"poénok" kategória archívuma

Nem tudom mennyit leszek majd mostanában, elnézést amiért már most is csúszásban vagyok a hozzászólások megválaszolásával. Igyekszem, de mióta munkanélküli vagyok annyi a dolgom ...

... soha többé nem nézek Whipeout-ot evés közben, mert nem akarok fulladásos halált halni, müzlidarabkákkal az orromban.

Úgy látszik meg szándékozom dönteni a zsinórban hülyeségeket álmodók Guinness rekordját, mert amióta ilyen meleg lett megint, kifogyhatatlan vagyok a képtelen képregényekből.

Ma például az volt szerintem órákon keresztül az álmom, hogy ülök a szekrény előtt, és zoknikat válogatok. Egyszer jobbra a fakókat, balra a jókat, aztán visszadobálom az összeset a kosárba, és kezdem elölről. Végül Édespofa tett pontot az ügy végére, mert odalépett, és kidobta mindet.

Most nincs zoknim, ezért ha erre jársz, örülnék ha bedobnál néhányat a kapun, vagy tuszkolnál pár darabot a postaládába, de fel is hozhatod ha gondolod. Köszi.

... hiszen tudja mindenki, hogy öreg is vagyok, takarításmániás is, meg egyébként is, a szemem sem áll jól. Hogy értsétek is, mostanság ami feldob, az például egy olyan nap, amikor Édespofa csak azért teszi rendbe a lakást, takarít egész nap, hogy örömet okozzon nekem. Meg a múltkor is, úgy rohangáltam az Auchan-ban, mint mint egy megkergült kecske, éppen csak nem sikítoztam, hogy: "Hová dugtátok az ecetes Frosch-t, ti anyaszomorítók!" Ez van, semmi különös. Lassacskán fejkendős, otthonkás, köténykés öregasszonnyá avanzsálok, persze próbálom ezt is stílusosan. Majd kitalálom, hogy most ez a divat!

... hogy én ezen mekkorát röhögtem! A főszerepben Justin Long és Mike White, illetve egy francia bulldog, mely Mike sajátja. Devin és Glenn története egyébként a kaliforniai Proposition 8-ra adott egyik válasz, mely szerint homoszexuálisok nem köthetnek házasságot. De ha már itt tartunk, van ennél rosszabb is, mely filmre Noel hívta fel a figyelmem. Vigyázat, sokkoló képek következnek, ha a fenti linkre kattintasz!

Nem meséltem még, de két rettenetesen fontos dolgot megtanítottunk már Lulunak, az egyiket én, a másikat Édespofa.

Én arra vettem rá, hogy amint meglátja a felmosót, rögtön kivonuljon a helyiségből, és megvárja amíg felszárad a padló, Édespofa pedig bárhonnan elő tudja vele kerestetni a lila polipot. De tényleg! Nem mást hoz be, nem próbálkozik, csak is a polip jöhet szóba. De ha már itt tartunk, akkor ha a "Hol a maci?" kérdés hangzik el, akkor a barna mackópofával a szájában jelenik meg. Fel fogom venni videóra, csak még lámpalázas a kicsike.

Nemrégiben pedig arra álltam rá, hogy főzessek vele kávét is, és azt be is hozza, de ez még döcögősen megy. A másik tervem pedig, hogy megtanítsam hogyan kell fogni a szivacsot, hogy meg tudja mosni a hátam. Nélkülözhetetlen tudásra tesz szert ez a kutya, remélem a tied is tud hasonlókat.

Kibaszott fáradt vagyok, nem tudom mikor voltam ennyire kikészülve. Tegnap este már olyan szintet ütöttem meg, hogy majdnem álomba ettem magam. Elképzelsz félig megrágott mogyoródarabokkal a számban, és az ágyon ébredés után?

Eldöntöttem, hogy most buta, sőt nagyon buta szőke leszek, még butább mint voltam, olyan amilyet a föld még nem hordott a hátán. Mindenen csak röhögcsélek majd, csurgatom a nyálam, semmit sem fogok érteni, és majd vigyorgok mint a tejbetök. Talán az sem lesz túlzás, ha szopogatom az ujjamat is néha, csak még meg kell keresnem melyiket.

Jaj, gyerekek! Ti nem értitek ezt az egészet, de nem kell kétségbe esni, majd elmagyarázom. Nem fog sokáig tartani ...

... hiszen csak át kell érezni szegény Gabika helyzetét! Például én sem szívesen veszem le itthonról elindulva a rózsaszín tangácskát, a lila színű, több méteres boát a nyakamból, a hozzá maximálisan illő, lakkozott, csillámos dominacsizmát, a piros bojtokat a végén lengető ostorocskát, és a körmeimről sem túl nagy örömmel szedem le a kis matricákat.

Ha pedig én ennyire szeretnék a kis rucijaimban feszíteni minden hétköznap, akkor ő miért ne érezhetné jól magát a kis oroszlánkás mellényében? Különben is divatosak most a kínai motívumok!

Amikor még volt Thia, egyszer nekem szegezte a kérdést ebben a tőle oly jól megszokott zseniális írásban, én meg szokásomhoz híven le vagyok lassulva, így majd fél év után megírom melyek azok a dolgok, amelyek meglepetést tudtak okozni Lulu-val kapcsolatban.

Először is szögezzük le, hogy mi jól fel voltunk készülve a kutya fogadására, lévén már volt hasonló próbálkozásunk, mely dugába dőlt, így aztán hónapokig tervezgettünk, mert most nem akartuk elsietni a dolgot. Azon kívül, hogy a fajtát kiválasszuk, utánaolvastunk mindennek, sőt még a szabályokat is előre felállítottuk. Nincs ágyra mászás, ott alvás, az utcán húzás, emberekre ugrálás, ... Viki barátnőmnél látogatást is tettünk, ahol egy estét eltöltöttünk Fibi-vel, a francia kislánnyal, így már senki sem tántoríthatott el attól, hogy bulldogunk legyen, de az alapos felkészülés, és Lulu iszonyatosan jó természete ellenére is értek minket meglepetések, nem is egy. Olyanok is, melyekről ugyan tudtunk, de nem gondoltuk, hogy ennyire komolyak lesz.

1. Tehát majdnem mindenre fel voltunk készülve, csak arra nem, hogy egy ilyen tündéri kislányt kapunk. Azt gondoltuk olyan nem lehet, hogy egy kutya semmit sem fog tönkre tenni, semmi bosszúságot nem okoz a rongálásaival, de Lulu tényleg nem egy őrült, a szó ezen értelmében. Egyetlen rágcsálásra alkalmas dolgot talált eddig a játékain kívül, méghozzá az előszobafalat, a sarkoknál, illetve egy alkalommal a UPC kábelt. Az előbbit megízlelgeti még most is néha, de se papucs, se cipő, se bútor, ... Pedig fel voltunk készülve, hiszen minden kutyatulajdonos ismerősünk imába foglalta a napot, amikor a szeretett kutyája leállt, és nem pusztított tovább.

2. Tudtuk ugyan, hogy a francia bulldog fingik, de azt nem gondoltuk, hogy ennyit, és ilyen büdöseket. Persze az ember sok mindent megszokhat, de néha úgy gondolom, ezt nem lehet, annak ellenére, hogy imádott kislányért bármit elviselünk. Ezt is!

3. Arra viszont nem készültünk fel, mint azt régi olvasóim jól tudják, hogy hónapokig fog tartani a szobatisztaságra szoktatás. Úgy számoltuk, hogy ha Mazsolánál egy hét volt, akkor Lulu-nál maximum kettő lesz, de nem így lett. Azóta persze már tudjuk, hogy csak túl korán kezdtük a dolgot, és ezért több türelemre volt szükség. Végül is három hónap után beállt nála a dolog, és most már fél éve még akkor sem csinált be, ha hasmenése volt. Egyszerűen nem tudom hogyan, de kibírja akkor is ha véletlenül 10-12 órát is egyedül van, ami ritkán, de előfordult már.

4. Az egyik elsődleges szempont volt a fajta kiválasztásánál, hogy ne legyen az állatnak túlzott mozgásigénye, lévén mi sem pörgünk állandóan és a lakás sem nagy, így eme szempontból is jó választásnak tűnt a francia bulldog. Ami viszont meglepetést okozott, és felkészületlenül ért minket, hogy Lulu bizony örökmozgó, bolondozó, szinte sosem fáradó. Pedig úgy szerettünk volna egy lusta, álmos, nyugis kutyát!

5. Arra sem számítottunk, hogy ez a fajta egy kis hasdöngölésre is szarik. Komolyan, Szuperapu az élő tanú rá, hogy ha megnyomod két oldalt, simán ráfosik a lábadra.

6. Ha már a végterméknél tartunk, azt sem hittem volna soha, hogy ennyi szart fogok majd a tenyeremben tartani, sőt lelkes szószólója leszek a kutyagumi felszedésének ...

7. ... de mivel mindenki tudja mekkora tisztaságbuzi vagyok, talán nem meglepő a dolog, mint ahogy az sem, hogy állandóan takarítok Lulu után. Azért lett többek között rövid szőrű fajtánk, hogy ne kelljen női hajhosszúságú szőröket a számból kiszedni nap mint nap, de sajnos Lulu után is egy fél kutyát összeszedek így tavasszal, ha huzatot csinálok, akkor pedig egy fél kutya úszik a levegőben. Nem vicces.

8. Mivel gyerekkorom beteljesületlen vágya volt egy kutya, pontosan tudtam mennyire fogom imádni a sétákat, a játékot, a gondoskodást, de azt nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni ha egy két napig nem megyek a patakhoz. Nemrég egy hétvégét Lulu vendégségben töltött, és én majdnem elindultam egyedül lófrálni, annyira rossz volt itthon ülni és semmit sem csinálni. (Nem igaz, aludtam reggel 10-ig, aztán egész nap döglöttem, eszembe sem jutott kimenni sehová. Bevetted?)

9. Azt meg végképp pozitívumként élem meg, hogy egy-egy szép ruha helyett inkább Lulu-ra költöm a pénzem. Aki ismer, tudja mennyit jelent nekem egy Diesel felső, de most inkább gumikacsákat, kutyaágyat, hámokat, ... nézegetek ezerrel, és az Ikea-ban is a kedvenc osztályom a háziállatos lett.

10. Arra sosem gondoltam, hogy a jófejség egyenes arányban van a kutyatartással, vagy a sétákkal, de érdekes módon nem is nagyon találkoztam még bunkó vagy unszimpatikus fazonnal. Mindenki kedves, csomó embert ismertem meg a környékről, mindenki mosolyog, beszélget, közvetlen, ... A legjobban meg azt szeretem amikor kutyátlan gyerekesek állítanak meg, hogy szeretnék ha a gyerek ismerkedne az állatokkal és szeretnének egy simogatást. Ilyenkor mindig ráérek!

+1. De ami a legviccesebb, hogy sosem gondoltam volna, hogy a lakás összevizelése és kakilása olyan mély nyomokat hagy bennem, hogy hetente álmodni fogok róla. Igen, rémálmokat!

Egyébként kíváncsi vagyok ti mire nem készültetek fel amikor kutyát vettetek magatokhoz. Milyen meglepetések értek?

Édespofa azt mondta, lagymatag lett a blogom, nem igazán szól már semmiről, híg fos lett az egész, már a hozzászólások sem a régiek. Talán most kellene befejezni, de annyira szeretek írni. Írjak regényt?

Van az a vicc, aminek az a vége, hogy: "... nem ma állatkertbe visszük!" Ismeritek? Mert ez jár napok óta a fejemben, hiszen Lulu mindenhová jön velem, jobbnál-jobb élményekkel gazdagodik, ha pedig itthon maradunk, akkor filmet nézünk.

Most éppen a Kutyák és macskák című remekművet, melyet a kölök nagyon élvez, szinte főszereplője az alkotásnak, hiszen minden mondatra válaszol a kis szőnyegén ülve. Én meg addig próbálok rájönni, hogy lehet jól átsütni a krumplis palacsintát. Illetve máris röhögök magamban azon, hogy Lulu milyen jól fog ezen szórakozni.

Körülbelül úgy nézek ki mint egy 5 éves kisgyerek, és úgy is érzem magam. Hogy lehetséges ez? Majd te megmondod!

Nektek is volt már biztos olyan, hogy eltűnt valamitek, melyről azóta sem derült ki, hogy hol van. Van amit ellopnak, mint a bringámat, de most inkább olyanokra gondolok, melyek megmagyarázhatatlan módon tűntek el a föld színéről. Persze tippjeitek vannak, nekünk is!

Nálam anyukám féltve érzett esernyőjével kezdődött, melyet egy osztálykiránduláson hagytam el. Persze sejtem, hogy mindez azért történt, mert annyira sokszor figyelmeztetett rá, hogy ne veszítsem el, amiből persze egyenesen következett az elhagyás.

De amikor albérletben laktam, szőrén-szálán eltüntettem a Loving You More című BT kislemezemet is, melyben Vincent Covello énekel. Képzeljétek, még a beépített szekrényt is szétszedtem, hátha mögötte meglelem.

Aztán jött a Skinny alsógatyám, ami olyan rejtélyes úton került le rólam, és veszett el, hogy még tippem sincs rá hol lehet. Gondolom így tíz év után már nem is kerül meg! Pedig évekig kerestem!

Ennél már csak az a furább, hogy Édespofa a farmerját hagyta el, és azóta sem értjük mi történt, hiszen mindig nadrágban jön haza, én nem láttam még alsógatyában flangálni az utcán. Arra gondolunk, hogy talán a szárítóról lopták el, ami a folyosón van, de nem ér gyanúsítgatni.

Ugyanez a helyzet a labdákkal is, ugyanis eddig már kettő veszett el, azaz egy teljesen az udvarról, az egyik kocsi alól, a másik pedig ma reggelre, de tudom hol van. Valaki éjszaka levitte a folyosóról az utcára, és bedobta a szemben lévő ház udvarára. Megáll az ész! (Javítás, vagyis eredmény: az első labda került a szemben lévő házba, még hónapokkal ezelőtt, a másik pedig begurult a szomszédomhoz, ma reggel találta meg. Úgy tűnik semmi összeesküvés nincs a háttérben, semmi rejtély, sőt inkább vicces az egész!)

És nektek mitek tűnt el? Segítsünk megkeresni? Mesélj, mit nem találsz, írd le a történetét, már amennyire emlékszel, és kiderítjük merre lehet. Játszunk nyomozósat?

Nem gondoltam volna, hogy bármilyen apropóból írni fogok még a One Life Stand-del kapcsolatban, de aztán az I Feel Better klipjével jól megleptek a srácok, szerintem téged is meg fognak.

Kint voltam ma délelőtt a pataknál, mert ki nem hagytam volna a hóesést, már csak Lulu miatt sem! De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy láttam két leszbikus kutyát, jót mosolyogtam rajtuk és a gazdákon, akik azon poénkodtak, hogy kellene már Erzsikének egy műfasz, akkor tényleg lenne értelme annak, hogy minden lányra rámászik, és meg akarja őket hágni.

És az is vicces volt, hogy az egyik gazdi nekem kezdte el magyarázni, hogy az állatvilágban a buziság teljesen normális dolog ám, csak az emberek csinálnak ebből ekkora ügyet! Ja!