"Beteg" címke archívuma

... hogy minél többet, minél inkább akarok segíteni egy sérült embernek, ő annál inkább lebénul. Hiába pakolok a keze alá, vagy veszek ki a kezéből dolgokat, felemelek, leteszek, ő annál több mindent ejt el, tör szét, vagy bénázik el.

Anyám rettenetes szavai még így két nap után is csapdába esett dongóként zümmögnek a fejemben, pedig jól tudom, hogy valahogy inkább arra kellene koncentrálni, hogy ettől még az anyám, és segíteni neki átvészelni ezt a még depressziósabb (mint amilyen az egész élete volt) időszakot, de egyre kevésbé megy.

Tudom beteges, de a blogommal álmodtam, amely álomnak kiváltó oka az lehetett, hogy a minap arról olvastam a Webisztánon, hogy már "nem divat" az ilyesfajta internetes napló. Sőt mi több, állítólag a blog nagy úttörői sorban zárnak be, és térnek át más csatornákra, olyanokra mint például mint a Twitter és a Tumblr.

Habár az én álmomban nem szerepelt ilyen drasztikus változás, én sem maradtam volna ilyen formában fenn, de mivel már most is jelen vagyok számtalan más csatornán, például pár közösségi kapcsolattartón, megosztásra használt oldalon, ... ezért arról álmodoztam, hogy ezeket milyen jó lenne egy helyen tárolni, és nem ezer különbözőn. Persze egyesek szerint a mikroblogolás csak szemét, és hajlok rá, hogy ezt én is hasonlóképp gondoljam, azért próbálkozom vele kitartóan.

De a lényeg, hogy meghagynám a gus.hu-t, felül pedig fülecskékkel dönthetnél arról, hogy magát a blogot, a mikroblogot, a linkmegosztósdit, vagy a képeimet, illetve a zenei válogatásaimat akarod nézegetni. És természetesen lenne egy arcoskönyv is, ahol ugyanúgy mint a Facebook-on, csak a "belső kör" kapna prioritást, azaz lenne egy saját közösségi oldalam, ahol persze te is tevékenykedhetnél.

Szép álom, de talán nem is olyan sokára ebbe az irányba tolódik minden, hiszen erről is olvastam valahol, mint például az új fajta levelezésről is, és még számtalan másról, ami viszont nem maradt meg ilyen élénken az emlékezetemben, hogy még álmodjak is róla.

Nagyrészt úgy vagyok a betegségekkel, hogy nem hiszem el őket, vagyis inkább azt nem hiszem, hogy engem is ledönthetnek a lábamról. Amikor érzek valamit, rögtön elkezdődik bennem a folyamat, miszerint holnapra úgyis jobban leszek. Ezt mondogatom minden áldott nap, és ezért nem is megyek dokihoz, csak ha már nagy a baj. Tudom, elég szar taktika!

Mióta kisütött a nap és felszáradt az út, azóta próbálom rábírni magam, hogy kimenjek a lakásból, felpattanjak a bicajra, és elinduljak elintézni pár halaszthatatlan dolgot. Bevásárolni is kellene, de csak fekszem az ágyban, az meg húz befelé, és közben vacogok mint egy kiskutya. Kurvára ajánlom a kis bacilusoknak, hogy ne most csesszenek ki velem, mert nem az volt tervbe véve erre a hétre, hogy folyni fog rólam a víz, alulról meg a ... 

Egyébként pont mostanában gondolkodtam rajta, hogy engem mennyire ritkán döntenek le a lábamról a fél magyar népen átgázoló vírusok, és miegyebek. Én egész egyszerűen nem vagyok az a beteges fajta, aki már attól is kidől ha megfújja a kis szellő, és talán ezért is értem meg nehezen az olyan embereket, akik minden második héten taknyosak, és ágynak akarnak esni. Én kemény vagyok mint a vas, és ha jól emlékszem még lázas sem voltam már hosszú évek óta. Ez a mostani is csak valami félreértés lehet, ezért gyorsan össze is szedem magam, közben tudatosan magam elé mormolva, hogy semmi bajom, és nekivágok a dolgoknak.

És csinálok egy képet is erre a pályázatra, hátha az enyém lesz a nyerő, de előtte a készülődés közben rázom egy kicsit a valagam az új Annie dalra, az Anthonio-ra. Az mindig segít. Mármint a rázás.

Tegnap hulla fehéren, beteges állapotban jött be a kolléganőm dolgozni, akit a továbbiakban nevezzünk csak Terénkének. Konkrétan mandulagyulladás, nátha és tüsszögés voltak a tünetei, én meg jól lecsesztem, hogy legközelebb eszébe ne jusson ilyenkor betenni a lábát a boltba.

Nem értette miért vagyok kiakadva! El kellett neki szépen tagoltan mondanom, hogy ha most tegyük fel megfertőz engem is, aztán én holnap továbbadom a másik kollégának, aki tovább terjeszti a kórt a harmadiknak, akkor nem lesz aki dolgozzon. Ergo több bajt csinált, mint hasznot, arról nem is beszélve, hogy hány vásárlónak adhatja át a hülye kis vírusait! Remélem felfogta elsőre!

Mert én is régebben nehezen értettem meg, és sokszor dolgoztam betegen attól félve, hogy nem nézi jó szemmel a munkáltató a betegszabadságot. Bár én évente talán egyszer vagyok náthás, és öt év is eltelik úgy, hogy levenne a lábamról valami nyavaja, de akkor is rettegtem. Inkább dolgoztam keményen, ha nem is voltam jól, mint otthon gyógyítottam volna magam mézes teával és a mérgező antibiotikumokkal. Aztán egyszer nekem is elmagyarázták, lassan és tagoltan, hogy mennyi hátránya van azon kívül is a lábon kihordott influenzának, hogy szövődményei lehetnek. Én felfogtam, remélem Terénke is! És remélem ma nem én leszek a következő aki fájlalja a manduláit!