"személyes" kategória archívuma

Eddig minden évben ettem lencsét és mégsem lettem gazdag, most meg azt találtam ki, hogy jól nem eszek, és akkor biztos hatalmas vagyonra teszek szert. Ne röhögj, ezt írja a horoszpókom is erre az évre. Mondom, fejezd be a röhögést, mert a farkam is megnőtt 36 éves koromra, és a mellem is olyan szőrös lett, mint amilyennek 18 évesen szerettem volna.

Én ebben nem hiszek, így soha nem is fogadtam meg semmit, szerintem a fogadalmak csak arra jók, hogy megszegjék őket, ezért nekem csak terveim vannak. Terveim is csak a közeljövőre, lássuk mik is azok:

Februárig meló, aztán megyünk haza, ahol el kell intézni egy csomó dolgot, kezdve a TB-vel, a bankon át, egész a lakás kiadásáig. Szeretném ha ismerős venné ki, de ez nem azt jelenti, hogy szarért-húgyért odaadom, akkor inkább megtartom nyaralónak. Ha visszajöttünk, akkor most már muszáj lesz elköltöznünk, erről ha már megtörtént, majd írok bővebben, hogy ti is értsétek miért tartott ilyen sokáig. Lulu miatt is muszáj menni innen, mert ebbe a házba nem hozhatjuk és nem is akarnánk ha itt élne. Aztán tervbe van véve egy bringa vásárlása, de előbb még törlesztgetni kell az adósságokat, csak aztán rúgunk ki a hámból. Persze jó lenne nyaralni is, ezt otthon már évek óta nem engedhettük meg magunknak, így szeptember körül nézni fogunk valami jó kis utat, mert már nagyon hiányzik. Izland, Spanyolország, Dánia?

Ha ezekkel megvagyunk akkor már fut a szekér, ősszel már teljesen fellélegezhetünk, és 2011 karácsonyára olyan bulit rittyenthetünk, hogy még a 2010-es őrületnél is durvább lesz, pedig ilyen sem volt évek óta. Hajrá előre!

Azt hiszem annyi történt, hogy elköltöztem, ő meg ott maradt. Szépen lassan megszakadt a kapcsolat, pedig bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legkedvesebb barátom volt. Sokszor aludtunk egy ágyban, egyszer még történt is valami, bár én nem emlékszem, mert aludtam, de mikor felébredtem, hátul gecis volt az alsónadrágom. Arra ellenben nagyon jól emlékszem, amikor szabadkozott emiatt, vörös lett a feje, én meg imádom amikor valaki cukul.

Pár éve találkoztunk, örültünk egymásnak, aztán egyik nyáron láttam a Fashion Street-en sétálni két barátnőjével, gondoltam most nem zavarom meg, majd egyszer beszélünk úgyis. Talán még újra közelebb is kerülhettünk volna egymáshoz, bár nem tartom valószínűnek, de akkor is, legalább elmondhattam volna neki, hogy ettől függetlenül is az egyik legjobb barátomnak tartom és annak is fogom mindig, még akkor is ha életem végéig nem beszélünk többet. És nem fogunk, ez most már biztos ...

Konkrétan nincsenek percdíjak, meg mindenféle szarság, kapsz egy előfizetést aztán választhatsz csomagot hozzá 10, 20, vagy több fontért. Emlékeztető gyanánt itt is megjegyzem, hogy egy 20 fontos előfizetésem van most, amiért 3-nál egy kicsit több órát kell dolgoznom. Vicces, nem?

Ha telefont is vennél, az sem katasztrófa, mi lassan cserélünk is majd, de várunk még az LG új gépére. Lesz vagy 35 font havonta, na jó, talán 40. Otthon havonta 6 és 8 ezer között volt a számlám és akkor nagyon visszafogtam magam, telefont egyszer mertem részletre venni, kicsit meg is bántam. Itt meg semmi szükség az önmegtartóztatásra, mert a csomag tartalmaz 300 perc hívást, korlátlan szöveges üzenetet, 500 mega netet, és korlátlan BT Openzone-t! Természetesen elhasználhatatlan, vagy legalábbis úgy tűnik!

... szeretnék mesélni, mára megteltem történetekkel, de nem rendelkezem elég idővel mindegyik leírására, valamelyik már tova is szállt, csak egy ici-pici pillanat maradt meg bennem amit mindenképp ide kell vésnem.

Ma délben a szokásos helyemen fogyasztottam az ebédemet, közben a londoni háztetőket bámultam, és egyszer csak megbökött, még meg is borzongtam tőle, aztán felkiáltott: "Hé, te lüke! Te most boldog vagy!"

Úgy mennek a hetek, hogy figyeljétek meg, észre sem veszitek és mindjárt 5 évesek leszünk Zsoltival ... (Ja, és a blog is elmúlt már 4 éves, de ezt csak a robotok kedvéért jegyzem ide.)

Azért az nagyon durva, hogy Magyarországon már ki sem mozdultunk a lakásból, többek között azért mert besavanyodtunk, és persze azért is, mert pénzünk sem volt, itt meg állandóan megyünk. Minden hétvége arról szól, hogy mit nézzünk meg. Persze ez az újdonság varázsa, majd biztos elmúlik, de ...

... most úgy áll a helyzet, hogy koncertekre is fogunk járni, mert Londonban van mire. Ide az is eljön, aki nem akar, de ki ne akarna. Most szombaton Hundreds és Bodi Bill, januárban Hercules & Love Affair, áprilisban meg befigyel egy kis Turboweekend a Soho-ban. A Bodi Bill jegyet már meg is vettük, de nyilván a többit is meg fogjuk, hiszen 8 font volt ez is, amennyiért itt 1 óránál pár perccel többet kell dolgoznom. Hát nem röhej?

Ja, és december 5.-én ingyenes The Good Natured koncert lesz az Old Blue Last nevű klubban, arról meg ne is beszéljünk, hogy februárban O.Children lép fel a XOYO-ban.

Zsoltinak nem is kellett menni dolgozni, mert náluk akkora káosz van az utakon, hogy az egész irodaházat bezárták. Bezzeg a belvárosban ahogy leesett, el is olvadt, így hozzánk mindenki be tudott jönni dolgozni, pedig örültem volna én is egy hirtelen jött szabadnapnak.

Egyébként meg kíváncsi lennék azoknak a fejére, akik otthon sírnak minden télen, hogy mekkora hó van és még nem is takarítják normálisan, ugyanis itt még csak nem is sóznak, a hóeke pedig csak az emlékezetünkben él, de szerintem ott sem sokáig, itt ugyanis se híre, se hamva. Egyszerűen leesik a hó, aztán úgy marad amíg el nem olvad.

Juciék (bocs, Judit) meg itt ragadtak, nem mentek ma a gépek Gatwick-ről, de azért remélem holnap már el tudnak repülni, nem jó ennyit itt lenni, még megszokják.

Egyébként az a vicces, hogy ha nem hagytunk volna magunk mögött annyi tartozást amennyit, ergo előbb kapunk észhez és nem várunk a csodára, akkor már most tök jól élhetnénk itt kint.

Például ma nézegettem megint lakásokat, simán tudnánk bérelni a kedvenc helyünkön, Wimbledonban egy stúdiót. Így hívják itt Angliában az olyan lakásokat mint a miénk volt otthon, hogy egyben van minden, csak a fürdő van szeparálva a többitől. Már vendégeket is fogadhatnánk, Lulunak is lenne helye, ... Persze nem kesergünk, nem azért írom, csak hogy értsétek többek között ezért is megy nehezen az itteni lakáscécó. Minden hónap arról szól, hogy hová mennyi pénzt toljunk, melyik számlán toldozzuk be a lyukakat. Persze még nem vészes a helyzet, de ezek miatt nincs pénzünk letenni a foglalót egy itteni kecóra.

Még így is ha jól belegondolunk, időben kijöttünk, nem tudom otthon mikor omlott volna a fejünkre minden. Gondolom most azt hiszitek iszonyú tartozásaink vannak, de nem, mert csak két millió ha jól számolom. Ez nem kellene, hogy sok legyen, de egyszerűen otthon ez már a csőd széli állapotok előjele volt, és fingunk nem volt, mikor tudjuk törleszteni őket. Itt meg tervezhető, mert van miből, holott otthon is szerintem átlag közelében, vagy felett kerestünk.

Ez itt a nagy különbség, hogy egy konyhai munkával tisztességes életszínvonalon lehet élni, mindig is ez hiányzott. Ha ezeken a kis problémákon túl leszünk, ami remélhetőleg fél, háromnegyed év, akkor sínen vagyunk. Most megyek, osztok meg szorzok, hová mennyi, kinek, hogy és mikor ...

... de sajnos most nincs időm, így csak röviden. Voltunk ma a British Museum-ot megnézni, ami kicsit sok volt így elsőre, mert akkora, hogy nem lehet egy fél nap alatt bejárni rendesen, annyi az információ, a látnivaló, hogy iszonyatosan lefáradtunk tőle. A meló megy, az angol is egyre jobban, lakás még nincs új, mert bonyolódik a helyzet, de majd beavatlak később. Most rohanok! (Ja, és Zsolti leöntötte az ágyat kávéval, nekem meg korpásodik a hajam!)

Képzeljétek, ma nekem kellett betanítani a helyettesítő porter srácot, aki addig dolgozik nálunk, amíg én szabadságon leszek. Felhívott tegnap Franciska, hogy reggel 7-kor személyesen engem fog keresni a gyerek, és magyarázzak el neki mindent. Nagyon vicces voltam, nevetett is, mert megkérdeztem, hogy a beugrós beszél majd angolul? Mondta, hogy igen, majd kitört belőle a röhögés és jó éjszakát kívánt. Ehhez képest elég jól ment minden, mondtam neki, ha nem ért valamit, csak szóljon, és megpróbálom másként elmondani. Most vagy nem érdekelte, vagy tényleg megértett.

Egyébként Joanna is azt mondja minden nap jobban beszélek, és tök jó, hogy bátor vagyok és mindenkivel leállok csacsogni. Erre Eva is rákezdett, hogy ne aggódjak, mert amikor ő egy évvel ezelőtt elkezdett itt dolgozni, csak annyit tudott mondani angolul, hogy "How Are You?" és én ehhez képest fényévekkel előrébb vagyok már most. Persze nem hittem neki, így az összes kollégát végigkérdeztem, hogy tényleg így volt-e.

Ja, és már viccelődök! Ma Joanna megijesztett reggel amikor kilépett a liftből, úgy csinált mintha szellem lenne és huhogott, én meg egész nap mindenkinek azt meséltem, hogy van a Portman házban egy szellem, és bemutattam Joanna-t, aki aztán tök jó szellemes, rémisztgetős sztorikat mesélt. Meg Donald-dal is hülyéskedek, bár az idegeimre megy néha, de ha már nagyon unom, mindig azt mondom röhögve az olyan dolgokra amelyekről tudja, hogy értem, hogy "Sorry, I Don't Speak English!!!"

De tök jó az is, hogy úgy érzem egyre jobban megszeretnek a kollégák, már minden nap habos kávékat kapok, reggelente megkérdezik a lányok mit ennék, Rasid minden édességéből hoz kóstolót, és Robi is nagyon jó fej, egész nap bohóckodunk. Hiányozni fognak most egy hétig. Fura, de így van.

Megkaptam életem első influenza elleni oltását, és bár sosem voltam influenzás, most majd biztos leszek, illetve láttam teljes életnagyságban Mike Ruiz-t a metróban. Majdnem újra kellett éleszteni!

Ja, és kiesett a betétem amit a minap ragasztottak vissza. El is veszett. (Ugye tudod ezt hogyan értem.)

Ezt is megértük, azt hittem sosem jön el ez a nap, de végre a kezemben tartom az első fizetésemről szóló papírt itt Angliában ... és több lett mint amire gondoltam!!!

... de előbb még egy jó hír, hogy Lulu marad Brüsszelben áprilisig, Zsuzscsiék vigyáznak rá, így megoldódott az elhelyezése addig amíg át tudjuk hozni.

A fogorvosról meg annyit, hogy természetesen mikor esett ki a betétem? Na mikor? Pedig mielőtt eljöttünk, ellenőriztettünk mindent Gáborral, de hát ilyenekre nem lehet felkészülni. Aztán rákerestem a barátomban, és rögtön kidobta a Forest & Ray oldalát, le is leveleztük, hogy mikor megyek, és az áraik sem voltak durvábbak mint otthon. A doktornő is kedves volt, szépen kiégette az ínyem, visszaragasztotta a betétet, és sok sikert kívánt. Ajánlom nektek is!

Ja, és még egy hír! Megyünk Brüsszelbe meglátogatni Lulut valamikor novemberben. Bocs, hogy így csapongok, de annyira örülök! Sőt mi több, baromi szerencsésnek érzem magunkat. Annyira jól alakul minden!

Nem újdonság nálam, hogy mindenféle pánikbetegségek tünetei jelentkeznek rajtam, legutóbb például vezetés közben kapkodtam levegő után, és szorított a mellkasom, és nem csak egy alkalommal.

De volt már olyan időszakom is, amikor nem tudtam elmenni otthonról, annyira kellett pisilnem, vagy olyan is, amikor hatszor is visszamentem a lakásba, mert azt hittem nem zártam be az ajtót, vagy nem kapcsoltam le a gázt, nem csuktam be az ablakot, vagy égve hagytam a villanyt ...

Aztán legelőször Amszterdamban fordultak elő rajtam agorafóbiára utaló jelek, ki is rohantam a belvárosi részből amilyen gyorsan lehetett. Nem is biztos, hogy a fent említett fóbia volt ez, lehet az is, hogy inkább a klasszikus klausztrofóbia, a szűk utcák miatt. Csak azért gondolom ezt, mert itt Londonban is előjött, és egyre gyakoribb. Sokkol a tömeg is az Oxford Street-en, de ezt még simán túlélem, hiszen csak pár métert megyek rajta minden nap, de a Tube az már más tészta. Ott a minap majdnem rosszul lettem, és nem sok tartotta, hogy nem szaladtam fel lélekszakadva a felszínre. Mondjuk nem is csoda, hogy ilyen furán érzem odalenn magam, hiszen baromi sok az ember, és iszonyatosan alacsony a metrókocsi, ráadásul még hajlik is befelé. Rémisztő! Mostanában ha lehet, kerülöm is, inkább megyek busszal.

Persze biztos megszokom majd, meg nem is akarom túlmisztifikálni az egészet, hiszen végül is olyan jó itt! Lassan itt az első fizetésnap, aztán meg szabadságon is leszek, meg végre talán látjuk Lulut!!!

Mennyire más itt minden Londonban, el is vagyok ájulva. Ma a séf karöltve a másik szakáccsal azt mondta, hogy én vagyok a legjobb kitchen porter aki valaha náluk dolgozott. Most mindegy, hogy ez igaz-e vagy sem, az sem lényeges, hogy mindenkinek ezt mondják, ebben az a nagyon fontos számomra, hogy nem a negatív elemekkel akarnak még jobb teljesítményre bírni, hanem pont ellenkezőleg. Tetszik!