2010. szeptemberi bejegyzések

Már azelőtt, hogy felvettek volna ehhez a londoni céghez, az interjún elmondták, hogy 6 hét fizetett szabadság jár. Aztán az első munkanapomon a spanyol főnököm behívott az irodájába, hogy 10 napom van amit még időarányosan kivehetek, így azt kéri, hogy mondjam meg mikor szeretnék lazítani. Szerintetek egy, vagy inkább két hetet vegyek ki november elsejétől?

Nem kicsit várom már, hogy megérkezzen az Olympia, hiszen a You Can Dance után, a Shameless is jobban bejön mint a korábban kiadott verzió a Groove Armada-val.

... a jövő héttől pedig még durvább lesz minden, hiszen dolgozni fogok. Igen, felvettek! Pedig már úgy tűnt egy hosszú nyaraláson vagyunk, de előbb-utóbb valóság lett abból, hogy külföldön fogunk munkát vállalni.

Itt Angliában egyébként sokkal könnyebb a hivatalos dolgokat elintézni mint az Brüsszelben tűnt. Rögtön első dolgunk volt bankszámlát nyitni, melyet mi a Lloyds-nál intéztünk. Mákunk volt, mert valamiért a Silver csomagot kaptuk, ehhez pedig azt írják a tájékoztatójukon, hogy egy év után adható csak, de megadták. A franc sem tudja miért!

Az angoloknál továbbá kell egy NI szám regisztráció, melyhez szükséges egy interjú, amire adnak telefonon egy időpontot, akkor kell befáradni a helyi Job Center-be. Nekünk ez október 6-án lesz, és hogy össze tudjátok hasonlítani, egy hasonló okmányhoz a belgáknál két hónapos várakozás van, ott október 27-re adták ki az időpontot. Az már csak hab a tortán, hogy amikor felhívtuk őket és meghallották, hogy magyarok vagyunk, rögtön felajánlottak egy tolmácsot, sőt az interjúra is kapunk egyet. Álmodom?

Aztán el kell intézni még egy dolgot a postán, a Home Office regisztrációt. Ez mindenképpen kell a munkavállaláshoz, tőlünk is mindenki ezt kérte elsőre. Be kell küldeni a magyar személyit egy szürke színű (safety) borítékban, két fényképet, és a leendő munkaadó által írott szándéknyilatkozatot, hogy foglalkoztatni kíván, vagy a már meglévő szerződést. Pár hét múlva ezeket a már meglévő engedélyekkel visszaküldik, mi mellékeltünk is egy válaszborítékot a csomagba, hogy biztosra menjünk. Mellesleg a követségen kértünk ideiglenes útlevelet is, hátha időközben át tudunk menni Luluért. Ez 40 font volt, de a regisztrációhoz fel kell tölteni az itteni bankkártyát is 90 fonttal, mert ezt húzzák le a szolgáltatásért cserébe. Remélem ezzel minden rendben lesz, mert az állásinterjún háromszor is elmondták, hogy ha ez nem lesz meg akkor mehetek amerre látok.

Aztán kell majd dokit is választani, és bejelentkezni az itteni betegbiztosítási rendszerbe, ezt majd most intézzük, még nem teljesen világos, hogyan kell, de majd meglesz ez is. Mindenesetre engem minden további nélkül elláttak már háromszor is a fülgyulladásommal, pedig még nem választottam dokit, amikor meg lobogtattam az otthon kért Uniós betegbiztosítási kártyát, elvették aztán megkérdezték ez mire jó, minek kell ilyen, majd visszaadták ... Ha pedig itt már szilárd lábakon állunk, megyünk haza, mert otthon meg mindenhonnan ki kell jelentkezni, például a TB-ből is, különben állítólag meg leszünk büntetve.

A kocsit is fél éven belül el akarjuk otthon adni, ugyanis addig lehet itt külföldi rendszámmal használni, aztán le kellene cserélni, de mi inkább megválnánk tőle, hogy itt vehessünk újat. Hogy miért? A válasz egyszerű, hiszen Angliában nagyon olcsók a kocsik, egy Volvo V70 890 font használtan, és még nem is néztünk nagyon körül, csak a Gumtree-n.

Szóval a lényeg, hogy szorítsatok nekem nagyon, hogy megfeleljek a munkahelyen, ami egyébként egy nagy nemzetközi cégnél lesz a Marble Arch-nál, az ő konyhájukon fogok kisegíteni és mosogatni. Egy barátunk fog betanítani az első héten, aztán már egyedül nyomom. De nem is a munka miatt aggódom, hanem mert az angolom itt kint úgy tűnik még kevesebb és szarabb mint azt otthon hittem.

Azt még nem is meséltem, hogy milyen volt kocsival átkelni fél Európán, és milyen most autókázni Londonban, mert ugye mi Micukóval jöttünk.

Elmondanám, hogy semmi különös, szinte az első perctől fekszik a téma, mármint a balos, sőt lassan észre sem veszem, hogy itt másik sávban vagyok, csak Zsolti kiált fel néha úgy ahogy a címben is olvasható. Egy-két fennakadás azért volt, például egy körforgalomba majdnem bementem ellenkező irányba, de a piros emeletes buszt is megállítottam egy időre, amikor Mari a GPS azt mondta, hogy: "Tartózkodjon jobb oldalon!"

Zsolti szerint félelmetes az egész, ő már a brüsszeli forgalomtól is rettegett. Mondjuk ott voltak is érdekességek, például két kanyarodó sáv, ami egy sávban végződött, aztán úgy álltak be, ahogy előbb értek oda. Meg a Flagey sarkán volt egy lámpa nélküli négyes útkereszteződés, ahol villamos, busz, autós, biciklisek, és gyalogosok kanyarogtak minden felé. De azt is túl éltük, ez itt semmi ahhoz képest!

Persze nem akarom leszólni az otthoni sofőröket, nem vagyok én olyan, de azért annyit megjegyeznék, hogy amint átértünk a határon, nekem még a ráncaim is kisimultak.

Már 2008-ban sem akart kimenni a fejemből ez a nóta, azóta is várom, hogy mikor lesz már végre nagylemez, de az csak nem akar jönni, ellenben itt van Sophie Shaw rendezésében egy kissé szomorkás klip, mely nem igazán illik most a hangulatomhoz, de ettől még élveztem, és nem kicsit meglepődtem a végén.

Igazából nem hatott meg eddig sem a lassan már 3 lemezes OK Go nevű banda, de ez a klipjük ide kívánkozik, hiszen kutyákkal bohóckodnak benne.

Két okból is kifejezetten baromnak sikerült ma éreznem magam a nap folyamán. Egyrészt az állásinterjún olyan voltam mint aki szeget nyelt, meg sem mertem szólalni angolul, csak nyökögtem. Ettől függetlenül azt mondják jól ment, és a héten kiderül mi lesz a válasz.

Másrészt pedig azért vagyok egy nagy hülye mamlasz kacsa, mert baszki az Oxford Street melletti kis utcában mellettem ment el Skin, én meg földbe gyökerezett lábakkal, tátott szájjal néztem, mint egy fasz. Még egy fél óra múlva is csak hápogva tudtam megkérni Zsoltit arra, hogy ha legközelebb ilyen van, bírjon rá a futásra, meg a beszédre, hogy közös fotót tudjak csinálni, vagy valami. Annyira béna vagyok, hogy most csak ezt a Beth Ditto-val közös képemet tudom megmutatni, mást nem!

Senki meg sem kérdezi mit keresünk Londonban? Persze azokon kívül akik tudják, mert mondtam nekik. Senki meg sem lepődik?

Pedig az van, hogy áttettük a székhelyünket, mert sajnos Brüsszelben nem jöttek be a számításaink, túl bonyolult a hivatalos papírok intézése, nem tudtunk munkát vállalni, és elszámítottuk magunkat a franciával is, többek között ... Ettől még jól éreztük magunkat, jó volt Zsuzscsiékkal együtt lakni, pedig eleinte paráztam tőle, de már sajnáltam amikor el kellett jönni. Körülbelül két hetet nyomtunk le ott keresve a lehetőségeket, de az utolsó napokban, amikor már Londont szerveztük, csak turistáskodtunk. Megszerettük az ottani szállásunkat is a Rue Wery-n, Lulu is jól érezte magát, még a meredek lépcsőket is örömmel ugrálta meg. Persze nem tettünk le a visszaköltözésről 100%-ban, hiszen engem behívtak a tanácsra október 27.-én a hivatalos papírok ügyében. Ha itt nem érezzük majd jól magunkat, akkor még mindig megvan a lehetőség ott folytatni. De nem akartuk felélni az összes tartalékunkat, és majdnem novemberig várni a sült galambot, közben meg azon aggódni, hogy beesik-e valami feketén végezhető munka, amiért ki is toloncolhatnak az országból, vagy sem. Inkább megkerestük a Londonban élő barátokat, hátha itt más a helyzet, könnyebb munkát vállalni, van is lehetőség, ...

... aztán miután lebeszéltünk mindent, csütörtökön elindultunk komppal Oostende-ből a kis Micukóval, de sajnos Lulu nélkül, akit ott kellett hagynunk 10 napra vagy még többre, Zsuzsiéknál. Itt ugyanis olyan kemény szabályok vannak a házi kedvencek behozatalára, hogy csak lestünk. Persze érthető, itt nincs veszettség, és nem is lesz, ezért kellett Lulu-t még elvinni Brüsszelben egy állatorvoshoz, aki vett tőle vért, majd elküldte egy laborba, melynek az eredménye után jöhet csak be a kutya az országba. Olvastunk mindenféle karanténokról, meg fél évekről, de a belga doki megnyugtatott, hogy csinált ő már ilyet, nem kell aggódni, nincs fél év várakozás. Remélem így lesz, de ettől függetlenül a napokban felhívjuk majd az itteni Home Office-t, és velük is beszélünk, nehogy aztán a határon fordítsanak vissza minket. Ők már csak tudják mit, és hogyan lehet. Egyébként sejtettem, hogy Lulu hiánya ki fog borítani, de amint átértünk Angliába, valami iszonyatos szomorúság vett rajtam erőt, de nem az idő miatt, itt süt a nap, nem esik, és 18-20 fokok vannak napközben. Inkább ez az egy hónapos pakolás, beköltözés, munkakeresés, idegenben tájékozódás, amire rátett még egy lapáttal Lulu hiánya, és az úton összeszedett fülgyulladás is. Összeomlottam, és első nap elsírtam magam, zokogtam Zsolti vállán, nem lehettem szép látvány, de aztán elmúlt. Megnyugodtam, pihentem, és számba vettem a dolgokat. Végül is ha minden jól megy, pár hét múlva megyünk Luluért!

Apropó fülgyulladás!!! Szombat délelőtt bementünk az itteni egészségügyi centerbe, ahol kaptam antibiotikumot, bár doki nem látott, csak egy nővérke. Az EU kártyámra nem is voltak kíváncsiak, elláttak anélkül is, csak a személyim kellett. Aztán tegnap estére olyan szinten voltam szarul, hogy már megváltásnak éreztem volna azt is, ha felszúrják, így visszamentünk a Wilson-ba, ahol egy nagyon kedves doktor látott el, majd felírt még két fájdalomcsillapítót, és kaptam fülcseppet is, melyek így már lehúzták egy kicsit a gyulladást, és végre rendesen kezdett folyni a fülemből a genny, nem csak cseppekben. Képzelheted milyen guszta, de legalább pár órára megszűnik tőlük a nyomás. A doktor egyébként kihangsúlyozta, hogy ha el is múlik a fájdalom és rendbe jövök, vagy legalábbis úgy érzem, azért ő szeretne még egyszer látni jövő pénteken. Olvastam egy magyar kórház oldalán, hogy milyen durva szövődmények lehetnek egy középfülgyulladás után, és mivel még sosem volt ilyenem, azt hiszem az lesz a legjobb ha szépen visszaballagok majd a kedves bácsihoz.

Egyébként itt mindenki kedves, nem nagyon találkoztunk még mogorva arcokkal, és ami főként kellemes meglepetés, hogy amint megtudják, hogy külföldi vagy, még tovább tudják húzni a szájukat a fülük felé. Elájulok, hogy itt mennyire illedelmesek, figyelmesek, ... Tegnap is a doktor, de a patikában a nénike is zabálnivaló volt, a bankban Ilene pedig olyan számlát nyitott nekünk amit még az itteni barátaink sem kaptak meg, és most marha irigyek. Silver Account-nak hívják, lehet vele mindenféle okos dolgokat csinálni, de sajna ma vissza kell mennünk, egyrészt az igénylőlapot leadni, másrészt szólni, hogy Zsolti nevét elírták. Mindenhol elírják, és nem lenne jó ha a bankkártyáján rossz név szerepelne. Mert várjuk, mint a messiást, ugyanis ez is kell a munkavállaláshoz, másrészt pedig itt nagyon furán néznek ha nincs chip-es kártyád. A legtöbb helyen az automaták el sem fogadnak másikat, tegnap pedig a Sainsbury's-ben méregettek furán amikor átadtam az Erste Bankos mágnescsíkos kártyámat. De van már Oyster kártyánk is, meg az itteni tömegközlekedésre kell, olyan mint a jegy, illetve a bérlet. Feltölthető online, vagy az állomásokon, és az utazás végén vonja le a megfelelő összeget. A londoni tömegközlekedés egyébként a magyar fizetésekhez mérten irtózatosan drága, ha majd keresünk, megmondom, hogy az ittenihez képest is az lesz-e! Ja, telefont és internetet is vettünk, itt fillérekért dobálják utánad a mobilokat, és az elektronikai cikkek úgy általában olcsóbbak mint otthon, vagy körülbelül ugyanannyiba kerülnek. Bár ahhoz nagyon gyorsan hozzá tudtam szokni, hogy Brüsszelben mindenhol van Wi-fi, ezzel ellentétben itt csak alig, azaz szinte sehol. Ez megrázott kicsit! De visszakanyarodva az árakhoz, a kaják sem tűnnek vészesnek, ahhoz képest meg pláne nem, hogy itt mindenki a sokszorosát keresi annak amit mi otthon. Mondjuk Brüsszel olcsóbb volt, az ottani Lidl nem egyszer meglepett minket, a kedvencünk pedig a Colruyt volt, ahol még a saját márkás (Everyday) termékek is finomabbak voltak mint Magyarországon a prémium kategória. Az áraaik pedig jóval alacsonyabbak! De itt sincs ez másként, a Sainsbury's iszonyatosan jó áruválasztékot kínál, és a saját márkás termékek is egész finomak. Gyömbérsört vedelünk minden nap, bár ezt még Belgiumban megszerettük, de itt is mindenhol kapható, még az Ikeában is!

Most elköszönök, mert Robi intézett nekünk egy meghallgatást a cégnél ahol ő dolgozik, így nemsokára indulunk a belvárosba. Majd jövök fotókkal, meg minden! Szorítsatok!

Annyi mindent hallottam már erről a láncról, annyiszor hangzott el a neve a tévében, annyian áradoztatok róla, hogy ha már itt vagyunk Londonban, gondoltuk azért mégis csak ... Meg azt is gondoltuk, hogy itt nem lehet olyan vészesen drága.

Persze minden viszonyítás kérdése, az itteni fizetésekhez képest tényleg nem drága a Starbucks, bár gondolom nem is ez a legolcsóbb. Ízre finom, mi a karamellás kávét ittuk egy muffin kíséretében. A süti nem volt nagy eresztés, Zsolti bármikor finomabbat csinál, de ettől még meg lehetett enni. Elméletileg járt még volna valamiféle életérzés is a kávé mellé, de ezt mi nem kaptuk el.

Végül is ez is csak egy kávézó, a jobb fajtából, de semmi különös. Jól van felépítve a stratégia, nagyon jó a híre, sztárok százairól tudni akik rendszeresen itt isznak, vagy elviszik magukkal a poharat. Pesten én is láttam pár színészt (Barátok közt!!!) bent, és akkor mi van?

Szecsődi Karcsi (bazeg, Károly) miközben arról kesereg, hogy állandóan buzizzák, megint adott a szarnak egy pofont. Ezek szerint azért az tetszik neki, hogy ő lehet a legújabb meg nem értett sztár, ezzel még el lehet nyafogni egy ideig a tabu.tv-n. (Öcsi, ezt nem jól tolod, ezt így kell profin csinálni!)

Valahogy így nem szeretnék ajándékot kapni. Tudom, most lelőttem a poént, de annyi baj legyen, remélem megbocsátotok nekem.

Megfogadtuk amikor eljöttünk otthonról, hogy nem fogunk sokat nosztalgiázni, igazából tegnap este tört ránk először valami honvágy féleség. Zsolti hiányolta az Anyukáját, az ágyunkat, a tévét, a fürdőszobát, én meg a lakást úgy egészében, Annát, Zolit, és Nórát, első körben ... (A sorrend nem fontos!)

Sarah meglepő módon további hódolatát fejezi ki a The Cure előtt, teszi most mindezt a sminkjével, aki pedig lemaradt a Lovesong feldolgozásról, azonnal pótolhatja.

Nahát mik vannak, nem is tudtam, hogy ez a kis liba így összekapta magát és a Jupiter Rising énekesével közösen nyomul Her Majesty & The Wolves néven. Remélem lesz folytatás, mert ez feldobta a mai estémet. (A Glaciers című szám, mely a videóban is hallható, egyébként beszerezhető ingyen ha meglátogatod a weboldalukat.)