"Bocsánat" címke archívuma

Itt az ideje, hogy nyilvánosan is megbánjam azt az áprilisi tréfát, amit a történelem tanárnőm ellen követtem el 7.-es koromban, és amire baromi büszke voltam nagyon sokáig, pedig inkább szégyenkeznem kellett volna miatta.

A történet elég abszurd, és jól látszik belőle az akkori elszántságom, a butaságom, és a határtalan vagányság, illetve szegény Piroska néni érzékenysége. Akkor és ott kellett volna leállni, de mivel iszonyatosan buta önző állatok voltunk, akiknek az általános iskola inkább a buliról szólt semmint a tanulásról, nem tettük, és újabb meg újabb kínoknak tettük ki szegény tanárnénit, aki minden alkalommal sírással és pofonok osztogatásával reagált.

De már csak az után, hogy az egyik április 1.-én, egy borongós tavaszi reggelen a 3-as iskola aulájában, még tanítás előtt akcióba léptem volna. A klasszikus "Jé, van valami a kabátján!" poént vetettem be az egész iskola tanulóközössége előtt, majd amikor az érintésemet szemeivel is követte a tanárnő, szépen megpöcköltem az orrát, egy "Van egy bolondom!" csatakiáltás közepette. Aztán jött a sírás, majd néhány akkora pofon, hogy két napig zúgott tőle a fülem, így az igazgatónő intőjét és a kibaszott nagy balhét sem hallottam, csak szájról olvastam. Otthon újabb pofonok jöttek, én meg a legnagyobb nyugalommal vettem tudomásul minden büntetést, mert egyik sem volt elég kemény ahhoz, hogy közben ne tudjam élvezni a suli legvagányabb csávójának szerepét. Pedig nem vagány voltam, hanem egy hülye pöcs, aki nem akart tanulni, és aki minél előbb nagyra akart nőni, bármi áron.

Aztán innen már nem volt megállás, bár én többé nem bántottam a történelem tanárnőt, de pár nálam is gonoszabb gyerek, kihasználva a sebezhetőségét, a végletekig elment, amikor is az igazgató úgy döntött, Piroska néninek nem kell minket tovább tanítania. Kaptunk egy másik tanárt, ő pedig hamarosan felmondott a sulinál is, nem csak nálunk, és elment máshová oktatni. Remélem nagyobb sikerrel tette, és nem ilyen idiótákkal volt körülvéve mint mi, akikre még hosszú évek múltán is úgy emlékeztek vissza, mint a legrosszabb osztályra az iskola történetében.

És már nem vagyok büszke, bátornak sem érzem magam, és nagyon sajnálom, hogy ott és akkor felpeckeltem a tanárnő orrát, és ezzel a tettemmel elindítottam a lavinát. Mert addig is kinevette mindenki a háta mögött, és viccelődtek rajta, de ezután már szemtől-szembe ment a játék, a hátára ragasztott feliratoktól, az ellopott kardigánján át, az eltört széklábon keresztül, a műpókos rémületkeltésig, és végül addig, hogy az egyik diák visszaadta neki a pofont amit kapott.