"Boldog" címke archívuma

Eldöntöttem, hogy most buta, sőt nagyon buta szőke leszek, még butább mint voltam, olyan amilyet a föld még nem hordott a hátán. Mindenen csak röhögcsélek majd, csurgatom a nyálam, semmit sem fogok érteni, és majd vigyorgok mint a tejbetök. Talán az sem lesz túlzás, ha szopogatom az ujjamat is néha, csak még meg kell keresnem melyiket.

A fene essen ebbe a nagy boldogságba, már egy jót bosszankodni sem tudok, nem hogy szomorkodni. Nem tudom mi történt velem az utóbbi időben, de majd kicsattanok a jókedvtől.

Még szúnyogok sincsenek, hogy legalább azokat anyázhassam! Idén nyáron még csak egy pók csípett meg az ölelkezős lábujjamon, de rá sem bírok haragudni. A minap meg egy srác be akart előttem parkolni a Páva utcában, én megálltam, és vártam türelmesen, mire valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva elkezdett nekem ordítozni, hogy dögöljek meg. Ne is kérdezzétek, fingom sincs, hogy mi lehetett a baja, hiszen még egy kicsit hátra is tolattam, hogy jobban beférjen. Aztán amikor sikerült neki, vártam mikor pattan ki a kocsiból, és ver agyon, de akkor sem bírtam abbahagyni a mosolygást. Nem hogy kiszálltam volna, aztán péppé vertem volna, nem?

Ebből is látszik, hogy még a sodromból sem tudnak mostanában kihozni. Minden gondolatom, még akkor is ha pont ellenkező irányba erőltetném, csak a pozitív pólus felé halad. Van nekem egy barátom Édespofa, aki tényleg feltétel nélkül szeret, és én viszont. Talán eddig ő az egyetlen barátom aki nem akar semmiben sem megváltoztatni, és én ezt hagyom, sőt el is fogadom tőle. Érted? Örülök neki! Aztán itt a kislakásunk, imádom a munkámat, az anyagi része is kezd a helyére állni, élvezem a vegaság összes velejáróját, süt a nap, lesz kutyánk, ... és még a zenék amiket hallgatok, azok is vidámak.

Komolyan kezdek kétségbe esni, hogy mi lesz így velem. Remélem nem leszek olyan mint azok az emberek, akik folyton csak mosolyogni tudnak, és én pont ezért ki nem állhatom őket. Nem akarok unalmas lenni!!!

A volt főnökömnek ma van a születésnapja, és erről megint eszembe jutott, hogy milyen szép is volt az élet, amikor még a Diesel-nél dolgoztam. Azt hiszem életem egyik legjobb munkahelye volt, és még mindig azt az érzést keresem mindenhol. Szerettem ott dolgozni nagyon, talán még a mai napig is ott lennék, ha nem üt be a krach.

Biztos én vagyok a hülye, de például nekem baromi fontos, hogy jól érezzem magam egy munkahelyen, hogy szeressek ott dolgozni, olyan legyen a termék, amellyel tudok azonosulni, a kollégákkal kölcsönösen szeressük és tiszteljük egymást, és megbecsülve érezzem magam. Végülis a fél életemet ott töltöm! Nekem nem jó ha semmibe vesznek, ha a munkatársaimat nem kedvelem, vagy viszont, ha megy a harc folyton, ha a főnök egy fasz, ha nem vagyok kellőképpen ösztönözve, ha eladhatatlan a termék, vagy csak hazugságokkal lehet túladni rajta. Dolgoztam ilyennel, úgy hívták, hogy üdülési jog. Azt hiszem még egy teljes hónapot sem bírtam, és egy szerződést sem kötöttem. De legalább nem szárad a lelkemen egy nyugdíjas kifosztása sem!

Emlékeztek amikor a Nike-nál voltam interjún? Ott kérdezte tőlem a csaj, hogy: "De hát minden munkahelyen vannak szarságok, nem?" Talán vannak, és talán az idő megszépíti a dolgokat, de bizony nálam már eltörpültek azok a nüansznyi gondok, amelyekkel az első budapesti helyemen találkoztam. És ti dolgoztatok már olyan közegben, ahol minden "tökéletes" volt? Ugye van ilyen?

(Mielőtt félreértés esne, jól érzem magam a mostani helyen, egy apróságtól eltekintve, mely remélhetőleg mielőbb kiküszöbülésre kerül, és akkor az isten sem tudja majd elvenni a jókedvem és új erőre kap majd a lelkesedésem is!)

Azért abból a szempontból biztosan érdemes volt munkahelyet váltanom, hogy végre egy kicsit komolyabb sikerélményeim is legyenek. A minap például boldoggá tettem egy kedves középkorú házaspárt, csupán a számmal.

És ti gondoltátok volna, hogy eddig a blog közel 4 éves fennállása alatt még nem volt "Siker" címke? Én nem kicsit meglepődtem (és rögtön el is szomorodtam) ezen!

Olyan vagyok mint Antibaby, mert én már egy kis napsütéstől is boldog leszek, vagy egy jó kis kajától, egy kóbor kutya simogatásától, pár óra bringázástól, vagy ha odaadhatom a használt ruháimat egy hajléktalannak (Édespofának üzenem, hogy eltüntettem a zacskót az ajtó mellől) de egy jó zenétől, is majd kiugrom a bőrömből. Igen az előbb belinkelt dal alapján jól következtetsz, hiszen megint rákattantam az Alphaville-re, akikhez számos nyári emlék fűződik még a gyerekkoromból.

És eszembe is jutott erről életem egyik első önálló döntése is, ami akkor történt, amikor a szüleimmel kimentünk "jugóba", és anyukám hátrahagyott a lemez osztályon, a következő mondat kíséretében: "Vehetsz egy kazettát kisfiam, azt megkapod húsvétra!" Én pedig csak álltam ott, a fejemben megannyi gondolattal, többek között azzal, hogy számba vegyem mik is vannak meg otthon a polcon, és mit kaphatok meg a haveroktól is hamarosan. Aztán három utolsó album maradt, egy a Modern Talking-tól, egy C.C.Catch-től, egy pedig az Alphaville-től.

Aztán hazafelé csak bámultam kifelé az ablakon, néztem az esőcseppek táncát az ablakon, miközben már sokadszor ment le a Forever Young, és boldog voltam. Még könnyeztem is!

Leírom ide, hogy mindig emlékezzek rá, mert hajlamos vagyok elmenni mellette: Boldog vagyok! Talán egész életemben ez a legboldogabb időszak, együtt Édespofával, és ez olyan fontos számomra, amire mindig emlékezni akarok.