"gasztro" kategória archívuma

Tudjátok régebben, amikor hazánk fiai külföldre költöztek és jöttek a dumával, hogy: "Jaj édes Istenkém, annyira hiányzik a magyar konyha, úgy ennék gulyást, véres hurkát, meg krumplis tésztát tejföllel, Túró Rudit, és ..." Én mindig azt gondoltam ilyenkor, hogy menjenek már a picsába, én nagyon várnám, hogy új ízeket próbálhassak ki, nem izgatna a magyar konyha, hiszen mindenhol olyan jól főznek, ...

... ami állítást máris visszaszívom, és mindenkitől bocsánatot kérek akit akár csak a gondolataimmal is megbántottam, most meg leírva is, de elvonási tüneteim vannak. Vagyis nem is tudom mi ez, nem az otthoni főztünk hiányzik, hanem az, hogy végre egy jót egyek. Belgiumban ez még nem volt probléma, az még Európa, és Zsuzscsi jókat főzött, de itt Angliában minden másként van. Nem mondom, az elején belevetettem magam az angol dolgokba, kipróbáltam a sütiket, a Marmite-ot, a pitéket, és még nagyon sok mindent, de egyik sem jött be. Igyekszem nagyon, de itt nem tudnak főzni basszus, vagy én eszem rossz helyeken. A piték leveles tésztából vagy más íztelen pasztából állnak, fűszer nélküli töltelékkel. A torták amiket ettem, Digestive kekszből álltak, rajta valami porból készült katyvasszal, a péksütik meg említésre sem méltóak. Van olyan édesség is, mint az a tojáshabból készült cucc, amit mi a karácsonyfára szoktunk rakni, csak folyatnak rá valamit, tesznek mellé két szem gyümölcsöt, meg nyomnak rá tejszínhabot. Gulyás nálunk is volt a már konyhán kétszer is, de itt azt hiszik az valami Chili Con Care-féle étel, csak bab helyett krumplival. Hiába mondom, hogy az leves, egy híg valami, erre csak legyintenek. Egyébként a levesek is ha nem porból vannak, akkor szarrá főzött zöldségből, minden esetben összeturmixolva. Sót nem használnak, de szerintem fűszereket sem nagyon, az ételek pedig maximum 3 összetevősek, ami még nem is lehetne baj, csak annyira unalmasak.

Két hétig még próbálkoztam, de lassan feladom, hacsak nem ajánlotok valamit amin itt lehet élni. Mit egyek? Minden nap nem lehet a Sainsbury's tejszínhabos eperkrémes süteményén élni, meg a Fox's termékei is csak pár napig jelentenek újdonságot, de igazi kaját is ennék, ha már főzni ebben az albérletben nem tudunk.

Annyi mindent hallottam már erről a láncról, annyiszor hangzott el a neve a tévében, annyian áradoztatok róla, hogy ha már itt vagyunk Londonban, gondoltuk azért mégis csak ... Meg azt is gondoltuk, hogy itt nem lehet olyan vészesen drága.

Persze minden viszonyítás kérdése, az itteni fizetésekhez képest tényleg nem drága a Starbucks, bár gondolom nem is ez a legolcsóbb. Ízre finom, mi a karamellás kávét ittuk egy muffin kíséretében. A süti nem volt nagy eresztés, Zsolti bármikor finomabbat csinál, de ettől még meg lehetett enni. Elméletileg járt még volna valamiféle életérzés is a kávé mellé, de ezt mi nem kaptuk el.

Végül is ez is csak egy kávézó, a jobb fajtából, de semmi különös. Jól van felépítve a stratégia, nagyon jó a híre, sztárok százairól tudni akik rendszeresen itt isznak, vagy elviszik magukkal a poharat. Pesten én is láttam pár színészt (Barátok közt!!!) bent, és akkor mi van?

Most jut eszembe, nem is szóltam még, hogy ez már nem húsmentes blog, mostantól lesznek cafatok, kizabálom a májad, és kitépem a gégéd is, aztán megpárolva két pofára bezabálom. Hogy miért? Mert Édespofa szervezete nem bírta a vegázást, én meg azt eszem amit ő. Olyan macerás külön főzni, meg minek is! Ma is egy nagy adag májas rizottót nyomtunk be ... Van étvágyunk!

Meryl Streep mérgezést kaptam, már ha létezik ilyen. Előbb az It's Complicated, melynek a vége azért hagyott kívánnivalót maga mögött, majd a Julie & Julia, mely teljesen letaglózott, pedig azt mondtátok nem olyan jó. Hát de!

Mert egy egyszerű kis vicces filmecske is néha mennyivel több annál mint ami. Legalábbis számomra ez a mozi szól otthonkeresésről, útkeresésről, ezek megtalálásáról, a blogolásról, az írásról, szerelemről, hűségről, humorról, és nem utolsó sorban arról, hogy milyen zseniális színésznő is Meryl Streep.

Azt szeretem benne a legjobban, hogy olyan minden szerepben, mintha a kisujjából rázná ki őket. Zseniális!

Felfedeztem ma egy számomra új helyet, a Café 5-ot, ahová teljesen véletlenül estünk be a régi kollégáimmal, és nagyon kellemesen éreztük magunkat.

A kiszolgálás és a berendezés remek, de az oda járó vendégek is emelték az est fényét, ugyanis az egyik asztalnál egy jópofa leszbikus pár ült, a másiknál egy maci páros a barátaival, illetve én a csajokkal. Szóval azt hiszem kijelenthetjük, hogy melegbarát a környezet!

Ja, és ha befutnátok valamikor az egyik ilyen helyre, ne hagyjátok ki a fehércsokis lattét, répatortával kísérve, utána pedig egy mentás zöld teával leöblítve.

A múlt héten rendeltem tőlük először, miután a futár beugrott egy étlappal, és azt kell mondjam, igazán ízletesen volt elkészítve az Arrabiata Penne, gondoltam is rá, hogy kérni fogok a továbbiakban is tőlük, főleg azért, mert a szállító pasas nem csak úgy bejött aztán eltűnt. Visszajött pár nap múlva, megkérdezte mi volt a vélemény, tetszett-e az étel minősége, ...

Ezek után pedig ma felhívott, mert elfelejtettem leadni a következő rendelést, és nagyon óvatosan megtudakolta, hogy miért nem jelentkeztem. Nem erőszakosan, nem tolakodott, nem volt levakarhatatlan, egyszerűen csak figyelmes. Hát kérem szépen valahogy így kell ezt csinálni! Szolgáltatni, törődni, figyelni, nem csak úgy odabaszni a moslékot a disznók elé, oszt jó napot! Mert a futár a cég arca, ezt úgy tűnik a Menza Food, azaz a Hírös Kft, észrevette és remekül használja is, míg más cégeknél a kiszállító az utolsó ember a ranglétrán, én pedig komolyan úgy gondolom, hogy nála dől el javarészt minden.

Csak azt tudom mondani, hogy így tovább, ilyen odafigyeléssel, mert ez sajnos ritka még mindig, pedig a piacon harc van, ha jól hallom, ami baromi kemény, de ezzel amit Hírösék csinálnak, ki lehet tűnni, lehet különlegesnek lenni. És sajnos ez az ami még mindig nem természetes! Talán a Mixer-nél (ahol a srácok még tiszták, helyesek és kedvesek is) tapasztaltam eddig hasonlót, meg a Vegafood-nál. Náluk is olyan érzésem volt a futárokkal, mintha tényleg figyelnének rám, tényleg én lennék az ügyfél, és ők azért dolgoznának, hogy megkönnyítsék az életem egy részét, finom ételeket rakjanak az asztalomra, és miután befaltam, megkérdezzék, hogy ízlett-e. Egy ilyen apróság baromi fontos tud lenni, higgyetek nekem aki a kereskedelemben dolgozik már hosszú évek óta. Az esetek 90%-ban amikor egy vevő kifelé megy a boltból, és azt mondom nekik, hogy további kellemes napot, óriási mosolyt kapok, és szerintem tényleg szebb lesz a napjuk ettől. Próbáljátok ki!

Ugyanazokból az alapanyagokból, ugyanazzal az eljárással csinálom a babos rizottót mint Édespofa, és mégis teljesen más ízt kapok. Valami csoda kellene, hogy olyan ízletesre tudjam megcsinálni mint ő.

Édesszájú vagyok, de ez biztos nem újdonság azok számára akik már régóta olvasnak, illetve ismernek, hiszen ők tudhatják, hogy egy akármilyen habos süteménnyel könnyűszerrel le lehet venni a lábamról.

Ezért is vagyok gondban, mert gyerekkorom óta az egyik gyengém volt a gesztenyepüré, melyet ilyenkor ősszel még inkább kívántam, aztán az a sok műanyag, műtejszínes, adalékos-ízfokozós, dobozolt, vagy babból készített, annyira elvette a kedvem tőle, hogy nem is emlékszem mikor merészkedtem utoljára a cukrászpultok gesztenyepüré-részlegéhez.

De most nagyon kívánom, és a legrosszabb az, hogy akármikor csak eszembe jut az áhított édesség, illetve annak hiánya, kizárólag a régi Filipovics Cukrászda által gyerekkoromban gyártott püréjére gondolok, melytől azonnal összegyűlik a nyál a számban. Ugyanez a puncs fagylalt is, meg a citrom, de gondolom kitaláltátok, hogy már náluk sem ugyanaz, ezért otthon sem veszek igazán. Egy maradt, a télifagyi! Arról is Édespofa és a hugicám tudna mesélni, hogy a múltkor hányat nyomtam magamba ... Finom krémes, dermedt csokival a tetején, amely a szádban rögtön szétolvad!!! Hmmmmm.

Ma még nem kapcsoltam be a ventilátort, és csupán kettőször tusoltam, az ilyenkor már megszokott 4-5 helyett. Szeretném ha hétfőig ez az idő már nem romlana el, aztán tőlem süthet utána két hétig, lehet 40 fok is, úgyis közel leszek valamilyen vízforráshoz.

Egyébként elméláztam, hogy vajon az idén miért nem sikerült még egyetlenegy fagylaltom sem? Pedig nem csinálom másként őket mint tavaly, de mégis íztelen, színtelen, szagtalan fos lesz mindegyik. Gondolatban a mai fehércsokis-meggyes is remekül hangzott, de elkészítve pont olyan ócska lett mint a többi. Ez valami átok!

Aztán, hogy valami jó dolgot is mondjak ma, a Röppentyű utcán bringázva találtam egy házi cukrászdát, ahol a lelkes főnöktől megtudtam, hogy kétféle búrkifli létezik. Az egyik a pékipari, amit a legtöbb helyen kapni lehet és undorító műanyag ízű, kevés dióval, vagy annak utánzatával, a másik pedig a cukrász által gyártott, ami finom ropogós, telis-tele igazi dióval. Ez utóbbit majszolom most mindjárt, amint befejezem ezt a posztot. A kép pedig csak szemléltetésnek van itt, hogy milyet keressetek, ha esetleg még nem ettetek volna igazán finom búrkiflit. (A Jégbüfében is ilyet kapni!)

... egységes állagú és még sorolhatnám, de ma megcsináltam az idei nyár első házi fagylatját, ami mákos lett, de mintha nem sikerült volna olyan jóra, mint ahogy arra emlékszem tavalyról, vagy akár gyerekkoromból.

Eszembe is jutott amikor még otthon laktam és nyaranta besegítettem a fagyis néninek, aki hálából egész nyáron ingyen nyalakodással látott el. Azok voltak ám a szép idők! Akkor még a citromos fagyinak is volt íze, a puncsból nem hiányzott a mazsola, a mák pedig szinte harapnivaló volt, és mindegyik igazi tojással készült. Isteniek volak, nem úgy mint a mostani, ami a hűtőben figyel. De sebaj, pénteken újra szabad leszek, akkor megint próbálkozom majd. Biztos belejövök megint, aztán lehet jönni vendégségbe, és eszegetni a finom házi fagyikat!

Elnézést a rövid eltűnésért, de a hétvégén lementünk anyósomékhoz, aztán pedig villámgyors látogatást tettünk az anyukámnál és a húgoméknál is, akik hamarosan már nem ketten, hanem hárman lesznek. És nemsokára kiderül az is, hogy milyen nemű lesz az új jövevény, de mi Édespofával már nagyon ráizgultunk a névadásra. Jobbnál-jobbak jutottak eszünkbe, mint például Szamanta, Pamela, Dezső vagy a Lüszi. Persze csak poén szinten jöttek ezek, és a húgoméknak sokkal értelmesebb gondolatuk is volt, de azért még keressük az igazit. Ha van ötletetek, ne tartsátok magatokban!

Továbbá keressük Lujza első almának befogadóit is, mert nagyon úgy néz ki, hogy abból az óriási pocakból nem egy kiskutya fog kibújni, márpedig sajnos eddig csak egyre mutatkozik kereslet. Tehát ha május környékére úgy gondoljátok, hogy be tudtok mindent szerezni neki, a tálaktól a pórázig, és elkötelezitek magatokat egy nagyon aranyos tacskó keverék mellett, akkor jelezzétek most! Előfoglalás van ugyanis! (Egyébként meg vízbe ölik őket, vagy agyon ... vagy micsoda. Az az igazság, hogy ezt meg sem akartam hallani, ezért nem emlékszem.)

Ja, és már többször meg akartam írni, hogy ha új Mol kúton jártok, és tehetitek, ne hagyjátok ki a Marché éttermeit, mert egyszerűen fantasztikus a túrótortájuk, hogy csak egyet említsek a sok friss kaja közül. És szimpatikus az üzletpolitika, melynek lényege, hogy mindig tökéletes legyen minden, és a vásárló álljon a középpontban. Én nem szeretem ha kinyalják a seggem (!!!) de itt pont úgy csinálják, hogy nem esik nehezemre oda tartani. Már ha értitek miről beszélek! A másik ami baromira tetszik, hogy minden friss és egészséges, a tisztaság pedig példaértékű. Még a mosdó is olyan, mintha előttem senki sem használta volna. Oké, 100 forint, de ez minden pénzt megér, ráadásul levásárolható. Az asztalokra pedig ki van rakva egy tábla, amelyen ez áll: "A tálcát kérjük hagyja az asztalon, elpakolásuk kollégáink feladata!" Nem mintha nehezemre esne az Ikeában lepucolni magam után az asztalt, de az árak semmivel sem kevesebbek mint a Marché-nál, ezért máris bukik az állítás, miszerint ettől is olcsóbb lesz minden. Lószart!

Hazafelé pedig beugrottunk az Outlet-be, és az Adidas boltban találtam magamnak egy különleges Diesel nadrágot, ami tökéletesen állt. Az összes hasonlóra 12 ezer volt írva, erre meg semmi. Megkérdeztem és állítólag hiába nézett ki ugyanúgy mint a többi, a kódjában egy szám különbség volt, így ennek 16 ezer lett az ára. Nagyon dühös vagyok még most is, mert ennyit nem szántam rá, de 12-ért simán elvittem volna. A legrosszabb pedig, hogy tökéletes volt, de túl fáradt voltam a vitához. Ezért pedig magamra haragszom, de nagyon!    

Kell hozzá egy szakács, aki nem tud főzni, ezért tojásrántottát akar csinálni, melyhez pirít egy fej hagymát, egy kaliforniai paprikát, kevés sóval, borssal, és egy kis friss snidlinggel. Feltör 4 tojást, és egy kis tejszínnel kikeveri, majd gondol egyet és kenyér híján tésztát kezd főzni hozzá.

Amikor a tészta lecsepegett, csak hozzá kell borítani a már előzőleg megpirult hagymás cucchoz, majd ráborítani a tojásokat. Tálalásnál pedig szakácsunk dudorászását elviselve, tovább hülyíthetjük az egészet egy pár kanál tejföllel, és sok-sok sajttal. Szevasz tavasz!

Most már tudom, hogy ha a szomszédasszonyom elhatároz valamit, akkor bizony eltántoríthatatlan a dologtól és kitartó mint egy öszvér. És ő bizony úgy döntött, hogy minket etetni fog, ha törik, ha szakad.

Mi viszont nem szeretjük a főztjét, mert akármit csinál, annak olyan szaga és íze van, mintha egy disznóvágásról érkezett volna, és csöpög a zsírtól. Mivel a szemébe ezt mégsem mondhatjuk meg, a finom utalásokra meg nem reagált, így aztán fellélegeztünk amikor vegetáriánusok lettünk mindketten, és szóltunk is neki, hogy nagyon szépen köszönjük, de többé nem kérünk vacsorát, mert már nem eszünk húst. Azt hittük ez a húsimádó szakácsnőnket majd jól kiüti, és soha többé nem kapunk a kosztjából, de nem így lett. Hetente kétszer, háromszor még így is hoz nekünk kaját, amelyben ugyan hús nincs, de mintha ezzel semmi sem változott volna, mert a szaga ugyanolyan, és továbbra is csöpög mindenből a zsír.

Pedig isten áldása egy ilyen szomszéd, én mondom. Meg is ennénk az általa hozott cuccokat, de ha egyszer mindegyik olyan mintha ... Én még a macskámat, amíg volt, azt is jobb kajákkal etettem. Most mit csináljunk? Sajnálom minden nap kidobálni azt a rengeteg, másoknak talán finom ételt. És igen, finnyás kis buzi vagyok, de legalább jószándékú. Nem ismertek egy rászoruló családot, akinek jól jönne hetente egy kis főtt kaja, és mondjuk nem Szegeden lakik? Mert oda azért nehezen juttatnám el.

Én még életemben nem ettem olyan rakott burgonyát, amelyben volt sárgarépa, és olyat is csak ritkán amiben volt sajt, olyat meg aztán még soha, amiben nem volt jó szaftos kolbász. És basszus ez a verzió valami állati finom! Ízorgia volt a javából, szerintem próbáljátok ki ti is!

Ahogy már 3 éve megszokhattuk, idén is lesz Torkos csütörtök, és ha minden igaz, akkor már az ország közel 1000 éttermében. Mi ugyan még egyszer sem használtuk ki ezt a lehetőséget, de talán majd február 26.-án megpróbálkozunk vele, habár ha jól látom a Donatella's, ahová a nyitása óta készülök, most sem fog részt venni ebben. Ti mit ajánlotok, hová menjünk enni ezen a jeles napon, ha már úgy alakult, hogy az általunk kinézett vendéglátó hely még várat magára?