"Állás" címke archívuma

Nagyon szégyellem magam, mert valójában nagyon sokszor én vagyok az, aki már eleve csak a rosszat feltételezi másokról. Igen, jól gondolod! Most egy kicsit undorodom magamtól. El kellene már döntenem, hogy úgy csalódni jobb-e, ha bízok a másikban, és akkor esetleg pofára esek, vagy úgy, hogy ha már alapból negatívan állok hozzá, és akkor nem érhet nagy veszteség. Ilyenkor viszont az az eset áll fenn mint ami most is, hogy lelkiismeret-furdalásom van, és utálom magam amiért ilyen bizalmatlan vagyok, és amiért ennyire félek attól, hogy átvernek. 

Voltam ma állásinterjún, és nagyon bizakodó vagyok! Egy olasz cégnél beszélgettem, akik második üzletük nyitását tervezik Magyarországon. A termék jó, az árak elfogadhatóak, a kollégák első látásra szimpatikusak, a további karrier lehetősége adott, és az üzletpolitika fekszik nekem. A kérdés már csak az, hogy én is fekszem-e nekik. Remélem így van, amit már csak azért is gondolok, mert a csaj annyit elárult, hogy nagyon jó hangulatúnak és pozitívnak ítéli meg a beszélgetést. Az olasz főnök fejéről meg semmit sem bírtam leolvasni, de majd hétfőn kiderül, hogy mit is gondolt azok mögött a mélyen ülő szemei mögött!

Persze az is lehet, hogy a kedves mondatok semmit sem jelentenek, és mást vesznek fel, de annyi biztos, hogy sokkal jobban érzem magam az ilyen felvételiken, mint amikor még dolgoztam a másik cégnél. És az is biztos, hogy megtaláltam álmaim motoros csizmáját, olyat amilyet már régóta szerettem volna venni. Már csak bevétel kell hozzá, és meg is veszem!

Nem csak sírás-rívás van ám munkaügyben, még ha munkahely ügyében egyenlőre kevés is a jó hír, azért nem teljesen elkeserítő a helyzet. Ugyanis többek között az történt, hogy a blogon keresztül már a sokadik felkérést kapom különböző feladatokra, melyeknek nagyon örülök.

Van aki arról olvashatott, hogy mennyire jól takarítok, így vette a bátorságot és megkeresett egy teljes lakás tisztasági tervével, melyet nekem kellene kiviteleznem. És tudom, most azt gondoljátok, nehogy már a Gus takarítónőnek szegődjön, de szerintem ebben nincs semmi gáz dolog. Felcsapom a fülhallgatót, porszívót elő, és már éneklek is! Ráadásul egy közeli ismerősömről van szó, akinek nincs ideje ezzel pöcsölni, én meg úgy sem munkának fogom fel az ilyet, inkább lazításnak.

Másrészt meg annak is híre ment, hogy szeretek lakberendezéssel foglalkozni, és többeknek tetszik az otthonunk, mint ahány embernek nem. Így már sokadik alkalommal jön olyan megkeresés, hogy segítsek ötletekkel, vagy akár kétkezi munkával is kedves ismerősöknek. Eddig pénzt sosem fogadtam el ilyenért, de most már a második ajánlat futott be olyan formában, hogy akár még fizetést is kaphatok érte.

Most mondjátok azt, hogy nem csupa jó hírrel szolgálok! És akkor azt még nem is említettem, hogy a nem is olyan titkos ötletünk is a megvalósítás felé közeledik. Vagyis megtettem az első lépéseket! Mint ahogy angoltanár ügyben is. Ha minden jól megy, jövő hónaptól megint tanulok.

Legalább is ez látszik abból, hogy az első munkanapomon, azt követően, hogy mégsem rúgtak ki, megkaptam az első írásos figylmeztetésem, amit persze nem vettem át, lévén eléggé nyilvánvalóan baromság volt. Részletekbe nem is bocsátkoznék, mert csak még jobban felhúzom magam.

Kicsit kezdem már unni az állasinterjúkat, ami abból is látszik, hogy milyen nehezemre esik néhány kérdésre válaszolni, és közben milyen hülye gondolatok járnak a fejemben.

Amikor például azt tudakolják, hogy kezelem a stresszes helyzeteket, mindig az jut eszembe, hogy: "Basszátok meg! Nektek is az a célotok, hogy mindenki őrüljön meg, szorongjon, és érezze magát szarul?" Persze nem gondolom, hogy tényleg ez a céljuk, mint ahogy azt sem, hogy van savmentes munkahely, de azért lehet azt minimálisra is csökkenteni és ez a munkáltató egyik kötelessége is kellene hogy legyen. De még nem az! Mindig úgy érzem, hogy olyan embert keresnek, aki bírja a napi idegölést, de kérdem én, aki majdnem teljesen ki tudja vonni magát a stresszhelyzetek alól, az mennyire lelkiismeretesen végzi a munkáját?

Miért nem lehet inkább azt célként kitűzni, hogy a felesleges és idegőrlő helyzeteket elkerülhesse a dolgozó? Ha nem ezekkel foglalkozna, akkor talán jobban tudna összpontosítani a munkájára, nem? És miért van az, hogy a tegnapi beszélgetésen a két fickót egyáltalán nem érdekelte mit gondolok a stresszről, de ha nőkkel interjúzok, akkor rögtön a harmadik kérdésük ez?

És hogy miért is tölt el ez engem egy kis félelemmel? Mert tegnapelőtt egy megbeszélésre menet a kocsiban, pánikszerű tüneteket vettem észre magamon. Már nem az első eset volt, így kezdek arra gyanakodni, hogy ez megint nem lehet véletlen. Volt már ilyen régebben is, csak akkor állandó vizelési inger tört rám stresszhelyzetben, amit pszichológus kezelt, most meg ez a torokszorító érzés. Kapkodtam a levegő után, baromi gyorsan vert a szívem, és azt hittem meg kell állnom, ki kell szállnom, mert különben baleset lesz a vége. Aztán legyőztem, mondogatva magamnak, hogy minden rendben. De félelmetes volt! Mi van ha egyszer majd nem tudom tudatosan leküzdeni?

Hát ez a pillanat is eljött, de hazudnék ha azt mondanám, hogy túlzottan meglepett. Igazából azon dolgoztam már hónapok óta, hogy én tehessem meg az első lépést, és ne várjam meg amíg elküldenek. Nem jött össze!

Ma reggel a gilisztaagyú arra hivatkozva, hogy nem jövünk ki egymással és ezzel akadályozom a munkáját, én is ki lettem rúgva. Mondvacsinált indokok is voltak mellé persze, például az, hogy szerinte azt az árumennyiséget, melyet szombaton kaptunk, ki kellett volna tudni pakolni egy nap alatt, meg hogy túl sokat vagyok az irodában a nem tudom mi helyett, stb ... A lényegen egyik sem változtat, melyet világosan a tudtomra is adott. Ő bármit csinál az a jó, mi bármit teszünk az csak rossz lehet. Betonozott helye van, mert ő a valakinek a valakije. Ergo inkább félévente cserélik alatta a bandát, de őt kitenni nem fogják. Ugye értitek mi lesz ennek a vége, nem kell részleteznem. Én tiszta szívvel kívántam neki sok sikert a karrierjéhez. De tényleg.

Most gőzerővel állást keresek, semmi kedvem itthon ülni és lógatni a lábam. Csak az idő sürgetésével nem vagyok kibékülve, mert így talán nagyobb az esélye annak, hogy majd olyat is elvállalok, ahová egyébként eszem ágában sem lenne menni, de hát kell a pénz sajnos, és hónapokig nem tehetem meg, hogy ne dolgozzak. Kívánjatok sok szerencsét!

Nem is tudom talán jól összefoglalni és olyan részletesen és közben lényegre törően leírni azokat a tapasztalatokat, amik itt értek, mert olyan ideges vagyok még most, egy fél doboz cigi és egy hideg zuhany után is, hogy mindkét lábam remeg.

Ami bizonyos, hogy legközelebbre is megtartom ezt a jó szokásom, és még mielőtt igent vagy nemet mondok egy állásajánlatra, jó alapos terepszemlét tartok. Mert most ezt tettem immáron sokadszor és bődületes eredménnyel járt.

Először is, most és itt leszögezem, hogy nem megyek a pipásokhoz dolgozni! Másodszor azt hiszem új értelmet nyert a jelenlegi munkahelyemen sok minden, és furcsa, de pillanatok alatt értékeltem át magamban dolgokat, melyek eddig szöges ellentétben álltak az eddigi tapasztalataimmal és elveimmel, sőt a józan ésszel is (excelles füzet-néhányan tudják mi ez). Most persze hirtelen mondok ilyeneket, aztán majd pár nap múlva megbánom, tudom előre, de.

Nos, pár apró kis dolog, amiért megint kihagyom a "meggazdagodás" lehetőségét: 1. leltár minden hónapban 6-kor van és 10-ig tart, de nem este, hanem reggel 2. telefonálás nincs, vagy csak vészes esetben (internet felejtő) 3. a boltból kimenni nem lehet 12 órán át, meg ugye minek is 4. "a cigiről le kell szokni" 5. rózsaszín munkapóló 6. káló nincs, azaz a havi 3-4-5-6-7-15 ... darab hiányt fizetni kell keményen, azaz amennyivel többet kapnék, egy szarabb hónapban el is megy 7. (és ez a legfontosabb) az a pénz amit ígértek áll, csak 30-40 órával többet kell érte dolgozni mint a törvény által is előírt hivatalos óraszám, azaz kötelező túlóra van. ez magában foglalja azt is ha hirtelen sokan lesznek és be kell ugrani hétvégén, és azt is ha árú jön, vagy valaki hirtelen lebetegszik. azaz ha a mostani helyen maradok és mondjuk bevállalok havi ilyen mennyiségű túlmunkát, akkor jobban keresek mint ezeknél.

És még hozzájön, hogy alig valamire szándékoznak bejelenteni, ezért már erkölcsi alapon sem engedhetek meg magamnak ekkora mélyrepülést, így úgy döntöttem nézzék hülyének a jó kurva nénikéjüket. 

Amikor látta a csaj, hogy majdnem sokkot kaptam az interjú alatt, záró akkordként megkérdezte: "Mindenhol vannak hülyeségek, nem? Vagy te már dolgoztál olyan helyen ahol szinte 100%-osan jól érezted magad?" Mondtam neki, hogy igen! Kettő is volt ilyen, az egyiknél 6 évig, míg a másiknál 3 évig dolgoztam, és még mindig ott lennék, ha az első, majd a második is nem szűnik meg, és eszembe sem jutna másik állást keresni. Nah, ő meg ennél a résznél kapott sokkot.

Egyébként ha az olvasóim között lenne valaki, akinek van pár felesleges milliója, nyugodtan bízza csak rám, eszeveszett jó ötleteim vannak arra, hogy pár éven belül egy jövedelmező vállalkozást és sok pénzt nyerjünk belőle.

Most már szinte biztos, sőt azt hiszem 99%, hogy hétfőn igent mondok arra az állásajánlatra, amivel tegnap "lebombáztak" a második interjún. Azért használom rá ezt a szót, mert amire jelentkeztem, azt betöltötték, de a cég adott egy jobb ajánlatot, ugyanazért a pénzért, amit a legelején megbeszéltünk.

Még előttem a hétvége és egy személyes (harmadik interjú) találkozás azzal a lánnyal és a csapatával, akivel dolgozni fogok. Már csak azt kell eldöntenem, hogy velük akarok-e. Érdekes, de nem ő dönti el, hogy akar-e velem. Nagyon borzasztó első benyomás kell azt hiszem ahhoz, hogy ne váltsak munkahelyet.

Erről jutott eszembe egy régi állásinterjúm, amikor kiabálva és csapkodva jöttem ki a szobából, bár azt hiszem inkább a csajt kellett volna jól megcsapkodnom, nem az asztalt.

Az történt, hogy még a nevem sem tudta amikor bementem, aztán kért egy kis türelmet, amíg elolvassa az önéletrajzom, ami akkor még nem volt túl hosszú. Nálam már itt ment fel a pumpa, de gondoltam kivárom mi lesz ebből. Hát az derült ki fél óra után, hogy nem eszik náluk olyan forrón a kását, azaz továbbra is üzletvezetőt keresnek, csak előbb három hónapig eladónak kell lenni minimálbérért, aztán ha ott bizonyítok, akkor eldöntik, hogy valóban alkalmaznak-e a meghirdetett pozícióra. Bizonyítok bazeg! Mikor ott volt a kezében a bizonyíték, ráadásul ott ültem vele szemben, hogy a felmerülő kétségeit is eloszlassam.

Ekkor álltam fel és téptem ki a kezéből az önéletrajzom, majd rácsaptam az asztalra, kiabáltam egyet vele, majd megfordultam és bevágtam magam mögött az ajtót. Nem mellesleg szakadt rólam a víz 40 fokban, fekete öltönyben, és a kocsi felé menet pont azon gondolkodtam amin Wovbagger is: "... felesleges volt ide jönnöm, és egymás idejét rabolnunk."

És akkor most ti jöttök! Meséljetek, nektek milyen volt a legszörnyűbb felvételi beszélgetés? Volt olyan is amit te bénáztál el? Ha több is, akkor csak szépen sorjában!

Voltam állásinterjún, és elég jól ment. A belső informátorom azt mondta, nagy a valószínűsége, hogy lesz következő kör. Meglátjuk. Azért ma még elküldöm az önéletrajzom a Puma egyik álompozíciójára is.