"Blogolás" címke archívuma

Azért az nagyon jó érzés, hogy már nem érzek állandó késztetést a blogolásra, és nem szemetelem tele a naplómat az élet minden jelentéktelen pillanatával.

Szép lassan, de bennem is megérett a gondolat, hogy több mint 3 év blogolás után egy hosszabb szünetet tartsak. Igazából semmi különös oka nincs, csupán elfáradtam, új dolgokra vágyom, és egy kicsit unom magam. Lehet ez egy hét, egy hónap, vagy ki tudja.

Persze azt nem mondom, hogy soha többé blogolás, hiszen rengeteg dolgot köszönhetek ennek az időszaknak, és nem mellesleg baromira szerettem csinálni, de már nem. Azért aki akar megtalál majd, nem tűnök el a föld színéről, csak itt leszek nagyon keveset. Természetesen még egy darabig kint marad minden bejegyzés, lehet kommentelni is, de minden megy a moderálandók közé, aztán majd időnként onnan előkotrom őket. Amennyiben lesz kedvem, néha majd Csiripelek, Mikrózok, és az Arcoskönyvben is leszek, ha pedig sürgős kérdeznivalód akad, akkor továbbra is elérsz levélben.

Köszönöm mindenkinek ezeket az értékes perceket amelyeket együtt töltöttünk, a blogtalálkozókat, a rengeteg hozzászólást, a sok játékot, az adakozást, a nevetést, az együttérzést, a nevezést, ... 

Halkan jegyzem meg, hogy reményeim szerint nem lettem túl csepegős, érzelgős, vagy túlzásokba boruló mert nem akarok drámakirálynőként lelépni! :-D

Mindenki nagyon okosakat írt mostanában mindenféle blogos dologgal kapcsolatban, így én butuskának is érzem magam a többiek mellett, de nektek nem kell, hiszen próbálok okosodni vagy inkább okoskodni?!

Itt van példának okáért Wyctim írása arról, hogy milyen gyakorlati haszna van a blogolásnak, továbbá arról, hogy mennyire látszik a blogger személyiségének változása az írásain keresztül. Hát én is biztos sokat fejlődtem mióta blogolok, néha lefelé és nem felfelé, de azért többnyire igyekeztem színvonalas, másokat is érdeklő dolgokkal megtölteni az oldalakat. Nem szoktam semmit bánni, és utólag sajnálkozni, de van pár post amit most már nem úgy írnék meg ahogy. Talán egyszer ki is törlöm majd őket.

Tényleg! Ilyet illik csinálni a Blogetikett szerint? Mert ugye ilyenünk is van, és én örülök neki. Valójában tökéletesen megfogalmazta Amby az én gondolataimat is ezzel kapcsolatban. Hozzá, nem is tennék semmit, csak egy megjegyzés: én nem rakom ki a kis bannert, mert ugye több pontban sem felelek meg neki. Ettől az még jó, de amíg én nem úgy gondolok pár dolgot ahogy, addig álszent dolog lenne mutogatni Pazzo verejtékes és eredményes munkájára, amint ide téved egy idióta. Én kitörlöm az ilyeneket, bár azért azt hozzá is teszem rögtön, hogy eddig 2, azaz kettő hozzászólás ütötte meg nálam a plafont.

Egyébként pedig a blogom eléggé közösségépítő, így nem szabályozok semmit, csak hagyom menni a dolgokat a maguk útján. Az a szabály, hogy nincs szabály! Nálam lehet beszélgetni egymással a kommentboxban, sőt imádom amikor én szinte hozzá sem teszek semmit, csak megy a dumaparti a témában. Ez jó érzés nagyon, és köszönöm nektek, hogy ennyire lelkesen, és egyre többen dumáltok bele a napi agymenéseimbe.

Aurus pedig tegnap egy érdekes tanulmányt rakott ki magához, a magyar bloggerekről és viselkedésükről. A lényeg tényleg csak annyi ez ügyben, hogy akár közszolgálati (szerintem majdnem mindegyik az) is lehet a blogod, de szeresd csinálni, és csak addig csináld amíg élvezed is. Én mostanában kezdtem el azon gondolkodni, hogy lassítanom kellene. Kicsit sok vagyok már magamnak is, a való világ pedig kezd eltávolodni. Túl sok rovatot csináltam, túl sokat kommentelek, túl sok a napi bejegyzések mennyisége, és ahogy Amby (vagy Anyuha) is mondta a múltkor, ezt is bevennék a Blogetikettbe. Mármint azt, hogy kicseszés az olvasókkal napi 1-2 postnál többet írni, mert ettől előbb vagy utóbb követhetetlen lesz a blog.

Aztán a végére hagytam a legizgalmasabb bejegyzést amit tegnap olvastam a blogolásról, méghozzá egyik új kedvencemtől, aki a Tényleg Pornó blogot írja, és ki is raktam az oldalsávba, mert azt hiszem példás az őszintesége és hűsége a témái iránt, ráadásul baromi jól ír. Nah, ennyit a seggnyalásról, most jöjjön a lényeg! Ami nem más, mint az, hogy ttl-nek az 52. bejegyzésében jutott eszébe bemutatkozni, de ugye jobb későn, mint soha. Főleg, mert például én még sosem tettem ezt meg. Elkezdtem ezt a blogot, de nem úgy ahogy kellett volna, de legalább is nem úgy, ahogy ma kezdeném.

Nem mondtam, hogy Gus (azaz Róbert) vagyok, Nagyatádon születtem még akkor amikor az Abba megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált a Waterloo-val, és pár nappal később mint Hilary Swank. Tizenéves korom környékén kezdett egyre inkább tudatosulni bennem, hogy meleg vagyok, bár akkor még csak úgy éreztem nemes egyszerűséggel, hogy nem vagyok normális. Sok nehézség árán jutottam el aztán úgy 15-17 éves korom környékén odáig, hogy elfogadtam magam olyannak amilyen vagyok, és nem akartam már utálni magam tovább. Érdekes, de ezt az első pszichológusnál tett látogatásom alkalmával mondtam ki először, valószínűleg annak hatására, mert el akarta velem hitetni, hogy pár további gyógyszer beszedése majd megoldja minden gondomat. Remélem sorstársaim érdekében, hogy azóta a hölgy már nem praktizál! 17 voltam mikor Pécsre költöztem, ezzel a családi fészket magam mögött hagyva, és önállóan elkezdeni a felnőtté válást és a felelős gondolkodást. Nehéznek nem volt nevezhető így utólag, de ezért köszönet Nórámnak, Gyulának és Tominak. Ők sokat segítettek akkoriban, hogy könnyedén ráncba szedjem magam. Budapestre költözésem előtt laktam még egy évet Kaposváron is, ami hála egy azóta sem felejthető pasinak, szörnyű rémálom volt, és azóta bizonyos részleteit ennek az időszaknak sikeresen töröltem is. Ellenben más oldalról megnézve, egyes elemeiből sokat tanultam! Olyan tapasztalatokat szereztem, amelyek a mai napig nagyon is befolyásolják az életem, de szeretném azt hinni, hogy már csak jó irányba. Budapesten aztán belevetettem magam a nagybetűs életbe, amit 25-26 éves koromig nem is untam meg. Szerettem pörögni, táncolni, lazulni, pasikkal vagy nélkülük. Aztán mint aki 180 fokos fordulatot vett, hirtelen állatira utálni kezdtem a dolgokat és ha nem jön ez a lakás, a felelősség és Édespofa, akkor nem tudom mihez kezdtem volna. Most élek és ráadásul boldog vagyok!

A blogolást Martini-nak köszönhetem, aki felelős a névadásért is, hiszen ő nevezett el Gus-nak. Kezdetben fogalmam sem volt mit akarok itt kezdeni, de nagyon tetszett a barátom oldala, ami azóta már nem él, így próbáltam én is hasonlóan izgalmas dolgokról írni, de eleinte főként zenékről. Aztán fokozatosan kialakult a sajátos stílusom, majd pár sikeresebb bejegyzés után elszaladt velem a ló. Persze iszonyatosan szeretem, talán azért is, mert gyerekként is írtam naplót, novellákat, verseket és ezért a blogolás csak újra kihozta belőlem az írás iránti szeretetet és elkötelezettséget. Tehetségem ugyan sok nincs hozzá, de igyekszem ezt mással pótolni, hogy számotokra is élvezhető legyen a postok olvasása. Hiszen a sikerélmény nekem is kell! A kockás füzettel ellentétben, itt a visszajelzések az igazán fontosak. Van olyan hozzászólás ami napokig foglalkoztat, rágódom rajta, vitatkozom magammal miatta és változom közben talán teljesen más irányban. Ami fontos még, hogy nyitottabb, elfogadóbb és kevésbé érzékeny lettem idővel, és ezeket nektek, részben pedig ennek a naplónak köszönhetem. És azt is, hogy olyan embereket ismerhettem meg, akikkel jó barátság alakulhatott ki közöttünk. Most ott tartok, hogy már én igyekszem másokat rávenni és bátorítani, hogy írjanak sajá blogot. Három emberkét már sikerült, akikhez remélem majd Csabb is csatlakozik!

A folytatást még nem tudom, de abbahagyni mostanában nem tervezem a dolgaimat, de lassítani muszáj lesz, bár ez nem biztos, hogy a minőség rovására kell hogy váljon. Majd kevesebb bulvár lesz! Ami miatt még egy kicsit vissza akarom fogni magam az az, hogy alaposabban tudjak más felé is fordulni, legyen több időm Zslatira, a barátaimra, biciklizésre, strandolásra, olvasásra, főzésre, filmekre, ... Persze az is előfordulhat, hogy csak átszervezés kérdése az egész!

Többen is rákattantak a témára, melyet Bodzásfanta boncolgatott tegnap, és ahol én is meg vagyok említve a "nagy" bloggerek között. Reagált a "Blogot írni divat?" kérdésre Vincepetya és Wyctim is, Pazzo pedig mindenhol kommentben fejtette ki a véleményét, Human Insect-el együtt.

Kevés időm volt átgondolni, hogy én miért is blogolok és hogy divatblogger vagyok-e vagy sem. Azt hiszem imádom ezt csinálni és szeretek boldoggá tenni másokat, már ha a sok hülyeségemmel ezt érem el, de időközben kissé közszolgálati blogolásba is átcsaptam. Fontos nekem, hogy új zenékkel ismertessem meg az olvasóimat, jól esik a visszajelzésük, amikor örülnek egy-egy zenének, klipnek vagy hírnek. Aztán meg ott a bible is, mely megint csak a közösségért van, persze ott már nem csak én, hanem számtalan tehetséges blogger ír a melegeket érdekelhető dolgokról és eseményekről, információs céllal.

Kíváncsi vagyok ti hogy látjátok a helyzetet itt a nagy blogvilágban. Tényleg létezik a Bodzásfanta kolléga által elemzett divatblogger? Ti miért írtok blogot? Írnátok kockás füzetbe is, vagy fontos a visszajelzés? Kiből lesz a "nagy" blogger és ki marad kicsi örökre? Mit jelent az, hogy jó blogger? Ha van ilyen akkor van rossz is, és ő mitől rossz?

Számtalan kérdés merül fel bennem, de egyet biztosan tudok. Én csak olyan blogokat olvasok, melyek nincsenek tele helyesírási hibákkal. Ez az egy biztos, a többi képlékeny. Van olyan blog ami attól szerethető számomra, hogy nagyon lelkes a gazdája, van olyan ami attól, hogy vicces, de közben halálosan komoly, van olyan ami gondolkodásra sarkall, és van olyan ahol szépek a képek. És te kit és miért olvasol?