"Alkoholista" címke archívuma

Ma hazafelé a kocsiból láttunk egy hajléktalan nőt a Ferenciek terén található templom előtt, az autóút és az aluljáró fala közötti 20 centis padkán üríteni. Premier plánban megszemlélhettük az éppen álló autóból, ahogy a hűvös szellő lengeti a kilógó szart, miközben a bokáján folyt a pisa. (Bocs, de a döbbenettől nem volt a fejemben a kamera előkerítése, de remélem a ti szemeitek elé is oda tudtátok képzelni e leírás alapján!)

Két nap alatt megittuk a születésnapomra kapott Bailey's likőrt, így Édespofa ma hozott egy újat, de mikor lerakta a konyhában, intézett hozzám egy kérdést, bájos mosollyal kísérve, miszerint: "Ugye ettől még nem leszünk alkoholisták?" Ugye nem?

Képzeljétek el magatokat a sötét, rideg és hideg óceán mélyén, egy tengeralattjáróban egyedül, ahol semmi sincs körülöttetek, csak a csend, és ti vagytok. Aztán amikor már nem tudtok mit kezdeni magatokkal és a problémáitokkal, akkor nem lesz más lehetőségetek, mint kiszállni a testetekből és egy kicsit kívülről szemlélni a léteteket, az életeteket, a hibáitokat, az érdemeiteket, a megoldásokat.

Amikor minden összejön, én is hajlamos vagyok totálisan kifordulni magamból, még akkor is ha mindenkinek azt mutatom közben, hogy mennyire rendben van velem minden. Voltam többször olyannyira elkeseredve, hogy gyógyszerek és alkohol segítségével próbáltam meg kevesebb életet vinni magamba, és menekülni a problémáim elől. Kell néha a tengeralattjáró, hogy szemlélhessük magunkat egy kicsit távolabbról és rájöhessünk, hogy a legtöbb megoldatlannak tűnő problémánkat valójában mi szólítjuk a felszínre, generáljuk és éltetjük. 17 évesen, a sokadik öngyilkossági kísérlet után, a kórházban kellett rájönnöm arra, hogy önmagamhoz kell másként hozzáállni, nem a környezetemtől kell várnom az első lépéseket. Annyira magam alatt voltam a homoszexualitásom elfogadhatatlansága miatt, hogy fél évente akartam meghalni akkoriban. Aztán amikor végre sikerült egy "laza" mozdulattal felszínre juttatnom a hajómat, hirtelen én lettem a kapitány, a zászlós és a kormányos is.

Persze ez nem garantálta azt, hogy nem lesz több mélyben töltött nap, de már tudtam, hogy az jót jelenthet, hisz megújulás elé nézek, csak egy újabb tömény önmarcangoláson kell megint átesnem. Komolyan megijedtem például, úgy 26 éves korom körül, amikor elég mélyen néztem a pohár fenekére szinte minden áldott nap. Néha négykézláb másztam haza, sírva hánytam össze az ágyban magam, elájultam a konyha kövén, és még sorolhatnám. Most visszagondolva, csak egy rossz álomnak tűnik az egész, mintha nem is velem történt volna, mintha nem is én lettem volna olyan keserű, szánalmas, csalódott, elhagyott és magányos, aki már majdnem az alkoholizmusba menekül. Aztán egyszer csak elsötétedett körülöttem a tenger, a fejem koccant egyet a vécé peremén, és mikor felébredtem, már tudtam a válaszokat.

Tehát kedves Ricsi, ez az én válaszom neked, erre a postra, és ezt a bejegyzést ajánlom Kyan-nek és Sidek-nek is, amikor úgy érzik nincs kiút a problémák gyűrűiből, amikor minden szürke, undok és sírósak még a nappalok is. Néha kell egy kis utazás le a mélybe, néha ki kell lépnünk a saját bőrünkből, újra kell mérlegelnünk a dolgokat, néha annyira mocsárba kell mélyedni, hogy kétségbeesésében az ember nem tudjon mást tenni, mint küzdeni önmagáért.