2010. márciusi bejegyzések

Lassabban szerethető, de kicsit sem ócska második lemezt tudhat maga mögött Yoav, melyről mint már korábban is írtam, a Yellowbrite Smile lesz az első kanadai kislemez, míg Európában a We All Are Dancing mutatja majd az utat.

Körülbelül úgy nézek ki mint egy 5 éves kisgyerek, és úgy is érzem magam. Hogy lehetséges ez? Majd te megmondod!

Először csalódás ízű volt Kelis új dala, de mára már hatalmas kedvenc. Legalább akkora himnusz, mint annak idején a Hold That Sucker Down volt. Nem is csoda, hogy ez utóbbit már megint feldolgozták, szerintem az Acapella is megér még pár verziót!

Körülbelül egy hetes a bringám, de ennyi idő pont elég volt arra, hogy kiderítsem, bizony el van átkozva. Pedig én mindent beleadtam, próbáltam szeretni, de máris látom, hogy nem fog menni.

Először is a zörgés-csörgés, aztán az esés, amihez mint már említettem nem igazán voltam szoktatva, aztán a kormány. Szombaton teljes szerviz, erre ma defekt. Életemben nem volt, soha! Azt sem tudtam mi az!

Mondtam is ma este Édespofának, egy óra gyaloglás után, hogy soha többé magyar kerékpár, legközelebb csak olyan országban készített bringát veszek, ahol a kétkerekű gyártás a nemzeti össztermék jelentős hányadát adja. Dán és holland, ha jól tudom.

Most árulom, hátha másnak nagyobb szerencséje lesz vele. Természetesen nem mondom el hozzá, hogy valószínűleg egy gonosz bibircsókos orrú boszorkány fura főzetekkel locsolta le, és így átkozta el.

A Lars And The Hands Of Light debütáló lemezén két zseniális nóta van, az egyik a Trentemoller és a Laidback által is remixelt Me Me Me, illetve a nyári tóparti esték hangulatát idéző Multicolored. Most ez utóbbi következik, melyhez Niki Vraast-Thomsen rendezett is egy nagyon bájos videót.

A norvég Kate Havnevik addig tologatta a második, You címre keresztelt album megjelenését, hogy átvette a helyét egy londoni csaj, aki egyenesen Blondie egyik számából kölcsönözte a nevét, és így lett belőle Sunday Girl. Első kislemeze igazán kellemes darab, ha lesz a debütáló lemezén egy kevéske trip-hop is, akkor senki sem állítja majd meg a trónfosztásában.

Mint azt már mindenki jól tudja, áprilistól érkezik a második Yoav album a boltokba, melyről Kanadában a Yellowbrite Smile lesz az első kislemez, míg Európában a We All Are Dancing, így szinte biztosak lehetünk abban, hogy mindkét dalhoz lesz videóklip.

01. new O.Children - Ruins
02. new Goldfrapp - Shiny And Warm
03. new Sia - Bring Night
04. new Goldfrapp - I Wanna Life
05. 01. Madita - Hey You
06. new Yoav - We All Are Dancing
07. new Hybrid - Original Sin
08. 05. Madita - Til I
09. new Yoav - Little Black Box
10. new Robyn - Fembot
11. 06. Alex Gardner - I'm Not Mad
12. new Hot Chip - I Feel Better - Richard X Mix
13. new Goldfrapp - Dreaming
14. 09. Madita - Too Dark
15. new Mason ft. DMC and Sam Sparro - Corrected
16. new Hybrid - Take a Fall
17. new Penguin Prison - The Worse It Gets
18. new Sunday Girl - Four Floors - Russ Chimes Remix
19. 04. Bomb The Bass - Happy To Be Cold
20. new Mademoiselle Caro & Frank Garcia - Soldiers

Az idősebbik Minogue kisasszony (igen, még mindig!) is csepegteti az információkat készülő albumáról, melyre állítólag Calvin Harris, Stuart Price és Jake Shears is ír dalokat. Rebesgetik, hogy jobb lesz mint eddig bármelyik Kylie korong, de én nem hiszem, hogy a Dave Seaman-nel és Steve Anderson-nal, Sean Moore-ral, Dave Ball-lal, és Rob Dougan-nal készített Impossible Princess című anyagot felül fogja múlni.

Wait For Me - Remixes! címmel május 17.-én jelenik meg Moby újabb anyaga, többek között Tiesto, Carl Cox, és Laidback Luke közreműködésével.

Mióta láttam Lady Gaga-tól a Telephone-t, remegve várom a folytatást, mely állítólag nem is olyan sokára, az Alejandro című dalhoz érkezik majd, hasonló sítusban mint az előzők.

Azért az nagyon jó érzés, hogy már nem érzek állandó késztetést a blogolásra, és nem szemetelem tele a naplómat az élet minden jelentéktelen pillanatával.

A tavalyi lemezt minél többet hallgatom, annál jobban tetszik, sőt odáig merészkedek, hogy minden idők legjobb poplemezei közé is betenném, akár az első 10-be is. Például az ilyen számok miatt!!!

Nem szoktam káromkodni, de ma akkorát estem bringával, mint még soha. Bár ha belegondolok, utoljára gyerekkoromban tanyáztam, Pesten még soha.

Az történt, hogy hazafelé tekertem, és az úton keresztben egy használaton kívüli sín feküdt, melyet próbáltam szépen átvinni, de elakadtam benne, majd át a kormányon, fejjel le, melyből a vállam tompított egy keveset. Az eredmény egy vérző búb, zúzódás a vállamon, vérző térd, és szakadt ruha.

Egyébként meg kurvára elegem van a lesből támadó, jelzés nélküli, kivilágítatlan fekvőrendőrökből, a sunyi kis kátyúkból, és a fel nem szedett, ezer éves sínekből. És az új biciklimet sem szeretem már. Egy ilyen "kis" balesettől olyan lett mint egy csónak.

Könnyed nyári slágerparádénak ígérkezik Sophie Ellis-Bextor 4. szólóalbuma, melyről máris itt az új klip a Bittersweet című dalhoz. A Straight To The Heart egyébként már jó ideje készül, legkésőbb tavaly októberre tervezték a megjelenést csak akkor még Make A Scene címmel, de aztán idén május lett belőle. Gondolom kiadói problémák miatt, hiszen a dalok Calvin Harris, Richard X, és a Freemasons segédletével már korábban is készen voltak, sőt hallhattunk is párat itt-ott!

Igaz, hogy most vettünk új biciklit, egy-egy városi Koliken-t, de egyikünk sincs teljesen elvarázsolva, bár a ürömben az öröm, hogy a vásárlás után pár nappal mindketten megtaláltuk az igaz szerelmet, egy még megfizethető, sokadik ránézésre is kiváló darabot. Most erre spórolunk, és én már most biztosan tudom, hogy a Van Moof lesz a tökéletes, az örök, a legszenvedélyesebb, amelyiket az ágyba is magammal rángatok! Az még kérdés, hogyan oldom ez meg, és az is töprengésre ad okot, hogy ha Édespofa is hasonlóan tenne, akkor két bringával már nehéz lesz nekünk is az ágyban maradni.

Egyébként volt már ilyen, például az első (és utolsó) western csizmám megvétele után azzal a csodálatos darabbal több szenvedélyes éjszakát is eltöltöttünk édes kettesben. De nem volt ez másként az első 55DSL pólómmal sem, pedig semmi különleges nem volt benne, egy egyszerű fehér darab volt kis logóval, de imádtam.

Mivel nem vagyok benne biztos, hogy nem teljesen beteges ez a fajta viselkedés, ezért remélem, ti is hasonló szenvedéllyel szerettek bizonyos tárgyakat, melyeket ha nem is az ágyba, de valahová magatokkal rángattok. Ugye így van!?

Ledörzsöltem egy csomó elhalt hámsejtet a bőrömről, hiszen végül is tavasz van, ilyenkor rügyezni kell aztán meg kivirágozni. Nem olyan nagy ügy, csak egy jó erős mosdókesztyű kell hozzá ... De később, sajnos csupán kíváncsiságból, merő naivságból képes vagyok a lefolyót is szétszedni, hogy megnézzem jó helyre kerültek-e, minden rendben van-e velük, pedig nem kellene ezt csinálnom. Mert ez a legnagyobb baj velem, hiszen merő csalódottságba torkollik amit művelek.

A Rocket utáni csalódottság és mélyfekete űr miatt azért a becsület is úgy kívánta, hogy adjak egy esélyt a Head First-nek, és való igaz, csak ízlelgetni kellett, megérteni, aztán baromira megszeretni, ami második hallgatás után már nem is volt olyan nehéz. Félreértések történnek néha ... De ne rohanjunk ennyire előre, annak aki nem ismeri a Goldfrapp-ot, tudnia kell pár dolgot.

Először is azt, hogy Alison és csapata a 2000-ben megjelent Felt Mountain című debütáló lemezzel szerezte be rajongóinak minimum a felét, ami nem is csoda, hiszen a teljes anyag egy varázslatos mestermű, mely előtt csak fejet hajtani lehet. Ezt jegyezzétek meg bólogatás közben, aztán majd elmagyarázom miért is fontos ez.

Szóval ott tartottam, hogy a Pilots, a Human, és persze az Utopia című daloknak köszönhetően a második lemez, mely Black Cherry néven látott napvilágot, majd ezt követően már 2005-ben a Supernature diszkós világa csakis csalódást okozhatott nekem, ellenben besöpört a fiatalabb és/vagy a vidámabb hallgatókból egy csomó újabbat, mondjuk még egy harmadot. De hangsúlyozom még egyszer, hogy csak számomra volt csalódás ez a két lemez, hiszen a tortából bizony sikerült még egy szeletet hasítani, de még korántsem az egészet. Nem tudom ez egyáltalán cél-e, de mindenesetre a csapat nem szarakodott, szépen lenyalták a tortavágó kést, felcsipegették a morzsákat, majd összehozták 2008-ban a Seventh Tree című, immáron negyedik sorlemezt, mely hangulatában visszakanyarodott a korai évekhez, megismételni ellenben az akkori sikereket nem tudta. Nekem szívmelengető állomás volt, kedvemre tettek, így érthető is, hogy nagyon vártam a folytatást.

Ekkor jött a már említett Rocket, melynek klipjét még az ajánlóba sem tettem be, olyan gőgös voltam és csalódott, de megkövetem magam, visszaszívok mindent, hiszen ma semmi mást nem hallgattam, mint ismétlőgombon az új lemezt, köztük nem elléptetve a fenn említett nótát is.

Mert bizony a lemez briliáns, semmi mással nem bírom jellemezni, mint azzal, hogy bizony ha az Abba készítene új felvételeket, azok bizony elképzelésem szerint ilyenek lennének. És bár sosem voltam Abba rajongó, ettől függetlenül minden elismerésem az övék, ahogy és amilyen sikereket elértek, én kedvelem őket. Ha megismételni lehetne ezeket az éveket, akkor bizony ilyen dalokkal lehetne. Könnyedek, dallamosak, fülbemászók, igazi slágerek, és ezen tulajdonságok ellenére is képviselnek egy elég magas minőséget, melyben azért benne van a keze Pascal Gabriel-nek, és Richard X-nek is!

Úgyhogy csak ajánlani tudom, sőt meleg szívvel ajánlom, hogy hallgassátok meg eme remekművet, mert majdnem olyan jól fogtok lakni vele, mint a Felt Mountain-nel. És itt térnék vissza arra, hogy azon zenehallgatók, akik eddig nem ismerték a Goldfrapp nevét, talán túl idősek hozzá, vagy eddig azt gondolták egyszerűen nem az ő ízlésviláguk a csapat, azok sem fognak csalódni, sőt beállnak a rajongók csapatába, mellyel az máris teljes létszámot számlál majd. Hiszen az Abba-t mindenki szereti!!!

Nektek is volt már biztos olyan, hogy eltűnt valamitek, melyről azóta sem derült ki, hogy hol van. Van amit ellopnak, mint a bringámat, de most inkább olyanokra gondolok, melyek megmagyarázhatatlan módon tűntek el a föld színéről. Persze tippjeitek vannak, nekünk is!

Nálam anyukám féltve érzett esernyőjével kezdődött, melyet egy osztálykiránduláson hagytam el. Persze sejtem, hogy mindez azért történt, mert annyira sokszor figyelmeztetett rá, hogy ne veszítsem el, amiből persze egyenesen következett az elhagyás.

De amikor albérletben laktam, szőrén-szálán eltüntettem a Loving You More című BT kislemezemet is, melyben Vincent Covello énekel. Képzeljétek, még a beépített szekrényt is szétszedtem, hátha mögötte meglelem.

Aztán jött a Skinny alsógatyám, ami olyan rejtélyes úton került le rólam, és veszett el, hogy még tippem sincs rá hol lehet. Gondolom így tíz év után már nem is kerül meg! Pedig évekig kerestem!

Ennél már csak az a furább, hogy Édespofa a farmerját hagyta el, és azóta sem értjük mi történt, hiszen mindig nadrágban jön haza, én nem láttam még alsógatyában flangálni az utcán. Arra gondolunk, hogy talán a szárítóról lopták el, ami a folyosón van, de nem ér gyanúsítgatni.

Ugyanez a helyzet a labdákkal is, ugyanis eddig már kettő veszett el, azaz egy teljesen az udvarról, az egyik kocsi alól, a másik pedig ma reggelre, de tudom hol van. Valaki éjszaka levitte a folyosóról az utcára, és bedobta a szemben lévő ház udvarára. Megáll az ész! (Javítás, vagyis eredmény: az első labda került a szemben lévő házba, még hónapokkal ezelőtt, a másik pedig begurult a szomszédomhoz, ma reggel találta meg. Úgy tűnik semmi összeesküvés nincs a háttérben, semmi rejtély, sőt inkább vicces az egész!)

És nektek mitek tűnt el? Segítsünk megkeresni? Mesélj, mit nem találsz, írd le a történetét, már amennyire emlékszel, és kiderítjük merre lehet. Játszunk nyomozósat?

Nem gondoltam volna, hogy bármilyen apropóból írni fogok még a One Life Stand-del kapcsolatban, de aztán az I Feel Better klipjével jól megleptek a srácok, szerintem téged is meg fognak.