"Anglia" címke archívuma

Én ebben nem hiszek, így soha nem is fogadtam meg semmit, szerintem a fogadalmak csak arra jók, hogy megszegjék őket, ezért nekem csak terveim vannak. Terveim is csak a közeljövőre, lássuk mik is azok:

Februárig meló, aztán megyünk haza, ahol el kell intézni egy csomó dolgot, kezdve a TB-vel, a bankon át, egész a lakás kiadásáig. Szeretném ha ismerős venné ki, de ez nem azt jelenti, hogy szarért-húgyért odaadom, akkor inkább megtartom nyaralónak. Ha visszajöttünk, akkor most már muszáj lesz elköltöznünk, erről ha már megtörtént, majd írok bővebben, hogy ti is értsétek miért tartott ilyen sokáig. Lulu miatt is muszáj menni innen, mert ebbe a házba nem hozhatjuk és nem is akarnánk ha itt élne. Aztán tervbe van véve egy bringa vásárlása, de előbb még törlesztgetni kell az adósságokat, csak aztán rúgunk ki a hámból. Persze jó lenne nyaralni is, ezt otthon már évek óta nem engedhettük meg magunknak, így szeptember körül nézni fogunk valami jó kis utat, mert már nagyon hiányzik. Izland, Spanyolország, Dánia?

Ha ezekkel megvagyunk akkor már fut a szekér, ősszel már teljesen fellélegezhetünk, és 2011 karácsonyára olyan bulit rittyenthetünk, hogy még a 2010-es őrületnél is durvább lesz, pedig ilyen sem volt évek óta. Hajrá előre!

Ilyet eddig csak filmeken láttam, de tegnap kivettük mi is a részünket az őrületből. Itt ugyanis vége az október óta előkészített meghitt ünnepnek egy nap alatt, a 24.-e még nem is számít karácsonynak, csak a 25.-e, rá egy napra pedig mindenki mint az őrült, elindul shoppingolni, ugyanis az üzletek rögtön 50%-os kedvezménnyel nyitnak ezen a napon.

Be is mentünk az Oxford Street-re délután, ahol nem lehetett mozdulni az emberektől, egymást taposták a menőbbnél is menőbb üzletekben, rángatták le a ruhákat a vállfákról, mintha másnaptól megállna a világ, nem mozogna többé a föld, és nem lennének megvásárolható ruhák. Kegyetlen volt! A Diesel boltban egyszerűen nem kaptunk levegőt, a Topshop-ban a földön, ruhákon átkelve lehetett bejutni, az utcán az egyébként is széles gyalogos úton hömpölygött a tömeg, és elfoglalták az autóutat is, így a buszok se előre, se hátra nem bírtak mozdulni.

Üröm az örömben, hogy amit mi meg akartunk venni, az egyik sem volt még leárazva, sem az Onitsuka kabát, sem az 55DSL fülhallgató, sem a Topman nadrág, de nem adjuk fel, ma a Westfield-be megyünk, aztán újra bepróbáljuk a Carnaby-t.

Konkrétan nincsenek percdíjak, meg mindenféle szarság, kapsz egy előfizetést aztán választhatsz csomagot hozzá 10, 20, vagy több fontért. Emlékeztető gyanánt itt is megjegyzem, hogy egy 20 fontos előfizetésem van most, amiért 3-nál egy kicsit több órát kell dolgoznom. Vicces, nem?

Ha telefont is vennél, az sem katasztrófa, mi lassan cserélünk is majd, de várunk még az LG új gépére. Lesz vagy 35 font havonta, na jó, talán 40. Otthon havonta 6 és 8 ezer között volt a számlám és akkor nagyon visszafogtam magam, telefont egyszer mertem részletre venni, kicsit meg is bántam. Itt meg semmi szükség az önmegtartóztatásra, mert a csomag tartalmaz 300 perc hívást, korlátlan szöveges üzenetet, 500 mega netet, és korlátlan BT Openzone-t! Természetesen elhasználhatatlan, vagy legalábbis úgy tűnik!

Zsoltinak nem is kellett menni dolgozni, mert náluk akkora káosz van az utakon, hogy az egész irodaházat bezárták. Bezzeg a belvárosban ahogy leesett, el is olvadt, így hozzánk mindenki be tudott jönni dolgozni, pedig örültem volna én is egy hirtelen jött szabadnapnak.

Egyébként meg kíváncsi lennék azoknak a fejére, akik otthon sírnak minden télen, hogy mekkora hó van és még nem is takarítják normálisan, ugyanis itt még csak nem is sóznak, a hóeke pedig csak az emlékezetünkben él, de szerintem ott sem sokáig, itt ugyanis se híre, se hamva. Egyszerűen leesik a hó, aztán úgy marad amíg el nem olvad.

Juciék (bocs, Judit) meg itt ragadtak, nem mentek ma a gépek Gatwick-ről, de azért remélem holnap már el tudnak repülni, nem jó ennyit itt lenni, még megszokják.

Egyébként az a vicces, hogy ha nem hagytunk volna magunk mögött annyi tartozást amennyit, ergo előbb kapunk észhez és nem várunk a csodára, akkor már most tök jól élhetnénk itt kint.

Például ma nézegettem megint lakásokat, simán tudnánk bérelni a kedvenc helyünkön, Wimbledonban egy stúdiót. Így hívják itt Angliában az olyan lakásokat mint a miénk volt otthon, hogy egyben van minden, csak a fürdő van szeparálva a többitől. Már vendégeket is fogadhatnánk, Lulunak is lenne helye, ... Persze nem kesergünk, nem azért írom, csak hogy értsétek többek között ezért is megy nehezen az itteni lakáscécó. Minden hónap arról szól, hogy hová mennyi pénzt toljunk, melyik számlán toldozzuk be a lyukakat. Persze még nem vészes a helyzet, de ezek miatt nincs pénzünk letenni a foglalót egy itteni kecóra.

Még így is ha jól belegondolunk, időben kijöttünk, nem tudom otthon mikor omlott volna a fejünkre minden. Gondolom most azt hiszitek iszonyú tartozásaink vannak, de nem, mert csak két millió ha jól számolom. Ez nem kellene, hogy sok legyen, de egyszerűen otthon ez már a csőd széli állapotok előjele volt, és fingunk nem volt, mikor tudjuk törleszteni őket. Itt meg tervezhető, mert van miből, holott otthon is szerintem átlag közelében, vagy felett kerestünk.

Ez itt a nagy különbség, hogy egy konyhai munkával tisztességes életszínvonalon lehet élni, mindig is ez hiányzott. Ha ezeken a kis problémákon túl leszünk, ami remélhetőleg fél, háromnegyed év, akkor sínen vagyunk. Most megyek, osztok meg szorzok, hová mennyi, kinek, hogy és mikor ...

Tudjátok régebben, amikor hazánk fiai külföldre költöztek és jöttek a dumával, hogy: "Jaj édes Istenkém, annyira hiányzik a magyar konyha, úgy ennék gulyást, véres hurkát, meg krumplis tésztát tejföllel, Túró Rudit, és ..." Én mindig azt gondoltam ilyenkor, hogy menjenek már a picsába, én nagyon várnám, hogy új ízeket próbálhassak ki, nem izgatna a magyar konyha, hiszen mindenhol olyan jól főznek, ...

... ami állítást máris visszaszívom, és mindenkitől bocsánatot kérek akit akár csak a gondolataimmal is megbántottam, most meg leírva is, de elvonási tüneteim vannak. Vagyis nem is tudom mi ez, nem az otthoni főztünk hiányzik, hanem az, hogy végre egy jót egyek. Belgiumban ez még nem volt probléma, az még Európa, és Zsuzscsi jókat főzött, de itt Angliában minden másként van. Nem mondom, az elején belevetettem magam az angol dolgokba, kipróbáltam a sütiket, a Marmite-ot, a pitéket, és még nagyon sok mindent, de egyik sem jött be. Igyekszem nagyon, de itt nem tudnak főzni basszus, vagy én eszem rossz helyeken. A piték leveles tésztából vagy más íztelen pasztából állnak, fűszer nélküli töltelékkel. A torták amiket ettem, Digestive kekszből álltak, rajta valami porból készült katyvasszal, a péksütik meg említésre sem méltóak. Van olyan édesség is, mint az a tojáshabból készült cucc, amit mi a karácsonyfára szoktunk rakni, csak folyatnak rá valamit, tesznek mellé két szem gyümölcsöt, meg nyomnak rá tejszínhabot. Gulyás nálunk is volt a már konyhán kétszer is, de itt azt hiszik az valami Chili Con Care-féle étel, csak bab helyett krumplival. Hiába mondom, hogy az leves, egy híg valami, erre csak legyintenek. Egyébként a levesek is ha nem porból vannak, akkor szarrá főzött zöldségből, minden esetben összeturmixolva. Sót nem használnak, de szerintem fűszereket sem nagyon, az ételek pedig maximum 3 összetevősek, ami még nem is lehetne baj, csak annyira unalmasak.

Két hétig még próbálkoztam, de lassan feladom, hacsak nem ajánlotok valamit amin itt lehet élni. Mit egyek? Minden nap nem lehet a Sainsbury's tejszínhabos eperkrémes süteményén élni, meg a Fox's termékei is csak pár napig jelentenek újdonságot, de igazi kaját is ennék, ha már főzni ebben az albérletben nem tudunk.

Ma megjött (igen, itt szombaton is jár a postás) Zsolti Home Office regisztrációja, az én National Insurance kártyám, az anyós is telefonált, olyat kérdezett a drága, amit sosem vártunk volna tőle: "Zsoltika, miért nem indul el a Windows?" Hát meg kell zabálni!

Képzeljétek, ma nekem kellett betanítani a helyettesítő porter srácot, aki addig dolgozik nálunk, amíg én szabadságon leszek. Felhívott tegnap Franciska, hogy reggel 7-kor személyesen engem fog keresni a gyerek, és magyarázzak el neki mindent. Nagyon vicces voltam, nevetett is, mert megkérdeztem, hogy a beugrós beszél majd angolul? Mondta, hogy igen, majd kitört belőle a röhögés és jó éjszakát kívánt. Ehhez képest elég jól ment minden, mondtam neki, ha nem ért valamit, csak szóljon, és megpróbálom másként elmondani. Most vagy nem érdekelte, vagy tényleg megértett.

Egyébként Joanna is azt mondja minden nap jobban beszélek, és tök jó, hogy bátor vagyok és mindenkivel leállok csacsogni. Erre Eva is rákezdett, hogy ne aggódjak, mert amikor ő egy évvel ezelőtt elkezdett itt dolgozni, csak annyit tudott mondani angolul, hogy "How Are You?" és én ehhez képest fényévekkel előrébb vagyok már most. Persze nem hittem neki, így az összes kollégát végigkérdeztem, hogy tényleg így volt-e.

Ja, és már viccelődök! Ma Joanna megijesztett reggel amikor kilépett a liftből, úgy csinált mintha szellem lenne és huhogott, én meg egész nap mindenkinek azt meséltem, hogy van a Portman házban egy szellem, és bemutattam Joanna-t, aki aztán tök jó szellemes, rémisztgetős sztorikat mesélt. Meg Donald-dal is hülyéskedek, bár az idegeimre megy néha, de ha már nagyon unom, mindig azt mondom röhögve az olyan dolgokra amelyekről tudja, hogy értem, hogy "Sorry, I Don't Speak English!!!"

De tök jó az is, hogy úgy érzem egyre jobban megszeretnek a kollégák, már minden nap habos kávékat kapok, reggelente megkérdezik a lányok mit ennék, Rasid minden édességéből hoz kóstolót, és Robi is nagyon jó fej, egész nap bohóckodunk. Hiányozni fognak most egy hétig. Fura, de így van.

Ezt is megértük, azt hittem sosem jön el ez a nap, de végre a kezemben tartom az első fizetésemről szóló papírt itt Angliában ... és több lett mint amire gondoltam!!!

... de előbb még egy jó hír, hogy Lulu marad Brüsszelben áprilisig, Zsuzscsiék vigyáznak rá, így megoldódott az elhelyezése addig amíg át tudjuk hozni.

A fogorvosról meg annyit, hogy természetesen mikor esett ki a betétem? Na mikor? Pedig mielőtt eljöttünk, ellenőriztettünk mindent Gáborral, de hát ilyenekre nem lehet felkészülni. Aztán rákerestem a barátomban, és rögtön kidobta a Forest & Ray oldalát, le is leveleztük, hogy mikor megyek, és az áraik sem voltak durvábbak mint otthon. A doktornő is kedves volt, szépen kiégette az ínyem, visszaragasztotta a betétet, és sok sikert kívánt. Ajánlom nektek is!

Ja, és még egy hír! Megyünk Brüsszelbe meglátogatni Lulut valamikor novemberben. Bocs, hogy így csapongok, de annyira örülök! Sőt mi több, baromi szerencsésnek érzem magunkat. Annyira jól alakul minden!

Mennyire más itt minden Londonban, el is vagyok ájulva. Ma a séf karöltve a másik szakáccsal azt mondta, hogy én vagyok a legjobb kitchen porter aki valaha náluk dolgozott. Most mindegy, hogy ez igaz-e vagy sem, az sem lényeges, hogy mindenkinek ezt mondják, ebben az a nagyon fontos számomra, hogy nem a negatív elemekkel akarnak még jobb teljesítményre bírni, hanem pont ellenkezőleg. Tetszik!

Ma behívtak az irodába a nagyfőnökök, én meg már rögtön azzal indítottam, hogy mi a baj, egyből arra gondoltam, hogy most aztán jól ki leszek rúgva. Tipikus!

Erre közölték, hogy csak arra kíváncsiak, jól érzem-e magam, mennyire tetszik a munka, ... Elmondták, hogy nagyon elégedettek velem, mindenkinek kikérték a véleményét, és mindenki elismerően nyilatkozott rólam. Megkértek, hogy ne felejtsek el kitölteni egy nyomtatványt a beérkező árukról, és mellesleg kapok fizetésemelést is. Aztán ajánlottak egy jó nyelviskolát, ahová jövő hónaptól beiratkozunk, mert igen csak ránk fér a tanulást, ezt tudjuk mi is, és ők is. De ezek szerint terveik vannak velem, ami jó!

Egyébként két hét után, ma a főszakács csinált nekem omlettet, már tejszínhabbal kapom a kávét, és a szendvicsem is fel volt turbózva. Tudom, nem tűnnek ezek nagy dolognak, de voltaképpen azok. Ugye érted miért!

Az egészhez még hozzá tartozik az is, hogy azért hazafelé a metrón elgondolkodtam mennyi esélyem volt az előző, vagy az azt megelőző, és a többi magyar munkahelyemen arra, hogy bármilyen fizetésemelést kapjak. Még sosem kaptam ugyanis sehol. Ha jobban akartam keresni, ki kellett lépni, és találni egy olyan munkahelyet, ahol több a pénz. De nem csak a pénzről van szó, bármilyen elismerés jól esik az embernek, de otthon nem szokás osztogatni még a szóbeli dicséreteket sem. Ahol szeptemberig dolgoztam, konkrétan az volt a szokás, hogy teljesen kifacsartak, minden rossz volt, és csak hülye lehettél. Szívvel-lélekkel odatehetted magad, akkor is lebasztak mindenért. Remélem ez másnál bejön, nálam nem. Sosem értettem miért kell ezt csinálni. Nem nagyon fordult elő velem még a több mint 15 éves munkaviszonyom alatt, hogy ilyen eufóriát érezzek mint most.

Ja, és még annyi újdonság van, hogy Zsoltinak is lett melója, ő jövő hétfőn kezd, és teljesen véletlenül még egy másodállásunk is akadt, ami ugyan csak havonta egy délelőtt, de ennek is örülünk, hiszen az is 60 font. Hát ilyenek vannak. Meg az, hogy Lulu kibaszottul hiányzik, de terveink szerint novembertől újra együtt lesz a család.

Most pedig ágy, mert hulla vagyok. Remélem nem lett nagyon össze-vissza a bejegyzés. Rég írtam, nem is annyira hiányzik. Pörög az élet körülöttünk, és minden újdonság!

... a jövő héttől pedig még durvább lesz minden, hiszen dolgozni fogok. Igen, felvettek! Pedig már úgy tűnt egy hosszú nyaraláson vagyunk, de előbb-utóbb valóság lett abból, hogy külföldön fogunk munkát vállalni.

Itt Angliában egyébként sokkal könnyebb a hivatalos dolgokat elintézni mint az Brüsszelben tűnt. Rögtön első dolgunk volt bankszámlát nyitni, melyet mi a Lloyds-nál intéztünk. Mákunk volt, mert valamiért a Silver csomagot kaptuk, ehhez pedig azt írják a tájékoztatójukon, hogy egy év után adható csak, de megadták. A franc sem tudja miért!

Az angoloknál továbbá kell egy NI szám regisztráció, melyhez szükséges egy interjú, amire adnak telefonon egy időpontot, akkor kell befáradni a helyi Job Center-be. Nekünk ez október 6-án lesz, és hogy össze tudjátok hasonlítani, egy hasonló okmányhoz a belgáknál két hónapos várakozás van, ott október 27-re adták ki az időpontot. Az már csak hab a tortán, hogy amikor felhívtuk őket és meghallották, hogy magyarok vagyunk, rögtön felajánlottak egy tolmácsot, sőt az interjúra is kapunk egyet. Álmodom?

Aztán el kell intézni még egy dolgot a postán, a Home Office regisztrációt. Ez mindenképpen kell a munkavállaláshoz, tőlünk is mindenki ezt kérte elsőre. Be kell küldeni a magyar személyit egy szürke színű (safety) borítékban, két fényképet, és a leendő munkaadó által írott szándéknyilatkozatot, hogy foglalkoztatni kíván, vagy a már meglévő szerződést. Pár hét múlva ezeket a már meglévő engedélyekkel visszaküldik, mi mellékeltünk is egy válaszborítékot a csomagba, hogy biztosra menjünk. Mellesleg a követségen kértünk ideiglenes útlevelet is, hátha időközben át tudunk menni Luluért. Ez 40 font volt, de a regisztrációhoz fel kell tölteni az itteni bankkártyát is 90 fonttal, mert ezt húzzák le a szolgáltatásért cserébe. Remélem ezzel minden rendben lesz, mert az állásinterjún háromszor is elmondták, hogy ha ez nem lesz meg akkor mehetek amerre látok.

Aztán kell majd dokit is választani, és bejelentkezni az itteni betegbiztosítási rendszerbe, ezt majd most intézzük, még nem teljesen világos, hogyan kell, de majd meglesz ez is. Mindenesetre engem minden további nélkül elláttak már háromszor is a fülgyulladásommal, pedig még nem választottam dokit, amikor meg lobogtattam az otthon kért Uniós betegbiztosítási kártyát, elvették aztán megkérdezték ez mire jó, minek kell ilyen, majd visszaadták ... Ha pedig itt már szilárd lábakon állunk, megyünk haza, mert otthon meg mindenhonnan ki kell jelentkezni, például a TB-ből is, különben állítólag meg leszünk büntetve.

A kocsit is fél éven belül el akarjuk otthon adni, ugyanis addig lehet itt külföldi rendszámmal használni, aztán le kellene cserélni, de mi inkább megválnánk tőle, hogy itt vehessünk újat. Hogy miért? A válasz egyszerű, hiszen Angliában nagyon olcsók a kocsik, egy Volvo V70 890 font használtan, és még nem is néztünk nagyon körül, csak a Gumtree-n.

Szóval a lényeg, hogy szorítsatok nekem nagyon, hogy megfeleljek a munkahelyen, ami egyébként egy nagy nemzetközi cégnél lesz a Marble Arch-nál, az ő konyhájukon fogok kisegíteni és mosogatni. Egy barátunk fog betanítani az első héten, aztán már egyedül nyomom. De nem is a munka miatt aggódom, hanem mert az angolom itt kint úgy tűnik még kevesebb és szarabb mint azt otthon hittem.

Senki meg sem kérdezi mit keresünk Londonban? Persze azokon kívül akik tudják, mert mondtam nekik. Senki meg sem lepődik?

Pedig az van, hogy áttettük a székhelyünket, mert sajnos Brüsszelben nem jöttek be a számításaink, túl bonyolult a hivatalos papírok intézése, nem tudtunk munkát vállalni, és elszámítottuk magunkat a franciával is, többek között ... Ettől még jól éreztük magunkat, jó volt Zsuzscsiékkal együtt lakni, pedig eleinte paráztam tőle, de már sajnáltam amikor el kellett jönni. Körülbelül két hetet nyomtunk le ott keresve a lehetőségeket, de az utolsó napokban, amikor már Londont szerveztük, csak turistáskodtunk. Megszerettük az ottani szállásunkat is a Rue Wery-n, Lulu is jól érezte magát, még a meredek lépcsőket is örömmel ugrálta meg. Persze nem tettünk le a visszaköltözésről 100%-ban, hiszen engem behívtak a tanácsra október 27.-én a hivatalos papírok ügyében. Ha itt nem érezzük majd jól magunkat, akkor még mindig megvan a lehetőség ott folytatni. De nem akartuk felélni az összes tartalékunkat, és majdnem novemberig várni a sült galambot, közben meg azon aggódni, hogy beesik-e valami feketén végezhető munka, amiért ki is toloncolhatnak az országból, vagy sem. Inkább megkerestük a Londonban élő barátokat, hátha itt más a helyzet, könnyebb munkát vállalni, van is lehetőség, ...

... aztán miután lebeszéltünk mindent, csütörtökön elindultunk komppal Oostende-ből a kis Micukóval, de sajnos Lulu nélkül, akit ott kellett hagynunk 10 napra vagy még többre, Zsuzsiéknál. Itt ugyanis olyan kemény szabályok vannak a házi kedvencek behozatalára, hogy csak lestünk. Persze érthető, itt nincs veszettség, és nem is lesz, ezért kellett Lulu-t még elvinni Brüsszelben egy állatorvoshoz, aki vett tőle vért, majd elküldte egy laborba, melynek az eredménye után jöhet csak be a kutya az országba. Olvastunk mindenféle karanténokról, meg fél évekről, de a belga doki megnyugtatott, hogy csinált ő már ilyet, nem kell aggódni, nincs fél év várakozás. Remélem így lesz, de ettől függetlenül a napokban felhívjuk majd az itteni Home Office-t, és velük is beszélünk, nehogy aztán a határon fordítsanak vissza minket. Ők már csak tudják mit, és hogyan lehet. Egyébként sejtettem, hogy Lulu hiánya ki fog borítani, de amint átértünk Angliába, valami iszonyatos szomorúság vett rajtam erőt, de nem az idő miatt, itt süt a nap, nem esik, és 18-20 fokok vannak napközben. Inkább ez az egy hónapos pakolás, beköltözés, munkakeresés, idegenben tájékozódás, amire rátett még egy lapáttal Lulu hiánya, és az úton összeszedett fülgyulladás is. Összeomlottam, és első nap elsírtam magam, zokogtam Zsolti vállán, nem lehettem szép látvány, de aztán elmúlt. Megnyugodtam, pihentem, és számba vettem a dolgokat. Végül is ha minden jól megy, pár hét múlva megyünk Luluért!

Apropó fülgyulladás!!! Szombat délelőtt bementünk az itteni egészségügyi centerbe, ahol kaptam antibiotikumot, bár doki nem látott, csak egy nővérke. Az EU kártyámra nem is voltak kíváncsiak, elláttak anélkül is, csak a személyim kellett. Aztán tegnap estére olyan szinten voltam szarul, hogy már megváltásnak éreztem volna azt is, ha felszúrják, így visszamentünk a Wilson-ba, ahol egy nagyon kedves doktor látott el, majd felírt még két fájdalomcsillapítót, és kaptam fülcseppet is, melyek így már lehúzták egy kicsit a gyulladást, és végre rendesen kezdett folyni a fülemből a genny, nem csak cseppekben. Képzelheted milyen guszta, de legalább pár órára megszűnik tőlük a nyomás. A doktor egyébként kihangsúlyozta, hogy ha el is múlik a fájdalom és rendbe jövök, vagy legalábbis úgy érzem, azért ő szeretne még egyszer látni jövő pénteken. Olvastam egy magyar kórház oldalán, hogy milyen durva szövődmények lehetnek egy középfülgyulladás után, és mivel még sosem volt ilyenem, azt hiszem az lesz a legjobb ha szépen visszaballagok majd a kedves bácsihoz.

Egyébként itt mindenki kedves, nem nagyon találkoztunk még mogorva arcokkal, és ami főként kellemes meglepetés, hogy amint megtudják, hogy külföldi vagy, még tovább tudják húzni a szájukat a fülük felé. Elájulok, hogy itt mennyire illedelmesek, figyelmesek, ... Tegnap is a doktor, de a patikában a nénike is zabálnivaló volt, a bankban Ilene pedig olyan számlát nyitott nekünk amit még az itteni barátaink sem kaptak meg, és most marha irigyek. Silver Account-nak hívják, lehet vele mindenféle okos dolgokat csinálni, de sajna ma vissza kell mennünk, egyrészt az igénylőlapot leadni, másrészt szólni, hogy Zsolti nevét elírták. Mindenhol elírják, és nem lenne jó ha a bankkártyáján rossz név szerepelne. Mert várjuk, mint a messiást, ugyanis ez is kell a munkavállaláshoz, másrészt pedig itt nagyon furán néznek ha nincs chip-es kártyád. A legtöbb helyen az automaták el sem fogadnak másikat, tegnap pedig a Sainsbury's-ben méregettek furán amikor átadtam az Erste Bankos mágnescsíkos kártyámat. De van már Oyster kártyánk is, meg az itteni tömegközlekedésre kell, olyan mint a jegy, illetve a bérlet. Feltölthető online, vagy az állomásokon, és az utazás végén vonja le a megfelelő összeget. A londoni tömegközlekedés egyébként a magyar fizetésekhez mérten irtózatosan drága, ha majd keresünk, megmondom, hogy az ittenihez képest is az lesz-e! Ja, telefont és internetet is vettünk, itt fillérekért dobálják utánad a mobilokat, és az elektronikai cikkek úgy általában olcsóbbak mint otthon, vagy körülbelül ugyanannyiba kerülnek. Bár ahhoz nagyon gyorsan hozzá tudtam szokni, hogy Brüsszelben mindenhol van Wi-fi, ezzel ellentétben itt csak alig, azaz szinte sehol. Ez megrázott kicsit! De visszakanyarodva az árakhoz, a kaják sem tűnnek vészesnek, ahhoz képest meg pláne nem, hogy itt mindenki a sokszorosát keresi annak amit mi otthon. Mondjuk Brüsszel olcsóbb volt, az ottani Lidl nem egyszer meglepett minket, a kedvencünk pedig a Colruyt volt, ahol még a saját márkás (Everyday) termékek is finomabbak voltak mint Magyarországon a prémium kategória. Az áraaik pedig jóval alacsonyabbak! De itt sincs ez másként, a Sainsbury's iszonyatosan jó áruválasztékot kínál, és a saját márkás termékek is egész finomak. Gyömbérsört vedelünk minden nap, bár ezt még Belgiumban megszerettük, de itt is mindenhol kapható, még az Ikeában is!

Most elköszönök, mert Robi intézett nekünk egy meghallgatást a cégnél ahol ő dolgozik, így nemsokára indulunk a belvárosba. Majd jövök fotókkal, meg minden! Szorítsatok!

Ma például annak ellenére, hogy majdnem összehánytam magam, hatalmas örömöt okozott nekem Euthymia felbukkanása. Képzeljétek el, Angliából ugrott be a munkahelyemre, és még ajándékot is hozott. Édespofa most lapozgatja a könyvet, amitől el vagyunk ájulva. Csodás étkek vannak benne, és már a képektől is összefolyik a nyál a szánkban, hát még az összetevők átböngészésétől. A rágó pedig isteni, mint ahogy a csoki is az volt, amíg tartott. A teát holnap fogom jegesen megcsinálni, kíváncsi vagyok milyen mixet sikerül összehozni belőle!

Komolyan mondom, az ilyen kedves, őszinte, önzetlen és pozitív kisugárzású emberek közelsége, még ha csak pár percre is, de be tudja aranyozni az életet! Köszönöm!!!

De megyek is, mert vacsora várt itthon, rakott brokkoli formájában, sok vadrizzsel, tojással és sajttal. Komoly konyhatündér kezd lenni Édespofából, én mondom!

Ana blogján már kint van tegnap óta a teljes klip, nem csak a csókolózós változat, de én is iderakom, és véleményeket várok. Részemről nagy várakozás előzte meg e szám videóját, mert azt hittem az ötletből valami nagyon klassz dolog fog születni, mint annak idején a Placebo kezdeményezéséből, de kicsit csalódott vagyok, mert simán csak kedves lett és mosolygós. Persze lehet, hogy ennyi is elég!