"Autó" címke archívuma

Azt még nem is meséltem, hogy milyen volt kocsival átkelni fél Európán, és milyen most autókázni Londonban, mert ugye mi Micukóval jöttünk.

Elmondanám, hogy semmi különös, szinte az első perctől fekszik a téma, mármint a balos, sőt lassan észre sem veszem, hogy itt másik sávban vagyok, csak Zsolti kiált fel néha úgy ahogy a címben is olvasható. Egy-két fennakadás azért volt, például egy körforgalomba majdnem bementem ellenkező irányba, de a piros emeletes buszt is megállítottam egy időre, amikor Mari a GPS azt mondta, hogy: "Tartózkodjon jobb oldalon!"

Zsolti szerint félelmetes az egész, ő már a brüsszeli forgalomtól is rettegett. Mondjuk ott voltak is érdekességek, például két kanyarodó sáv, ami egy sávban végződött, aztán úgy álltak be, ahogy előbb értek oda. Meg a Flagey sarkán volt egy lámpa nélküli négyes útkereszteződés, ahol villamos, busz, autós, biciklisek, és gyalogosok kanyarogtak minden felé. De azt is túl éltük, ez itt semmi ahhoz képest!

Persze nem akarom leszólni az otthoni sofőröket, nem vagyok én olyan, de azért annyit megjegyeznék, hogy amint átértünk a határon, nekem még a ráncaim is kisimultak.

Rájöttünk a titokra, nem szabad lassítani, megállni meg pláne nem, még összezavarodnak az arra hajtó autósok, és elütnek.

Tipikus gondolkodásmód, nem először és ha jól sejtem nem is utoljára találkozom vele. Talán a szocializmus hozadéka, bár reméltem, hogy legalább nem öröklődik.

- Képzeld, minden nap 5-kor kelek, mert 6-kor már hoz is be anyám Pestre kocsival.
- Jesszus, de hát ha Budán dolgozik, miért nem hoz akkor amikor ő is megy a munkahelyére, és akkor csak kidobna az Örsön.
- Persze logikus lenne, de még visszamegy az öcsémért, akit suliba visz, és csak aztán megy melózni.
- Ti bicikliről még nem hallottatok? Vagy saját olajkutatok van?
- Dehogy, csak amíg megtehetjük, miért ne járjunk kocsival. Nekünk ez jár. Biciklizni olyan csóró dolog.

Megértük azt is, hogy egy ipse a ma esti séta folyamán Csivavának nézte Lulut. Persze megértem, én az autókkal voltam így, még mielőtt Édespofát megismertem! Nekem mindegyik egyformának tűnt, és egy kicsit sem érdekelt, hogy melyik milyen márka, hány hengeres, és hány másodperc alatt gyorsul 100-ra. Négy kerekük volt, gurultak, és elvitték a valagamat ahová kellett, én pedig ennyivel bőven megelégedtem. Persze azóta ki lettem okosítva, most már ha meglátok egy jelet a gépkocsi elején, meg tudom mondani milyen fajta.

Öcsémet fuvaroztam tegnap a városban, mert lerobbant a kocsija, és néha anyáztam halkan magam elé, amíg ő a történeteit mesélte. Dünnyögtem amikor valaki indokolatlanul lassan haladt, vagy az utolsó pillanatban indexelt, vagy akkor sem, és a többi ... Erre tesó egy ilyen kirohanásom után megszólalt: "Én szeretek Pesten vezetni, nem értem mi bajod. Lennél sofőr vidéken, ott vannak aztán az igazi parasztok meg a csigák. Itt felüdülés a sofőrök élete. Többen beengednek, indexelnek, köszönnek, egy nap alatt, mint nálunk azóta, mióta ott lakom."

Annyi minden történt ma a munkahelyen, hogy őrület! Nincs most időm mindent leírni, de például vezettem ma automata sebességváltós autót, életemben először, és ez volt a nap csúcspontja. Imádtam! Pont olyan lustáknak találták ki, mint amilyen én vagyok.

Nehéz ügy Édespofának ajándékot venni, és erre csak ma döbbentem rá igazán. Ugyan eddig is minden alkalomra volt egy remek ötletem, most pedig több is, de igazából csak akkor kezdődött a hajtépés és gyomorgörcs, amikor történetesen a háromból egyiket sem lehetett kapni. És hogy mit tesz ilyenkor az ember fia? Kényszermegoldáshoz folyamodik, és bár nagyon félve ugyan, de kiválasztja azt a pólót, amiről úgy gondolja, hogy ő bizony fel nem venné. De legalább azon felismertem az autó nevét, és ez biztató, bár a képen nem is volt ismerős a járgány. De hát nem vagyunk egyformák, még mi sem. Édespofa nem vásárol ruhákat ott ahol én, és szereti a kocsikat, amelyek helyett én biztos cipőkkel, vagy biciklikkel telepakolt felsőt választottam volna.

Egyébként tetszett neki, sőt egyből fel is kapta magára, ami több mint jó! Remélem hordani is fogja. A főnökömnek pedig köszönöm innen is, hogy a segítségemre volt. Meghálálom majd valahogy. 

Összesen hat ember kell egy személyautó hátsójának megemeléséhez, és ahhoz, hogy egy árokból egy kis gáz adásával kiszabadítható legyen. Hogy honnan tudom?

Hát onnan, hogy vidéken voltunk a héten, pontosan Somogy megyében, ahol is két napig szakadt a hó megállás nélkül, mi pedig az egyik estén, mikor már azt hittük simán lehet közlekedni, útra keltünk. A hóátfúvás pedig nem szólt előre, hogy jön, mi meg belecsúsztunk a közepébe, aztán meg az árokba. Még most is a torkomban dobog a szívem, ahogy erről írok.

Egyébként érdekes, de az ember egy ilyen veszélyes helyzetben teljesen elfelejti amit az iskolában tanítottak neki, és reflexből a fékre lép. Ne tegyétek!

Ez jó, csak honnan fogják megtudni azok az emberek akik tegnap és ma sem néztek tévét és nem olvastak újságot? Aki ma sem olvas Indexet, és nem nézi híreket, az simán elindul, vagy már el is indult. És akkor most leállítják a rend őrei az út szélén, és nem mehet tovább? Egyébként az ötlet remek és támogatom, de például én sem tudnék róla ha ma teljesen véletlenül nem klikkelek a hírportálra.

Ma egy kicsit kimerítő napom volt, még írni sincs erőm, nem hogy kimenni a Critical Mass-ra. Na azért tekertem ma ezerrel, bár az autómentes nap alkalmából úgy tűnik mindenki más elővette az autóját, még az is akinek a kocsi csak a hétvégi bevásárlás miatt áll a garázsban. Majd jövök holnap vagy holnapután új bejegyzéssel, bár csendes megfigyelőként leszek időnként. Addig is legyetek jók és kommenteljetek a régi bejegyzésekre. Az majd felvidít!