Gus: A párkapcsolati tréningre lehet már jelentkezni? Asszem kezdek zátonyra futni.


  • 80.  gus:
    2007. 11. 18. 21:01

    Dita: jelentkezni lehet, de amennyire én látom, te olyan okos és intelligens vagy, hogy simán tudod kezelni ezeket a dolgokat. tudod mit, inkább beveszünk a cégbe! :-)


  • 81.  Nefrit:
    2007. 11. 18. 21:07

    én most ünnepélyesen megígérem, hogy legközelebb megyek, bármi történjen is! úgy szeretnék már találkozni veletek, de most konkrétan ki lettem dobva a lakásomból (anyumnak kellett és már ezer éve odaígértem), ezért lemásztam kecsóra.na :).


  • 82.  Mike:
    2007. 11. 18. 21:11

    olyat nem akartok indítani, ami szegény egyedülálló emberkéknek való?


  • 83.  gus:
    2007. 11. 18. 21:20

    Mike: az is benne lenne mint szolgáltatás! >-)


  • 84.  Dita:
    2007. 11. 18. 21:40

    Gus: Köszi a bókokat, asszem túlértékeltél kicsit...
    De, egy új állás viszont tényleg jól jönne, már úgy is totál elegem van a mostaniból!


  • 85.  gus:
    2007. 11. 18. 22:28

    Dita:-DDD
    anyu: mindenképpen írok majd előtte, de mennyi is a felmondási időd? :-)


  • 86.  Dita:
    2007. 11. 18. 23:27

    Hú-ha... Már számológéppel számoltam ki a "21-tizenkettő"-t!Kicsit elfáradtam a héten. Meg kicsit oda is vagyok ma, asszem besokalltam!Tele a puttonyom az idióta családommal, pasimmal, melómmal!És ma a bal térdemnek is heréi nőttek!


  • 87.  sd:
    2007. 11. 19. 4:09

    anyuha : nem egyszerűbb betegszabit kivenni?:D

    Gus: Apuska említette, hogy "a fő-fő szervező és egybegyűjtő gus és zslatko 4 szép szeme / 2 formás segge miatt"...Apuska hátsóját is pakold fel a képekhez!!! :D Bár nem emléxem, hogy milyen is lett a végeredmény, csak arra hogy le lett kapva..:-o ;)
    Vagy küldd el nekem mailben, mert kiváncsi vénasszony vagyok...a fantasztikus onmagamat kitakarós fotómmal együtt mondjuk ;) (találdmegwiwenazemilcímemlégyszi! ;) köszönet! :):* )


  • 88.  sd:
    2007. 11. 19. 4:32

    írtam mailt..egyszerűbb :D;)


  • 89.  gus:
    2007. 11. 19. 6:42

    esdé-nél is beszámoló, sok apuskás történettel: "...Később felbukkant körünkben Apuska is, mert illedelmes jógyerek módjára körbejárt minden asztalt és bemutatkozott szépen mindenkinek :D (megjegyzem, ő csinálta jól és még beszélőkéje is volt hozzá :P:D..meg pár üveg sör is volt már benne addigra :D ) Szövegelt, a WCbe rejtőzve öngyújtót szerelt(vagy inkább szétszedett?) :D Fél óra múlva már szabályosan fájt az arcom a sok vigyorgástól, pedig alapjáraton is szoktam sokat vigyorogni, de ez a srác egy állllllat! :D (a jobbik értelemben ;))..."
    kisdobos.freeblog.hu/archives/2007/11/17/Tandem/


  • 90.  Ana:
    2007. 11. 19. 7:09

    Az de jó lenne, ha a bejegyzésbe egymás alá nyomnád a többiek élménybeszámoló linkjét. Ana, akkor tényleg megtalálná mindet :D


  • 91.  gus:
    2007. 11. 19. 7:20

    Ana: ez itt például apuska élvezetes beszámolója, csak neked, csak most!
    apuska.freeblog.hu/archives/2007/11/18/meleg_blogger-pite/


  • 92.  gus:
    2007. 11. 19. 7:30
  • 93.  sd:
    2007. 11. 19. 8:51

    Jééézus! Nem kell így bereklámozni :DDD ;)

    Amúgy csekkoltam a fotókat...háááát..lehet, hogy csak simán törölni kéne őket? :D;)


  • 94.  csabb:
    2007. 11. 19. 9:10

    Ez Szodoma és Gomorra...MÉRNEMVOLTAMOTT???????????


  • 95.  chillout:
    2007. 11. 19. 9:44

    bocsánat, és elnézést és egyéb közhelyek (és nem azért nem vettem fel mert nem akartam hanem mert nem hallottam) szóval akik tehetnek arról, hogy nem voltam ott: a 38,5 fokos testhőmérséklet, verejték, orrfújás és a fiúm aki életveszélyesen megfenyegetett,arra az esetre ha kiteszem a lábam a lakásból. én már nem mondok semmit, csak bízom benne hogy a legközebbin ott lehetek.


  • 96.  meir:
    2007. 11. 19. 9:54

    jó kifogás, hihető:)


  • 97.  Virág:
    2007. 11. 19. 11:35

    Na végre, nekem is volt alkalmam írni egy kis blogtali-beszámolót :). Gus, köszi szépen még egyszer, hogy mehettem én is, és hogy ilyen jól megszervezted!


  • 98.  Bumby:
    2007. 11. 19. 11:51

    reszvetelidemokracia.
    blog.hu/2007/11/18/
    blogerek_ha_osszejonnek


  • 99.  gus:
    2007. 11. 19. 12:18

    Zoli: köszi a linket! te is írsz majd?


  • 100.  Bumby:
    2007. 11. 19. 13:15

    Hát ha túlélem a mostan anyázásokat, akkor lehet hogy veszem a bátorságot egy újabb íráshoz... terveztem.


  • 101.  tré:
    2007. 11. 19. 13:16

    Örülök, hogy ottlehettem. Sajnálom, hogy nem tovább. Így pl. nem láttam Apuskát, Meirt meg még egypár embert. Tök jók ezek a beszámolók, mert mindenki belinkel egy-két blogot, amiket így megismerek az arcokhoz :). Hogy is volt az a faszméregetős izé wovval? És mégis milyen állapotban (pisilős vagy kufircolós) gondoltátok? Tudtam, hogy nem lett volna szabad otthagynom. :) Bár Ana megígérte, hogy vigyáz rá. Köszi, Ana! :D


  • 102.  wovbagger:
    2007. 11. 19. 14:35

    jó volt, még 1x köszi!
    a fütyimérés nem velem esett meg, én csak a szokásos hangnemben megjegyeztem annak tényét.
    bővebben apuskánál.


  • 103.  meir:
    2007. 11. 19. 14:43

    Wovra en is kivancsi voltam, de nem jutottat ezek szerint el a farokmeregetesig


  • 104.  wovbagger:
    2007. 11. 19. 14:54

    meir, én is rád, sőt! valaki rá is mutatott a sarokban beszélgető társaságra, amikor kérdeztem, hogy meir itt-e van már?, hogy ott beszélget, ni!
    és ennyiben maradtunk.


  • 105.  meir:
    2007. 11. 19. 15:46

    na erre rájöttem én is éles elmével:) , hogy ennyiben maradt a dolog.*


  • 106.  gus:
    2007. 11. 19. 20:02

    chill: te nem is tudod elképzelni mennyire sajnáljuk.
    Zoli: téged mindig bántanak, pedig egy annyira szerethető gyerek vagy!
    tré: pedig apuska megérne egy külön bejegyzést. állati fazon!
    wov: senki sem érti rajtunk kívül ezt a fütykösös dolgot. ;-)


  • 107.  weeneedahero:
    2007. 11. 19. 20:19

    Guuuuus, nem is kerültelek!!!!! Jaj, te aszitted, hogy kerüllek? :(((( Neeem!! Nem akartalak én kerülni!!!


  • 108.  gus:
    2007. 11. 19. 20:33

    hero: hozzám sem szóltál!!! legközelebb hatalmas öleléseket kérek.


  • 109.  kisvirag:
    2007. 11. 19. 20:33

    ugye a következő az január elején/közepén lesz? Ugye?
    Mermostmáraztánamindenit énisakarooooom! :)


  • 110.  weeneedahero:
    2007. 11. 19. 20:49

    Jaj gus, ölellek, csókollak, ahol érlek, megígérem!!! De azt viszont nem, hogy ilyen füstbe megint elmegyek, hacsak nem szerzek addig egy gázálarcot :)


  • 111.  gus:
    2007. 11. 19. 21:26

    weenee: elnézést én még csak most értesültem a jó hírről. gratulálok. legközelebb pince buli lesz, szigoruan nem dohányzó. aki bagzani akar, az kimegy!


  • 112.  Bumby:
    2007. 11. 20. 6:55

    ...ohhhh.... már is elolvadttam...


Szólj hozzá

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. A hozzászólás sosem veszik el, akkor sem, ha nem megy a matek. Ha pedig kettőnél több linket pakolsz ide, spam leszel, de ez is csak időleges, mert mindenféleképpentében előszedlek. De ha valamiért mégis a tűréshatáron kívülre jutsz azzal, hogy baromságokat írsz nekem, teszed ezt sokszor, és csak arra megy ki nálad a játék, hogy felbosszants, akkor egy idő után nem kell fáradoznod, mert simán kitiltalak innen, és oszthatod az észt máshol. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

DE. Pillanatnyilag ebbe a blogba csak engedélyezett hozzászólások jelennek meg. Sorry, sok a hülye errefelé.




Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.