Keresés



Utolsó kommentek

Legtöbb komment ebben az évben



Szavazás


Gasztro

Slágerlisták

Magyarok a világban

Video Premiere


Jelenleg

olvasóm online

Legnépszerűbbek ebben az évben

NetworkedBlogs

Melegen ajánlom

Szavazás


Hasznos

Zene

Fashion & Design

Photos

Nagyatádi oldalak

Arcok

Arc nélkül

Filmes blogok

Gay blogs


"Blogtalálkozó" címke archívuma

09-10-11

Öregecskén blogtaliztam

Kevesen voltunk, és én olyan vénemberesen, 10 óra után már el is álmosodtam. Hiányoltam a buli állandó résztvevőit, például Confessor-t, Ricsit, Évit, Katze kisasszonyt, ... és persze az újak közül Vargát, a minden nap normális srácot, és Csabb is feltolhatta volna a valagát végre Pestre! Yourcontour-ral, pedig pótolni kell a bulit, nem is vitás. A többieknek köszönöm, hogy eljöttek, tudom nem látszott, de nagyon örültem Object-nek és a barátainak, sőt még Szuperapu seggberúgását is élvezettel fogadtam!

jól áll neki a kék ... :-)

Egyébként képek is készültek, felkerülnek majd a nap folyamán a Facebook-ra, és addig ott is lesznek, amíg valaki nem cenzúrázza majd magát. (Sajnos a lovak nemi aktusát bemutató résztvevő installációja lemaradt, de majd legközelebb ...)


Kategória: személyes, poénok, emberek, blog Címkék: Blogger, Blogtalálkozó, Blogtali, Lószex, Olvasók
Írta gus 2009. okt. 11. 8:18 5 komment »

09-10-02

Akkor végre blogtali?

Mi lenne ha végre tényleg lenne egy blogtalálkozó? Már olyan régen jöttünk össze, és annyi új emberkére lennék kíváncsi, illetve annyi haverral nem láttuk egymást jó ideje, hogy én elérkezettnek látom az időt egy újabb összeröffenésre.

Ráadásul Amby is itthon lesz, így ő is rész tud venni a bulin. Tudom butus dolog ilyet kívánni, de milyen lenne már, ha Euthymia, Nelly, és a többi külföldön tartózkodó blogger is pont akkor jönne haza? Hogy mikor is? Hát a jövő hétvégén, azaz október 10.-én szombaton, este 18 órától. A helyszín pedig a jól megszokott Tandem lenne, de legyetek oly kedvesek és a hozzászólások között jelezzétek a részvételi szándékot, mert attól függően foglalok asztalokat.

(Chill, Thia, és Confessor! Nektek nem ér kibúvót keresni, nem tehetitek meg, hogy nem jöttök el! Légysziiiiiiiiii!!!!)


Kategória: infó Címkék: Amby, Blogger, Blogtalálkozó, Blogtali, Chillout, Confessor, Euthymia, Tandem, Thia
Írta gus 2009. okt. 2. 20:30 39 komment »

09-08-06

Legyen kutyás bloggerek blogtalálkozója?

Az a hülye ötletem támadt, hogy mivel annyi kutyás blogger van, akár szervezhetnénk rendszeresen kutyás kirándulásokat is, amolyan ebes bloggeres bográcsolást, akár fürdéssel egybekötve, vagy anélkül. Persze nem kizárt, hogy kutyátlanok is jöjjenek, de az feltétel, hogy állatbarátnak kell lenni. Ugye ez tiszta! Szerintem izgalmas lenne! Mit gondoltok?


Kategória: állat, blog Címkék: Állatbarát, Blog, Blogger, Blogtalálkozó, Blogtali, Felhívás, Kirándulás, Kutya, Találkozó
Írta gus 2009. aug. 6. 17:57 11 komment »

09-06-14

Turitali

Az jutott eszembe ma reggel amikor kinyitottam a ruhásszekrényem ajtaját, hogy a legközelebbi blogtalit tarthatnánk itt nálunk is, egy rögtönzött turkálóval egybekötve, mert annyi olyan ruhám van amit nem hordok, hogy az már borul ki a polcokról. Szerintetek kilós legyen az ár, vagy inkább pár száz forintos darabár? Tudom, rakjam fel a Vaterára, de ott senki sem értékeli kellőképpen az 1999-es Diesel kollekciómat!

bálás kincsek

Egyébként tervezem ám a következő találkozót, de most komolyan, csak még nincs meg a jövő havi beosztásom, így még nem tudom melyik hétvégém lesz majd szabad. Ti mikor értek rá? És Tandem legyen, vagy tudtok valami jó szabadtéri teraszos, kiülős, koktélozós helyet?


Kategória: poénok, blog Címkék: Blogtalálkozó, Blogtali, Diesel, Ruha, Tandem, Turkáló, Vásár
Írta gus 2009. jún. 14. 9:08 43 komment »

09-02-01

A blogtali teljesen hiteles, minden részletre kiterjedő története!

Itt ülök egy órája a gép előtt, bámulom a monitort, mondogatom magamnak, hogy: "Szedd már össze magad, ne hagyd, hogy cikázzanak a fejedben a gondolatok, valami értelmes és összefüggő dolgot csak ide tudsz böfögni a blogtalálkozóról. Annyira nem lehettél részeg, hogy mostanra ne tudd magad a helyére rakni, és megfogalmazni pár érdekességet azon kívül, hogy be voltál rúgva, mint a csacsi. Arra csak emlékszel és meg tudod írni, hogy Évi kicsípte magát, csak ahhoz le kellett vetkőznie, és ööööö ... De az nem lehet, hogy mást nem tudsz kihozni magadból!"

Pedig nem megy, vagyis mindenre emlékszem, Kisvirág süteményétől, Redblek tricepszén át, mindenki köldökéig, de ezekből összehozni egy teljesen érthető és élvezhető bejegyzést, már nem tudok írni. Ezért találtam ki, hogy mindenki aki ott volt, írjon pár mondatot a hozzászólásában, természetesen a saját stílusában azokról a dolgokról, amelyekre emlékszik, én pedig mint egy teleregényt, folytatólagosan kiteszem ide, ehhez a bejegyzéshez. Lássuk is őket:

Elolvasom »


Kategória: poénok, blog Címkék: Blogtalálkozó, Blogtali, Évi, Redblek, Ricsi, Teleregény, Tricepsz
Írta gus 2009. febr. 1. 10:08 75 komment »

09-01-21

Blogtalálkozó újratöltve!

Itt ül mellettem Ogre, aki pár napja érkezett haza egy hosszabb szabadságra. Hozzáteszem teljesen kész van, és én úgy vettem észre, hogy nagyon sokat változott. Ennyit számítana a katonaság? Mert én azt bizony kihagytam.

Most jut eszembe, csinálunk blogtalálkozót a hazaérkezése alkalmából? És akkor megünnepelhetjük Édespofa szülinapját is! 2 in 1. Úgyis sokan reklamáltatok már, hogy miért nem találkozunk sűrűbben, hát akkor most itt a lehetőség. Időpont később lesz, most csak feldobom a labdát.


Kategória: blog Címkék: Blogtalálkozó, Blogtali, Ogre, Tandem
Írta gus 2009. jan. 21. 18:49 13 komment »

08-11-16

Ne félj az újtól, azaz egy vendégposzt a blogtaliról

Féltem, mi lesz, ha a Tandembe érek, csak képekről ismerek pár embert. Gussal, Zslatival már többször is majdnem találkoztunk a helyszínen, csak éppen elkerültük egymást. Ám én idegen leszek a számukra, attól, hogy olvasom a bejegyzéseiket, kommentjeiket, attól még sem sokat tudok rólunk egyébként, különben is, a blog az önálló életet élő teremtmény, van, hogy gép forog, az alkotó csak pihen, blog az nem feltétlenül mi vagyunk, a blog adott esetben olyasmi, mint egy avatar. Vagy egy gondolat- és hírportál.

Mindezek tetejében sem Kaptárlakó, sem Suzy Quatro nem csatlakozott hozzám, ezért Petit Prince-et rángattam magammal, és attól is féltem, ismerve magunkat, mi lesz, ha akaratunkon kívül hurrikánként csapunk le a társaságra, tíz perc alatt felforgatva azt, hiszen erre már volt példa. Mindazonáltal születésnapok jók, a születésnapokat szeretjük, a születésnapok kedvesek és vidámak, színesek és emlékezetesek. Mint egy szivárvány lobogó. Hátha nem is fogunk kilógni annyira a sorból. "Miért megyünk olyan helyre, ahol senkit sem ismersz?" - kérdezte PP a taxiban. "Mert ha elég nyitott az ember arra, hogy ismerkedjen, és engedje, hogy mások is megismerjék, hihetetlen impulzusokat kaphat." - válaszoltam.

És vagy másfél óra múlva egy komoly beszélgetés közepén kaptak igazolást szavaim, hogy minden mindennel összefügg, a véletlenek bár igen jelentős tényezők, nem egyeduralkodók, és igen, magunk is irányíthatjuk sorsunkat, akár azzal, hogy fogjuk magunkat, felöltözünk a szép, fekete ruhánkba, és belecsöppenünk egy ismerősen ismeretlen táraságban, ahol kiderül, hogy van olyan ember, jelesül Magnifique, aki pontosan ugyanazzal a nem elhanyagolható jelentőségű „problémával" küzd, mint én, hogy történetesen mindkét nem felkorbácsolhatja az érzelmeit és parázna gerjedelmeit, ám ezt felismerni, megélni és végigcsinálni a meleg és heteroszexuális közösségben finoman szólva sem egyszerű. És a történtek azt is igazolják, amit Confessor fejtett ki a résztvevőknek, miszerint pontosan olyan életed lesz, amilyet magadnak csinálsz, és amilyet hagysz, hogy mások csináljanak neked. Ezért el is határoztam, hogy még kevésbé veszem figyelembe azokat a véleményeket és kritikákat, amelyekről érzem, hogy pusztán l'art pour l'art beszólások, és magam számára én leszek az első, olyan mértékben, amivel még nem bántom meg a szeretteimet.

Közben elfogyott némi csokoládé, Euthymia jóvoltából egyenesen Londonból, sok sok pálinka, pár Martini és ásványvíz, aztán csak befutott Kaptárlakó is, kissé (nagyon) elgyötörten a munkától, sorra búcsúztak az ünneplők, mint ahogy eltűnnek a Bors Mátéban a sorozat végére az ellenállók. Maradt az emlék, benyomások, arcok, mozdulatok, hangok. Amiket még szeretnénk máskor is látni, hallani.

(Volt itt ugyebár egy ilyen kezdeményezés, meg tegnap egy szülinapi buli is a Tandemben, melyeknek eredménye lett ez a bejegyzés Superego jóvoltából, amit ezúton is köszönök neki. És remélem egyszer majd ő is visszatér a bloggerek közé, hiszen régebben már blogolt. Biztassátok ti is egy kicsit ha tetszett ez a bejegyzés!)


Kategória: személyes, emberek, blog Címkék: Bloggerek, Blogtalálkozó, Blogtali, Buli, Confessor, Évi, Magnifique, Tandem
Írta gus 2008. nov. 16. 17:58 47 komment »

08-11-07

Blogtalálkozó - Szülinapi különkiadás

November 12.-én leszek két éves, így ha van kedvetek, 15.-én (szombat) este 6 órai kezdettel a Tandemben csaphatunk egy görbe estét. Természetesen azokra akik itt már jelentkeztek, feltétlenül számítok!

De mindenkit szívesen látok, akinek valamit is jelentek, mert szeretném azt hinni, hogy nem feleslegesen írogat belém ez a Gus gyerek. Ajándékot lehet hozni, ha valaki nagyon ragaszkodik hozzá, csak majd fotózzátok le, hogy én is tudjak neki örülni.


Kategória: blog Címkék: Birthday, Blog, Blogtalálkozó, Blogtali, Születésnap, Szülinap, Tandem
Írta gus 2008. nov. 7. 11:30 13 komment »

08-10-13

Te már ünnepelted egy blognak a születésnapját?

Mert az a helyzet, hogy 2 éves lesz a blog november 12.-én, és arra gondoltam, hogy ez egy jó alkalom lenne egy újabb blogtalálkozóra. Te mit gondolsz? Ünnepelnél velem?


Kategória: blog Címkék: Blog, Blogtalálkozó, Blogtali, Születésnap, Szülinap
Írta gus 2008. okt. 13. 12:20 34 komment »

08-09-14

Blogtali - Összefoglaló

Így a nem is tudom hányadik blogtalálkozón, a már megszokott törzsközönség nagy része képviseltette magát, kiegészülve néhány felettébb bájos taggal, így megint az történt, hogy a 60-70 jelentkezőből 20-30 ember jött csak el. Most már én is kezdem belátni, hogy tényleg igaz az, hogy a bloggerek többsége antiszociális egy kicsit. Azért az fura számomra, hogy még mindig sokan azt hiszik, hogy ez egy bumbi találkozó, legalább is ezt szűrtem le abból, hogy a hetero pasik megint csak távol maradtak. De nem baj, ez azért nem rontotta a hangulatunkat, maximum a lányokét, de erről majd ők írnak.

Akik az újak közül legnagyobb örömömre ott voltak: A magyar Monica Bellucci aka Nasha és férje Vincent Cassel aka Magnifique, akik annak ellenére, hogy a helyszínen találkoztak először, rögtön frigyre léptek és egész összeszokott párosnak tűntek. Habár Vincent az egész estét hölgykoszorúban töltötte, de ezek szerint Monica kicsit sem féltékeny típus, hiszen hagyta, sőt beszállt a kérlelésbe, hogy a férfiállat mielőbb szabaduljon meg a ruháitól. Azt hiszem ez teljesen normális kérés volt, de kevés lehetett a sör, és valószínűleg pálinkát is be kellett volna vetni, mert így sosem tudjuk meg, hol is van az a bizonyos májfolt, hacsak Magnifique azt el nem árulja, és bizonyítja egy feltöltött fotóval a blogjába. A lányok csapatába a múltkori blogtalin is elbűvölően gyönyörű Eszencia mellett Sziszamisza is hozta a kicsit sem szégyenlős formáját. A buli végén aztán meg is állapítottuk, hogy nálunk is röpködtek ám a soha meg nem írt posztok a levegőben, kezdve a hármas és négyes swinger partiktól, az emberek szexuális beállítottságának pontozásáig. Ez előbbit persze az egyébként még mindig szűz Pudingocska megérkezése után kezdtük boncolgatni, akivel aztán hazafelé kicsit jobban is belemerültünk a témába, melyet én baromi érdekesnek tartok, és most már sokkal okosabb vagyok, mint amikor ezt írtam. Egyébként meg örültem neki, hogy a maga által is bevallottan antiszociális Pudingocskát, Mina segítségével berángattuk a Tandembe, és aztán hogy Péter is csatlakozott hozzánk.

Apropó Tandem! Igaz, hogy tulajdonosváltás volt, de a hely semmit sem változott, sőt az egyik régi pincérünk (Mike csókpartnere!!!) is dolgozott, akinek nagyon örültem, mert így még otthonosabbnak éreztem a helyet. Volt egy új srác is, aki szinte vért izzadva szolgálta ki a lelkes közönséget, és olyan hasa volt, amilyen nekem valószínűleg sosem lesz.

De visszatérve az újonnan megismert emberekhez, nagy örömömre szolgált a Thomas Free-vel folytatott beszélgetés, és hogy később feloldódott annyira, hogy csatlakozzon a brigádhoz pár óra erejéig. De miért is ment el aztán olyan szélsebesen? Olyan gyorsan eltűnt, mit Csigapörkölt, Zora, Meleglelés és Arcoskodok, de legalább ő szabadkozott, hogy van még egy randi az estére, melyet nem szeretne kihagyni. Ez érthető, és remélem összejött! Ja, és ugye a buli legelején én a szokásos késéssel estem be, és rögtön azzal indítottam, hogy a nászútról hazaért hugommal és a férjével kezdtem beszélgetni, így ha úgy vesszük, ők is részt vettek az első blogtalálkozójukon. Mint ahogy Tigri és barátja is most veszítette el a szüzességét, és nem volt igaz az ígéret, miszerint nem veszi majd elő a kameráját. Elővette, így várható majd egy pár perces kis videó is az összejövetelről nemsokára. Aki pedig Magnifique mellett vitte az este hangulatát a hátán, az a későn érkező Kristóf volt, aki olyat mutatott az iPod-ján, amitől majdnem összepisiltem magam. De ezt most csak mézesmadzagként húztam el előttetek, hiszen még legalább egy hétig nem írhatok róla. Egyébként meg van náluk pár cica a lépcsőházban, ezért ha van valaki megint aki befogadna pár jószágot, csak szóljatok és elvisszük nektek. Így azt is meguszhatjátok, hogy Kristóf perverz csiklandozás mániáján átessetek!

Egy dolgot azért sajnálok nagyon, méghozzá hogy Confessor nem jött el, pedig még ágyat is szereztünk neki, és mindenki nagyon várta. Mint ahogy Ana-t, Anyuha-t, Gonzit, Gaybears-t és Zolivagyok-ot is. Amby pedig folyamatos téma volt, remélem csuklott eleget! Kyan pedig abszolút kellemes meglepetést okozott azzal, hogy minden előzetes jel nélkül egyszer csak beesett egy barátjával együtt, azzal a felkiáltással, hogy: "Merre van a vécééééé????" Mint ahogy meglepetés volt Betti is, de jó volt újra látni őt!!!

Édespofa meg szinte az egész estét Külföldi és Balázs társaságában töltötte! Valamin ötleteltek, meg minden! Majd ha felébred kifaggatom!

Még egyszer köszi mindenkinek, hogy eljött és emelte az est hangulatát. Köszönjük a pultosoknak is hogy néhány ember szeme elé rózsaszín ködöt emeltek pár percre, és azt is, hogy betették az általam vitt zenéket, annak ellenére, hogy nem csak mi voltunk tegnap este, hanem tele volt a hely.

És hogy mikor lesz legközelebb ilyen közös bulizás? Hát én mindenkinek azt mondtam, hogy már csak jövőre, de ha igény van rá, akkor még novemberben is összehozhatunk egyet. Aki szeretne mielőbb újra összejönni a Tandemben, tegye fel a kezét, azaz dobjon meg egy hozzászólással, vagy írjon mail-t a gusvagyok@gmail.com címre. Képeket ugyanitt lehet igényelni, ha ezek nem lennének elegek.


Kategória: személyes, gay, emberek, blog Címkék: Blogtalálkozó, Blogtali, Buli, Lost, Magnifique, Mina, Nasha, Pudingocska, Tandem
Írta gus 2008. szept. 14. 9:26 68 komment »

08-09-11

Van egy szabad ágyad?

Pihe-puha ágyat keresünk egy éjszakára Confessornak, aki hosszas kérlelés után úgy döntött mégis eljön a blogtalira. A felajánlásokat az ágyra vonatkozóan és egyéb ügyekben itt lehet megtenni. Ami meg nem mellékes, hogy szobatista egyeddel van dolgunk, így nem kell parázni, hogy nedves lesz az ágynemű, ha csak mástól nem!


Kategória: infó Címkék: Ágy, Blogtalálkozó, Blogtali, Confessor, Szabad, Szállás
Írta gus 2008. szept. 11. 19:18 4 komment »

08-09-11

Emlékeztető!!!

Bizony ez a nap is eljön nemsokára. Ugye senki sem felejtette el, hogy szombaton újabb nagyszabású blogtalálkozó lesz a megújult Tandemben? Esni fog, de ez minket nem fog zavarni, ugye?


Kategória: blog, infó Címkék: 2008, Blogtalálkozó, Blogtali, Tandem
Írta gus 2008. szept. 11. 8:25 17 komment »

08-08-30

Viszlát Tandem, viszlát Pan!

A Tandem is csak egy hely volt, egy füstös kocsma, a szokásos italajánlattal, nyúzott berendezéssel, beszélgető emberekkel és képekkel a falon. És most nem a fotókra gondolok, hanem azokra a képekre, melyeket blogokról készítettek, így írott gondolatokat tartalmaztak, pár ismeretlen ismerős agymenéseit. Akikből aztán ha betértél egy sörre, könnyen lehetett valódi, ízig-vérig ember. Lehetett a barátod, immáron nem csak virtuálisan, hanem a valóságban is, csak egy kis szerencse kellett hozzá, vagy egy blogtalálkozó.

Mi is, időről-időre ide szerveztük az összejöveteleinket, ahol néha 50-nél is több olvasó és író ismerkedhetett meg egymással. A képek a falon egy idő után valósággá váltak, barátságok és egészen szerencsés esetben, talán szerelmek is szövődtek. Mesélhetnék rengeteg történtet, de minden érdekeset ellőttem már itt, kivéve az utolsót.

tortaszeletelés a Tandem pultján

A szülinapom ugyanis szintén a Tandemben ünnepeltem, zárt ajtók között, csak a szívemnek legkedvesebb emberkékkel. A fotón ugyan nem látszik, de egy kicsit szomorú is voltam akkor, hiszen tudtam, hogy én a mai bulin nem tudok ott lenni, így előbb búcsúzok a régi Tandemtől, Pan-tól, a helyes pincérektől és a sárga falaktól, mint ti. Búcsúzok Mimkével, aki azzal a remek ötlettel int pápát, hogy szinkronblogolást hirdetett a témában, így ma szépen megtöltjük az emlékeinkkel a netet!

És hogy milyen lesz a hely az új ruhájában, az új (régi) főnökkel? Kiderül szeptember 13.-án! Mert egy kicsit hozzánőttem az emlékek által a kocsmához, és semmi kedvem elveszíteni ezt a jó kis blogtalálkozós helyet. Remélem semmi sem változik, még ha a lélek el is tűnik belőle egy időre. Talán felbukkan majd újra. Ha nem is itt, hát máshol biztosan.


Kategória: személyes, blog Címkék: Blogtalálkozó, Blogtali, Pan, Tandem
Írta gus 2008. aug. 30. 12:00 4 komment »

08-08-19

Blogtalálkozó - 2008.09.13. szombat 18 óra - Tandem

Biztos ti is hallottatok már a Tandemet ért változásokról, ami kissé megkérdőjelezte a szeptember 13.-án megrendezésre kerülő blogtalálkozót is.

De semmi sincs veszve, a kocsmába továbbra is tárt karokkal várnak bennünket, csak egy András nevű srác veszi át az üzemeltetést. Ígérete szerint minden marad a régiben, sőt már le is foglalta nekünk a hátsó (felső) részt, így a meghirdetett blogtalin úgy néz ki, majd minden halad a jól megszokott mederben! Remélem sokan leszünk, és addig még további jelentkezések is befutnak, mert én a leköszönő bulin sajnos nem tudok ott lenni, hiszen a hugom esküvőjén leszek, több száz kilóméterrel odébb.

És itt hívnám fel újra a figyelmet arra, hogy Mimke szinkronblogolását ne feledjétek el! Augusztus 30.-án, pontosan déli 12 órakor!    


Kategória: blog Címkék: Blogger, Bloggerek, Blogtalálkozó, Blogtali, Jelentkezés, Tandem
Írta gus 2008. aug. 19. 11:39 19 komment »

08-07-03

Adjunk újra arcot a blogunkhoz?

Azt hiszem itt lenne az ideje egy újabb blogtalálkozónak, már csak azért is, mert úgy tűnik szeretitek ezeket, mint ahogy én is, és nem mellesleg, kezdenek felgyűlni az ilyen jellegű megkeresések a postafiókomban.


Én már egyszer leírtam, hogy miért tartom élvezetesnek, hasznosnak, tanulságosnak az ilyen jellegű összejöveteleket, így arra gondoltam, talán ti is, itt a hozzászólások között kedvcsinálónak írhatnátok pár sort arról, hogy miért szerettek részt venni ezeken a megmozdulásokon.

És persze időpontot is kellene találni! Részemről az augusztus 9.-e vagy 10.-e megfelelő lenne, már csak azért is, mert még sosem ünnepeltem a szülinapomat 100 ember társaságában. Persze ehhez kell az a 100 résztvevő is! Te eljönnél?


Kategória: blog Címkék: Blogbuli, Blogger, Bloggerek, Bloggerina, Blogtalálkozó, Születésnap, Tandem
Írta gus 2008. júl. 3. 6:52 56 komment »

08-03-24

Bloggerek a pincében

Szóval akkor most jöjjön a blogtalálkozós élménybeszámoló, meglepetésvendégekkel, külföldi sztárokkal, szülinappal, és sok fotóval.

Jó szokásomhoz híven, megint sikerült elkésnem az általam szervezett találkozóról, de ezzel azt hiszem sok újat nem mondtam. Mondjuk nem én tehettem róla, hanem Amby, de ezt ne firtassuk, legyen elég annyi, hogy az új kocsijuk baromi szép, de lassú. Mindegy is, a lényeg az, hogy 20 perces késéssel azért beestünk a Tandembe, ahol meglepve tapasztaltam, hogy milyen kevesen vannak. Persze most már belátom, az időpont megválasztása nem volt a legjobb, ezért is nem tudott ott lenni pár eddigi törzsvendég, mint Ana, Kyan, Mike, Wovbagger, és még sorolhatnám, de talán pont ezért meg ott tudott lenni Euthymia, Balázs, vagy éppen Nilito.

Mivel a humor nagyágyúi, mint már fent is említettem, nem voltak ott, én pedig nem vagyok egy vicces figura, a blogtali eléggé csendes és beszélgetős irányba mozdult el, melyet csak Fcking bugyogója, Ricsi álszerénysége, Szuperapu füstölése, Lost mérgelődése, Redblek vakuvillanásai, Numa beszólásai, Katica szépsége és kedvenc Zoltánom vérszívása zavart meg néha.

eszenciával

Külön öröm volt számomra Eszencia, Mohikán, Euthymia, Külföldi, Fcking, Ada, Agi, Noel és Nilito megjelenése, akiket már régóta meg szerettem volna ismerni, de eddig egyik összejövetelre sem tudtak eljönni. Eszencia egyszerűen imádnivaló volt, Mohikán baromi szimpatikus, Euthymia mosolygós, Külföldi nagy dumás, Fcking vicces-részeges, Ada csillogóan hófehér mosolyú, Agi csendes megfigyelő, Noel igazi angol úriember, Nilito pedig csupa kedvesség.

Szülinapot is ünnepeltünk, hiszen Amby betöltötte az 50-et (azaz 33-at, ami hihetetlen, tekintve az öreges külsejét?)! Ezt a méltóságot és komolyságot megkövetelő kort, nem is tudtuk volna szebben megünnepelni, mint egy WU2 samponnal, és egy eszméletlenül pink pólóval, amit már csak heterók hordanak, ugyebár! (Ugye mindenki tudja miért e kettő dolog mellett döntöttünk!)

ambyvel

Nem is szaporítom a szót, itt találtok még egy csomó képet tőlem, melyekre ha ráklikkeltek, nagyobbak lesznek, itt pedig Redblek fotóalbumát. Nálam érdemes elolvasni a címeket is!

Jah, és valaki árulja el, hogy ki volt a két kedves arc Apuskával, mert bemutatkozás hiányában, őket végképp nem tudtam név szerint említeni.


Kategória: blog Címkék: 979, Amby, Apuska, Balázs, Blogtalálkozó, Blogtali, Buli, Eszencia, GayBears, Katica, Képek, Külföldi, Lost, Mimke, MK, Mohikán, Nilito, Numa, Redblek, Spring, Tandem, Zslatko
Írta gus 2008. márc. 24. 12:11 61 komment »

Régebbiek | Végére »