"emberek" kategória archívuma

Húsvéti dilemma

Itt volt ma délelőtt college és dumálgattunk, többek között arról is, hogy milyen befolyásoló tényezők alakították az évek során a zenei ízlésünket. Miért hallgatok most például Apparat-ot? Mit szerettek a szüleink, a tesónk, mi szólt annak idején a rádióból, mi volt az első lemez amit magunk választottunk, ...

Aztán eszembe jutott, hogy mi volt életem első meghatározó döntése, amikor valami fontos dolog a kezeim közé került és választanom kellett. Kint voltunk az akkori Jugoszláviában, biztos ti is emlékeztek rá, hogy '80-as években mindenki oda járt vásárolni. Ott már akkor tök jó lemezeket lehetett kapni, viszonylag jó áron és elfogadtható volt a kínálat is. A szüleim megígérték, hogy vesznek nekem húsvétra ajándékba egy albumot, csak nézzem ki mit szeretnék. Emlékszem, ácsorogtam a lemezbolt közepén három korongot szorongatva és tanácstalanul meredtem rájuk. Szívem szerint egyiket sem raktam volna vissza, de választani kellett. Képzeletbeli véres izzadságcseppek peregtek le a homlokomon és a sírás folytogatott. Percekbe telt mire az első Modern Talking bakelitet visszaraktam és már csak az A-Ha és az Alphaville volt a kezeim között. Nem akartam elengedni őket semmi pénzért, de aztán valahogy, mire a kasszáig elértem, teljes önkívületben, már csak az Alphaville maradt amit szépen ki is fizetett anyukám. Nem tudom mi alapján döntöttem, vagyis halványan dereng; amint azon agyaltam melyik dalt fogom még hónapok múltán is imádni, a Big In Japant, vagy a Take On Me-t. :-)

Visszakanyarodva a befolyásoló tényezőkhöz és ahhoz, hogy miért szeretem azt amit. A szüleim mikor még nagyon kicsi voltam, Neoton Familiát és Máté Pétert hallgattak, majd amikor már lehetett C.C.Catch-et, Nena-t, Talking-ot is a rádióban játszani, akkor az én nagyon modern anyukám ezeket nyomatta. Ott volt még a nagypapám is, aki köbö annyira fanatikus volt zenei téren mint én és minden jó muzsikát felvett a rádióból. Tudjátok, Poptarisznya, Vasárnapi koktél és ilyen műsorok szórták a kultúrát akkoriban és nagyon jól végezték a munkájukat. Ez jelenti azt is , hogy mindenféle igénytelenséget nem adtak le és akik ott ültek és felelősek voltak a nép ízléséért, azok tették is a dolgukat. Szóval a papa zenéi voltak még irányadóak és befolyásoltak elég sokáig, mert ő is mindig az új hangok felkutatásával foglalkozott. Engem is az a zene tud csak lekötni ami újat és még újabbat nyújt, felfedezésekre invitál, vagy rengeteg mély érzést megmozgat bennem. Ezt bizonyosan a papitól vettem át és ha ő kimaradt volna az életemből, mostanra talán én is Nox-ot, Lagzi Lajcsit, Beyonce-t és a rémes társaikat hallgatnám, amik mostanában ugyebár ömlenek a különböző csatornákból. Az unokanővéremnek is sokat köszönhetek, aki a német Bravo magazin összes helyes pasis poszterét nekem ajándékozta, sőt a Depeche Mode, Duran Duran és Kim Wilde mami örök szeretetét neki köszönhetem! :-) Persze aztán én is rákaptam hamar a gyűjtögetésre akkor még kazetta formájában, sőt a suliszünetben dolgoztam a lemezárusnál is a piacon, így mindig frissíthettem az elmém és a testem, újabb érzésekkel, ritmusokkal és hangokkal. Így történhetett meg, hogy mostanra több száz kazettám és több ezer cd formátumom áll a polcon és számuk az internetnek köszönhetően, napról-napra növekszik.

Érdekelne, hogy benneteket milyen hatások értek, mitől szeretitek most azt amit? Mi volt az első lemezetek? Miért pont az? Kinek mondanátok köszönetet amiért tágította a látáskörötöket?

Olvasgatva a blogokat, megdöbbentő megfigyelést tettem! Rengeteg még nem coming out-ot lefolytató meleg srác és csaj választja az önkifejezés ezen módját. A blogot magát olyan pozitívumok teszik vonzóvá, hogy itt mindenki lehet őszinte, írhat a legbensőségesebb érzéséről, titkokról is akár, hiszen a nagy többségük még arctalan emberke. Jó dolog az is, hogy folyamatosan visszajelzéseket kapsz a külvilágtól, csak fogadnod kell a kritikákat, hiszen azok is sokat lendítenek a fejlődéseden. Persze ezen folyamat következő lépése mindenképpen a kiteljesedés, önmegismerés, majd bátran kilépni a sötétségből és akár bevállalni a sok érdekes dolgot mindenki előtt amit ide leírtál. Remek alkalom akár egy blogtalálkozó, mint College esetében is. Egyébként a mai blogos kérdésedre a válasz: azért olvaslak egyre inkább, mert te már kiléptél az arctalanságból, eszes, érdekes, vicces dolgokat írsz, maximálisan őszintén és vállalhatóan, no és az öcsikém vagy. :-)

Szóval visszakanyarodva a témához, elmesélem nektek az én esetemet, hátha ezzel valakinek a segítségére lehetek, vagy megkönnyíthetem számára az első lépéseket.

Tudni kell, hogy én már 17 évesen megbeszéltem anyukámmal a dolgokat, persze nem teljesen önszántamból. Történt ugyanis, hogy a régebben megszakadt kapcsolatomat az egyik unokatestvéremmel újra beizzítottam, amikor tudomásomra jutott családi pletykákból, hogy ő is azért lakik Budapesten, mert meleg! 15 évesen már a Lokál szórakozóhelyet is láttam belülről a jóvoltából és túl voltam az első szexuális élményemen is. Ez is izgalmas történet és mesélek is majd róla egyszer! :-) Szóval leveleztünk az unokabátyámmal és anyukám az extra radarjával (minden anyuka rendelkezik ilyennel, ami még a kimondatlan dolgokat is fogja!) érzékelhetett valamit, mert felnyitotta az egyik levelünket, amiben persze minden világossá vált számára. Rákérdezett, én pedig könnyek között remegő hangon színt vallottam. Persze ezt megelőzően és még utána is sokáig nagyon sok problémát okozott önmagammal megbékélni, kimászni az olyan depressziós periódusokból, mint a három napig alvás, halál utáni vágyakozás, ... Mégis egy reggelen aztán úgy ébredtem, hogy mostantól nem tiltakozom és örülök annak, hogy olyan vagyok amilyen!

Anyukám nehezen fogadta a dolgokat és napokig csak sírt és kérdezősködött. Kisvárosban laktunk, ahol csak hallomásból lehetett ismerni ilyen dolgokat és teljes káosz keletkezett mikor ezzel szembesítettem a családot. Teltek a hónapok és lassan leülepedtek a dolgok, még a nevelőapám is megnyugodott. Testvéreim pedig akkor még talán fel sem fogták a szituációt, de aztán már ezzel a ténnyel nőttek fel és elfogadták. Jártam pszichológusnál is anyukám unszolására, aki gyógyszerekkel akart kigyógyítani. Mondanom sem kell, jót nevettem és rögtön otthagytam. Azóta rendeződtek a dolgok, és szinte az egyik legjobb barátom lett az anyukámból, akinek mindent elmondhatok. A húgomat és az öcsémet is beavatom mindenbe és a barátaimat is hazaviszem bemutatni, ami nem okoz problémát, sőt! Édesapám külföldön él még most is, de vele soha nem beszéltem erről, pedig szívesen megtenném, de alkalmat sem ad rá. Édesanyám elmondta neki, de ő még mindig úgy csinál mintha ez meg sem történt volna. Évente egyszer találkozunk, amikor arról faggat, mi van már az esküvőmmel. Közölte azt is a családdal, még abban az időben, hogy kitagad ha ezt az életformát választom. Szegény nem érti, hogy ez nem választás kérdése! Nem érdeklem egy kicsit sem, kizárólag az foglalkoztatja, hogy mikor lesz már unokája, ahhoz pedig rajtam keresztül vezetne az út.

Még be sem töltöttem a 18-at mikor már elköltöztem otthonról és éltem a saját kis életem, a saját döntéseim hoztam meg és vállaltam a következményeket. Tanultam, tanulok most is rengeteget, értek csalódások, de szinte egyik sem abból kifolyólag, hogy nyíltan merem vállalni ki is vagyok valójában. A barátaim simán elfogadtak, sőt jobbá tette az őszinteség a kapcsolatunkat, sokkal közelebb kerültünk ezáltal. Munkahelyen semmi durva atrocitás nem ért soha, maximum valaki nem szeretett velem dolgozni, miután megtudta és elkerült ahol lehetett! C'La Vie :-)

Összegzésképpen annyit mondhatok, hogy nehéz dolog a coming out, de utána sokkal könnyebb lesz az élet mindenki számára, hiszen szerintem a folyamatos hazugság csak mérgezi az emberi kapcsolatokat!

Vannak emberek akiknek semmi sem jó és persze soha! Ők hisztiznek, vitatkoznak, minden nap borsot törnek mások orra alá és természetesen legtöbbször bicskanyitogató a stílusuk.

Vegyük csak azt a parasztot a szakadék Audijával aki ma reggel munkába jövet majdnem leszorított az útról, pusztán azért mert ő a megengedett száz helyett 150-el akart menni és nem volt neki elég az, hogy már nekem is 130-al kellett dörgetnem miatta, nehogy nekem jöjjön. Lehúzódni nem tudtam, de ő már a seggembe villogtatott agresszívan, nehogy már egy swift előtte menjen! Az ugye magától értetődő, hogy őfelségének bs-es (belső sávos) jogsija volt, én meg nem vágyom olyanra! Az is ide tartozik, hogy nagyon érdekes jelenségnek lehettek szemtanúi ha a megabevásárlóközpontok parolójában helyet kerestek és bejáratnál már csak a mozgássérült hely szabad. Ugye mondanom sem kell, kizárólag Mercedes, Audi, BMW áll azokon a helyeken és ha türelmesen várakoztok, megpillanthatjátok a lufimellű csajt is a kopasz fukszi barátjával beszállni a járgányba!

Aztán ott van a "kedves" alattam lakó Tücsinéni (aki egyébként Vera, de a kutyája után kapott tőlünk találóbb nevet), akinek egész nap semmi más dolga nincs, mint újabb dolgokat kitalálni, amikkel állítólag én zavarom az ő unalmas kis életét. Amikor odaköltözött az volt műsoron, hogy a vadiúj mosógépemtől ő nem tud nyugodtan aludni, ezért csak reggel 8 és este 7 között mossak. Amikor ez lekerült a listáról, akkor meg azzal jött, hogy túl hangosan járkálok a lakásban és dübörög az egész plafon. Hallottam egyszer a barátnőjével beszélgetni a folyosón, amikor azt merte állítani, hogy én direkt ugrálok, mert ki akarom őt készíteni. Nem tudom hogyan képzelte, hogy én hazaérek az egész napi melóból hulla fáradtan és csak arra vágyom, hogy ugrálhassak lefekvésig. Most az a legújabb heppje, hogy ha én kiteregetem a folyosóra a ruháimat, akkor azok úgy belógnak hozzá, hogy kitakarják a napot! Sorolhatnám még a vicces hülyeségeit, hiszen van pár!

Tegnap is történt egy eset amikor legszívesebben a falhoz állítottam volna az illetőt és golyót neki! Beálltam a fagylaltos elé és nézegettem mit kérjek. Láttam, hogy a ribanc direkt úgy csinál mint aki nem vesz észre és meresztette a valagát (mert az volt neki nagy, biztos a sok üléstől). Nehézkesen és olyan fejjel nézett felém, mikor már meglátta, hogy nem lesz más választása mint felállni és hozzám szólni, hogy úgy éreztem rögtön ki kell térnem a köpet elől. Sem köszönés, sem kérem szépen, sem egy biccentés, semmmmmmmmmi!!!!!!! Ilyenkor mindig az bosszant a legjobban, hogy rengeteg ember szívesen dolgozna itt helyette és megbecsülné magát, mosolyogva kiszolgálna, köszönne, ... akkor meg miért kell ilyen fapinákat alkalmazni?

Néhány napja bejött egy "úriember" hozzánk a boltba és minősíthetetlen, agresszióval közölte, hogy azonnal cseréljem ki neki a nadrágot amit vett mert szar! Ezt sem lehetett volna emberi hangon, hogy ne alázd le a másikat, te faszfej? Itt is megszokott kopasz fukszi jelenség persze, akikkel csak nálunk, vagy Romániában találkozhatsz! Tőlünk nyugatabbra az ilyeneket kinézik minden helyről, de talán pont ezért, nem is igen vannak!

Minden napra jut egy ilyen eset, nem is untatlak tovább titeket és nem bosszankodom tovább. Már megtanultam többé kevésbé kezelni ezeket a szitukat és nem hagyom magam lealázni, hanem én is mondok valami okosat és frappánsat amitől magába néz az illető és nem tud mit válaszolni rá! Jó ellenszer az is amikor a bunkóságra pontosan ugyanúgy reagálsz csak pozitívan. A legtöbb állat ilyen esetben megrökönyödik, mert nem érti, hogy a paraszt viselkedésére te miért reagálsz maximális kedvességgel!

Sajnos itt valami iszonyat népnevelésre lenne szükség, mert én nem hiszem el, hogy Amszterdamban, Londonban, de még Zadarban is tudnak mosolyogni, előzékenyek, kedvesek lenni az emberek egymással, csak itthon nem!

Kivégezték Győzike kutyáját! Ok, nem szeretjük ezt az üresfejű, romákat a végletekig lealázó, irritáló, gennyládát, de azért ez mégis csak sok. Miért kellett azt a szegény kutyát a sínekhez kötözni, hogy a vonat levágja a lábát, aztán meg elvérezzen? Akkor most Bejjjja asszony jön, vagy mi lesz?