"Álomfejtés" címke archívuma

Mostanában nem nagyon álmodom, vagy csak nem emlékszem az álmaimra, de két napja olyan rémek kísértenek, melyeket nehéz elfeledni, lévén gyilkos gyerekekről van szó.

A történet majdnem ugyanaz volt most is, mint tegnap. Egy ártatlanak kinéző 12-15 év körüli kisfiú követett az utcán amikor levittem a kutyát, majd egyszer csak rám támadt egy késsel, teljesen váratlanul, hátulról. A félelmetes még csak nem is ez volt, és a vesémben élénken fel-fel sikító fájdalom, hanem az, amilyen gyorsan az angyali pofa átváltozott démoni álarccá, és olyan lett, mint aki teljesen kifordult magából. Az első gyerek ráadásul szőke volt, az az igazi ártatlan képű jófiú, míg a második már sokkal ijesztőbb volt első ránézésre is. A két álom közti különbség pedig az volt, hogy míg az elsőben sikerült elzavarnom a sátánt, és megúsztam egy szúrással, másodszor már nem voltam ilyen szerencsés.

Ha Édespofa nem arra ébred, hogy kiabálom Lulu nevét, és hörgök mint egy állat, talán megtudtam volna mi a kimenetele a harcnak, de így csak abban vagyok biztos, hogy kétszer szúrt!

Olyan vidám és boldog álmom volt ma délután, hogy bizony mosolyogva ébredtem tőle, ezt pedig azért is szeretem annyira, mert ritkán fordul elő. Biztos nektek is volt már olyan, hogy nem akartatok felkelni, inkább újra lehunytátok a szemeteket, hogy csak pár percre visszakerüljetek a fantázia édes világába.

Elmesélni aligha tudnám a pontos és teljes történetet, olyan bonyolult volt, de egy EU által finanszírozott pályázaton dolgoztunk Édespofával, és kihelyeztek minket Nagyatádra, ahol minden nagyon jól alakult. Befogadtak minket, szerettek, jól kerestünk, és még a Dalai Láma is képbe került. Ne kérdezzétek hogyan!  

Beszélő szetterem volt!!! És új lakásban laktam, de sajnos úgy tűnt, hogy egyedül, de mégsem magányosan, hiszen ott volt nekem két kutya is. Egy öreg tacsi, és egy fekete-fehér szetter, akiről csak akkor derült ki, hogy beszél, amikor elmentünk Zoli éttermébe ebédelni, és valaki leöntötte véletlenül sárgarépalével. Már mentünk kifelé, amikor én még mindig faggattam a történtekről, és ő egyszer csak a legnagyobb természetességgel rám nézett azokkal a gyönyörű fekete szemeivel, és elpanaszolta majdnem sírva, hogy direkt öntöttet le egy nagyképű, önelégült, beképzelt és nemtörődöm fickó. Persze nem harapta meg, de nagy kedve lett volna hozzá. Ő mondta, nem én találtam ki!

Ebben az álomban egyébként nem is a beszélő kutyám a legfurább, hanem az, hogy körülbelül két héttel ezelőtt álmodtam, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy Zoli egy étteremben pincér, mint ahogy a többiről sem. A bejegyzés is akkor született, aztán jól ott felejtettem a piszkozatok között, de pont azért került ki most, mert egy csomó dolog érdekes és misztikus módon beigazolódott belőle.

Hát szép kis álmom volt a minap az egyik délutáni sziesztám alkalmával! Az történet röviden annyi, hogy jöttem haza a melóból este, és 5 fickót találtam a lakásomban. Nem itt laktam egyébként, hanem egy állati nagy villában, ezért is nem vettem őket észre rögtön a belépés, és az ajtó bezárása után. Az egyik egyszer csak mögém került, és elvette a lakás kulcsait, aztán bevonszolt a hatalmas nappaliba, ami természetesen csupa Diesel bútorral volt berendezve. Ott állt a másik 4 fazon, baromi jóképű, izmos, és jól öltözött tagok. Nézegették a dolgaimat, az egyik egy fényképalbumot lapozgatott, a másik az újságokat, a harmadik pedig az egyik vázámat simogatta, én meg kínosan nevetgéltem, nem igazán értve a helyzetet. Rosszra nem gondoltam, mondtam is magamban, hogy ez csak valami jópofa vicc lehet. Aztán amelyik betuszkolt a halba, kifejtette, hogy ők azért vannak itt, mert utálják a buzi bloggereket, és arra szövetkeztek, hogy egyesével mindegyikünket megölnek. Nem is akárhogy, mert a saját farkunkkal tömik tele a szánkat, amíg meg nem fulladunk. Én továbbra is kínomban vigyorogtam, mert még mindig hihetetlennek tűnt az egész, és ezt ők is láthatták rajtam, mert egyszer csak elővettek egy füzetet, amiben az eddig meggyilkolt bloggerek fényképei voltak ragasztva. Azaz csak egy, akin mint mondták, csak gyakoroltak, a fő fogás én vagyok. Szegény Sulo meg ki volt nyiffantva!

Ekkor aztán befostam rendesen, jól le is hánytam a képek láttán a hófehér szőnyegem, majd menekülési útvonal után keresgéltem a szemem sarkából. De ekkor már nem volt olyan bájos a hangulat, hiszen előkerülte a kések, és elkezdtek az eddig békésnek tűnő szépfiúk lökdösni, és a fejemre olvasni a bűneimet. A szokásos homofób baromságok voltak egyébként, mint például a megrontom a gyerekeket, és hasonlók. Nem maradt más hátra, mint a terasz ajtaján keresztül kirohanni, ami sikerült is, mert úgy tűnik még nem gyakoroltak eleget és azt elfelejtették bezárni. Rohantam ahogy csak tudtam, míg le nem maradtak annyira, hogy el tudjak bújni előlük a következő sarkon. Aztán rohantam tovább, szólni Lost-nak, mert állítólag ő lett volna a következő. 

A szülővárosomban bicikliztem egész nap, és ügyeket intéztem, meg rokonokat látogattam, amikor is megálltam a CSKCS lakótelepen egy kocsmánál, hogy legurítsak egy frissítőt. Már olyan fáradt voltam, hogy úgy éreztem, a két utcával arrébb található automatáig sem fogok tudni eltekerni, így a parkolóban elkötöttem egy ócska Simson motort, a tulajdonosának pedig kiírtam egy cetlire, hogy hol fogom hagyni a járgányt. Aztán viccből egy kicsit előrébb parkoltam le, hogy előbb örülhessen.