"állat" kategória archívuma

Kint voltam ma délelőtt a pataknál, mert ki nem hagytam volna a hóesést, már csak Lulu miatt sem! De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy láttam két leszbikus kutyát, jót mosolyogtam rajtuk és a gazdákon, akik azon poénkodtak, hogy kellene már Erzsikének egy műfasz, akkor tényleg lenne értelme annak, hogy minden lányra rámászik, és meg akarja őket hágni.

És az is vicces volt, hogy az egyik gazdi nekem kezdte el magyarázni, hogy az állatvilágban a buziság teljesen normális dolog ám, csak az emberek csinálnak ebből ekkora ügyet! Ja!

Sűrű napunk volt, mely jó szarul végződött, amikor is iszonyú fáradt lettem és az ájulás kerülgetett, de ne ugorjunk ekkorát előre.

Először is délelőtt kimentünk Lulu-val a Hajógyárira, ahol első ízben vettünk részt Bulldog pikniken. Sajnos kevesen voltak, de a hangulat jó volt, Lulu nagyon élvezte. Képeket tettem fel a Facebook-ra, ott lehet őket csekkolni, van bothúzós, és Édespofára is rátalált egy angol kölök, akivel teljesen szerelembe estek!

Aztán kimentünk a Bringaexpo-ra, amit nagyon élveztünk volna, ha nincs fél óra elteltével bombariadó, és nem zavarnak ki minket a hóba. Ellenben használtuk az új Hungary Card-ot, mellyel olcsóbban tudtunk belépőt venni, így nem is volt akkora a veszteség. Persze a riadó nem a szervezők hibája, de semmit sem láttunk, vagyis alig valamit. Egy bicajba szerettem bele, a Koliken egyik termékébe, de most meg nem találom az oldalukon, így nem tudom megrendelni. Mindegy, holnap felhívjuk őket, aztán meglátjuk!

Mire hazaértünk, már olyan hátfájás és vacogás gyötört, hogy azonnal ágyba bújtam és most keltem fel. Jobban lettem, de még nem az igazi! Nem tudom mi a tököm van!

Kicsit szétzuhantam a héten, ezért elnézést is kérek gyorsan Szuperapu-tól, hogy nem voltam ma elég szórakoztató, holott ha nem is látszott, én attól még nagyon jól éreztem magam náluk. Finom volt a chips is!

Egyébként a felső ajkam cserepes, alul meg herpeszes, így ha valaki holnap a Bringaexpo-n, vagy a Bulldogpiknik-en nem ismer fel, nem fogok rá megharagudni.

Olyan fazonnal már találkoztam amelyik gyűlölte a kutyásokat, amiért nem szedik össze a kutyaszart, de olyannal még nem, aki azért üvöltözött volna velem, mert a háza elé, a fűbe, közterületre kakilt a kutyám.

Hiába mutattam neki a zacsit, hiába szedtem fel, semmi nem segített. Vérben forgott a szeme, és egy ásóval hadonászott felém a kerítés mögül, majd amikor mondtam és mutattam is neki, hogy összeszedem, csak még mérgesebb lett, mert szerinte feleseltem, és tiszteletlen voltam, pedig lehetnék, ha másra nem, akkor a korára ... Aztán amikor kidobtam a kukába a csomagot, és indultam volna tovább, kinyitotta a kaput, hogy még félelmetesebbnek tűnjön az egész.

Azért még visszaszóltam neki, mert kurvára bátor vagyok, és mert meg akartam felelni az elvárásoknak, hogy ha ilyen okos, akkor elárulhatná, szerinte hová vigyem vécére a kutyát, mire utánam lódult, és azt mondta: "Szarjon a tenyeredbe!"

Minden vasárnap délután megy az Echo TV-n egy kutyás műsor Ebugatta címmel, melyet az első adást követően elkezdtem nézni. Amellett, hogy számomra érdekes témákkal foglalkoznak, kiállításokat látogatnak, fajtákat mutatnak be, állatorvosi tanácsokkal segítenek, sajnos azért is nézem, mert felháborítóan amatőr az egész, olyan mintha visszamentünk volna az időben a rendszerváltás utáni időkbe, vagy legalábbis a Budapest TV, Anettka űrbe repítésének, és az első élő puncivillantások korába. Na jó, itt ilyen nincs, de ...

... a vágások, az aláfestő zenék, a kameramunka, a ... és a riporterek! Közülük is kiemelkedik Petrus Krisztina, aki bizonyára egy elbűvölő személyiség, ez a képernyőn is átsugárzik, de emellett sajnos nem csak külsejében idézi Csala Zsuzsa bemondónői, illetve műsorvezetői karrierjét. Mondjuk ki kerek-perec, Krisztina sajnos amatőr! Bájos, kedves, az állatok iránti szeretetét, és értük végzett munkáját sem kérdőjelezem meg, de nem képernyőre való. Háttérmunkára, egyelőre! Talán.

Tényleg nem bántani akarom, de basszus 2010-ben ilyet én még nem láttam. Mert az egy dolog, hogy kevés a pénz a műsorra, nem tudják megfizetni (még az én blogom is jobban néz ki, pedig csak simán nem bántja a szemet, tehát nem csak pénz kérdése) a legjobb webdizájnereket, nincs pénzük a legjobb, vagy a legújabb technikákat alkalmazni, de hogy a szerkesztő és a műsorvezetők is ennyire alkalmatlanok legyenek a munkájuk profi végzésére, az azért nem fogható másra, mint a hozzá nem értésre. Pedig régóta várok egy ilyen műsorra, élvezettel nézem ennek ellenére is, de néha szinte fáj. És a semmiből jön ez az éles fájdalom! Legalább mondanák be időnként, hogy most Krisztina következik, aztán 3 másodperc szünet, hogy el tudjak kapcsolni ...

Valamiért mostanában egyre többször veszem észre magamon, hogy mennyi berögzült szokásom lett. Kicsit vénnek érzem magam ezektől, nem vitás.

Például minden reggel kávét teszek fel, aztán pisilek, majd Lulu is elvégzi a dolgát, és mire ezekkel kész vagyunk, lefől a kávé is. Megiszom, megnézem a blogot, aztán tusolok, és megyek Luluval egy újabb, és hosszabb sétára. Ha dolgozom, akkor 7.45-kor indulok is, ha nem, akkor írok valamit a blogba, zenéket hallgatok, sorozatokat nézek felvételről, majd alszom dél körül, az ebéd belapátolása után egy újabb adagot. 4-5 óra felé aztán újabb séta, majd vacsora, de az már Édespofával együtt. Este újabb kávé, majd lejtőzünk az ágyban, filmeket nézünk, beszélgetünk, játszunk Luluval, és mielőtt elalszunk, egy újabb gyors pisilés.

Minden nap ugyanez a körforgás, de valamiért egy kicsit lelkiismeret-furdalásom is van azért, hogy nem vágyom hirtelen dolgokra, bulikra, minden nap másra. Na jó, csak néha!

Van az utcánkban pár francia bulldog, és közülük az egyik, egy Zsömi névre hallgató 6 éves kislány, éppen gazdit keres, mert nem tudnak már róla gondoskodni. Ivartalanítva van, szobatiszta, és nagyon különleges, ugyanis zöld a szeme, és a színe sem egy sztenderd. Természetesen ajándékba elvihető, csak jó helyre kerüljön, ami nem baj ha a közelünkben van, mert Luluval nagyon jó barátnők. Ha érdekel, fotó itt található, elérni pedig a gusvagyok@gmail.com címen tudsz.

Lulu érzi a tavaszt, már hullik a szőre, tele van vele a lakás. Csak tudnám honnan van ennyi, mivel a fele kutya kopasz. Édespofa szerint az utcáról, más kutyák szőrét szedi össze, és hozza fel. Na, ezután jobban figyelek, ha ezt meglátom, szíjat hasítok a hátából.

Ti találkoztatok már olyannal, hogy etetés közben és utána teljesen be van feszülve egy kutya? Luluhoz nem lehet hozzászólni kaja alatt és után legalább egy óráig, mert teljesen be van dühödve, áll a hátán a szőr, amint ránézek. Néha még morog is és csattogtatja a fogait. Mit lehet ez ellen tenni?

Ezt kérdezte tőlem a múltkor egy házaspár a pataknál, séta közben, én meg meglepődve néztem rájuk. habár mostanában Édespofa sem tiltakozik túlzottan, ha Lulu szeretne az ágyban, közöttünk elhelyezkedni, de persze lezavarjuk. Még.

Mert én nagyon nem repesek a gondolattól, hogy Luluka betegye a lábát az ágyba, miközben látom miben járkál az utcán, és miket vesz a szájába. Egyszerűen nem érzem szükségesnek, ez szerintem nem kell a szeretet kimutatásához, vagy nem ez a módja. Itt alszik az ágyunk mellett a szőnyegen, illetve a konvektor előtt, vagy az előszobában a kis ágyán, amit anyós készített neki. Teljesen jól elvan!

Nem vágyik közénk, szerintem ez is csak szoktatás kérdése, és ha egy gazdi az ágyban altatja a kutyáját maga mellett, az miatta van, nem a kutya miatt. Ő akarja, nem az eb. Persze nem ítélkezem, nekem tökre mindegy ki alszik egy ágyban az állatával, az én macskám is itt feküdt, de Lulut nem akarom ideszoktatni. Egyszerűen nem érzem szükségét.

Persze erre mondta az egyik kollégám, hogy ne kiabáljam el, ő is így kezdte. Egy évig nem jöhetett fel az ágyba a kutya, most meg már vele és a párjával alszik. Nem tudja mikor történt, olyan mintha mindig is így lett volna. Hát meglátjuk!

Azért az vicces valahol, hogy mi mindketten, de főleg én, baromi érzékenyek vagyunk a szagokra, én az is voltam mindig, erre most itt alszik az ágyunk mellett egy fingógép, beterítve a szobát jobbnál-jobb szagokkal. Eddig az összes illatosító felmondta már a szolgálatot, talán még a füstölő nem, de az meg nem mehet olyan ütemben, mint ahogy a szagok áradnak.

Ez a sors fintora, vagy mifene, de ez is viccesen hangzik így leírva. Murphy-nek van erre valamilyen törvénye? Biztos van, hiszen mindenre van!

Valaki a házban az egész lépcsőházat teleszórta asztali sóval, ami nem csak azért nagyon idegesítő, mert a felét már behoztuk a csokoládébarna greslapra, meg azért, mert Lulu kis lábait baszogatja, hanem azért is, mert a betonlépcsőt és a beton függőfolyosót gyönyörűen szét tudja marni.

Úgy látszik nem csak én alkotok új szavakat és kifejezéseket mostanában, ezzel szórakoztatva Édespofát, és persze magamat. Most olvastam a Facebook-on Norbitól, hogy a "rettegés foga", de Zoli és a "Lédig gaga" is hatalmasat ütött pár hete. Szerintem szépen fejlesztjük a magyar nyelvet, amelynek színesítéséhez ma nekem is sikerült hozzátettem, a "megbüdülve" szavacskát, ugyanis Lulu éppen ebben az állapotban van. Igen, fürdés előtt állunk!

Egyébként meg erről az egész jelenségről, mint ahogy az utóbbi időben mindenről, még a házasságok felbomlásáról is a Facebook tehet, bár talán nem teljes mértékben. Ugyanis az ottani "photoed" és hasonló szavak kitalálói vetekszenek a magyarra fordítók leghülyébbje díjért a cégünk fordítóival, akik néha olyanokat tudnak, hogy fel kell hívnom őket telefonon egy-egy e-mail után, hogy értelmezzük azt együtt, közös erővel.

Mindig is kerültem ezt a fajta kikapcsolódást, holott gyerekkoromban próbálták elhitetni velem, hogy az mekkora buli, de amióta úgy 10 éves korom körül láttam egy disznót késsel a nyakában, melyből fröcskölt a vér, a szőlők felé futni, majd eltűnni, és 20-30 férfit utána rohanni vérben forgó szemekkel, azóta senkitől nem veszem be, hogy mennyire jó mulatság is ez.

Most is szinte légmentesen elszigeteltem magam a történtektől, sőt el is aludtam, hogy hangmentessé is tegyem eme jeles eseményt. Nem mintha ettől nem történt volna meg, de legalább nem láttam és nem voltam részese. Nem tehetek róla, mások számára ez lehet szükség vagy élelemforrás, mert másként nem élet az élet, én akkor sem bírnék megölni egy állatot sem a húsáért, sem másért.

Pedig nem is emiatt lettem vegetáriánus, és nem is vagyok eltökélt, elvakult és elszánt állatvédő, csak nem tölt el jó érzéssel egy ilyen mocskos dolog.

Már azt sem tudom hol és kitől hallottam, hogy egy nagyvárosi csivavát levittek egyszer vidékre és kiengedték a kertbe játszani, mire felkapta egy nagy ragadozó madár, és elvitte. Állítólag!

De nem is ez a lényeg hanem, hogy végül is megtörténhet. Egy ilyen picike, pár kilós ebet simán fel tud emelni egy megtermett sas. Mi is nemsokára megyünk vidékre, és amikor Lulu kint játszik, én is szoktam látni a földről óriásinak látszó madarakat a levegőben, de még szerencse, hogy az én kutyámat hiába is hinné nyuszinak fentről bármilyen madár, a több mint 10 kilójával úgysem tudná felemelni.

Ha csak egy szóval jellemezhetném Lulut, akkor a lelkes szó ugrik be egyből, mert mindenért lelkesedik, mindennek örül, sosem depressziós, csupa öröm vele az élet. Egyébként is szeretem a lelkes embereket, nem csak kutyáknál jó tulajdonság ez!