"Bevásárlás" címke archívuma

Le vagyok döbbenve, hogy milyen szinten fogy a pénzem. Az amit még egy éve, sőt fél éve is jó fizetésnek gondoltam, elégedett voltam vele, mostanra tovaszállt. Egyszerűen annyi a kifizetni való dolog, annyit emelkedtek az árak, hogy kezdenek mindennapos problémává válni a vacsorák.

Jó ez így túlzás, de gondolj csak bele. Lassan egy ezresből reggelizni nem lehet, lassan hetente kell 20 ezret otthagyni a bevásárlások alkalmával, míg nem is olyan rég, ennyiből vásároltunk havonta, lassan nyáron lesz annyi a gázszámla, mint pár éve télen volt.

Ha így haladunk, megint másodállás után kell néznem, vagy elmenni aranyat mosni, vagy nem tudom. Te nem vagy kétségbe esve?

Nem szeretek nézelődni, látok eleget az interneten olyan dolgokból, melyektől a frász kitör, ha már bemegyek egy áruházba, akkor szeretek költeni. Megvenni azt ami megtetszik, nem akarom csak úgy bámulni, viselni akarom, megenni, magamra kenni.

Ezért is veszélyes bemennem egy plázába, ezért is nem szeretek pénz nélkül, csak úgy kóvályogni, mert nem látom értelmét annak, hogy megnézzek, magamra képzeljek egy csomó mindent, aztán hetekig nem bírjam kiverni a fejemből őket. Nem szeretek sóvárogni!

Ma is amikor Édespofa felvetette az ötletet, hogy ugorjunk be az Árkádba, elhúztam a számat, mivel üresedő pénztárcámat nem kívántam tovább sanyargatni, de aztán mégis csak sikerült. Nem nagy összeggel, de azért ha már megláttam, nem hagytam ott, sem a 3800 forintos Mustang inget, melyben úgy nézek ki mint Brad Pitt a Thelma és Louise-ból, sem a 3000 forintos Springfield széldzsekit, amely tavasszal az új bringámon suhanva, majd nagyon jól fog kinézni rajtam.

Most meg persze kicsit szívom a fogam, meg persze örülök is, hogy nem hagytam ki őket, de ha nem látom, nincs dilemma, nincs lelkiismeret-furdalás, és persze nincs boldogság sem. Utálom ezt a sok bugyuta és intenzív, egyszerre, de legalább gyorsan tovatűnő érzést! Hess, most dolgom van Thelma-val!

Azon gondolkodtam, hogy vajon meddig bírnám, ha napi 1000 forintot költhetnék, a rezsi, a kutyakaja, orvos, és nagybevásárlás kifizetése után naponta.

Mert ezt most próbálom ki először, pár napja naponta csak ennyi pénzt viszek magammal a munkába, és ebből veszek cigit (nem kellenek a leszokós beszólások, nincs akaraterőm) és kaját. Eddig egész jól bejött, nem érzem kényelmetlennek, és az sem mellékes amellett, hogy egy csomó pénzem megmarad, még nem is zabálok össze feleslegesen minden szart.

Mondjuk egyrészről mindegy, hogy meddig bírom, mert a jövő hónapban még ezt a szokást fogom követni kényszerűségből, aztán ha bejön, akkor tavasszal megyünk nyaralni, illetve veszek új laptopot, ha már megint nem nyertem milliókat.

Voltunk tegnap bevásárolni az Auchanban, és képzeljétek, a nápolyi osztályon teljesen elvesztettem a fejem, mert nem találtam a kedvenc diós Benei termékemet. Egészen a bolt végéig kellett sétálnunk, hogy aztán a fülpiszka osztály mellett legalább a kakaósból találjak egy rakattal, csak az a baj, hogy azt meg nem szeretem. Felháborító!

A munkám során, szinte percről-percre kerülök kapcsolatba hazánkba érkező külföldiekkel, turistákkal és itt élő, dolgozó emberekkel, így van egy kis rálátásom a dolgokra. Imádom őket komolyan, hiszen olyan vicces helyzeteket köszönhetek nekik, melyeket senki mástól nem kaphattam volna meg.

Az egyik kedvencem volt az a skandináv család, aki kereste "A folyót", de fogalmuk sem volt melyiket? Kicsit jópofáskodtam velük, hiszen nem árultam el mi folyik a vár alatt, csak megkérdeztem őket, hogy a Tiszát keresik-e. Vonogatták a vállukat, így muszáj volt elárulnom, hogy itt bizony Duna van, méghozzá két utcára. Azt a megkönnyebbülést és mosolyt látni kellett volna az arcukon!

Aztán a német nő sem volt semmi, aki nem merte odaadni a bankkártyáját, hátha ... Inkább bejött a kassza mögé, és ő rakta bele a terminálba, majd amikor én akartam kivenni, kirántotta a kezemből és úgy nézett rám mint aki ölni készül. Én meg felröhögtem, mert azt a fejet már nem lehetett tovább bírni.

Arról nem is beszélve, hogy minden második turista hiszi, hogy euro övezet vagyunk, így teljesen természetesnek veszik, hogy azzal fizessenek. Amikor egy pasinak mondtam, hogy forinttal tud vásárolni, felháborodva ismételgette: "What? Fóóóórint?"

Jah, és nem tudom ez külföldön hogy szokás, de az ide érkezők 98%-a nem köszön ha bejön a boltba. Sőt amikor ráköszönsz, akkor sem. Ilyenkor szoktunk egymásnak köszöngetni, ha már ők nem reagálnak. Mindig ráköszönök a kollégámra is, így kapok valami visszajelzést arról, hogy mégsem vagyok láthatatlan.

És ezek az édes kategóriába tartoznak, igazán bunkó csak az orosz tud lenni, ők úgy kezelnek le, hogy azt semmilyen más nemzetiségű ember nem lenne képes. És nem mosolyognak! Ők soha! 

Egyébként meg ti tudtok olyanról, hogy a reptereken, vasútállomásokon osztogatnak az országról felvilágosító szóróanyagokat? Mert úgy látom, nagy szükség lenne egy olyanra, ahol az itteni szokásokról, a forintról, a nevezetességekről, a bevásárlási lehetőségekről, ... lenne szó.