"emberek" kategória archívuma

... és nyilván van is jogsértő tartalom a posztok között, amiért én mostantól büntethető lettem. Szép új világ ez, aki erre vágyott, tegye fel a kezét!

(Az utolsó mondat egyébként a legjobb: "A törvénytervezet a Népszabadság információi szerint a külföldi médiát is szabályozni kívánná - amennyiben azt Magyarországon terjesztik.")

Ezt a mostani főnököm mondta pár hete, amikor meséltünk neki az otthoni helyzetről. Tátott szájjal nézett, nem akart hinni a fülének. Ez csak a mai hír után jutott eszembe, pedig már akartam posztolni.

Egyébként itt sokan nem értik miért nem akarunk visszamenni. A minap Donald mondta nekem viccesen, hogy amint összeszedek egy kis megtakarítást, úgyis megyek haza. Nem értette miért mondom azt, hogy eszem ágában sincs. Azt válaszolta, hogy: "De hát mindenki szereti a hazáját, ti magyarok miért nem?" Mondtam neki, hogy a szeretéssel nincs baj, de nem részleteztem kicsiny angol nyelvtudásommal a dolgot, csak egy példát mondtam neki: "Ha szerinted ott annyit tudnál félretenni egész évben, hogy csak egy hetet nyaralhatnál a Balatonon, itt meg egy havi odafigyeléssel egy hetet nyaralhatsz mondjuk Izlandon, mit választanál? Mert mi jól akarunk élni, ha otthon is lehetne, akkor nem jöttünk volna ide."

Tudjátok régebben, amikor hazánk fiai külföldre költöztek és jöttek a dumával, hogy: "Jaj édes Istenkém, annyira hiányzik a magyar konyha, úgy ennék gulyást, véres hurkát, meg krumplis tésztát tejföllel, Túró Rudit, és ..." Én mindig azt gondoltam ilyenkor, hogy menjenek már a picsába, én nagyon várnám, hogy új ízeket próbálhassak ki, nem izgatna a magyar konyha, hiszen mindenhol olyan jól főznek, ...

... ami állítást máris visszaszívom, és mindenkitől bocsánatot kérek akit akár csak a gondolataimmal is megbántottam, most meg leírva is, de elvonási tüneteim vannak. Vagyis nem is tudom mi ez, nem az otthoni főztünk hiányzik, hanem az, hogy végre egy jót egyek. Belgiumban ez még nem volt probléma, az még Európa, és Zsuzscsi jókat főzött, de itt Angliában minden másként van. Nem mondom, az elején belevetettem magam az angol dolgokba, kipróbáltam a sütiket, a Marmite-ot, a pitéket, és még nagyon sok mindent, de egyik sem jött be. Igyekszem nagyon, de itt nem tudnak főzni basszus, vagy én eszem rossz helyeken. A piték leveles tésztából vagy más íztelen pasztából állnak, fűszer nélküli töltelékkel. A torták amiket ettem, Digestive kekszből álltak, rajta valami porból készült katyvasszal, a péksütik meg említésre sem méltóak. Van olyan édesség is, mint az a tojáshabból készült cucc, amit mi a karácsonyfára szoktunk rakni, csak folyatnak rá valamit, tesznek mellé két szem gyümölcsöt, meg nyomnak rá tejszínhabot. Gulyás nálunk is volt a már konyhán kétszer is, de itt azt hiszik az valami Chili Con Care-féle étel, csak bab helyett krumplival. Hiába mondom, hogy az leves, egy híg valami, erre csak legyintenek. Egyébként a levesek is ha nem porból vannak, akkor szarrá főzött zöldségből, minden esetben összeturmixolva. Sót nem használnak, de szerintem fűszereket sem nagyon, az ételek pedig maximum 3 összetevősek, ami még nem is lehetne baj, csak annyira unalmasak.

Két hétig még próbálkoztam, de lassan feladom, hacsak nem ajánlotok valamit amin itt lehet élni. Mit egyek? Minden nap nem lehet a Sainsbury's tejszínhabos eperkrémes süteményén élni, meg a Fox's termékei is csak pár napig jelentenek újdonságot, de igazi kaját is ennék, ha már főzni ebben az albérletben nem tudunk.

... hogy minél többet, minél inkább akarok segíteni egy sérült embernek, ő annál inkább lebénul. Hiába pakolok a keze alá, vagy veszek ki a kezéből dolgokat, felemelek, leteszek, ő annál több mindent ejt el, tör szét, vagy bénázik el.

Ma megjött (igen, itt szombaton is jár a postás) Zsolti Home Office regisztrációja, az én National Insurance kártyám, az anyós is telefonált, olyat kérdezett a drága, amit sosem vártunk volna tőle: "Zsoltika, miért nem indul el a Windows?" Hát meg kell zabálni!

Képzeljétek, ma nekem kellett betanítani a helyettesítő porter srácot, aki addig dolgozik nálunk, amíg én szabadságon leszek. Felhívott tegnap Franciska, hogy reggel 7-kor személyesen engem fog keresni a gyerek, és magyarázzak el neki mindent. Nagyon vicces voltam, nevetett is, mert megkérdeztem, hogy a beugrós beszél majd angolul? Mondta, hogy igen, majd kitört belőle a röhögés és jó éjszakát kívánt. Ehhez képest elég jól ment minden, mondtam neki, ha nem ért valamit, csak szóljon, és megpróbálom másként elmondani. Most vagy nem érdekelte, vagy tényleg megértett.

Egyébként Joanna is azt mondja minden nap jobban beszélek, és tök jó, hogy bátor vagyok és mindenkivel leállok csacsogni. Erre Eva is rákezdett, hogy ne aggódjak, mert amikor ő egy évvel ezelőtt elkezdett itt dolgozni, csak annyit tudott mondani angolul, hogy "How Are You?" és én ehhez képest fényévekkel előrébb vagyok már most. Persze nem hittem neki, így az összes kollégát végigkérdeztem, hogy tényleg így volt-e.

Ja, és már viccelődök! Ma Joanna megijesztett reggel amikor kilépett a liftből, úgy csinált mintha szellem lenne és huhogott, én meg egész nap mindenkinek azt meséltem, hogy van a Portman házban egy szellem, és bemutattam Joanna-t, aki aztán tök jó szellemes, rémisztgetős sztorikat mesélt. Meg Donald-dal is hülyéskedek, bár az idegeimre megy néha, de ha már nagyon unom, mindig azt mondom röhögve az olyan dolgokra amelyekről tudja, hogy értem, hogy "Sorry, I Don't Speak English!!!"

De tök jó az is, hogy úgy érzem egyre jobban megszeretnek a kollégák, már minden nap habos kávékat kapok, reggelente megkérdezik a lányok mit ennék, Rasid minden édességéből hoz kóstolót, és Robi is nagyon jó fej, egész nap bohóckodunk. Hiányozni fognak most egy hétig. Fura, de így van.

Mennyire más itt minden Londonban, el is vagyok ájulva. Ma a séf karöltve a másik szakáccsal azt mondta, hogy én vagyok a legjobb kitchen porter aki valaha náluk dolgozott. Most mindegy, hogy ez igaz-e vagy sem, az sem lényeges, hogy mindenkinek ezt mondják, ebben az a nagyon fontos számomra, hogy nem a negatív elemekkel akarnak még jobb teljesítményre bírni, hanem pont ellenkezőleg. Tetszik!

Ma behívtak az irodába a nagyfőnökök, én meg már rögtön azzal indítottam, hogy mi a baj, egyből arra gondoltam, hogy most aztán jól ki leszek rúgva. Tipikus!

Erre közölték, hogy csak arra kíváncsiak, jól érzem-e magam, mennyire tetszik a munka, ... Elmondták, hogy nagyon elégedettek velem, mindenkinek kikérték a véleményét, és mindenki elismerően nyilatkozott rólam. Megkértek, hogy ne felejtsek el kitölteni egy nyomtatványt a beérkező árukról, és mellesleg kapok fizetésemelést is. Aztán ajánlottak egy jó nyelviskolát, ahová jövő hónaptól beiratkozunk, mert igen csak ránk fér a tanulást, ezt tudjuk mi is, és ők is. De ezek szerint terveik vannak velem, ami jó!

Egyébként két hét után, ma a főszakács csinált nekem omlettet, már tejszínhabbal kapom a kávét, és a szendvicsem is fel volt turbózva. Tudom, nem tűnnek ezek nagy dolognak, de voltaképpen azok. Ugye érted miért!

Az egészhez még hozzá tartozik az is, hogy azért hazafelé a metrón elgondolkodtam mennyi esélyem volt az előző, vagy az azt megelőző, és a többi magyar munkahelyemen arra, hogy bármilyen fizetésemelést kapjak. Még sosem kaptam ugyanis sehol. Ha jobban akartam keresni, ki kellett lépni, és találni egy olyan munkahelyet, ahol több a pénz. De nem csak a pénzről van szó, bármilyen elismerés jól esik az embernek, de otthon nem szokás osztogatni még a szóbeli dicséreteket sem. Ahol szeptemberig dolgoztam, konkrétan az volt a szokás, hogy teljesen kifacsartak, minden rossz volt, és csak hülye lehettél. Szívvel-lélekkel odatehetted magad, akkor is lebasztak mindenért. Remélem ez másnál bejön, nálam nem. Sosem értettem miért kell ezt csinálni. Nem nagyon fordult elő velem még a több mint 15 éves munkaviszonyom alatt, hogy ilyen eufóriát érezzek mint most.

Ja, és még annyi újdonság van, hogy Zsoltinak is lett melója, ő jövő hétfőn kezd, és teljesen véletlenül még egy másodállásunk is akadt, ami ugyan csak havonta egy délelőtt, de ennek is örülünk, hiszen az is 60 font. Hát ilyenek vannak. Meg az, hogy Lulu kibaszottul hiányzik, de terveink szerint novembertől újra együtt lesz a család.

Most pedig ágy, mert hulla vagyok. Remélem nem lett nagyon össze-vissza a bejegyzés. Rég írtam, nem is annyira hiányzik. Pörög az élet körülöttünk, és minden újdonság!

... a jövő héttől pedig még durvább lesz minden, hiszen dolgozni fogok. Igen, felvettek! Pedig már úgy tűnt egy hosszú nyaraláson vagyunk, de előbb-utóbb valóság lett abból, hogy külföldön fogunk munkát vállalni.

Itt Angliában egyébként sokkal könnyebb a hivatalos dolgokat elintézni mint az Brüsszelben tűnt. Rögtön első dolgunk volt bankszámlát nyitni, melyet mi a Lloyds-nál intéztünk. Mákunk volt, mert valamiért a Silver csomagot kaptuk, ehhez pedig azt írják a tájékoztatójukon, hogy egy év után adható csak, de megadták. A franc sem tudja miért!

Az angoloknál továbbá kell egy NI szám regisztráció, melyhez szükséges egy interjú, amire adnak telefonon egy időpontot, akkor kell befáradni a helyi Job Center-be. Nekünk ez október 6-án lesz, és hogy össze tudjátok hasonlítani, egy hasonló okmányhoz a belgáknál két hónapos várakozás van, ott október 27-re adták ki az időpontot. Az már csak hab a tortán, hogy amikor felhívtuk őket és meghallották, hogy magyarok vagyunk, rögtön felajánlottak egy tolmácsot, sőt az interjúra is kapunk egyet. Álmodom?

Aztán el kell intézni még egy dolgot a postán, a Home Office regisztrációt. Ez mindenképpen kell a munkavállaláshoz, tőlünk is mindenki ezt kérte elsőre. Be kell küldeni a magyar személyit egy szürke színű (safety) borítékban, két fényképet, és a leendő munkaadó által írott szándéknyilatkozatot, hogy foglalkoztatni kíván, vagy a már meglévő szerződést. Pár hét múlva ezeket a már meglévő engedélyekkel visszaküldik, mi mellékeltünk is egy válaszborítékot a csomagba, hogy biztosra menjünk. Mellesleg a követségen kértünk ideiglenes útlevelet is, hátha időközben át tudunk menni Luluért. Ez 40 font volt, de a regisztrációhoz fel kell tölteni az itteni bankkártyát is 90 fonttal, mert ezt húzzák le a szolgáltatásért cserébe. Remélem ezzel minden rendben lesz, mert az állásinterjún háromszor is elmondták, hogy ha ez nem lesz meg akkor mehetek amerre látok.

Aztán kell majd dokit is választani, és bejelentkezni az itteni betegbiztosítási rendszerbe, ezt majd most intézzük, még nem teljesen világos, hogyan kell, de majd meglesz ez is. Mindenesetre engem minden további nélkül elláttak már háromszor is a fülgyulladásommal, pedig még nem választottam dokit, amikor meg lobogtattam az otthon kért Uniós betegbiztosítási kártyát, elvették aztán megkérdezték ez mire jó, minek kell ilyen, majd visszaadták ... Ha pedig itt már szilárd lábakon állunk, megyünk haza, mert otthon meg mindenhonnan ki kell jelentkezni, például a TB-ből is, különben állítólag meg leszünk büntetve.

A kocsit is fél éven belül el akarjuk otthon adni, ugyanis addig lehet itt külföldi rendszámmal használni, aztán le kellene cserélni, de mi inkább megválnánk tőle, hogy itt vehessünk újat. Hogy miért? A válasz egyszerű, hiszen Angliában nagyon olcsók a kocsik, egy Volvo V70 890 font használtan, és még nem is néztünk nagyon körül, csak a Gumtree-n.

Szóval a lényeg, hogy szorítsatok nekem nagyon, hogy megfeleljek a munkahelyen, ami egyébként egy nagy nemzetközi cégnél lesz a Marble Arch-nál, az ő konyhájukon fogok kisegíteni és mosogatni. Egy barátunk fog betanítani az első héten, aztán már egyedül nyomom. De nem is a munka miatt aggódom, hanem mert az angolom itt kint úgy tűnik még kevesebb és szarabb mint azt otthon hittem.

Azt még nem is meséltem, hogy milyen volt kocsival átkelni fél Európán, és milyen most autókázni Londonban, mert ugye mi Micukóval jöttünk.

Elmondanám, hogy semmi különös, szinte az első perctől fekszik a téma, mármint a balos, sőt lassan észre sem veszem, hogy itt másik sávban vagyok, csak Zsolti kiált fel néha úgy ahogy a címben is olvasható. Egy-két fennakadás azért volt, például egy körforgalomba majdnem bementem ellenkező irányba, de a piros emeletes buszt is megállítottam egy időre, amikor Mari a GPS azt mondta, hogy: "Tartózkodjon jobb oldalon!"

Zsolti szerint félelmetes az egész, ő már a brüsszeli forgalomtól is rettegett. Mondjuk ott voltak is érdekességek, például két kanyarodó sáv, ami egy sávban végződött, aztán úgy álltak be, ahogy előbb értek oda. Meg a Flagey sarkán volt egy lámpa nélküli négyes útkereszteződés, ahol villamos, busz, autós, biciklisek, és gyalogosok kanyarogtak minden felé. De azt is túl éltük, ez itt semmi ahhoz képest!

Persze nem akarom leszólni az otthoni sofőröket, nem vagyok én olyan, de azért annyit megjegyeznék, hogy amint átértünk a határon, nekem még a ráncaim is kisimultak.

Két okból is kifejezetten baromnak sikerült ma éreznem magam a nap folyamán. Egyrészt az állásinterjún olyan voltam mint aki szeget nyelt, meg sem mertem szólalni angolul, csak nyökögtem. Ettől függetlenül azt mondják jól ment, és a héten kiderül mi lesz a válasz.

Másrészt pedig azért vagyok egy nagy hülye mamlasz kacsa, mert baszki az Oxford Street melletti kis utcában mellettem ment el Skin, én meg földbe gyökerezett lábakkal, tátott szájjal néztem, mint egy fasz. Még egy fél óra múlva is csak hápogva tudtam megkérni Zsoltit arra, hogy ha legközelebb ilyen van, bírjon rá a futásra, meg a beszédre, hogy közös fotót tudjak csinálni, vagy valami. Annyira béna vagyok, hogy most csak ezt a Beth Ditto-val közös képemet tudom megmutatni, mást nem!

Senki meg sem kérdezi mit keresünk Londonban? Persze azokon kívül akik tudják, mert mondtam nekik. Senki meg sem lepődik?

Pedig az van, hogy áttettük a székhelyünket, mert sajnos Brüsszelben nem jöttek be a számításaink, túl bonyolult a hivatalos papírok intézése, nem tudtunk munkát vállalni, és elszámítottuk magunkat a franciával is, többek között ... Ettől még jól éreztük magunkat, jó volt Zsuzscsiékkal együtt lakni, pedig eleinte paráztam tőle, de már sajnáltam amikor el kellett jönni. Körülbelül két hetet nyomtunk le ott keresve a lehetőségeket, de az utolsó napokban, amikor már Londont szerveztük, csak turistáskodtunk. Megszerettük az ottani szállásunkat is a Rue Wery-n, Lulu is jól érezte magát, még a meredek lépcsőket is örömmel ugrálta meg. Persze nem tettünk le a visszaköltözésről 100%-ban, hiszen engem behívtak a tanácsra október 27.-én a hivatalos papírok ügyében. Ha itt nem érezzük majd jól magunkat, akkor még mindig megvan a lehetőség ott folytatni. De nem akartuk felélni az összes tartalékunkat, és majdnem novemberig várni a sült galambot, közben meg azon aggódni, hogy beesik-e valami feketén végezhető munka, amiért ki is toloncolhatnak az országból, vagy sem. Inkább megkerestük a Londonban élő barátokat, hátha itt más a helyzet, könnyebb munkát vállalni, van is lehetőség, ...

... aztán miután lebeszéltünk mindent, csütörtökön elindultunk komppal Oostende-ből a kis Micukóval, de sajnos Lulu nélkül, akit ott kellett hagynunk 10 napra vagy még többre, Zsuzsiéknál. Itt ugyanis olyan kemény szabályok vannak a házi kedvencek behozatalára, hogy csak lestünk. Persze érthető, itt nincs veszettség, és nem is lesz, ezért kellett Lulu-t még elvinni Brüsszelben egy állatorvoshoz, aki vett tőle vért, majd elküldte egy laborba, melynek az eredménye után jöhet csak be a kutya az országba. Olvastunk mindenféle karanténokról, meg fél évekről, de a belga doki megnyugtatott, hogy csinált ő már ilyet, nem kell aggódni, nincs fél év várakozás. Remélem így lesz, de ettől függetlenül a napokban felhívjuk majd az itteni Home Office-t, és velük is beszélünk, nehogy aztán a határon fordítsanak vissza minket. Ők már csak tudják mit, és hogyan lehet. Egyébként sejtettem, hogy Lulu hiánya ki fog borítani, de amint átértünk Angliába, valami iszonyatos szomorúság vett rajtam erőt, de nem az idő miatt, itt süt a nap, nem esik, és 18-20 fokok vannak napközben. Inkább ez az egy hónapos pakolás, beköltözés, munkakeresés, idegenben tájékozódás, amire rátett még egy lapáttal Lulu hiánya, és az úton összeszedett fülgyulladás is. Összeomlottam, és első nap elsírtam magam, zokogtam Zsolti vállán, nem lehettem szép látvány, de aztán elmúlt. Megnyugodtam, pihentem, és számba vettem a dolgokat. Végül is ha minden jól megy, pár hét múlva megyünk Luluért!

Apropó fülgyulladás!!! Szombat délelőtt bementünk az itteni egészségügyi centerbe, ahol kaptam antibiotikumot, bár doki nem látott, csak egy nővérke. Az EU kártyámra nem is voltak kíváncsiak, elláttak anélkül is, csak a személyim kellett. Aztán tegnap estére olyan szinten voltam szarul, hogy már megváltásnak éreztem volna azt is, ha felszúrják, így visszamentünk a Wilson-ba, ahol egy nagyon kedves doktor látott el, majd felírt még két fájdalomcsillapítót, és kaptam fülcseppet is, melyek így már lehúzták egy kicsit a gyulladást, és végre rendesen kezdett folyni a fülemből a genny, nem csak cseppekben. Képzelheted milyen guszta, de legalább pár órára megszűnik tőlük a nyomás. A doktor egyébként kihangsúlyozta, hogy ha el is múlik a fájdalom és rendbe jövök, vagy legalábbis úgy érzem, azért ő szeretne még egyszer látni jövő pénteken. Olvastam egy magyar kórház oldalán, hogy milyen durva szövődmények lehetnek egy középfülgyulladás után, és mivel még sosem volt ilyenem, azt hiszem az lesz a legjobb ha szépen visszaballagok majd a kedves bácsihoz.

Egyébként itt mindenki kedves, nem nagyon találkoztunk még mogorva arcokkal, és ami főként kellemes meglepetés, hogy amint megtudják, hogy külföldi vagy, még tovább tudják húzni a szájukat a fülük felé. Elájulok, hogy itt mennyire illedelmesek, figyelmesek, ... Tegnap is a doktor, de a patikában a nénike is zabálnivaló volt, a bankban Ilene pedig olyan számlát nyitott nekünk amit még az itteni barátaink sem kaptak meg, és most marha irigyek. Silver Account-nak hívják, lehet vele mindenféle okos dolgokat csinálni, de sajna ma vissza kell mennünk, egyrészt az igénylőlapot leadni, másrészt szólni, hogy Zsolti nevét elírták. Mindenhol elírják, és nem lenne jó ha a bankkártyáján rossz név szerepelne. Mert várjuk, mint a messiást, ugyanis ez is kell a munkavállaláshoz, másrészt pedig itt nagyon furán néznek ha nincs chip-es kártyád. A legtöbb helyen az automaták el sem fogadnak másikat, tegnap pedig a Sainsbury's-ben méregettek furán amikor átadtam az Erste Bankos mágnescsíkos kártyámat. De van már Oyster kártyánk is, meg az itteni tömegközlekedésre kell, olyan mint a jegy, illetve a bérlet. Feltölthető online, vagy az állomásokon, és az utazás végén vonja le a megfelelő összeget. A londoni tömegközlekedés egyébként a magyar fizetésekhez mérten irtózatosan drága, ha majd keresünk, megmondom, hogy az ittenihez képest is az lesz-e! Ja, telefont és internetet is vettünk, itt fillérekért dobálják utánad a mobilokat, és az elektronikai cikkek úgy általában olcsóbbak mint otthon, vagy körülbelül ugyanannyiba kerülnek. Bár ahhoz nagyon gyorsan hozzá tudtam szokni, hogy Brüsszelben mindenhol van Wi-fi, ezzel ellentétben itt csak alig, azaz szinte sehol. Ez megrázott kicsit! De visszakanyarodva az árakhoz, a kaják sem tűnnek vészesnek, ahhoz képest meg pláne nem, hogy itt mindenki a sokszorosát keresi annak amit mi otthon. Mondjuk Brüsszel olcsóbb volt, az ottani Lidl nem egyszer meglepett minket, a kedvencünk pedig a Colruyt volt, ahol még a saját márkás (Everyday) termékek is finomabbak voltak mint Magyarországon a prémium kategória. Az áraaik pedig jóval alacsonyabbak! De itt sincs ez másként, a Sainsbury's iszonyatosan jó áruválasztékot kínál, és a saját márkás termékek is egész finomak. Gyömbérsört vedelünk minden nap, bár ezt még Belgiumban megszerettük, de itt is mindenhol kapható, még az Ikeában is!

Most elköszönök, mert Robi intézett nekünk egy meghallgatást a cégnél ahol ő dolgozik, így nemsokára indulunk a belvárosba. Majd jövök fotókkal, meg minden! Szorítsatok!

Egyre inkább úgy tűnik, az utóbbi napokban szép lassan beszippantott minket az őrület malma. Nem elég, hogy napközben úgy vigyorgunk mindenen mint a tejbetök, még éjszaka sem hagy nyugodni minket a mindent átszövő butasághalmaz.

Én többször fél órákat töltök azzal éjfél után felébredve a félálomból, hogy eltervezem milyen lesz Csilláékkal kávézni a Café Belga-ban, Gabival shoppingolni, Chillout-tal gofrizni, Zsuzsival piacozni, hogyan fogjuk kergetni a kacsákat Lulu-val a tóparton, felfedezni a várost biciklivel és milyen lesz első este az új albérletben aludni, Zsolti pedig azzal, hogy milyenre festi majd ki az első lakásunk falait, milyen kocsit veszünk, ...

Mondom én, hogy megőrültünk, eszünkbe sem jut aggódni a majdnem egy napos út miatt, a belga személyi miatt, a munka miatt, és úgy összességében a fontos dolgok miatt. Minden más, apró-cseprő tevékenység eltereli a gondolatainkat ezekről, meg ezek úgyis meglesznek, akkor is ha nem parázunk rajtuk ezerrel.

Tegnap a belga Pukklepop fesztiválon öngyilkos lett az Ou Le Est Swimming Pool énekese, Charles Haddon. 22 éves volt, októberben jelent volna meg az első albumuk, sikereik csúcsán történt mindez. Hivatalos közlemény még nincs, állítólag leugrott egy póznáról.

- Ma már kétszer melléittam a kávét, szerintem már a tüdőmben is az van, tüsszögök tőle, és fulladozom, lila a fejem is.

- Lulu hálózsákját meg kivetette magából a mosógép, szerintem nem bírja értelmezni. Külön kellett centrifugálni, mert a többivel nem ment.

- Egyre jobban zavarnak a szőreim. Gyerekként nagyon szerettem volna ha majomnak néznek, de azért ami sok, az sok. Lóg az orromból, a fülemből, a fél arcom szőrös lett, már a szemem alatt is, ... De nem sírok, tépek férfi módjára!

- Kell egy cipő, ez lett a jelmondatom mostanában. Nem nőttem ki a régieket, csak nem hordom őket. Igazából egyet hordok, a fehér Diesel-t, ami már lassan a kukába kívánkozik. Kell egy másik, egy univerzális.

- Rájöttem, hogy egyáltalán nem zavar, hogy nem mentem ki egyik nap sem a Szigetre. Talán a Peaches-t megnéztem volna, Danny miatt meg főleg, mert nagyon bírom a csávót, de ennyi!

- Arra is rájöttem, hogy én igazából szerettem a mostani munkahelyem és a legtöbb embert akikkel együtt dolgoztam, és most nem csak a nosztalgia szólalt meg bennem, semmi elérzékenyülés. Mondtam is nekik, hogy a búcsúbulimra semmilyen meglepetéssel ne szolgáljanak, mert nem akarok bőgni.

- Így meg olyan a lakás, mintha Édespofa elköltözött volna, és erre még egy lapáttal rátett, hogy tegnap nem aludt itthon, és ma is csak éjjel fogunk találkozni. Nem is tudom mikor voltunk ennyit egymás nélkül. Arra jó volt, hogy rájöjjek, mennyire hiányozna ha nem lenne!

Vannak olyan hibák, melyeket nem szabad elkövetni, és ezek mind olyan dolgok, melyeket már a kutya megérkezése előtt jó tisztázni, a kellemetlenségek elkerülése végett.

1. Ilyen az eb ágyba engedése, feltéve ha nem akartok rodeózást esténként, kutyaszőrt a szátokba, nyálas ágyneműt, meglepetés dolgokat a párna alatt. Ha az első perctől ki van tiltva az ágyból, és a saját helyén alszik, sokkal jobb lesz neki is, és neked is. Persze ha mindenképpen ragaszkodsz a közelséghez, megoldás lehet az ágy mellé tenni a fekhelyét.

2. A játékkal kapcsolatban két dolog is, az egyik, hogy néha hagyjátok magában ellenni a kutyát, had szokja, hogy nem kelletek mindig ti is a bulihoz, így fellélegezhettek alkalmanként.

3. És ne hagyjátok háztartási tárgyakkal elfoglalni magát. Vigyázat, az utcán felszedett dolgok is veszélyesek, mint a vécéguriga, a büdös zokni, a konyharuha, a mosogatószivacs, a festőecset, a zacskók, és a hasonló dolgok nem valók kutya szájába, mert megszokja, hogy a ti dolgaitokat is lehet rágcsálni. Legyenek neki saját játékai, melyekkel ti nem használtok. Sétához is érdemes labdát vinni, bár Lulu-nál pont emiatt labdafüggőség alakult ki, de ez még mindig jobb mint mondjuk a vécékefe-függőség!

4. Aztán van ez a vendéges dolog! Mi ezt elcsesztük. Lulu nem bír magával ha idegenek jönnek, mindenkit összenyal, hozza a játékokat, pörög, le se lehet lőni.

5. A legfontosabb pedig, hogy kerüljétek a kocsmákat! Én elkövettem azt a hibát, hogy éjszaka, amikor már zárva volt a közért, beszaladtam Lulu-val a sarki alkoholistákhoz cigarettát venni, ott meg mindenki aranyos volt vele. Simogatták, kekszet kapott, vizet raktak elé, bemehetett a pultba, ... Így most minden séta alkalmával eltántorítatlanul húz a kocsma felé, le sem tagadhatnám, hogy minden nap oda járok vele, legurítani a felest.

Tehát vigyázzatok mit szabad és mit nem a kis kedvencnek, gondolkodjatok előre, mert sok kellemetlenségtől, azaz vicces balfaszkodástól kímélhetitek meg magatokat. Persze nem csak a fent felsoroltaktól. A ti tapasztalataitok milyenek?