"Álom" címke archívuma

Úgy látszik meg szándékozom dönteni a zsinórban hülyeségeket álmodók Guinness rekordját, mert amióta ilyen meleg lett megint, kifogyhatatlan vagyok a képtelen képregényekből.

Ma például az volt szerintem órákon keresztül az álmom, hogy ülök a szekrény előtt, és zoknikat válogatok. Egyszer jobbra a fakókat, balra a jókat, aztán visszadobálom az összeset a kosárba, és kezdem elölről. Végül Édespofa tett pontot az ügy végére, mert odalépett, és kidobta mindet.

Most nincs zoknim, ezért ha erre jársz, örülnék ha bedobnál néhányat a kapun, vagy tuszkolnál pár darabot a postaládába, de fel is hozhatod ha gondolod. Köszi.

Kibaszott fáradt vagyok, nem tudom mikor voltam ennyire kikészülve. Tegnap este már olyan szintet ütöttem meg, hogy majdnem álomba ettem magam. Elképzelsz félig megrágott mogyoródarabokkal a számban, és az ágyon ébredés után?

Mostanában nem nagyon álmodom, vagy csak nem emlékszem az álmaimra, de két napja olyan rémek kísértenek, melyeket nehéz elfeledni, lévén gyilkos gyerekekről van szó.

A történet majdnem ugyanaz volt most is, mint tegnap. Egy ártatlanak kinéző 12-15 év körüli kisfiú követett az utcán amikor levittem a kutyát, majd egyszer csak rám támadt egy késsel, teljesen váratlanul, hátulról. A félelmetes még csak nem is ez volt, és a vesémben élénken fel-fel sikító fájdalom, hanem az, amilyen gyorsan az angyali pofa átváltozott démoni álarccá, és olyan lett, mint aki teljesen kifordult magából. Az első gyerek ráadásul szőke volt, az az igazi ártatlan képű jófiú, míg a második már sokkal ijesztőbb volt első ránézésre is. A két álom közti különbség pedig az volt, hogy míg az elsőben sikerült elzavarnom a sátánt, és megúsztam egy szúrással, másodszor már nem voltam ilyen szerencsés.

Ha Édespofa nem arra ébred, hogy kiabálom Lulu nevét, és hörgök mint egy állat, talán megtudtam volna mi a kimenetele a harcnak, de így csak abban vagyok biztos, hogy kétszer szúrt!

Van, azaz volt egy visszatérő álmom évekkel ezelőtt, és ma újra eszembe jutott, köszönhetően annak, hogy pont arra jártam, mert fuvarozósat játszottam.

Az álom pedig arról szólt, hogy éjjel, korom feketeségben jöttem a 4-es úton, amikor is megláttam egy stoppost az út szélén, és felvettem. Akkor még nem láttam, hogy egy totálisan Freddy Krueger kinézetű fazon az illető, mert a kapucni is a fejébe volt húzva, csak akkor derült ki ez számomra, amikor kinyílt az ajtó, és beszállt a fickó, majd hátratolta a kapucnit. Mondanom sem kell, hogy ennél a pontnál sosem ébredtem fel, pedig bizonyára jobb lett volna megvilágosodni, nem pedig végigszenvedni vele az utat rettegve, miközben folyamatosan arról próbált győzködni, hogy álljunk félre, és hagyjam magam leszopni.

Én és Freddy? Azt hiszem ennél már csak az tűnt félelmetesebbnek, hogy titkon sejtettem, inkább kibelezni akar, mintsem a farkamat orális gyönyörökben részesíteni. Az álom vége pedig számomra is meglepő módon fejeződött be minden alkalommal, ugyanis egy óvatlan pillanatban, amikor valami elvonta rólam a figyelmét, szépen lelassítottam, és kilöktem a kocsiból. A visszapillantóból figyeltem, ahogy bukfenceket hány az árokban! Azóta is félek a 4-es úton közlekedni, és minden egyes alkalommal gombóc van a torkomban, mint ahogy ma is. Tudom, hülyeség!

Édespofa nem bírja türtőztetni magát, szinte úgy kell lefogni, hogy ne álljon neki azonnal porszívózni, így hajnali 6 órakor. Azt mondja, hogy ezért is kelt fel, de már álmában is a csövet tolta össze, és kereste a konnektort. Meg kell zabálni!

Atya világ, mekkora utazást sikerült átélnem röpke egy órás alvással! Még a hatása alatt vagyok, így azt kell mondanom, hogy amikor kipróbáltam a bélyeget, az kutya fasza volt ehhez az élményhez képest, úgyhogy te se drogozz!

A történet egy idegen város szállodai szobájából indul, ahol hajnalban (vagy késő délután) ébredtem, és ahonnan Édespofával és Luluval indultunk is felkelés után a városba. Már az aulában elakadtunk, és elindultam vissza a szobába, mert ott maradt valami, de rossz liftbe szálltam, mellyel rossz emeletre érkeztem. Aztán ott kiderítettem, hogy rengeteg lift, és számtalan emelet van, a szálloda pedig furábbnál-furább lényeknek ad otthont. Az egyik szinten Dolph kefélte Brigitte-et, azaz a Vörös Szonját, mikor éppen teljesen eltévedve rossz ajtót nyitottam ki, máshol pedig egy étteremben találtam magam a liftből kilépve, ahonnan egy kidobó eltávolított azzal, hogy a kezében lévő focisták képei közül választásra kényszerített, majd fel kellett mutatnom a nekem tetszőt. Akkor vettem csak észre, hogy mindegyik elmenőben integet. Kedves, nem?

A vége felé már a tetőteraszoknál érkeztem meg egy olyan liftből, melyben nem lehetett kapaszkodni, és nem volt oldala, én meg majd beszartam, hogy nem csak függőlegesen, de vízszintesen is közlekedett. Ezt túléltem, gondoltam a tehetlifttel nem lehet gáz, de egy ókori párbaj helyszínére vitt, ahol én lettem volna a gladiátor. Meg kellett volna küzdenem egy kígyófarkú, két ajtós szekrénnyel, aki már a liftből kilépve a földre tepert. Hát gondolhatod, hogy nem verekedni akart!

Aztán jött az utolsó kép, amikor is a kiindulás helyszínén, azaz a saját szállodai szobámban ébredtem, ahol egy gyámügyes várt, hogy elviszi mindkét fiam, mert az életvitelem nem engedi meg, hogy gyerekeim legyenek. És ekkor láttam meg magam kívülről, úgyhogy fel is ébredtem rögtön, mert bizony nem más voltam, mint Nancy Botwin!!! 

Voltatok már úgy, hogy altató beszedését fontolgattátok? Én tegnap először, de azért mégsem tettem, mert egyrészt nincs itthon, másrészt pedig még csak 35 vagyok, nem kellene máris leszedálnom magam.

A dolog azzal kezdődött, hogy elmentünk megnézni este 10-kor a Harry Potter és a félvér herceget, ami megint csak felvetette nálam a kérdést, miért is van ekkora őrület ekörül a varázslógyerek körül. Szerintem kiszámítható, unalmas, cseppet sem lebilincselő, és még butácska is a történet. Tudom, ezzel 100 emberből, én vagyok így egyedül, de nem tehetek róla, én a Star Wars-t sem szerettem.

A moziból hazaérve aztán ágynak dőltünk, de míg Édespofa körülbelül 2 másodperc alatt aludt be, én még hallgattam egy kicsit Lulu szöszmötölését, ami aztán átment idegesítő csámcsogásba. Feloltottam a villanyt, mert már tudtam mi történt. Öribari másik szeme is a szájban végezte, ami pedig azt jelenti, hogy véget nem érő szopogatás az eredmény néhány röffentés kíséretében. Így aztán megszereztem a gombszemet, de nem, én nem szopogattam tovább, csak simán kidobtam a kukába. Szépen vissza is helyeztem magam az ágyba, de addigra Édespofa már úgy horkolt, hogy akkor meg attól nem bírtam aludni. Felébresztettem kétszer is, de semmit sem ért. Aztán mire már kezdtem megszokni, és a hangok által álomba is ringattam volna magam, jött az újabb zavaró tényező az ágy másik feléről. Lulu időközben bealudt, és álmában nyöszörgött, majd a kinti kutyák csaholására álmában válaszolva, néha felugatott. Persze halkan, alig hallhatóan, de időbe telt míg ehhez a hanghoz is hozzászoktam, és végre 2 után el bírtam aludni.

A jóhír viszont, hogy hosszú hetek óta most aludtam először 8-nál tovább, bár azért azt nem mondanám, hogy kipihenten ébredtem, de mégis örömmel tölt el a tudat, hogy nem, nem kellett 5-kor kelni!!! Juhé!

Úgy tűnik nem csak nekem volt kemény az elmúlt éjszaka, hiszen nem messze tőlünk buli lehetett, így a környék visszhangzott a basszusoktól, ami ha jól gondolom nem a Szigetről hallatszott el Zuglóig. Aztán a szomszédnál sem lehetett eseménytelen az éj, ... vagy a hajnal, látva az ajtaja előtti felfordulást.

Szegény Lulu is össze volt zavarodva, és rémálmok is gyötörték, gondolom ezt a hangokból, melyeket kiadott. Lefekvés előtt még mi is jól összezavartuk, és szegény nem tudta eldönteni mi van, ugyanis vidéken az ágyunk mellett aludt a kennelben, itthon meg az előszobában szokott, de ez most nem akaródzott neki. Szépen benyafogta magát a szobába, hiszen nem hülye, hogy egyedül aludjon! Én pedig a magam részéről 11-től hajnal 2-ig forgolódtam, de nem a fenti dolgok miatt, hanem egyszerűen nem akaródzott aludni. Rémálmok cikáztak a fejemben, kastélyokról, Ogre komáról, fej nélküli macskákról, és valami repülő alkalmatosságról, ahonnan a kastélyt lőtték.

Olyan vidám és boldog álmom volt ma délután, hogy bizony mosolyogva ébredtem tőle, ezt pedig azért is szeretem annyira, mert ritkán fordul elő. Biztos nektek is volt már olyan, hogy nem akartatok felkelni, inkább újra lehunytátok a szemeteket, hogy csak pár percre visszakerüljetek a fantázia édes világába.

Elmesélni aligha tudnám a pontos és teljes történetet, olyan bonyolult volt, de egy EU által finanszírozott pályázaton dolgoztunk Édespofával, és kihelyeztek minket Nagyatádra, ahol minden nagyon jól alakult. Befogadtak minket, szerettek, jól kerestünk, és még a Dalai Láma is képbe került. Ne kérdezzétek hogyan!  

Beszélő szetterem volt!!! És új lakásban laktam, de sajnos úgy tűnt, hogy egyedül, de mégsem magányosan, hiszen ott volt nekem két kutya is. Egy öreg tacsi, és egy fekete-fehér szetter, akiről csak akkor derült ki, hogy beszél, amikor elmentünk Zoli éttermébe ebédelni, és valaki leöntötte véletlenül sárgarépalével. Már mentünk kifelé, amikor én még mindig faggattam a történtekről, és ő egyszer csak a legnagyobb természetességgel rám nézett azokkal a gyönyörű fekete szemeivel, és elpanaszolta majdnem sírva, hogy direkt öntöttet le egy nagyképű, önelégült, beképzelt és nemtörődöm fickó. Persze nem harapta meg, de nagy kedve lett volna hozzá. Ő mondta, nem én találtam ki!

Ebben az álomban egyébként nem is a beszélő kutyám a legfurább, hanem az, hogy körülbelül két héttel ezelőtt álmodtam, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy Zoli egy étteremben pincér, mint ahogy a többiről sem. A bejegyzés is akkor született, aztán jól ott felejtettem a piszkozatok között, de pont azért került ki most, mert egy csomó dolog érdekes és misztikus módon beigazolódott belőle.

Hát szép kis álmom volt a minap az egyik délutáni sziesztám alkalmával! Az történet röviden annyi, hogy jöttem haza a melóból este, és 5 fickót találtam a lakásomban. Nem itt laktam egyébként, hanem egy állati nagy villában, ezért is nem vettem őket észre rögtön a belépés, és az ajtó bezárása után. Az egyik egyszer csak mögém került, és elvette a lakás kulcsait, aztán bevonszolt a hatalmas nappaliba, ami természetesen csupa Diesel bútorral volt berendezve. Ott állt a másik 4 fazon, baromi jóképű, izmos, és jól öltözött tagok. Nézegették a dolgaimat, az egyik egy fényképalbumot lapozgatott, a másik az újságokat, a harmadik pedig az egyik vázámat simogatta, én meg kínosan nevetgéltem, nem igazán értve a helyzetet. Rosszra nem gondoltam, mondtam is magamban, hogy ez csak valami jópofa vicc lehet. Aztán amelyik betuszkolt a halba, kifejtette, hogy ők azért vannak itt, mert utálják a buzi bloggereket, és arra szövetkeztek, hogy egyesével mindegyikünket megölnek. Nem is akárhogy, mert a saját farkunkkal tömik tele a szánkat, amíg meg nem fulladunk. Én továbbra is kínomban vigyorogtam, mert még mindig hihetetlennek tűnt az egész, és ezt ők is láthatták rajtam, mert egyszer csak elővettek egy füzetet, amiben az eddig meggyilkolt bloggerek fényképei voltak ragasztva. Azaz csak egy, akin mint mondták, csak gyakoroltak, a fő fogás én vagyok. Szegény Sulo meg ki volt nyiffantva!

Ekkor aztán befostam rendesen, jól le is hánytam a képek láttán a hófehér szőnyegem, majd menekülési útvonal után keresgéltem a szemem sarkából. De ekkor már nem volt olyan bájos a hangulat, hiszen előkerülte a kések, és elkezdtek az eddig békésnek tűnő szépfiúk lökdösni, és a fejemre olvasni a bűneimet. A szokásos homofób baromságok voltak egyébként, mint például a megrontom a gyerekeket, és hasonlók. Nem maradt más hátra, mint a terasz ajtaján keresztül kirohanni, ami sikerült is, mert úgy tűnik még nem gyakoroltak eleget és azt elfelejtették bezárni. Rohantam ahogy csak tudtam, míg le nem maradtak annyira, hogy el tudjak bújni előlük a következő sarkon. Aztán rohantam tovább, szólni Lost-nak, mert állítólag ő lett volna a következő. 

A szülővárosomban bicikliztem egész nap, és ügyeket intéztem, meg rokonokat látogattam, amikor is megálltam a CSKCS lakótelepen egy kocsmánál, hogy legurítsak egy frissítőt. Már olyan fáradt voltam, hogy úgy éreztem, a két utcával arrébb található automatáig sem fogok tudni eltekerni, így a parkolóban elkötöttem egy ócska Simson motort, a tulajdonosának pedig kiírtam egy cetlire, hogy hol fogom hagyni a járgányt. Aztán viccből egy kicsit előrébb parkoltam le, hogy előbb örülhessen. 

Ehhez tudni kell elöljáróban, hogy én minden hivatalos dolgot addig kerülgetek, ameddig csak lehet. Állandóan elhúzom a végtelenségig az elintézésüket, addig amíg már nem lehet tovább halogatni.

Például még a BKV bérletet is a legutolsó utáni pillanatban veszem meg, de a budapesti lakcímbejelentésem is sikerült több mint 10 évig húzni, sőt amikor meglett a lakásom, akkor is majdnem 4 évig nem jelentkeztem át a szüleim címéről. De ezzel még nincs vége a példák sorának, mert még a vízórámat sem jelentettem be, pedig több mint 3 éve készülök rá. És elúszok a számlákkal is, de nem csak néha, hanem mindig. Én azoknak a befizetését is halogatom, ha éppen nem felejtem el.

Ennek lett a következménye, hogy körülbelül 2 hónapja olyannyira nyomaszt a sok hivatalos (kötelező) tennivaló, hogy már éjszakákat álmodtam át sárga csekkek és ellenőrök támadásának leküzdésével. És utolsó cseppként jött a tegnapi álom, mely arról a közös képviselőről szólt, akit még életemben nem láttam, de máris sikerült egy nagyon gonosz arcot társítottam hozzá, aki természetesen börtönbe akart juttatni, de előtte szanaszét citálta az agyam. Ekkor döntöttem úgy, hogy Édespofának kell intézni a továbbiakban ezeket az ügyeket, mert engem betemet a sok csekk, és még ezekkel is halálra stresszelem magam. Ő ért a pénzhez, nekem kifolyik a kezeim közül. Ő precíz, pontos, és egy kicsit sem hanyag, míg én ezeknek pont az ellenkezője vagyok ilyen ügyekben.

Mondjuk csodálkozom is, hogy ez a remek megoldás eddig miért nem jutott az eszembe, pedig annyira kézenfekvő lett volna már eddig is. A lényeg, hogy a probléma megoldódott, én fellélegezhetek, és úgy láttam Édespofa még valahol örül is, hogy az ő kezébe került az irányítás. Mindenki boldog!

Egyébként meg igazából azért van szar kedvem, mert még tegnap elveszítettem Zslatit a Hungária és a Thököly kereszteződésében. Pánikrohamot kaptam a kocsiban és kiugrottam a pirosnál, de mire jobban lettem és visszakászálódtam volna, már sehol sem volt az autó. A térdig érő hóban kerestem Édespofát, de sehol sem találtam, és a telefonja is ki volt kapcsolva. Ma meg már alig várom, hogy megint aludhassak, és az álom folytatásában megtaláljam végre!

Durva álmok kerítettek hatalmukba az éjszaka, nem is tudom miért. Két különböző dologról is fantáziáltam, de egyik sem volt kellemes, és fel is ébredtem mindegyikre, sőt Édespofa is, hiszen hajnali 3-kor úgy sípcsonton rúgtam szegényt, hogy még most is sajoghat neki.

Először éjfél után riadtam fel, mert hiábavalónak bizonyult a koncentrációs táborból való szökésem az egyik tiszt fiának a segítségével, és egy fa alatt leszúrtak 15-17 év körüli gyerekek egy késsel, mert buzi vagyok.

Aztán meg másodszor, amikor Zslatit megrúgtam. Pont a gyerekkereskedőt találtam el a jobb lábammal sikeresen, aki legurult a lépcsőn, és halálra zúzta magát. De megérdemelte, mert el akarta adni a 12 éves hugomat prostituáltnak.

Szóval nem volt egy nyugodt éjszakánk, most meg indulok dolgozni, ezekkel a képekkel a fejemben. Szerintetek mennyire leszek elbűvölő ma a vásárlókkal? Ugye nagyon?

Nem is tudom talán jól összefoglalni és olyan részletesen és közben lényegre törően leírni azokat a tapasztalatokat, amik itt értek, mert olyan ideges vagyok még most, egy fél doboz cigi és egy hideg zuhany után is, hogy mindkét lábam remeg.

Ami bizonyos, hogy legközelebbre is megtartom ezt a jó szokásom, és még mielőtt igent vagy nemet mondok egy állásajánlatra, jó alapos terepszemlét tartok. Mert most ezt tettem immáron sokadszor és bődületes eredménnyel járt.

Először is, most és itt leszögezem, hogy nem megyek a pipásokhoz dolgozni! Másodszor azt hiszem új értelmet nyert a jelenlegi munkahelyemen sok minden, és furcsa, de pillanatok alatt értékeltem át magamban dolgokat, melyek eddig szöges ellentétben álltak az eddigi tapasztalataimmal és elveimmel, sőt a józan ésszel is (excelles füzet-néhányan tudják mi ez). Most persze hirtelen mondok ilyeneket, aztán majd pár nap múlva megbánom, tudom előre, de.

Nos, pár apró kis dolog, amiért megint kihagyom a "meggazdagodás" lehetőségét: 1. leltár minden hónapban 6-kor van és 10-ig tart, de nem este, hanem reggel 2. telefonálás nincs, vagy csak vészes esetben (internet felejtő) 3. a boltból kimenni nem lehet 12 órán át, meg ugye minek is 4. "a cigiről le kell szokni" 5. rózsaszín munkapóló 6. káló nincs, azaz a havi 3-4-5-6-7-15 ... darab hiányt fizetni kell keményen, azaz amennyivel többet kapnék, egy szarabb hónapban el is megy 7. (és ez a legfontosabb) az a pénz amit ígértek áll, csak 30-40 órával többet kell érte dolgozni mint a törvény által is előírt hivatalos óraszám, azaz kötelező túlóra van. ez magában foglalja azt is ha hirtelen sokan lesznek és be kell ugrani hétvégén, és azt is ha árú jön, vagy valaki hirtelen lebetegszik. azaz ha a mostani helyen maradok és mondjuk bevállalok havi ilyen mennyiségű túlmunkát, akkor jobban keresek mint ezeknél.

És még hozzájön, hogy alig valamire szándékoznak bejelenteni, ezért már erkölcsi alapon sem engedhetek meg magamnak ekkora mélyrepülést, így úgy döntöttem nézzék hülyének a jó kurva nénikéjüket. 

Amikor látta a csaj, hogy majdnem sokkot kaptam az interjú alatt, záró akkordként megkérdezte: "Mindenhol vannak hülyeségek, nem? Vagy te már dolgoztál olyan helyen ahol szinte 100%-osan jól érezted magad?" Mondtam neki, hogy igen! Kettő is volt ilyen, az egyiknél 6 évig, míg a másiknál 3 évig dolgoztam, és még mindig ott lennék, ha az első, majd a második is nem szűnik meg, és eszembe sem jutna másik állást keresni. Nah, ő meg ennél a résznél kapott sokkot.

Egyébként ha az olvasóim között lenne valaki, akinek van pár felesleges milliója, nyugodtan bízza csak rám, eszeveszett jó ötleteim vannak arra, hogy pár éven belül egy jövedelmező vállalkozást és sok pénzt nyerjünk belőle.