"Blogetikett" címke archívuma

Mindenki nagyon okosakat írt mostanában mindenféle blogos dologgal kapcsolatban, így én butuskának is érzem magam a többiek mellett, de nektek nem kell, hiszen próbálok okosodni vagy inkább okoskodni?!

Itt van példának okáért Wyctim írása arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a blogolásnak, továbbá arról, hogy mennyire látszik a blogger személyiségének változása az írásain keresztül. Hát én is biztos sokat fejlődtem mióta blogolok, néha lefelé és nem felfelé, de azért többnyire igyekeztem színvonalas, másokat is érdeklő dolgokkal megtölteni az oldalakat. Nem szoktam semmit bánni, és utólag sajnálkozni, de van pár post amit most már nem úgy írnék meg ahogy. Talán egyszer ki is törlöm majd őket.

Tényleg! Ilyet illik csinálni a Blogetikett szerint? Mert ugye ilyenünk is van, és én örülök neki. Valójában tökéletesen megfogalmazta Amby az én gondolataimat is ezzel kapcsolatban. Hozzá, nem is tennék semmit, csak egy megjegyzés: én nem rakom ki a kis bannert, mert ugye több pontban sem felelek meg neki. Ettől az még jó, de amíg én nem úgy gondolok pár dolgot ahogy, addig álszent dolog lenne mutogatni Pazzo verejtékes és eredményes munkájára, amint ide téved egy idióta. Én kitörlöm az ilyeneket, bár azért azt hozzá is teszem rögtön, hogy eddig 2, azaz kettő hozzászólás ütötte meg nálam a plafont.

Egyébként pedig a blogom eléggé közösségépítő, így nem szabályozok semmit, csak hagyom menni a dolgokat a maguk útján. Az a szabály, hogy nincs szabály! Nálam lehet beszélgetni egymással a kommentboxban, sőt imádom amikor én szinte hozzá sem teszek semmit, csak megy a dumaparti a témában. Ez jó érzés nagyon, és köszönöm nektek, hogy ennyire lelkesen, és egyre többen dumáltok bele a napi agymenéseimbe.

Aurus pedig tegnap egy érdekes tanulmányt rakott ki magához, a magyar bloggerekről és viselkedésükről. A lényeg tényleg csak annyi ez ügyben, hogy akár közszolgálati (szerintem majdnem mindegyik az) is lehet a blogod, de szeresd csinálni, és csak addig csináld amíg élvezed is. Én mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy lassítanom kellene. Kicsit sok vagyok már magamnak is, a való világ pedig kezd eltávolodni. Túl sok rovatot csináltam, túl sokat kommentelek, túl sok a napi bejegyzések mennyisége, és ahogy Amby (vagy Anyuha) is mondta a múltkor, ezt is bevennék a Blogetikettbe. Mármint azt, hogy kicseszés az olvasókkal napi 1-2 postnál többet írni, mert ettől előbb vagy utóbb követhetetlen lesz a blog.

Aztán a végére hagytam a legizgalmasabb bejegyzést amit tegnap olvastam a blogolásról, méghozzá egyik új kedvencemtől, aki a Tényleg Pornó blogot írja, és ki is raktam az oldalsávba, mert azt hiszem példás az őszintesége és hűsége a témái iránt, ráadásul baromi jól ír. Nah, ennyit a seggnyalásról, most jöjjön a lényeg! Ami nem más, mint az, hogy ttl-nek az 52. bejegyzésében jutott eszébe bemutatkozni, de ugye jobb későn, mint soha. Főleg, mert például én még sosem tettem ezt meg. Elkezdtem ezt a blogot, de nem úgy ahogy kellett volna, de legalább is nem úgy, ahogy ma kezdeném.

Nem mondtam, hogy Gus (azaz Róbert) vagyok, Nagyatádon születtem még akkor amikor az Abba megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált a Waterloo-val, és pár nappal később mint Hilary Swank. Tizenéves korom környékén kezdett egyre inkább tudatosulni bennem, hogy meleg vagyok, bár akkor még csak úgy éreztem nemes egyszerűséggel, hogy nem vagyok normális. Sok nehézség árán jutottam el aztán úgy 15-17 éves korom környékén odáig, hogy elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok, és nem akartam már utálni magam tovább. Érdekes, de ezt az első pszichológusnál tett látogatásom alkalmával mondtam ki először, valószínűleg annak hatására, mert el akarta velem hitetni, hogy pár további gyógyszer beszedése majd megoldja minden gondomat. Remélem sorstársaim érdekében, hogy azóta a hölgy már nem praktizál! 17 voltam mikor Pécsre költöztem, ezzel a családi fészket magam mögött hagyva, és önállóan elkezdeni a felnőtté válást és a felelős gondolkodást. Nehéznek nem volt nevezhető így utólag, de ezért köszönet Nórámnak, Gyulának és Tominak. Ők sokat segítettek akkoriban, hogy könnyedén ráncba szedjem magam. Budapestre költözésem előtt laktam még egy évet Kaposváron is, ami hála egy azóta sem felejthető pasinak, szörnyű rémálom volt, és azóta bizonyos részleteit ennek az időszaknak sikeresen töröltem is. Ellenben más oldalról megnézve, egyes elemeiből sokat tanultam! Olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig nagyon is befolyásolják az életem, de szeretném azt hinni, hogy már csak jó irányba. Budapesten aztán belevetettem magam a nagybetűs életbe, amit 25-26 éves koromig nem is untam meg. Szerettem pörögni, táncolni, lazulni, pasikkal vagy nélkülük. Aztán mint aki 180 fokos fordulatot vett, hirtelen állatira utálni kezdtem a dolgokat és ha nem jön ez a lakás, a felelősség és Édespofa, akkor nem tudom mihez kezdtem volna. Most élek és ráadásul boldog vagyok!

A blogolást Martini-nak köszönhetem, aki felelős a névadásért is, hiszen ő nevezett el Gus-nak. Kezdetben fogalmam sem volt mit akarok itt kezdeni, de nagyon tetszett a barátom oldala, ami azóta már nem él, így próbáltam én is hasonlóan izgalmas dolgokról írni, de eleinte főként zenékről. Aztán fokozatosan kialakult a sajátos stílusom, majd pár sikeresebb bejegyzés után elszaladt velem a ló. Persze iszonyatosan szeretem, talán azért is, mert gyerekként is írtam naplót, novellákat, verseket és ezért a blogolás csak újra kihozta belőlem az írás iránti szeretetet és elkötelezettséget. Tehetségem ugyan sok nincs hozzá, de igyekszem ezt mással pótolni, hogy számotokra is élvezhető legyen a postok olvasása. Hiszen a sikerélmény nekem is kell! A kockás füzettel ellentétben, itt a visszajelzések az igazán fontosak. Van olyan hozzászólás ami napokig foglalkoztat, rágódom rajta, vitatkozom magammal miatta és változom közben talán teljesen más irányban. Ami fontos még, hogy nyitottabb, elfogadóbb és kevésbé érzékeny lettem idővel, és ezeket nektek, részben pedig ennek a naplónak köszönhetem. És azt is, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akikkel jó barátság alakulhatott ki közöttünk. Most ott tartok, hogy már én igyekszem másokat rávenni és bátorítani, hogy írjanak sajá blogot. Három emberkét már sikerült, akikhez remélem majd Csabb is csatlakozik!

A folytatást még nem tudom, de abbahagyni mostanában nem tervezem a dolgaimat, de lassítani muszáj lesz, bár ez nem biztos, hogy a minőség rovására kell hogy váljon. Majd kevesebb bulvár lesz! Ami miatt még egy kicsit vissza akarom fogni magam az az, hogy alaposabban tudjak más felé is fordulni, legyen több időm Zslatira, a barátaimra, biciklizésre, strandolásra, olvasásra, főzésre, filmekre, ... Persze az is előfordulhat, hogy csak átszervezés kérdése az egész!