"Étterem" címke archívuma

Lulu ma úgy kifáradt, hogy még arra sem volt ideje és energiája, hogy bepiszkítson a lakásba, pedig kétszer is itthon maradt cirka 3-3 órára.

Reggel voltunk a pataknál, ahol az ünnepre való tekintettel közel 20 kutya jött össze egy időben, így a kisasszony azt sem tudta kihez szaladjon. Találkoztunk egy tesóval is, akit szintén Lulunak hívtak, de ő török származásnak örvendhet és fekete-fehér színe volt, olyan amilyet én is szerettem volna eredetileg, amíg meg nem láttam az én kis gyönyörűmet.

Aztán amikor hazajöttünk, körülbelül délig aludt, utána pedig kivittük a Lupára, ahol közel másfél, de az is lehet, hogy 2 órát bohóckodott, és megint csak lefőtt, így nekünk lett egy kis időnk elugrani a Kohinoor étterembe megebédelni. Egyébként a hely nagyon gáz, de főleg koszos, amit ellensúlyoz a kedves felszolgálólány, és a szenzációs kaja. Mindenkinek csak ajánlani tudom, aki el tud tekinteni a lekajált abrosztól.

Este aztán egy rövid séta után megint csak itthon hagytuk a szépséget, és elmentünk megnézni a Jégkorszak 3-at, ami egyáltalán nem rossz, sőt. Ahhoz képest, hogy mindketten megfogadtuk, hogy semmilyen olyan filmet nem nézünk meg aminek a címe után 2-nél nagyobb szám szerepel, ergo folytatás, egész kellemes meglepetés volt, talán még jobb is mint a második rész volt. (Amit szintén véletlenül csíptem el az HBO-n, Édespofa nem is látta.)

Most pedig már a késő esti kakin van túl Luluka, amit a szomszéd házban élő Alfréddal együtt ejtett meg, láthatóan nagyon jólesően. Már fekszik is a helyén nagyon boldogan rágcsálva álomba saját magát, és Öribarit is!

Beszélő szetterem volt!!! És új lakásban laktam, de sajnos úgy tűnt, hogy egyedül, de mégsem magányosan, hiszen ott volt nekem két kutya is. Egy öreg tacsi, és egy fekete-fehér szetter, akiről csak akkor derült ki, hogy beszél, amikor elmentünk Zoli éttermébe ebédelni, és valaki leöntötte véletlenül sárgarépalével. Már mentünk kifelé, amikor én még mindig faggattam a történtekről, és ő egyszer csak a legnagyobb természetességgel rám nézett azokkal a gyönyörű fekete szemeivel, és elpanaszolta majdnem sírva, hogy direkt öntöttet le egy nagyképű, önelégült, beképzelt és nemtörődöm fickó. Persze nem harapta meg, de nagy kedve lett volna hozzá. Ő mondta, nem én találtam ki!

Ebben az álomban egyébként nem is a beszélő kutyám a legfurább, hanem az, hogy körülbelül két héttel ezelőtt álmodtam, amikor még fogalmam sem volt róla, hogy Zoli egy étteremben pincér, mint ahogy a többiről sem. A bejegyzés is akkor született, aztán jól ott felejtettem a piszkozatok között, de pont azért került ki most, mert egy csomó dolog érdekes és misztikus módon beigazolódott belőle.

Elnézést a rövid eltűnésért, de a hétvégén lementünk anyósomékhoz, aztán pedig villámgyors látogatást tettünk az anyukámnál és a húgoméknál is, akik hamarosan már nem ketten, hanem hárman lesznek. És nemsokára kiderül az is, hogy milyen nemű lesz az új jövevény, de mi Édespofával már nagyon ráizgultunk a névadásra. Jobbnál-jobbak jutottak eszünkbe, mint például Szamanta, Pamela, Dezső vagy a Lüszi. Persze csak poén szinten jöttek ezek, és a húgoméknak sokkal értelmesebb gondolatuk is volt, de azért még keressük az igazit. Ha van ötletetek, ne tartsátok magatokban!

Továbbá keressük Lujza első almának befogadóit is, mert nagyon úgy néz ki, hogy abból az óriási pocakból nem egy kiskutya fog kibújni, márpedig sajnos eddig csak egyre mutatkozik kereslet. Tehát ha május környékére úgy gondoljátok, hogy be tudtok mindent szerezni neki, a tálaktól a pórázig, és elkötelezitek magatokat egy nagyon aranyos tacskó keverék mellett, akkor jelezzétek most! Előfoglalás van ugyanis! (Egyébként meg vízbe ölik őket, vagy agyon ... vagy micsoda. Az az igazság, hogy ezt meg sem akartam hallani, ezért nem emlékszem.)

Ja, és már többször meg akartam írni, hogy ha új Mol kúton jártok, és tehetitek, ne hagyjátok ki a Marché éttermeit, mert egyszerűen fantasztikus a túrótortájuk, hogy csak egyet említsek a sok friss kaja közül. És szimpatikus az üzletpolitika, melynek lényege, hogy mindig tökéletes legyen minden, és a vásárló álljon a középpontban. Én nem szeretem ha kinyalják a seggem (!!!) de itt pont úgy csinálják, hogy nem esik nehezemre oda tartani. Már ha értitek miről beszélek! A másik ami baromira tetszik, hogy minden friss és egészséges, a tisztaság pedig példaértékű. Még a mosdó is olyan, mintha előttem senki sem használta volna. Oké, 100 forint, de ez minden pénzt megér, ráadásul levásárolható. Az asztalokra pedig ki van rakva egy tábla, amelyen ez áll: "A tálcát kérjük hagyja az asztalon, elpakolásuk kollégáink feladata!" Nem mintha nehezemre esne az Ikeában lepucolni magam után az asztalt, de az árak semmivel sem kevesebbek mint a Marché-nál, ezért máris bukik az állítás, miszerint ettől is olcsóbb lesz minden. Lószart!

Hazafelé pedig beugrottunk az Outlet-be, és az Adidas boltban találtam magamnak egy különleges Diesel nadrágot, ami tökéletesen állt. Az összes hasonlóra 12 ezer volt írva, erre meg semmi. Megkérdeztem és állítólag hiába nézett ki ugyanúgy mint a többi, a kódjában egy szám különbség volt, így ennek 16 ezer lett az ára. Nagyon dühös vagyok még most is, mert ennyit nem szántam rá, de 12-ért simán elvittem volna. A legrosszabb pedig, hogy tökéletes volt, de túl fáradt voltam a vitához. Ezért pedig magamra haragszom, de nagyon!    

Nem volt rossz ez a kis szabadság, bár lehetett volna jobb is, ha a földigiliszta aggyal ellátott főnököm nem pont most dönt úgy, hogy kirúgja minden különösebb ok nélkül a váltótársamat, és nem ezen pörgök szinte egész héten. De ne szaladjunk ennyire előre, erről majd később.

Inkább kezdjük ott, hogy részt vettem életem első esküvőjén, méghozzá nem is akármilyen vendég voltam! Én voltam a tanú, amit ide direkt nem írtam le. Igazság szerint féltem, hogy akkor sokkal többen és jobban leszólják a trendi öltözékel, melyet a férj tanúja csak így kommentált: "Amikor mondta a hugod, hogy furán leszel öltözve, én már előre tudtam, hogy fehér talpú cipő lesz rajtad. Azért szólhattak volna, hogy nem csak a cipő lesz fura, mert akkor én is ilyen kis avantgardban nyomtam volna. Bírom az ilyet!" És csodák-csodájára, senki egy rossz szóval sem illette a rucimat, sőt csupa pozitív bókot kaptam. De lendüljünk is túl ezen az apróságon. A lényeg az, hogy mivel én még nem voltam ezen kívül esküvőn, így Zslati szavait kell idéznem, miszerint: "Én ilyen jól szervezett bulit még nem láttam. Egy percre sem volt fennakadás." És tényleg nem, hiszen volt nekünk egy saját George Lucas-unk, a vőfély személyében, aki tökéletesen vezényelte le az eseményt. Szinte pontban éjfélkor megérkezett a híres mesztegnyői rétes is, aminek maradékáért másnap állítólag véres harcok folytak. A táncban ugyan nem jeleskedtem, de dicséretemre legyen mondva, hogy kétszer is megpróbálkoztam elkapni a ritmust, de mindenki belátta, hogy a pattogós, sírva mulatós nem nekem való. A második eset után már nem is kért fel senki, még anyukám is letett rólam, inkább vitte a pörgősebb urakat a táncparkettre. Aztán a menyecsketánc előtt furfangos taktikát eszeltünk ki az öcsémmel, hogy elkerüljük a lebőgést, ezért hárman teremtünk ott a menyasszony mellett, és jól körbeforgattuk. Így nem tűnt fel senkinek, hogy mennyire bénán mozgunk úgy egyébként, hiszem itt csak körbe-körbe forogtunk. Viszont jó nyuggerhez méltóan mi a kevés mozgás ellenére is kidőltünk úgy fél 3 felé, így mindenki legnagyobb bánatára otthagytuk a Solar szálloda éttermében bulizó népes sereget, és álomra hajtottuk a fejünket a harmadikon.

Reggel meg nem bírtunk felkelni, bár a dél az ugye már nem is annyira számít reggelnek, de akkor kellett elhagyni a szobát, amire mi még ráhúztunk jó fél órát. Mentünk volna segíteni szétszedni a díszletet, de valaki megelőzött minket, így aztán egy gyors szülői látogatás után visszamentünk Mesztegnyőre, ahol másnap reggelig megint csak az alvás. Ja, és a legjobb poént még nem is mondtam! A házasságkötő teremben az anyakönyvvezető a koccintás közben megjegyezte, hogy milyen jó választás volt, majd kacsintott egyet a vőlegényre. Erre Attisunk: "Igen-igen! Finom pezsgő!"

Szinte napi szinten történik velem is olyan mint Mebarak-kal, legutóbb éppen a Szigetről hazafelé a Mol kútnál. Cigit vettünk, adom az 500-at, erre a fickó: "Tartozom egy ötössel! Majd legközelebb!" Ezt még jobban utálom, mint azt amikor a pizzafutár számonkéri rajtam, miért csak olyan keveset adtam. Pedig én még meg is értem, ha valaki borravalóból él, hiszen én is dolgoztam olyan helyen, ahol elég sokat számított, ki mennyit ad.

Na igen, de azért meg kell dolgozni! Nekem nem elég ha a pultos a benzinkútnál csak leveszi a cigarettát és odateszi elém. Ezért a teljesítményért a fizetését kapja, tehát úgy érzem, akkor ha akar valami plusszt, hát teljesítsen felül. Például mosolyogjon. Ugyanez a pizzás gyerek is. Ha hidegen ér ki a kaja, és még paraszt is, akkor ne várja a többletpénzt, inkább kussoljon. Azt meg pláne utálom, mikor mocskos valakinek a keze, még ha nem is ért hozzá közvetlenül az ételemhez. Étteremben is mindig adok legalább 10%-ot, de a kiszolgálástól és a kaja minőségétől függően néha mélyebbre is nyúlok a zsebembe, mint ahogy a Lugasban minden alkalommal meg is teszem, de héhol lefelé kerekítek.

Egyébként mi is szoktunk a butikban kapni aprót, sőt néha több százat is, de csak is akkor, ha valamelyik eladó, vagy én a kasszánál, kitüntetett figyelemben részesítem a vásárlót. Akkor adnak, ha úgy érzik, most többet kaptak a szolgáltatásból, mint amennyit elvártak volna. És hálásak, azt pedig így fejezik ki. Adok-kapok!

Voltunk a hétvégén Pozsonyban és szeretném felhívni a figyelmeteket egy étteremre, ahová tényleg érdemes ellátogatni. Mi véletlenül botlottunk bele, de ti már mehettek célirányosan is.

Mi az Aupark-ból indultunk, ami egy Árkád típusú bevásárlóközpont, azzal a különbséggel, hogy ott minden jobb márka egy helyen van, nem különböző helyeken mint nálunk. Aztán felmentünk a híd tetején a kilátóba, majd alatta átsétáltunk a belvárosba, ahol a főutcáról a második kis közbe lekanyarodva egy kis térre értünk. Onnan nyílt egy másik szűk utca, melyben aztán ráakadtunk a Perugia nevezetű helyre. Isteni kaják, magyar szakács, magyar pincérek, akik az itthoniakkal ellentétben nagyon kedvesek, alázatosak és szolgálatkészek. Persze tisztelet a kivételnek, mert azért itthon is akad olyan, például a Lugasban. Szóval beszélgettünk Krisztiánnal sokat, elmesélte, hogy már nem annyira utáják a magyarokat náluk, most inkább az angol turistákat verik. Közben lebeszélt minket a lazacról, mert nem volt túl friss, viszont helyette olyan pisztrángot kaptunk amit én a nagy "halmentes" is megkóstoltam.

Érdekes volt látni azt is, hogy az "elmaradott" Szlovákiában milyen módon viszonyulnak a kutyákhoz és a kutyatartókhoz. Az Aupark tele volt ebekkel, és az étteremben is volt kettő. Semmilyen gondot nem okoztak, és csak én fényképeztem őket kíváncsian, mások teljesen hülyének néztek, miért tartom ezt olyan érdekesnek. Jah, és Krisztiánnak mi volt a legtermészetesebb mikor bejött a kutyás csapat az étterembe? Amint elhelyezkedtek, kis tálban hozta a vizet a buksinak!

Hazafelé pedig beugrottunk Parndorf-ba venni egy csomó Body Shop cuccot, bár az odajutásunk érdekes volt a másfél éve nem frissített térképpel rendelkező navigációs rendszerrel. Levitt minket a pályáról, mert nem ismerte. Kis falvakban tekeregve, másfél óra alatt sikerült az egyébként fél órás utat megtenni. Most így utólag jót nevetek ezen, de akkor legszívesebben kivágtam volna az ablakon a gps-t, akinek női hangja az őrületbe is képes szerintem kergetni pár gyengébb idegzetű embert. Például akkor mikor azt mondja fordulj jobbra, de nincs hová, mert akkor nekimennél a háznak. Azt hiszem én maradok a térképeknél!

Akinek egyébként nem lenne elég a sok belinkelt fotó, annak ajánlom a Flickr albumom is, ott még többet talál!

Ma délután elmentünk a Mongol Étterembe és nagyon jókat ettünk! Zsolti lazacot, nyulat, pulykát lótejben pácolva, de én nem voltam ilyen bevállalós, ezért csak kókuszos löttybe áztatott csirkét falatoztam, salátával.