"Barátok" címke archívuma

Azt hiszem annyi történt, hogy elköltöztem, ő meg ott maradt. Szépen lassan megszakadt a kapcsolat, pedig bátran ki merem jelenteni, hogy az egyik legkedvesebb barátom volt. Sokszor aludtunk egy ágyban, egyszer még történt is valami, bár én nem emlékszem, mert aludtam, de mikor felébredtem, hátul gecis volt az alsónadrágom. Arra ellenben nagyon jól emlékszem, amikor szabadkozott emiatt, vörös lett a feje, én meg imádom amikor valaki cukul.

Pár éve találkoztunk, örültünk egymásnak, aztán egyik nyáron láttam a Fashion Street-en sétálni két barátnőjével, gondoltam most nem zavarom meg, majd egyszer beszélünk úgyis. Talán még újra közelebb is kerülhettünk volna egymáshoz, bár nem tartom valószínűnek, de akkor is, legalább elmondhattam volna neki, hogy ettől függetlenül is az egyik legjobb barátomnak tartom és annak is fogom mindig, még akkor is ha életem végéig nem beszélünk többet. És nem fogunk, ez most már biztos ...

Beszippantott engem is a játékmánia a Facebook-on, de azt hiszem ma jött el a pillanat arra, hogy szépen bezárjam a kávézómat, és mától nem basszak el órákat a virtuális barátaim, virtuális jóllakatásával. Ha igénylitek, inkább főzök itthon valamit!

Csak egy kicsit nem figyelek oda, tényleg csupán néhány évig, aztán egyszer csak megint arra leszek figyelmes, hogy elözönlenek a vámpírok. Eddig már kétszer töröltem ki majdnem a teljes telefonkönyvem, itt az ideje egy következőnek.

Persze ahogy már megszokhattátok, és sajnos én is, túlzásokba estem megint, hiszen a kutyáról például még a legjobb barátaimnak sem szóltam, akik egyébként mindig is támogattak mindenben, erre most egy kicsit megbántom őket. Két pofont le is keverek magamnak! Azért csak ennyit, mert legalább Édespofával megtárgyalom az életem, ha már másokkal nem. Szép lenne ha neki sem szólnék semmiről!

Ide tartozik, de külön gondolatként is megállja a helyét a kérdés, hogy: "Vajon miért van az, hogy azok fikázzák a hozzászólások között legtöbbet a blogodat, és téged, akik személyesen is ismernek?"

Az első pillanatban megkedveltem, aztán sokat nevettem rajta, majd elszomorított, aztán összevitatkoztunk, majd elkezdett idegesíteni, miután végül már attól is görcsbe rándult a gyomrom, ha csak meghallottam a nevét.

Mindenki nagyon okosakat írt mostanában mindenféle blogos dologgal kapcsolatban, így én butuskának is érzem magam a többiek mellett, de nektek nem kell, hiszen próbálok okosodni vagy inkább okoskodni?!

Itt van példának okáért Wyctim írása arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a blogolásnak, továbbá arról, hogy mennyire látszik a blogger személyiségének változása az írásain keresztül. Hát én is biztos sokat fejlődtem mióta blogolok, néha lefelé és nem felfelé, de azért többnyire igyekeztem színvonalas, másokat is érdeklő dolgokkal megtölteni az oldalakat. Nem szoktam semmit bánni, és utólag sajnálkozni, de van pár post amit most már nem úgy írnék meg ahogy. Talán egyszer ki is törlöm majd őket.

Tényleg! Ilyet illik csinálni a Blogetikett szerint? Mert ugye ilyenünk is van, és én örülök neki. Valójában tökéletesen megfogalmazta Amby az én gondolataimat is ezzel kapcsolatban. Hozzá, nem is tennék semmit, csak egy megjegyzés: én nem rakom ki a kis bannert, mert ugye több pontban sem felelek meg neki. Ettől az még jó, de amíg én nem úgy gondolok pár dolgot ahogy, addig álszent dolog lenne mutogatni Pazzo verejtékes és eredményes munkájára, amint ide téved egy idióta. Én kitörlöm az ilyeneket, bár azért azt hozzá is teszem rögtön, hogy eddig 2, azaz kettő hozzászólás ütötte meg nálam a plafont.

Egyébként pedig a blogom eléggé közösségépítő, így nem szabályozok semmit, csak hagyom menni a dolgokat a maguk útján. Az a szabály, hogy nincs szabály! Nálam lehet beszélgetni egymással a kommentboxban, sőt imádom amikor én szinte hozzá sem teszek semmit, csak megy a dumaparti a témában. Ez jó érzés nagyon, és köszönöm nektek, hogy ennyire lelkesen, és egyre többen dumáltok bele a napi agymenéseimbe.

Aurus pedig tegnap egy érdekes tanulmányt rakott ki magához, a magyar bloggerekről és viselkedésükről. A lényeg tényleg csak annyi ez ügyben, hogy akár közszolgálati (szerintem majdnem mindegyik az) is lehet a blogod, de szeresd csinálni, és csak addig csináld amíg élvezed is. Én mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy lassítanom kellene. Kicsit sok vagyok már magamnak is, a való világ pedig kezd eltávolodni. Túl sok rovatot csináltam, túl sokat kommentelek, túl sok a napi bejegyzések mennyisége, és ahogy Amby (vagy Anyuha) is mondta a múltkor, ezt is bevennék a Blogetikettbe. Mármint azt, hogy kicseszés az olvasókkal napi 1-2 postnál többet írni, mert ettől előbb vagy utóbb követhetetlen lesz a blog.

Aztán a végére hagytam a legizgalmasabb bejegyzést amit tegnap olvastam a blogolásról, méghozzá egyik új kedvencemtől, aki a Tényleg Pornó blogot írja, és ki is raktam az oldalsávba, mert azt hiszem példás az őszintesége és hűsége a témái iránt, ráadásul baromi jól ír. Nah, ennyit a seggnyalásról, most jöjjön a lényeg! Ami nem más, mint az, hogy ttl-nek az 52. bejegyzésében jutott eszébe bemutatkozni, de ugye jobb későn, mint soha. Főleg, mert például én még sosem tettem ezt meg. Elkezdtem ezt a blogot, de nem úgy ahogy kellett volna, de legalább is nem úgy, ahogy ma kezdeném.

Nem mondtam, hogy Gus (azaz Róbert) vagyok, Nagyatádon születtem még akkor amikor az Abba megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált a Waterloo-val, és pár nappal később mint Hilary Swank. Tizenéves korom környékén kezdett egyre inkább tudatosulni bennem, hogy meleg vagyok, bár akkor még csak úgy éreztem nemes egyszerűséggel, hogy nem vagyok normális. Sok nehézség árán jutottam el aztán úgy 15-17 éves korom környékén odáig, hogy elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok, és nem akartam már utálni magam tovább. Érdekes, de ezt az első pszichológusnál tett látogatásom alkalmával mondtam ki először, valószínűleg annak hatására, mert el akarta velem hitetni, hogy pár további gyógyszer beszedése majd megoldja minden gondomat. Remélem sorstársaim érdekében, hogy azóta a hölgy már nem praktizál! 17 voltam mikor Pécsre költöztem, ezzel a családi fészket magam mögött hagyva, és önállóan elkezdeni a felnőtté válást és a felelős gondolkodást. Nehéznek nem volt nevezhető így utólag, de ezért köszönet Nórámnak, Gyulának és Tominak. Ők sokat segítettek akkoriban, hogy könnyedén ráncba szedjem magam. Budapestre költözésem előtt laktam még egy évet Kaposváron is, ami hála egy azóta sem felejthető pasinak, szörnyű rémálom volt, és azóta bizonyos részleteit ennek az időszaknak sikeresen töröltem is. Ellenben más oldalról megnézve, egyes elemeiből sokat tanultam! Olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig nagyon is befolyásolják az életem, de szeretném azt hinni, hogy már csak jó irányba. Budapesten aztán belevetettem magam a nagybetűs életbe, amit 25-26 éves koromig nem is untam meg. Szerettem pörögni, táncolni, lazulni, pasikkal vagy nélkülük. Aztán mint aki 180 fokos fordulatot vett, hirtelen állatira utálni kezdtem a dolgokat és ha nem jön ez a lakás, a felelősség és Édespofa, akkor nem tudom mihez kezdtem volna. Most élek és ráadásul boldog vagyok!

A blogolást Martini-nak köszönhetem, aki felelős a névadásért is, hiszen ő nevezett el Gus-nak. Kezdetben fogalmam sem volt mit akarok itt kezdeni, de nagyon tetszett a barátom oldala, ami azóta már nem él, így próbáltam én is hasonlóan izgalmas dolgokról írni, de eleinte főként zenékről. Aztán fokozatosan kialakult a sajátos stílusom, majd pár sikeresebb bejegyzés után elszaladt velem a ló. Persze iszonyatosan szeretem, talán azért is, mert gyerekként is írtam naplót, novellákat, verseket és ezért a blogolás csak újra kihozta belőlem az írás iránti szeretetet és elkötelezettséget. Tehetségem ugyan sok nincs hozzá, de igyekszem ezt mással pótolni, hogy számotokra is élvezhető legyen a postok olvasása. Hiszen a sikerélmény nekem is kell! A kockás füzettel ellentétben, itt a visszajelzések az igazán fontosak. Van olyan hozzászólás ami napokig foglalkoztat, rágódom rajta, vitatkozom magammal miatta és változom közben talán teljesen más irányban. Ami fontos még, hogy nyitottabb, elfogadóbb és kevésbé érzékeny lettem idővel, és ezeket nektek, részben pedig ennek a naplónak köszönhetem. És azt is, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akikkel jó barátság alakulhatott ki közöttünk. Most ott tartok, hogy már én igyekszem másokat rávenni és bátorítani, hogy írjanak sajá blogot. Három emberkét már sikerült, akikhez remélem majd Csabb is csatlakozik!

A folytatást még nem tudom, de abbahagyni mostanában nem tervezem a dolgaimat, de lassítani muszáj lesz, bár ez nem biztos, hogy a minőség rovására kell hogy váljon. Majd kevesebb bulvár lesz! Ami miatt még egy kicsit vissza akarom fogni magam az az, hogy alaposabban tudjak más felé is fordulni, legyen több időm Zslatira, a barátaimra, biciklizésre, strandolásra, olvasásra, főzésre, filmekre, ... Persze az is előfordulhat, hogy csak átszervezés kérdése az egész!

Nehezen, de megszületett végre a márciusi beosztásom, így már tudom az igazat, ami abból áll, hogy 21.-én fogok ráérni, így akkor szeretnélek titeket újra összecsődíteni a Tandembe.

Remélem nem sokan utaznak el még pénteken a húsvéti ünnepeket a családi körben tölteni, de ha így is tervezték, még mindig jó indok lehet ez a bloggeres találkozó, ennek halasztására. A hab a tortán, hogy a legutolsó információim szerint, Amby és Katica is jön haza Milánóból, sőt ha jól emlékszem Nelly is itthon lesz. Persze minden nem jöhet össze egyszerre, de remélem még Évi és Gyömbérke is tudja úgy alakítani a szabadidejét, hogy 6 órától velünk lehessen.

Természetesen mindenkit a legnagyobb szeretettel várunk, aki ismerkedni vágyik velünk, vagy egymással, esetleg a pultosokkal. És itt említeném meg azt is, hogy az előző összejövetel két ember számára a kapcsolatuk kezdetét is jelentette, melynek én nagyon örülök, annak ellenére is, hogy nem társkeresési célzattal szerveződnek ezek az események, de boldoggá tesz, ha ilyen is történik. Ráadásul egy nagyon helyes páros lett kettőjükből, és remélem sokáig együtt lesznek majd, így talán ősszel megünnepelhetjük az első évfordulójukat is.

A nemdohányzók kedvéért most a pince (bejárat mellett balra, le a lépcsőn) lett lefoglalva, így aki cigizni szeretne, nem fogja összefüstölni a ruhájukat, hiszen neki a bárpulthoz kell felmenni, és ott szívni.

Külön öröm lenne számomra, ha Terabithia addig nem gondolná meg magát és tényleg eljönne, de kíváncsi vagyok Urbanmale-re, fredo-ra, Csabb-ra, Stroke-ra akinek egy lemezzel is lógok, Pazzo-ra, Tutu-ra, Noel-re és még egy csomó más emberkére is. Például Trotter is beköszönhetne, Zsoltival és Steadman-nal együtt!!! (Sorolnám még a neveket, de nem tudok mindenkit úgysem iderakni, aki meg kimaradna, az jól megsértődne. Ezért is jöjjön mindenki, TE is!)

Jah, és a végére egy apróság azoknak akik még nem jártak ilyen találkozón. Bemutatkozni szigorúan a blogos nevetekkel együtt kell, mert különben abból hogy "Zsuzsa" csak akkor fogja tudni valaki, hogy ki is vagy, ha ezt a nevet használod a blogon is. Érted?

Ezt én is baromi sokszor érzem így, de már küzdök ellene, már ha érdemes ugye. Koránt sem biztos, mert néha szenvedni is kell.

Nah gyerekek, akik holnap benéznének hozzánk kártyázni, inni és elbúcsúztatni a 2007-es esztendőt, azoknak üzenem, hogy: a virslik megvásárolva, chips a polcon figyel, pezsgő behűtve, kártya bemelegítve, David a falon, tehát aki bekopogtat az ajtón, annak üdítő legyen a kezében!

Érdekes dolgokon gondolkoztam tegnap este és egy kicsit el is szomorodtam. Évekkel ezelőtt ha bármi öröm vagy bánat ért, legalább öt jóbarátom volt akiket minden további nélkül felhívhattam és akár órákat is tudtam velük beszélgetni. Mostanában annyira nem kíváncsi rám senki, hogy eszembe sem jut felhívni senkit ha valami megosztanivalóm lenne. Persze van néhány kivétel, ...

No, de hová lettek a jóbarátok? Szelektálódtak, vagy felszínesebbek lettek, talán felszínesek is voltak? Mindegyikben van igazság, hiszen pár éve egy csomó embert töröltem a "barátok" soraiból, teljesen tudatosan, aztán akikkel meg haverkodnék és közel szeretnék kerülni hozzájuk, azok nagyon nem akarnak engem a baráti társaságukban tudni. Van ilyen ... Régen el tudtam képzelni, hogy annyira támaszkodjak emberekre, ha nagy baj van, akár a vállukon is kisírhatom magam és ők viszont, de ma már nincsenek ilyen közeli barátaim pedig jó lenne. Természetesen előfordulhat az is, hogy bennem és másokban is van egy gát, amit már nem akarunk, vagy nem lehet ledönteni? Ahogy egyre idősebb lesz az ember úgy veszik ki belőle a feltétlen bizalom.

Emlékszem amikor befutott az Iwiw, örültem nagyon, hogy majd özönlenek a régi ismerősök ami igaz is, hiszen 300 "kapcsolatom" van, de eddig bárkinek írtam, hogy vegyük fel a fonalat, találkozzunk, igyunk egy kávét ... senki sem ugrott ki a bőréből és tíz emberből egy sem dobta át a számát, hogy hívjam fel. Talán az is közrejátszik ebben, hogy szintén tudatosan kivontam magam pár éve a forgalomból és nem járok minden este szórakozni, ápolni a felszínes ismeretségeimet. Na jó, ezt nem is sajnálom, mert talán erre vágyom a legkevésbé. Pofavizit, trendiség, "hellosziamivanveled"? Ez halálosan fáraszt, de az sem túl jó, hogy amikor az egyik legjobb barátomnak hiszek valakit, akkor kiderül, hogy ő még csak kicsit sem érez annak és nem kéri a támaszomat soha. Ilyen típus? Oké, elfogadom, úgysem tudok mit csinálni és beérem én egy legjobb baráttal is, nem vagyok telhetetlen!!! Aztán hála isten ott van még Zsolti is, a családom, haverok, kollégák és a blog által megismert kedvenceim. Mit nyafogok én már megint??? (Talán nem is nyafogás ez csak sajnálom, hogy így elhanyagoljuk egymást!)

Kahil Gibran könyvében olvastam egy remek sort a barátságról, amit nem tudok már szó szerint idézni de a lényeg a következő: Az igaz barátok olyanok mint a házak tartóoszlopai, egész életedben melletted állnak de soha sem túl közel hozzád. Nekem kevés ilyen van, talán nem is tettem érte eleget, hogy legyen.