"bicikli" kategória archívuma

Sűrű napunk volt, mely jó szarul végződött, amikor is iszonyú fáradt lettem és az ájulás kerülgetett, de ne ugorjunk ekkorát előre.

Először is délelőtt kimentünk Lulu-val a Hajógyárira, ahol első ízben vettünk részt Bulldog pikniken. Sajnos kevesen voltak, de a hangulat jó volt, Lulu nagyon élvezte. Képeket tettem fel a Facebook-ra, ott lehet őket csekkolni, van bothúzós, és Édespofára is rátalált egy angol kölök, akivel teljesen szerelembe estek!

Aztán kimentünk a Bringaexpo-ra, amit nagyon élveztünk volna, ha nincs fél óra elteltével bombariadó, és nem zavarnak ki minket a hóba. Ellenben használtuk az új Hungary Card-ot, mellyel olcsóbban tudtunk belépőt venni, így nem is volt akkora a veszteség. Persze a riadó nem a szervezők hibája, de semmit sem láttunk, vagyis alig valamit. Egy bicajba szerettem bele, a Koliken egyik termékébe, de most meg nem találom az oldalukon, így nem tudom megrendelni. Mindegy, holnap felhívjuk őket, aztán meglátjuk!

Mire hazaértünk, már olyan hátfájás és vacogás gyötört, hogy azonnal ágyba bújtam és most keltem fel. Jobban lettem, de még nem az igazi! Nem tudom mi a tököm van!

Nem szeretek nézelődni, látok eleget az interneten olyan dolgokból, melyektől a frász kitör, ha már bemegyek egy áruházba, akkor szeretek költeni. Megvenni azt ami megtetszik, nem akarom csak úgy bámulni, viselni akarom, megenni, magamra kenni.

Ezért is veszélyes bemennem egy plázába, ezért is nem szeretek pénz nélkül, csak úgy kóvályogni, mert nem látom értelmét annak, hogy megnézzek, magamra képzeljek egy csomó mindent, aztán hetekig nem bírjam kiverni a fejemből őket. Nem szeretek sóvárogni!

Ma is amikor Édespofa felvetette az ötletet, hogy ugorjunk be az Árkádba, elhúztam a számat, mivel üresedő pénztárcámat nem kívántam tovább sanyargatni, de aztán mégis csak sikerült. Nem nagy összeggel, de azért ha már megláttam, nem hagytam ott, sem a 3800 forintos Mustang inget, melyben úgy nézek ki mint Brad Pitt a Thelma és Louise-ból, sem a 3000 forintos Springfield széldzsekit, amely tavasszal az új bringámon suhanva, majd nagyon jól fog kinézni rajtam.

Most meg persze kicsit szívom a fogam, meg persze örülök is, hogy nem hagytam ki őket, de ha nem látom, nincs dilemma, nincs lelkiismeret-furdalás, és persze nincs boldogság sem. Utálom ezt a sok bugyuta és intenzív, egyszerre, de legalább gyorsan tovatűnő érzést! Hess, most dolgom van Thelma-val!

Az van, hogy eladtam még ősszel a bringámat, de most vennék egy használt, de jó állapotú kétkerekűt, mert már nagyon hiányzik. Nincs egy eladó biciklitek?

Tipikus gondolkodásmód, nem először és ha jól sejtem nem is utoljára találkozom vele. Talán a szocializmus hozadéka, bár reméltem, hogy legalább nem öröklődik.

- Képzeld, minden nap 5-kor kelek, mert 6-kor már hoz is be anyám Pestre kocsival.
- Jesszus, de hát ha Budán dolgozik, miért nem hoz akkor amikor ő is megy a munkahelyére, és akkor csak kidobna az Örsön.
- Persze logikus lenne, de még visszamegy az öcsémért, akit suliba visz, és csak aztán megy melózni.
- Ti bicikliről még nem hallottatok? Vagy saját olajkutatok van?
- Dehogy, csak amíg megtehetjük, miért ne járjunk kocsival. Nekünk ez jár. Biciklizni olyan csóró dolog.

Már nem először fordul elő, hogy egyszerre mondunk valamit, vagy gondolunk valamire, de ez a mai összeparázás azt hiszem örökké emlékezetes marad.

Amikor Édespofát hívom, az esetek 99%-ban maximum 3 csörgés után felveszi a telefont, ha pedig nem ér rá, akkor kinyom és visszahív, de ma hiába hívtam egymás után többször is, nem reagált. Aztán jött az aggodalom, és hívtam két kollégáját is, de az egyik szintén nem vette fel, a másik pedig ki volt kapcsolva. Akkor már nagyon durván beparáztam, de ő is, aki egy megnyitón volt a kollégáival, és ezért nem válaszolt egyikük sem a hívásomra. Nekem pedig lelki szemeim előtt lepergett, hogy miután minden reggel együtt autóznak a munkahelyre, biztos karamboloztak, vagy történt valami velük, és most ott fekszenek valamelyik kórházban, vagy mit tudom én.

De Édespofa is elkezdett aggódni amikor meglátta, hogy négyszer is hívtam, ami nem szokásom, és ráadásul Zsuzscsit is, meg a Krisztit. Mivel ilyet nem szoktam, hát bepattant a kocsiba és elindult haza a megnyitóról, mert közben én ki voltam kapcsolva és nem tudott elérni. Nem tudom, hogy az ő szemei előtt mi pereghetett le, majd este megkérdezem tőle, de biztos látta amint a piros bringámmal a nyakam köré csavarodva egy árokban fekszem. Még jó, hogy maximum 20 percig voltam nem elérhető állapotban, és tudtunk egymással beszélni mielőtt elkezdtünk volna sírni magunkban a semmiért.

Azt szokták mondani, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, de nagyon remélem, ez az ilyen esetekre nem áll.

A szülővárosomban bicikliztem egész nap, és ügyeket intéztem, meg rokonokat látogattam, amikor is megálltam a CSKCS lakótelepen egy kocsmánál, hogy legurítsak egy frissítőt. Már olyan fáradt voltam, hogy úgy éreztem, a két utcával arrébb található automatáig sem fogok tudni eltekerni, így a parkolóban elkötöttem egy ócska Simson motort, a tulajdonosának pedig kiírtam egy cetlire, hogy hol fogom hagyni a járgányt. Aztán viccből egy kicsit előrébb parkoltam le, hogy előbb örülhessen. 

Olyan vagyok mint Antibaby, mert én már egy kis napsütéstől is boldog leszek, vagy egy jó kis kajától, egy kóbor kutya simogatásától, pár óra bringázástól, vagy ha odaadhatom a használt ruháimat egy hajléktalannak (Édespofának üzenem, hogy eltüntettem a zacskót az ajtó mellől) de egy jó zenétől, is majd kiugrom a bőrömből. Igen az előbb belinkelt dal alapján jól következtetsz, hiszen megint rákattantam az Alphaville-re, akikhez számos nyári emlék fűződik még a gyerekkoromból.

És eszembe is jutott erről életem egyik első önálló döntése is, ami akkor történt, amikor a szüleimmel kimentünk "jugóba", és anyukám hátrahagyott a lemez osztályon, a következő mondat kíséretében: "Vehetsz egy kazettát kisfiam, azt megkapod húsvétra!" Én pedig csak álltam ott, a fejemben megannyi gondolattal, többek között azzal, hogy számba vegyem mik is vannak meg otthon a polcon, és mit kaphatok meg a haveroktól is hamarosan. Aztán három utolsó album maradt, egy a Modern Talking-tól, egy C.C.Catch-től, egy pedig az Alphaville-től.

Aztán hazafelé csak bámultam kifelé az ablakon, néztem az esőcseppek táncát az ablakon, miközben már sokadszor ment le a Forever Young, és boldog voltam. Még könnyeztem is!

Érdekes beszélgetéseket mindig el lehet csípni a buszon hazafelé, vagy munkába menet, csak némelyiket fáj hallgatni. Ezt például a piros hetesen követte el két, egyébként jól szituáltnak és első ránézésre nem nagy gyökérnek kinéző srác:

- Te! Szójjá má az öcsédnek, hogy lopjon nekem egy biciklit, de gyorsan!
- Jóóvan, szerintem le van zsírozva, de majd mondom ám neki, hogy ne legyen olyan hülye mint a múltkor. Képzeljétek, ellopott Dunakeszin a vasútállomás elől egy fullos mountain bike-ot, aztán eladta valami fasznak 4000 forintért.
- Jó van má, azért remélem nekem is olcsón megszámolja! Nem kell ilyen olcsón, de 10-nél többet nem adnék érte.
- Áááá, te tuti megkapod annyiért. Egyébként van ennél durvább is! Mert a bringás volt a leghülyébb, ugyanis még vágnia sem kellett az öcsinek, mert a hülye úgy kötötte ki a bicajt, hogy csak át kellett fűzni a láncot meg a lakatot, aztán vihette is. Az ilyen állatok meg sem érdemlik, hogy legyen bringájuk.

... csak nekem ne kelljen még, legalább addig amíg el nem tüntetem a téli úszógumit. Rajta vagyok, ma már súlyzóztam is, és kimentem a levegőre bringázni vagy 3 órát. Amíg pedig a kerékpáron ültem, volt időm szemlélődni egy kicsit, és meg kellett állapítanom, hogy bizony mindenki elég rendesen kivetkőzött magából. Mindenhol félig meztelen keblek, illetve szőrös mellkasok, rövidnadrágos srácok, kivillanó hasak. Aztán attól meg majdnem lezuhantam a bringáról, amikor megláttam egy párt csókolózni az egyik padon, és a lány keze a srác sliccén át el volt tűnve, és a kígyót masszírozta. Majdnem így is tömegbalesetet okoztam, hát mi lett volna velem, ha azt látom amint Banasha?

Ja, és azt tudtátok, hogy újra divat lesz a mokaszin? Én pedig most először érzem úgy, hogy a műanyag papucsokat és a sportcipőket szívesen lecserélném a képeken látható modellre. Mondjuk kék, vagy fehér farmeringgel, szakadt farmernadrággal, és svájci sapkával, szerintem dögös lehet. És ezzel a Clarks Lugger típussal is tudnék mit kezdeni!

Van amit az ember sosem felejt el, csak újra gyakorolnia kell, és belejön simán. Pár hónapos kiesés után én is megint formába hozom majd magam, és tegnap el is kezdtem, csak azzal nem számoltam, hogy mindezt nem dombra felfelé kellene kezdeni, hanem minimum egyenesben, de inkább lejtőn. Mire átértem a Lánchídon, már azt sem tudtam volna megmondani, hogy hívnak, mire pedig az Alkotásra értem, szépen a jobb oldalamra leestem a bringáról a fáradtságtól. Aztán toltam két megállót, de persze ezt soha, senkinek nem vallanám be!

Megvettem a bringát, most már csak átnézetni kell egy szerelővel, és venni hozzá pár apróságot, például egy lámpát, csengőt, esetleg egy új ülést. Édespofa azt mondja, hogy rendeljek a netről, mert az olcsóbb, de a kérdés az, hogy hol találok ilyen webshopot? Ti tudtok megbízhatót, jót, gyorsat és olcsót ajánlani?

Egyébként meg bátran ajánlom ezt a pápai srácot, ha üzletelni akartok. Nekem egy kis hibáért engedett háromezret, az egyébként sem túl drága árból, és még egy ajándék pumpát is kaptam. 

Ne tévesszen meg senkit a cím, ez a bejegyzés nem szól a leszbikusokról, igazából köze nincs hozzájuk, annál inkább a biciklihez. A cím csupán akkor született meg a fejemben, amikor a kollégámnak ecseteltem a tényállást, aki amint kiejtettem a "lesz bi..."című mondatot, rögtön valami másra asszociált. Vajon miért?

De mindegy is, a lényeg az, hogy a Bikemag oldalán ma lecsaptam a képen látható bringára nagyon olcsón, és holnap Édespofámmal megyünk is érte Pápára. Egy kis nyolcas van állítólag a hátsó kerekében, de ennyi pénzért csodákat ne várjon az ember. Bár én ettől függetlenül beleszerettem első látásra. Persze ti szakértők vagytok, így halljuk a véleményeket. Megéri ez a használt, kicsit kopott Motobecane kerékpár a fent említett összeget?

Valójában most jutott el a tudatomig, vagy csak a napokban kezdtem igazán elhinni, hogy tényleg nincs biciklim, ugyanis az eltulajdonítása után én még egy jó ideig minden reggel úgy mentem le a lépcsőházban, hogy biztos visszahozták már, és csak egy rossz vicc volt az egész. De nem is ez a legrosszabb, hanem az, hogy a tolvaj a bringával a "szabadságomat" lopta el. Mert számomra nem létezett olyan hely ahol ennyire jólesően magányos, de közben szárnyaló, szabad, őszinte, szerelmes, szeretett, tökéletes, nyitott, és örök gyerek tudtam volna lenni, mint amikor a nyeregben ültem.

A jó megfigyelők, vagy azok akik elég régóta olvasnak, már megfigyelhették, hogy nem vagyok egy Amerika-mániás, és nem is értem sokszor miért majmoljuk ennyire őket idehaza, amikor sokkal több és jobb példákat is vehetnénk, például a skandináv országoktól.

Azért mégis van néhány dolog, amit irigylek tőlük és hiányolom, hogy nálunk még senki sem valósított meg hasonlót. Ilyen például a magánházak előtti kirakodó vásár is, amit rosszabb esetben azért tartanak mert elhalálozott egy családtag és az ő holmiját árusítják ki, de legtöbbször persze nem emiatt vonulnak az utcára. Én simán el tudom képzelni, hogy Budapesten vagy a többi vidéki városban is, a lomtalanítás előtt legyen egy ilyen vásár, ahol az emberek a már nem használt cuccaikkal kereskedhetnek. Meggyőződésem, hogy fele annyi kidobandó holmi lenne! Én például most a lakás felét le tudnám vinni, annyi a nem hasznos termék, sőt mi több, vásárolnék egy jó állapotú bringát is kéz alatt, és erre mi sem lenne egyszerűbb, mintha a hétvégén elindulnék az utcában, aztán a kerületet bejárva keresnék egy szemrevalót. Ráadásul ez egy kényelmes módja is annak, hogy megszabaduljon az ember a felesleges dolgaitól, hiszen nem kell átvinni a város másik felére, valami használtcikk vásárra, csak a ház elé, ahol lakik.

Szerintetek kinek és hogyan kellene egy ilyet összehozni? Az önkormányzatoknak, a lakóknak, vagy netán egy magánembernek kellene ilyen akcióba fogni? Ti kihasználnátok egy ilyen lehetőséget? 

Azért jó tudni, hogy vannak még bátor, a vágyaiknak őszintén engedő emberek. Ezen a fenékreverős dolgon én is sokat gondolkodtam régebben, de megtenni sosem mertem. Talán leginkább azért nem, mert túlságosan belegondoltam a következményeibe, és ez máris észhez térített. Mert rögtön az jutott eszembe, hogy a 100 kilós, izmos állat két perc alatt utolér és még a szart is kiveri belőlem. Aztán a következő gondolatom pedig rögtön az lett, hogy inkább mégis arra vágyom, hogy az én seggemet paskolja meg inkább valaki, legalább én nem verekszem se ismerősökkel, se ismeretlenekkel.

Milyen fura az élet! Tegnap este megírtam, hogy le akarom cserélni a bicajomat, erre megharagudott és még éjszaka ellopatta magát a házunk udvaráról. A lakat sem volt akadály, hiszen nehogy már az ő árának segítségével vegyek egy másik bringát!