"emberek" kategória archívuma

Azt hiszem nagyon sokáig így fogjuk emlegetni az elmúlt szombatot, az öcsém pedig ideiglenesen a kulcsos gyerek becenevet kapta. Kabaréba illő jelenetek, és a többi ...

A történet sima, elindultunk Kecskemétre, Lana keresztelőjére, és már majdnem a kocsinál jutott eszünkbe, hogy mindent lehoztunk, csak a kocsikulcsot nem. Oké, semmi gáz, felugrottam érte, aztán viharzódtunk az öcsémékhez, kapkodás, miegymás, indulás az Arborétumban lévő kápolnába. Mielőtt behúztam volna az ajtót, jött a kérdés: "Kulcs megvan?" Jött a válasz: "Meg hát." Aztán bedug, fordít, de nem fordul. Még szép, hogy belül is maradt egy kulcs, pont a zárban, kilincs meg szintén belül. Nem volt lacafasza-faca, majd kinyitjuk ha visszajöttünk, végül is csak Lulu-t zártuk be!

Aztán nem volt meg a pap, a keresztanya az erdőben kereste, ezen is jót nevettünk, de azon is amikor kiderült, hogy az autókereskedésben áldja a kocsikat, azért késik. Aztán végighallgattuk a marketing-előadást, majd a könyvajánlót, majd megint reklám, hatásszünet, végül kis ruha, szenteltvíz, kereszt, majd Móni apja felhúzta magát a harangzsinórra. Séta, aztán indult volna a négy kocsiból álló konvoj, de öcsémék csak nem akartak csatlakozni. Pár perc múlva kiderült, hogy azért nem, mert bezárta a csomagtartóba a kulcsot. Ekkor már megvolt az alaphangulat, nem kellett több, a napot elbaszni már nem lehetett. Dőlt a pálesz is, miután a kocsit, majd a lakást is feltörtük!

Végül egy kerti partin végeztük, ahol olyan műsor volt, mely igazán ismétlésre szorul. Csecsek csattantak, Lulu őrült módjára kergette a sípoló labdát, aztán a mosogatószivaccsal készült valamilyen titkos küldetésre, majd egy ecsettel harcolt, de végül csak elkapták. Augusztus 21.-én megyünk megint már csak azt kell eldöntenem, hogy józanul lesz jó a buli, vagy most én is igyam magam a sárga földig?

Vasárnap pedig szülinapot tartottunk, húgom kislánya most lett egy éves, és egy igazán elbűvölő nőcske lett belőle. Egyszerűen alig bírtam otthagyni! Ha jól emlékszem évek óta nem éreztem ilyen jól magam családi körben, köszi mindenkinek!

... az olyanokat, mint például a kapcsolatunk Édespofával. Nincs vita, tökéletes az egyetértés mindenben, nincsenek kétségek, fél szavakból, vagy akár dünnyögésekből is megértjük egymást. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább mesélek még az egyszerű dolgokról.

Az olyanokról, mint az OEP ügyfélszolgálata, ahová interneten lehet sorszámot húzni, időpontot kapsz, aztán 5 perc alatt sorra kerülsz, és újabb 5 perc múlva már ott sem vagy, míg mögötted 60 ember várja a megváltást. De ilyen a Hungary Card-dal intézett autópálya matrica is. Küldesz egy üzenetet az ágyból, ki sem kell mozdulni otthonról, és máris kész vagy, ráadásul pénzbe sem kerül, csak az sms ára. De a Főgáz is ilyen, bár ott sorban kell állni, de aztán varázsütésre intézik a dolgokat, legalábbis az egyiket, a másikra még várunk sajnos. Aztán ilyen egyszerű, de nagyszerű dolog az új mobilom is, és rajta az Android. Két nap, és totál szerelmes lettem, nem kellett olvasgatni hozzá semmilyen útmutatót, nem kellett hívnom Amby-t, hogy segítsen, mert ráhangolódtam pillanatok alatt. Olyan sima, mint a frissen gyantázott seggem, már ha lenne ilyen. A Nokia E71-től ez fényévekre előre van, minden klappol, a Twitter, a Facebook, a Tumblr, a Szónikus csavarhúzó, és a Foursquare alkalmazás is, de még sok tízezer másik is van, melyeket két enter megnyomásával a magaménak tudhatok. És gyűlölöm a bonyolítást, mint amit például a munkahelyemen csinálnak, vagy amit a T-Mobile művel a netes jelszavakkal, melynek cseréjéhez be kell fáradni hozzájuk, sorban állni, aztán fizetni 400 forintot. Ez a jatt, vagy mi a faszom?

De ugyanígy vagyok az emberi kapcsolatokkal is, ahol szintén nem vagyok hajlandó fáradozni. Vagy jön valami magától, vagy inkább ne ... Sokszor próbáltam küzdeni, erőltetni, másként csinálni, de semmi értelme. Ha valami nem fekszik az első pillanattól kezdve, akkor nem látom további értelmét a csatának. Még anyámmal is így vagyok, ha bedurcizik, én léptem! Olyan meg csak a mesékben vagy, hogy halálra küzdöd magad valakiért, aztán örökre együtt. Nem mondom, kicsit lehet kapálózni, de vannak határok, nálam nagyon is alacsonyan.

Mert mint mondtam korábban is, én utálok idegeskedni, sorban állni, várni, vitatkozni, azt meg pláne rühellem, ha ezeknek a vége csalódás, lehúzás, vagy akár lelkiismeret-furdalás. Felesleges időpocsékolás mindegyik. Én a karikacsapásokat szeretem, minden más megy a levesbe!

... aki félig izmos, de azt hiszi nagyon, aki csak sok-sok jóindulattal nevezhető jóképűnek, de ő azt hiszi nagyon, aki barna bőrű, sőt szénné égett, és azt hiszi ez nagyon menő, aki a férfiak legnagyobb átkát, a feszülős, száras típusú fürdőgatyát viseli, és aki akárhányszor elmegy egy olyan nő mellett akinél ő szóba sem jöhet, mindenki által jól láthatóan az orra hegyére tolja a napszemüveget, és felette csöcsöl.

Szerintem a legkevesebb amit megtehetsz magadért, a környezetedért, a lelked békéjéért, az igaz és egyenes életért, hogy felvállalod önmagad.

Mindegy hogyan teszed ezt, mesélhetsz a szüleidnek, a szűkebb családi körödnek, netán a kollégáidnak, szembenézhetsz az egész világgal is, teheted ezt egy blogban, vagy minden évben vonulhatsz is, csak tegyél valamit. Hozd közelebb magadhoz a világot, mert a világ magától nem fog közeledni.

Elsősorban persze önmagad miatt fontos a coming out, de hosszútávon mindenkinek haszna lehet belőle. És tudom, baromi nehéz, sok bátorság kell mindenhez és nem is mindig kapsz 100%-ban pozitív visszajelzést, elfogadást, de hidd el, nincs más járható út, csak az egyenes.

Mostanában figyeltem fel rá, hogy mennyivel nyíltabban beszélnek a pasik a tisztálkodási szokásaikról, a divatról, és a szexről napjainkban, mint mondjuk 10 éve.

Régebben egy hétköznapi beszélgetés során nem merülhetett fel olyan, hogy ki az aki szarás után nem csak töröl, de bizony elengedhetetlennek tartja a tusolást is, nem volt téma, hogy melyik fickó hol hordja az intim testékszereit, hová szereti ha dugja neki a partnere a műpéniszt, és milyen pózban, mint ahogy az sem, hogy hová jár kozmetikushoz, és melyik lábujján van a köröm kilakkozva. Már a titkos szexuális vágyaikat is megfogalmazzák, és ki is mondják a férfiak. Hát nem felháborító?

De a kellemes meglepetés mégis leginkább az, hogy kezd eltűnni a szakadék a buzi és a heteroszexuális pasik között. Már nem csak a bumbik hordanak fülbevalót, a csivava-kigyúrt pasi kombináció már szinte mindennapos jelenség, a hajfestés is, és még sorolhatnám a régen buzik divatjához besorolt dolgokat, tevékenységeket, azokat amelyekből biztosan le lehetett vágni, ki merre kacsingat. Képzeljétek, van olyan nem meleg ismerősöm, aki nyíltan Andy Bell rajongó! Ma már mindezek nem számítanak meleg kiváltságnak, amit talán egy kicsit sajnálok is, vagy nem.

Nagyon buták ezek a szúnyogok, ha rendesen kommunikálnának egymással, már rég híre ment volna annak, hogy ide hozzánk nem érdemes berepülni, mert egyesével fújom le őket szúnyogirtóval. Reggelre az egész lakás padlózatán hullatenger szokott lenni, sajnos ilyenkor porszívózni kell, de inkább ez, mint az, hogy halálra csípjenek.

Mert szeretnek a dögök, és nem tudom mi van az én véremben, de ha idén eddig nem evett belőlem 50 vérszívó, akkor egy sem, míg Édespofát talán ha 2 megcsípte. Azt hiszem jövőre nem halogatjuk tovább, szúnyogháló kerül majd mindenhová, feltéve ha még itt lakunk.

Mert itt a véremet szívják, kicsit sem szeretem ezt, és nem ilyen életre vágyom. Nem így képzeltem el ezt az egészet, és felemészt a gondolat, hogy ebbe kell beleöregednem, a vértelenségbe.

Nem tudom mit vártam, de mondjuk nem azt, hogy azt fogja mondani az ügyemet megkapó nyomozó, hogy ne hívogassam, mert semmi értelme, majd pár hónap múlva ha kielemzik az ujjlenyomatokat, küldik a papírt az ügy lezárásáról. Még ki sem nyitotta a megkapott anyagot, azt sem tudta miről beszélek, el kellett neki mesélni mindent, 5 nappal a történtek után. Azt mondta ne haragudjak, de legalább 35 ügye van. És?

Mondjunk! Évek óta lemondanék róla, a hajléktalanok javára, a rákosok javára, az elhagyott gyerekek javára, a kidobott állatok javára, az AIDS betegek javára, a ...

Észbontó, hogy napról-napra mekkora sületlenségeket talál ki a Fidesz. Nem csoda, hogy nem bízik bennük az EU, sosem bízott. Csak az utóbbi pár nap terméséből: új médiatörvény és hozzá kapcsolódóan pár dolog, például a kikényszerített blogger coming out, alkotmánymódosítások, gyereket nem nevelő magyarok külön adója, giccsadó, ... Innentől már csak egy lépés, hogy a leveleinket is kibontogatják a postán, vagy az, hogy lezárják a határokat.

Ez itt nem Amerika! - szoktuk mondani megkönnyebbülve, de azért azt be kell ismerni, hogy néha jobb lenne ha az lenne. Például akkor előfordulhatna, hogy a rendőr már megfogta volna azt a disznót, aki fényes nappal a bezárt udvarról, a második emeletről, a lelakatolt biciklimet ellopta. Nem biztos, de ...

... valószínűleg van ujjlenyomat a lakaton, hiszen látszik, hogy kézzel és egy fogóval szakította szét, és a ház kapujának a kiengedő gombja is tiszta vér, tehát felsértette a kezét. Ha már volt büntetve az illető, akkor benne van az adatbázisban. Szerencsémre az intézkedő járőrök kihívták a helyszínelőket, akik rögzítik majd a nyomokat. Egy kicsi bizakodásra ad okot, a srácok is azt mondták, hogy mostanában egyre több "brazilt" kapnak el lopott bringákkal.

Tudom, az én hibám isaz ami történt, mert ez már a második bringám amit elvisznek, csak azt a földszintről, és hiba volt azt hinni, hogy az emeletek megmászása visszatartotta volna az elkövetőt, vagyis elkövetőket, mert a járőrök szerint ilyen nyílt terephez, fényes nappal ketten kellenek. És igen, U lakatot kellett volna vennem, de a franc sem hiszi, hogy ez még egyszer megtörténhet, ráadásul nappal, amikor a szomszédoknál nyitva az ajtó, mert állandóan, még éjjel is szellőztetnek. Meg akkor mi van? Talán csak a kerekeket, meg a lámpát és a csengőt, illetve a sárvédőt lopták volna el? Juhé, lenne egy vázam! Azt már kiderítettük egyébként a lakókkal együtt, hogy fél 5 és fél 6 között történt az esemény, de a rend őreinél tett bejelentés után közel két óra múlva jelentek meg a járőrök, pedig telefonba azt mondták, negyed óra. Talán idefelé látták volna még eltekerni a tolvajt. Kicsit bosszant ez a lassúság, de ettől függetlenül nagyon korrektek voltak, segítőkészek, illedelmesek, bizakodóak.

Inkább az tesz bosszússá, hogy egyrészt megint milyen naiv voltam, hiszen ha betonba öntöttem volna a kerékpárt, talán még meglenne, másrészt meg azért vagyok dühös, mert ezek után biztos nem költök még egy kétkerekűre, lévén nem tudom megvédeni. Hacsak be nem hozom a 30 négyzetméteres lakásba, kettőnk és a kutya mellé. És ez itt kérem szépen Pest Rózsadombja, Zugló!

Update: Megjöttek a helyszínelők, viszonylag gyorsan, elvitték a lakatot, a kapcsolót leszerelték. Nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Távozásként azt mondtam nekik, hogy majd legközelebb elővigyázatosabb leszek és brutálisan erős lakatot teszek rá, mire ők: "Ennél többet nem tehet, akkor szétszedik!" Beszélgettünk a XIV. kerületről is, hát azt kell mondjam tévedésben élek. Azt mondták a VIII. és a X. kerületben összesen van annyi bűncselekmény mint itt. Nálunk most is négy csoport dolgozik, a 8-ban meg kettő. Azt is mondták, hogy a legtöbb amit tehetek, hogy minden nap hívom a rendőrséget, és nem hagyom leülni az ügyemet. Ha hívom őket, válaszolniuk kell!

Tudjátok mi viszi előre a dolgokat? Például az, hogy ma szendvicset csinált nekem a kollégám, hogy tetszett nekik a munkám, és ezt el is mondták, hogy beszélgettünk, nevettünk, élveztük egymás társaságát.

Ma kirándulgatni voltunk, eredetileg a Kopaszi gátra mentünk volna, de ez sajnos nem jött össze, pedig nagyon tetszett volna Lulunak is.

Nem jött össze, mert megdöbbenve vettem tudomásul, hogy kutyát nem lehet bevinni, azaz csak a kutyafuttatóra. Gondoltam, akkor nézzünk más cél után, menjünk az Orczy-kertbe, arról nemrég írt a Time Out Budapest, meg is jött a kedvem hozzá, erre odaérünk, és a kapunk tábla fogad, miszerint kutyával tilos a belépés. Kicsit még szomorúbb lettem, de sebaj, akkor V.kerület, Szabadság tér. Legalább megnézzük az új szökőkutat, aztán sétálunk a parkban. Ez sem volt jó ötlet, ugyanis csak a kútig jutottunk volna ha nem szegünk szabályt. De bementünk 5 percre.

Kesereghettünk volna, de végül kimentünk a Rómaifürdőre, ahová legalább kutyát le lehetett vinni, csak sajnos akkora volt a tömeg, hogy szegény kizárólag pórázon tudott létezni. Féltem, hogy a biciklisek, vagy a tömeg elsodorja a kis cukorborsót, netán ő lök fel egy tipegőt.

Ettől eltekintve jól éreztünk magunkat, de nagyon elszomorít, hogy egyre több helyről tiltják ki a kutyákat, miközben egyre több embernek van. Abba már beletörődtem, hogy boltokba, bevásárlóközpontokba nem mehetünk, de könyörgöm, parkokba? Marad a Városliget, a Margit-sziget és a Népliget, persze csak addig amíg valaki ki nem találja, hogy oda is kiteszi a tiltó táblákat.

Jaj, gyerekek! Ti nem értitek ezt az egészet, de nem kell kétségbe esni, majd elmagyarázom. Nem fog sokáig tartani ...

... hiszen csak át kell érezni szegény Gabika helyzetét! Például én sem szívesen veszem le itthonról elindulva a rózsaszín tangácskát, a lila színű, több méteres boát a nyakamból, a hozzá maximálisan illő, lakkozott, csillámos dominacsizmát, a piros bojtokat a végén lengető ostorocskát, és a körmeimről sem túl nagy örömmel szedem le a kis matricákat.

Ha pedig én ennyire szeretnék a kis rucijaimban feszíteni minden hétköznap, akkor ő miért ne érezhetné jól magát a kis oroszlánkás mellényében? Különben is divatosak most a kínai motívumok!

Mindig, szinte hónapról-hónapra akadnak remek ötleteim, csupán mindegyikhez kivétel nélkül a pénz az ami hiányzik.

Az egyik, és egyben a legújabb, mely szerint kellene egy remek kis sátras kávézó a Rákos-patak partjára, közvetlenül a nyugdíjas otthon mögötti híd oldalába. Voltál te már ott egy napsütéses délután? Rengeteg bringás, kutyás, családos-babakocsis, és vidám nénike is jár arrafelé. Ha lehetne egy kutyabarát, bababarát, és bringabarát, nem csak szezonálisan működő boltot ott csinálni, én simán megtenném. A kutyáknak lenne friss vizet adó csap, a néniknek süti, a babáknak külön játszósarok, a bringásoknak, munkába járóknak, kirándulóknak pedig frissítők, kávé, sütik, olasz szendvicsek, ... Tudtad, hogy az egész patakparton nincs egy normális beülős hely? Óriási üzlet lenne!

Egyébként van már olyan ötletem is melyet viszontláttam, így most csak ezt az egyet osztom meg veletek, de ha van pár felesleges zsák pénzed, ne fogd vissza magad, elmondom a többit is, aztán fektess belém, és megsokszorozom. Utalod már a lóvét?

Ha nyomott pofis gazdi vagy, de még nem voltál Bulldogpikniken, akkor itt egy kis kedvcsináló, mely a ma 5. szülinapját ünneplő találkozón készült, a Hajógyári-szigeten.

Láttam ma az Ozone Network-ön egy műsort olyan emberekről, akik egy másfajta életvitelt választottak mint ami ma megszokott. Lakókocsikban élnek, szemétből szereznek ételt, nem dolgoznak, ... szabadnak nevezik magukat, és boldogabbnak mint mi. Nem gondolom, hogy önként én ezt választanám, azt sem, hogy ettől boldogabb lennék, mint amilyen most vagyok, de gondolkodásra sarkalt a mondandójuk.

Feltettem magamnak a kérdést, vajon hogyan lehetnék még boldogabb, teljesebb, egészebb? Mi az amire a jelen pillanatban a legjobban vágyom? Milyen úton érhetem el? Önmagam megismerése hogyan lehet még eredményesebb?

Aztán kimentünk a Városligetbe, és szinte egy pillanat alatt világossá vált számomra, hogy a civilizációtól való elhatárolódás, az anyagi javakról való önkéntes lemondás, nem az én asztalom, de ... Boldogabb lennék, ha azt csinálhatnám amit szeretek, úgy igazán, nem csak egy kicsit. Állatokkal foglalkozni, élni egy kis faluban, vagy egy erdő mellett, közelebb a környezethez, de nem túl messze a várostól. Kutyákat szeretnék tenyészteni, kecskéket etetni, libákat terelni, virágot ültetni, napozni egy hűs tea mellett a kertben.

Nem tudom miként fognék hozzá, de nem akarok több főnököt, stresszt, kiszolgáltatottságot, munkát és verejtéket adni másnak. A magam ura szeretnék lenni.

(Egyébként Lulu iszonyatosan felkavarta a liget életét, simogatták gyerekek, nénikék, vak kislány, ... És a kis bolond önként és dalolva ugrott bele a tóba, ahol majdnem elsüllyedt, azt hittük ki kell menteni. Baromi jó nap volt, ki nem hagytam volna! Ez a kutya annyi örömet képes az embernek okozni, annyi energiát ad át, hogy akinek nincs az nem is tudhatja!)