"gasztro" kategória archívuma

Ma megismételtük azt amit tavaly is tettünk, csak Ella és nem Bálint napján, de most azzal a különbséggel is, hogy semmi ajándéknak valót nem találtunk, így elhalasztottuk a szerelmesek napját egy másikra. Talán majd Sára napján megtartjuk.

Aztán késő délután felmentünk Mohikánhoz, aki rám mindig (a blogjában és személyesen is) nagy hatással van, és most nem a megjelenésére gondolok, bár az sem kutya, hanem a pozitív kisugárzására. Azt hiszem kevés ilyen ember van mostanában körülöttem, pedig direkt keresem őket, és totál nyitott is vagyok. Mégis, mint tűt a szénakazalban .... Amby-ék meg ritkán járnak haza.

A másik dolog amit az este folyamán megfigyeltem, hogy mennyire jó látni, ha két ember ennyire passzol egymáshoz. Komolyan mondom, teljesen odáig és vissza voltam tőlük, hogy Mohikán vacsorájáról már ne is beszéljek. Volt előételnek valami szószos csoda pirítóssal, aztán egy mennyei leves, végül pedig egy spenótos tészta. Ha nem tudnám, hogy már választott szakmát és hivatást a srác, akkor azt mondanám, hogy menjen azonnal szakácsnak, mert valami belülről jövő titokzatos érzékkel és szeretettel készíti el az ételeket. Még egyszer köszönjük a meghívást!

Most, hogy lassan két hete eszem a Vegafood ételeit, ideje egy kicsit jobban bemutatni őket, hiszen lassan mindent kipróbáltam ami az étlapjukon megtalálható.

Amit mindenképpen ajánlok a figyelmetekbe, azok a zöldségfasírtok, melyek káposztával, répával, mákkal és hasonló finomságokkal készülnek, általában Baszmati rizzsel tálalva, de én simán magában is elrágcsálom őket. Van olyan is, hogy egy nap két adagot (8 db) benyomok!

A magyaros kínálatból eddig a paprikás krumplit kóstoltam csicseri kolbásszal, ami szinte alig különbözött az általam megszokottól. Aztán tegnap ettem hamis túrógombócot is, ami csak a nevében volt hamis, ízében nagyon is hasonlított az igazihoz.

A szendvicsek pedig még rajtam is kifogtak, pedig én aztán bírok enni. Volt egy nap, amikor egy darab elég volt, mellé két almával. Úgy eltelített, hogy egész nap nem voltam éhes. Különösen a lencsepástétomos ízlett, ha először próbálkozol, akkor mindenképpen azt próbáld ki!

Én máris szomorú vagyok, hogy egy hétig ki kell hagynom a kajáikat, hiszen szabadságon leszek, és mivel a jövő héten még egy programom sem biztos, így nem rendeltem, hátha nem leszek itthon. De aztán folytatom, addig meg Édespofa vegetáriánus főztjére leszek utalva!

Édespofa isteni finom zöldséglevest tud csinálni. Dicsérem is mindig, de szerinte ilyet bárki képes összedobni. Szerintem meg nem, mert abban nincs benne az ő szíve-lelke! (Balázs! Ha szereted és marad is, holnap vendégünk vagy egy tányérra ebből!)

Erről jut eszembe, én is neveztem erre a játékra, tegyetek ti is így, hiszen még holnap éjfélig lehet küldeni képet a versenyre. 

Ma mondtam az olasz főnökömnek, hogy mennyire szeretem a Chinotto-t, és olyannyira függő vagyok tőle, hogy rendelem Olaszolszágból minden hónapban. Erre nagyokat vigyorgott majd közölte, hogy nem is kellett volna semmit sem mondanom az állásinterjún ezen kívül, akkor is felvettek volna.

Aztán fél órás ismeretterjesztő előadás következett arról, hogy miből is készítik, és mire használható még az üdítőn kívül a gyümölcs. És én minden szavát élveztem, sűrű bólogatás és mosolygás közepette.

Ma elkerekeztem a bizonyítványomért így több mint fél év után. Ha azt kérdeznéd, hogy rühellem-e az ilyen hivatalos dolgokat, akkor arra a válaszom igen lenne. Az állandó budapesti lakcímem is több mint 5 év után intéztem el. Lassú víz partot most, csak idő kérdése!

De a lényeg az, hogy hazafelé beugrottam a Ribizli cukrászdába, és leesett a pofám milyen kiszolgálást kaptam. Voltam már náluk máskor is, néha egy kávéra a haverokkal, Édespofának szülinapi tortáért, vagy csak egy kis aprósüteményért, de az eddigi lányok, valahogy nem hagytak bennem mély nyomot. Kedvesek voltak meg minden, de az új csaj mindegyiket felülmúlta. Szolgálatkész volt, ajánlott, kóstoltatott, szépen csomagolt, mosolygott. És olyan mosolya volt, hogy akár az egész árúkészletet megvetethette volna velem. Ki is raknám őket a Melegen ajánlom linkek közé, de sajnos csak utólag jutott eszembe megkérdezni a pultost, hogy mikor beszélhetnék erről a főnökével. Na, majd legközelebb!

Ti se hagyjátok ki a Linzi tortát egy finom Manuel kávéval kísérve, ha erre jártok. A 3-as villamosról a Szugló utcai megállónál kell leszállni, onnan már látszik a Nagy Lajos Király útján a 125 alatt a nagy piros R betű és a zölden virító felirat. Jó étvágyat!

Mi már el is kezdtük a saját kis Hal a tortán műsorunkat, hiszen ma Amby-nak és Katicának dobtunk össze egy kis olaszos tésztát, aztán ezt megfejeltem egy kis saját készítésű csokifagyival. A vacsora elé, mellé, illetve alá pedig üdítőként az új Rauch mangós Ice T-t, Pepsi Max-ot, Limoncello-t és Batida de Coco-t ittunk. Remélem nem pontoznak le, mert annyira ötlettelenek voltunk, hogy olasz kajával vártuk őket, de arra kíváncsi leszek, hogy az én fagyim hány pontos az itt kaphatóhoz képest. Aztán az is rejtélyes kérdés, mi hogyan oldjuk meg, hogy náluk vacsorázzunk Milánóban? (A kávéért bocsesz, adok egyet itt, csak kapjátok el!)

Ja, és a fagyiról jut eszembe, hogy emlékeztessetek mindig ha ezután boltban akarok vásárolni nyalakodnivalót. A múltkor ugyanis lusta voltam, és potom 1200 forintért vettem egy Carte D'Or Mozartkugeln-t, amiről mindenkit lebeszélnék. A házi (és most nem fényezni akarom magam) cucchoz képest ez egy borzasztó élmény volt, pedig régen el sem bírtam képzelni finomabbat a Carte D'Or jégkrémeknél. Mégis most csak a vizet és a mindenféle adalékanyagokat éreztem benne, semmi lágyságot, ízt, borzongató élményt nem nyújtott. És amíg itthon 400-500 forintból csinálok egy ekkora adagot, addig ez meg több mint 1000 forint. Soha többé!

Ja, és Uno-t is játszottunk, mely közben az én sajátos szabályaim miatt, először láttam Amby-t kiakadni. Nem nagyon, csak kicsit, de egy élmény volt!

Már tudom mikor gondolja Édespofa úgy, hogy mennyei az általam készített fagylalt, hiszen akkor nem válaszol a feltett kérdésemre, csak nyal és mosolyog, kanalaz és bólogat, cuppog és hümmög, a fejszerkezete pedig tényleg egy boldog kisbabáéra hasonlít. Vagy nem is! Inkább olyan mint amikor szeretkezés után, szótlanúl fekszik az ágyon.

Most meg spenótos rizottót csinálok neki, mire hazaér a futásból, már kész is lesz. Megyek is, nehogy leégjen. Egyébként köszönet Bruce-nak, hogy így ráugrasztott minket eme fenséges ételre.

Jah, és főzni az 50 fokos konyhában az igazi kihívás, melyről érdemes ezt is elolvasnod. Jót fogsz nevetni rajta! 

Kaptam a névnapomra a kollégáimtól fagyiskanalat, meg 6 darab kelyhet, úgyhogy neki is kezdtem ennek a túrós csodának. Mindjárt lesznek képek is, azaz itt is van már egy. Az íze pedig mennyei lett, pont annyira savanyú, mint amennyire édes és krémes.

Most jönnek hugimék, hozzák az esküvői meghívót, én meg tegnap este gondoltam egyet és előkészítettem ezt a fagyit. És igen!!! Tökéletes az íze, tökéletes a keménysége, és tökéletesen néz ki! Mondjuk én annyit módosítottam a recepten, hogy reszeltem bele tejcsokit, amit már csak a végén raktam bele, így nem olvadt el.

Remélem mindenki nagyon izgult, hogy igazi fagylaltosbácsi leszek-e! Jelentem, az lettem. A holnapi menü pedig étcsokis és túrós fagyi lesz, hétfőre pedig ezt az eperkrémet szándékozom elkészíteni. Át lehet hozzánk ugrani vendégségbe, de szólok előre, hogy gombócolót kérek cserébe, mert még mindig nem találtam olyat ami designban megfelel, és tartósnak is ígérkezik.

Megcsináltam és majdnem tökéletes is lett Ana diófagyija! Legalább is ízre biztosan, hiszen az első nyalás utáni izgalmamban még az is kicsúszott a számon, hogy a Carte D'or bekaphatja, mert az ő diós cucca volt eddig nálam az etalon, de most már semmi pénzért nem vennék.

Az állaggal most is volt egy kis gond, de ennél nem az, hogy nagyon folyt, hanem az, hogy a fagyigép is alig küzdött meg vele, olyan sűrű lett. 10-15 kanál után jól is laktunk vele, a többi ment a fagyasztóba holnapra.

Tegnap megpróbálkoztam a házi fagylaltkészítéssel, de elég kevés sikerrel, ami el is vette a kedvem egy kicsit a dologtól. Ugyan Pudingocska és Pé is élvezettel nyalogatott belőle, de az állaga inkább jeges turmixra emlékeztetett, nem pedig fagyira.

Azért nem adom fel ilyen könnyen, hiszen holnap újra belevágok, és próbálom kiküszöbölni az elsőnél vélt hibákat. 

Még nincs is itt a névnapom, de az ajándékom ma már a kezeim között landolt, holnap pedig megnyitom Gus házi fagyizóját, csak még el kell döntenem, hogy a sajtos, az epres, vagy a fehércsokis álmot akarom-e megvalósítani.

De még mielőtt elkezdem reggel az alapanyagokat összerakni, gyorsan elszaladok fagyiskanalat venni, hisz semmi értelme az egésznek, ha nem gombóc. Mondjuk azt még nem tudom hol lehet ilyet vásárolni, de majd mindjárt ráugrom az Ikea oldalára, hátha. 

Kiraktam pár általam olvasott és kipróbált, vagy az ötleteiket kipróbálni tervezett gasztroblogot a bal oldalsávba, de szívesen veszek további ajánlatokat is. Írjátok meg, hogy ti milyen főzőcskés blogot olvastok, honnan szereztek izgalmas és kreatív ötleteket az egyhangú konyhai munkák elkerülése végett.

Itt említeném meg azt is, hogy pár napig rendeltem a Vegafood étlapjáról, és egyáltalán nem igaz, hogy a kaják ilyen gusztustalanul néznek ki, ráadásul még finomak is. Az egy dolog, hogy nem lettem vega továbbra sem, de nem rajtuk múlt, inkább azon, hogy én néha szeretek húst enni. És csak azért nem akartam, mert az állatokat sajnálom, akiket az én kedvemért meggyilkolnak. Hogy a lelkiismeretem megnyugtassam, egy kicsi középutat választottam, azaz csak minimális állati fehérjét veszek magamhoz, van olyan is, hogy napokig semmit.

Aztán pedig, hogy kép is legyen! Megcsináltam a spenótos krém tésztás változatát, amit itt fenn megcsodálhattok. A recept ugyanaz, csak tésztán van kisütve.

Nos akkor most pár szóban a vidéki kirándulásról, pár érdekesebb kép kiemelésével. Persze szigorúan csak a nem cenzúrázott darabokkal.

Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron leugrottunk Anyu(ha)-hoz látogatóba, ami olyan jól sikerült, hogy Ana ismétlésre hívta fel a figyelmünket pár hete. Nekünk sem kellett több és máris igent mondtunk, sőt kihasználva azt, hogy Amby is itthon van, gyorsan szóltunk neki is.

Szállást Cereden kaptunk, mert a környéken szinte minden foglalt volt a Dixie fesztivál miatt, sőt a Négy tó panzióban sem volt hely, csak egy külön álló házban, amit mi bitorolhattunk először a felújítás óta. Mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet, ki ne hagyjátok ha arra jártok! Hegyvidék, friss levegő, csend, korrekt szállás, szuper ellátás, a fizetés pedig bizalmi alapon zajlott, amin nem kicsit lepődtünk meg. Sőt még hangulatfokozó műkandalló és egy csomó DVD is volt, hátha unatkoznánk. Az villanyoltás utáni történetet ugye már meséltem, így arra nem térek ki újra, de itt ti is képbe hozhatjátok magatokat, ha esetleg még nem olvastátok volna.

Miután lepakoltunk, és mindenki elvégezte dolgát, már indultunk is a gasztro fellegvárba, az orgonák birodalmába, Magyarország legfinomabb sajtfagyiját gyártó műhelybe, azaz Anyu és kis családjának otthonába. Közben Fiacska aka Fülesbagoly bebizonyította, hogy milyen óriási mesélő lesz belőle. Ana meg is jegyezte, hogy a Stand Up-ban a helye, Hellókittynek pedig a kifutón, hiszen olyan pózokat tud már most, hogy Claudia Schiffer is megirigyelhetné. A menü valami csirkés cucc volt sok sajtal, és salival, de az igazi élvezetet a diótorta és a sajtos fagylalt jelentette. Rólam evés közben egy kiállítást is megtöltő fotó készült, de azért szelektáltam és csak pár darabbal fárasztalak titeket. No, meg azzal amin itt oldalt is az látható, hogy mennyire laktunk jól Amby-vel!

Az este borozással, sörözéssel, majd újabb kajálással telt, meg jól kibeszéltük az uborka jótékony hatásait, meg a vérfasz és a húsfasz közötti különbséget. Tényleg, ti melyiket szeretitek jobban?

Reggel pedig Ana készítette reggelit élveztük, majd irány Szlovákia, ahol körülbelül egy órát töltöttünk, annyira unalmas volt. Vissza is menekültünk Anyuhoz és tovább élveztük a vendégszeretetét.

Kaptunk egy csokor orgonát is, amit innen is szeretnék megköszönni, meg persze a kellemes hétvégét is. Remélem július környékén sikerül megint egy nagyobb blogtalit összehozni úgy, hogy oda vendéglátónk is végre el tudjon jönni.

Nem mellesleg, láttátok már Édespofa pólóját? Tehetséges gyerek a kicsike, nem? Állítólag lesz nekem is nemsokára valamilyen szép mintával Gus-os változat!

Megint főzőcskéztem, most a Receptklub egyik nagyon egyszerű fokhagymás szendvicskrémjét. Semmi rendkívüli nincs benne, csak lilahagyma, fokhagyma, olivaolaj, só, bors, sajt, két tojás és spenót.

A teljes receptet itt találjátok, videóval meg szemléltetéssel. Én csak egy képet rakok ide róla, hogy lássátok a végeredményt. 

Most volt nálunk Zoli, egyrész a bérletért, de dolgoztunk egy kicsit a még szupertitkos közös terveinken is, miközben én összedobtam egy rém egyszerű, de annál finomabb vacsorát.

A múlt heti Magyar Narancsban olvastam Chili & Vanilia recepjét, melyet hiába kerestem az blogon, ott nem találtam. Ezért most jól leírom nektek, hogy ti is me tudjátok csinálni, sőt meg is mutatom az alábbi fotón a tavaszi szendvicskrémet piros retekkel.

Szóval kell hozzá 10 retek, 5 újhagyma, 1 répa, snidling (ez nálunk az ablakban terem), 20 dkg natúr krémsajt, só, bors, frissen őrölt szerecsendió, és két kis kanál olíva olaj.

A retket és a répát meg kell mosni, majd lereszelni, ami nem kis feladat, izmos lesz tőle az ember alkarja, az biztos. A hagymát vékony karikákra kell vágni, a snidlinget szintén apróra darabolni és összekeverni az egészet, majd berakni a hűtőbe egy kicsit. Mi pirítóssal ettük, de a szerző szerint nyers zöldségekkel mártogatva is nagyon finom. Jó étvágyat hozzá!