"Anyu" címke archívuma

Mondom ma reggel Édespofának, hogy nyugodtan vigye be a céghez a heti Magyar Narancsot, mert szinte az egész a pénzügyi válságról szól, és olyan érthetően le van benne írva minden, hogy még egy ilyen virslifejű is megérti a lényeget, mint én.

Mert én bizony csak annyira értek a pénzhez, hogy ha van az jó, mert vehetek egy új pólót, vagy bármi mást amihez éppen kedvem van. Nem úgy az édesanyám, aki akkor is megszorításokat visz véghez, amikor pedig lenne mit költeni. Nincs is hitele, sőt egy csomó tartaléka van! És én sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd meg fogom érteni a magatartását, és nem látom majd olyan szörnyűnek azt, hogy gyerekkoromban a szülői házban nem mindig volt tömve a hűtőszekrény.

Lehet, hogy a lakatos és takarítónő nem várta minden nap mennyei mannával haza az iskolából a gyerekeit, de most a saját lakásomban csücsülök, és ez jobb minden elképzelhető nyalánkságnál. És nem éheztünk, még mielőtt valaki arra gondolna. Igazából megvolt mindenünk ami kellett, bár gyerekként azt gondoltam semmink sincs. De átértékelődnek a dolgok nagyon is bizonyos idő elteltével. Ugyan még mindig túlzónak tartok néhány dolgot amit anyukám megtett azért, hogy legyen biztos jövője a gyerekeinek, de ha én nem is tudnám azt tenni amit ő, azért a megértés már megy.

Sosem leszek olyan mint ő, de most már legalább fel tudom fogni és majdnem tisztán látni, hogy mire ment ki a játék. Mert én bizony pont az ellentéte vagyok pénzhez való viszony kezelésében. És talán pont azért, mert ő olyan amilyen, és mert én nagyon szenvedtem ettől akkoriban, talán ezért igyekeztem minden szempontból más lenni. Ami (talán sajnos?) sikerült is!

Annyira jó lenne biztosan tudni, hogy a válási papírok aláírása egyben azt a fordulatot is elhozza magával, hogy minden feszültség, ellentét, gyűlölet és vita véget ér.

Én meg egy annyira feledékeny faszkalap vagyok, hogy anyukámnak kellett felhívnia és emlékeztetni erre. 

Írtam már az előbb, hogy ma voltam laborban a pajzsmirigyem miatt, amire a műtét előtt hívta fel a figyelmem a doki, én meg komolyan vettem és kivizsgáltatom, hisz a hugimak is gondja volt vele. Erre ma anyukámnál is találtak valamit, ugyanott. A poén az, hogy állítólag csak egy típusa öröklődik. Pech.