"Chillout" címke archívuma

Egyre inkább úgy tűnik, az utóbbi napokban szép lassan beszippantott minket az őrület malma. Nem elég, hogy napközben úgy vigyorgunk mindenen mint a tejbetök, még éjszaka sem hagy nyugodni minket a mindent átszövő butasághalmaz.

Én többször fél órákat töltök azzal éjfél után felébredve a félálomból, hogy eltervezem milyen lesz Csilláékkal kávézni a Café Belga-ban, Gabival shoppingolni, Chillout-tal gofrizni, Zsuzsival piacozni, hogyan fogjuk kergetni a kacsákat Lulu-val a tóparton, felfedezni a várost biciklivel és milyen lesz első este az új albérletben aludni, Zsolti pedig azzal, hogy milyenre festi majd ki az első lakásunk falait, milyen kocsit veszünk, ...

Mondom én, hogy megőrültünk, eszünkbe sem jut aggódni a majdnem egy napos út miatt, a belga személyi miatt, a munka miatt, és úgy összességében a fontos dolgok miatt. Minden más, apró-cseprő tevékenység eltereli a gondolatainkat ezekről, meg ezek úgyis meglesznek, akkor is ha nem parázunk rajtuk ezerrel.

Mi lenne ha végre tényleg lenne egy blogtalálkozó? Már olyan régen jöttünk össze, és annyi új emberkére lennék kíváncsi, illetve annyi haverral nem láttuk egymást jó ideje, hogy én elérkezettnek látom az időt egy újabb összeröffenésre.

Ráadásul Amby is itthon lesz, így ő is rész tud venni a bulin. Tudom butus dolog ilyet kívánni, de milyen lenne már, ha Euthymia, Nelly, és a többi külföldön tartózkodó blogger is pont akkor jönne haza? Hogy mikor is? Hát a jövő hétvégén, azaz október 10.-én szombaton, este 18 órától. A helyszín pedig a jól megszokott Tandem lenne, de legyetek oly kedvesek és a hozzászólások között jelezzétek a részvételi szándékot, mert attól függően foglalok asztalokat.

(Chill, Thia, és Confessor! Nektek nem ér kibúvót keresni, nem tehetitek meg, hogy nem jöttök el! Légysziiiiiiiiii!!!!)

Hogy tud elrepülni úgy 3-4 óra, hogy észre sem veszed? Én tegnap este bármeddig tudtam volna ülni a Tandemben és hallgatni az asztaltársaságunkat, néhány dolgot pedig még most is emésztek. Annyi lebilincselően érdekes témáról volt szó, és megannyi, számomra építő véleményt ismertem meg, hogy napokig el fog tartani mire lecseng bennem ez a kellemes érzés. Feltöltődtem! És persze az egyre jobban az asztal alá csúszó emo-s csapatot, is végtelenül felemelő volt látni!

Azbesztmegbassza! Kitelepítik az embereket a 13. kerület 1 kilométeres körzetében, Chillout meg nem tud hazamenni. Szurkoljunk neki, meg írjunk hozzá bátorító kommenteket!

Kedves T. kolléga is blogolásra adta a fejét és egy igen érdekes ötlettel állt elő, melyről a Pixelrainbow bemutatkozásában így nyilatkozik: "... De miért kell keverni “gay” és geek témákat? Azért, mert egyszerűen ilyen vagyok. Bumbi és geek is egyben. És sok hasonló srác van rajtam kívül a világon, 1-2 bizonyára a magyarok között is, remélem ők rátalálnak majd a blogra és tetszeni fog nekik. Meg mindenki mésnak is, aki idetéved és elvárható mennyiségű tolerancia szorult belé. Ja igen, szóval azért hangsúlyozom ki, hogy meleg vagyok és részben nekik szól a blog, mert sajnos ma Magyarországon még mindig nem képes felfogni sok ember, hogy a melegség nem betegség és sokan nem is tudják, hogy a környezetükben mennyi hétköznapi meleg van. Tessék, szokjátok. Nem kell azt hinni például, hogy minden progmat szakos hetero pornóra rázza a lompost, ha épp egyedül van a koliszobában. ..."

Van olyan ami olcsóbb mint a gumi, de mégis boldogabbá tesz? Egy nő szerint simán lehet ilyen, csupán 350 forintért!

W.M. meg bedurvult! Megmondja a frankót egy igénytelen bumbiról, de sajnos az nem derül ki, hogy kiről: "Buziblogok képeit nézegetve néha elszörnyedek, hogy milyen igénytelen és nem törödöm pasik vannak. Huszonévesen sörhas, ápolatlan haj és zsíros bőr. Nem értem. Egy kis mozgás még pénzbe sem kerül, max. két bejegyzéssel kevesebb kerülne az önfényező blogba, és az hogy naponta mosd meg szörnyen zsíros és gusztustalan hajad ma már kivitelezhető, köszönhető a samponoknak. Szóval buzik adjatok már kicsit a megjelenésetekre is." Legalább egy képet, vagy egy iwiw adatlapot linkelhetett volna, ha már a blogot nem.

Aztán ha már szóba jöttek a melegek, itt egy érdekes blog a szexről, de képek nélkül. Érdemes olvasgatni több ok miatt is, például azért mert hetero sráctól én még ilyen őszinte és nyitott írást nem láttam azzal kapcsolatban, hogy benne is lakozik egy kis melegség, mint mindenkiben: "Nehéz fába. Vagy talán nem is nehéz, mindenesetre ha megtenni nem merem, mert egyelőre a gyávaság erősebb bennem a kiváncsiságnál, hát leírom, aztán tessék, lehet jönni buzizni.
Nem tudom, egyáltalán semmi elképzelésem nincsen, hogyan és miként jutnánk odáig, azt sem tudom, nem fújnék-e gyors visszavonulót az utolsó perceben, vagy talán pillanatban, mikor ott állna előttem, farka az arcom magasságában meredne előre és nekem döntenem kellene, akarom-e igazán ezt a tapasztalatot.
Azt hiszem, talán akarnám, nem lenne értelme pont akkor visszakozni, mikor ott áll (hehe) előttem a lehetőség. ..."

Chillout piros zsetont csinált a kicsi csinosból, azaz eltüntette egy parkolóházban, hogy aztán végigaggódjon egy órát. Megérte, mármint leírni.

Nand-nál olvastam ezt a postot, amiről eszembe jutott, hogy az elmúlt hetekben több olyan fickóval is találkoztam tök véletlenül, akikkel van mögöttünk egy-két dugás, de a legkisebb jelét sem mutatták annak, hogy felismertek volna. Mély nyomot hagyhattam bennük! Vagy mást. Azért bíztató jel, hogy az egyik nagy szerelmem viszont tegnap megismert, és barátnőjét az utca túloldalán hagyva oda sietett hozzám, és örömében majdnem felkapott.

Nagyon fura éjszaka volt ez a mostani, hogy aludni mikor aludtam, azt nem tudom. Fáradt is vagyok mint állat, pedig most indulunk vidéki turnéra.

Nah, mesélek is gyorsan! Első körben az történt, hogy iszonyú furát álmodtam. Álltunk Chillout-tal a 4-6-os megállójában, a Nyugati pályaudvar előtt, amikor egy rokkant nénikére lettünk figyelmesek. Hiányzott minden végtagja, melyeket műanyaggal helyettesítettek. Nagyon érdekes volt, mert a kezein és a lábain kívül, a feje is műanyag volt. Szóval szétesett a megállóban, de mindenki undorodva kerülgette, csak Chill és én mentünk neki segíteni. Miután összeraktuk és felvittük a villamosra, sok érdekességet mesélt, mi pedig úgy döntöttünk, hogy elkísérjük a Keletibe.

Egyébként nekem már volt olyan élményem, amikor művégtagot kellett visszasegíteni egy emberre. Nagyon fura dolog. Konkrétan itt a házunk előtt esett el egy fickó, és leszakadt a lába. Részeg volt, úgyhogy ez még tovább nehezítette a visszahelyezést és a csatok megszorítását.

Visszakanyarodva az álomhoz, a Keletinél aztán kettesben maradtam a nénivel, és nem tudom miért, de 5 évig ültem vele egy padon, mint a hajléktalanok. Ő meg csak mesélt és mesélt az életéről, így nekem repült az idő. Közben ő felszállt egy vonatra, de én maradtam valamilyen ok miatt. További 5 év telt így el, a turisták pedig etettek és kaját tettek le nekem minden nap a padra. Aztán egyszer csak jött egy olasz lány, aki elmesélte, hogy a néni akinek segítettünk, egy német cár felesége volt. Írt közben egy könyvet, amit nekem ajánlott. Bele volt írva, hogy "Gus-nak sok szeretettel, az együtt töltött évekért!"

Ekkor nagyon boldog lettem, hogy hallok megint a néniről, így felálltam, hazajöttem, letusoltam, és aludtam egy nagyot.

Pont hajnali 3 volt mikor elbóbiskoltam az álom szerint, amikor csörgött kétszer is a telefonom. Nem írom le ki volt, de az elsőt még nem vettem fel. Jól be is voltam ijedve, mert hallottam egy repülő nagyon közeli hangját, és átkoztam magam, amiért nem vettem fel, mert az illető biztos szólni akart, hogy ránk fog zuhanni egy nagy utasszállító masina. Másodszor, miután megnyugodtam, hogy mégsem lapítottak ki, már felvettem. Innen üzenem a hívónak, hogy remélem minden oké és rendeződött a helyzet, sőt a kulcsok is megtalálták azt a zárat.

Persze erre már Édespofa is felébredt, de legalább gyorsan elmeséltem neki az álmom. Rám nézett nevetve és csak ennyit bírt kinyögni: "Nagyon morbid!"

A különös éjszaka után meg bekapcsolom a Netvibes-ot, erre mi fogad az egyik bejegyzés címeként? Gus - The Beauty Issue! Hirtelen azt hittem, kirakták a nénike könyvét a netre!

Gus most is kedvesen felkért, hogy legyek nála vendégblogger, de olyan szinten nincs időm, hogy a sajátomat is alig írom. Már épp kezdtem egy szánom-bánom levél fogalmazását amikor leszakadt a városra az ónos eső, és a többi autóshoz hasonlóan gyönyörű csúszkálásokat mutattam be a kiscsinossal. Ekkor jutott eszembe Bobó [életem első autója], és eszembe jutott az a régi post is amiben róla írtam. Ekkor rájöttem, hogy most én leszek a bíró lánya a Mátyás király meséből aki hoz is valamit, meg nem is, mutat is valamit meg nem is.

Tehát íme Bobó története, sok szeretettel Gusnak, és persze az olvasóinak.
Bobó szerelem volt első látásra. Megálltunk mellette, nekem egy kicsit elhomályosodott a tekintetem, apámra néztem és ennyit mondtam:
- Apa, de szép sárga, vegyük meg!
- Apa -aki egyébként két lány apukája, világ életében több mint elfogult volt a lányaival - rámnézett, gondolom a szíve és a térde is megremegett (de lehet hogy nem) és annyit mondott:
- Vegyük.
A párbeszéd elhangzása után kb. egy órával nagy bódogság közepette mentünk haza, és vittük Bobó-t is. Egy pár napig állt a kapu előtt, nézegettem, kerülgettem, majd egy reggelen beültem, és az onnantól számított hat éven keresztül szinte mindenhová csak vele mentem.

Bobó szeszélyes volt. A legváratlanabb pillanatokban tudott lerobbanni, egy hét alatt három defektet produkálni. Mivel én ügyes is vagyok az évek folyamán kitanultam a nyelvét, tudtam akkumulátort cserélni, gyújtást piszkálni, defektes kereket lecserélni. Időnként prüszkölt, morgott, dohogott. Olyankor elment egy kicsit vendégségbe a magas tetovált fiúhoz, aki határozott eszközökkel hathatott a lelkére, mert amikor visszakerült (az én zsebemből megy pár ezer forint ki) akkor mindig jobb hangulata volt. Egy ideig.

Bobó makacs volt. Kb. öt hónapon keresztül nem lehetett kinyitni a vezetőoldali ajtót, tehát az anyóson átmászva kellett közlekednem. De engem ez sem zavart, szerettem. Aztán egyszercsak meggondolta magát és újra működőképessé tette a baloldali ajtót. Bobóval a világ végére el lehetett menni. Voltunk Szombathelyen suliban, sokat jártunk az úri hobbym miatt az agglomerációba, de én voltam az egyetlen aki télvíz idején meg tudta közelíteni a hegytetején lévő irodát. A sok hülye volvós, mercis lent bénázott, mi meg nagy nevetgélve tepertünk felfelé.

Bobó nagy teherbírással volt megáldva. Ültünk benne öten, költözködtünk együtt, a lakásfelújítás során cipelt cementet, homokot, téglát, csempét. Karácsonykor 2,5 m-es fenyőt préseltünk bele, plusz édesanyát a hátsó ülésre. Bobó nagyon-nagyon rendetlen volt, és időnként büdös is. Hátra nem nagyon lehetett beülni, mert tele volt az ülés mindenféle dolgokkal (pl. pót-pót kerék), a csomagtartóban korcsolya a nyár kellős közepén.

Bobó már nagyon fáradt volt, és egyszercsak a magas tetovált fiú kimondta a végső ítéletet. Bobót nem lehet tovább használni. Sokáig ellenkeztem, tipródtam, de aztán meggyőzött a racionális érvelés, és elváltak útjaink. A mai napig ha meglátok egy hozzá hasonló autót az úton, akkor egy kicsit hevesebben ver a szívem, és boldogan engedem magam elé. Bobó nyugdíjba ment, én meg a mai napig időnként elfelejtem, hogy a kiscsinost kell keresnem a parkolóházban. Pánikszerűen rohangálok, a fogaim között szűröm: Bobó bazdmeg hová bújtál?!

(Ha tetszett, akkor ide klikkelj a többi Chillout bejegyzésért.)

Az a nagy megtiszteltetés ért, hogy engem is felkért Gus írjam a blogját míg Ő és Édespofa Milánóban lógatják a lábukat. Persze elsőre igent mondtam, aztán másodikra meg már csak a fejemet vakargattam, mert fogalmam nem volt mit írjak. Szerdán napközben amikor megbeszéltük a fiúmmal, hogy megnézzük a Drágaságom című filmet eszembe jutott, hogy ez tök jó, majd írok egy ajánlós post-ot, az ilyeneket Gus úgyis szereti.

Az fel sem merült bennem, hogy a délután olyan eseményeket generál, hogy a filmből nem túl sok fog megmaradni a fejemben. Az egész azzal indult, hogy mozi előtt be kellett mennem a gyógyszertárba, ahol megtapasztaltam, ahogy nincsen vezetési, közlekedési, színházlátogatási, evési – és még sorolhatnám milyen– kultúránk, úgy patikában való viselkedési sincsen [de erről részletesen inkább majd nálam, mert ugye más blogján nem káromkodunk]. Aztán tömegközlekednem kellett. Nyilvánvalóan rajtam kívül mindenki tudja a városban hogy megszűnt az a járat amire én vártam és vártam és vártam és vártam. Aztán persze ráeszméltem, hogy hiába teszem, de addigra jelentős késésben voltam, persze. A moziban rettenet hosszú sor állt a pénztárnál, az ablakon belül ülő fiúcska valakivel édesen telefonált, engem meg csak azt tartott vissza tőle, hogy kiforduljak a helyről, hogy már úton volt oda a fiú akivel együtt lakom de most volt az első mozis randink. Meg is érkezett rendben a nagymulticég által kifacsartan, így gyönyörű párosítás voltunk. Egy darab Chill fáradtan és antiszociális hangulatban, meg egy darab Chill fiúja dög fáradtan.

Hát ezzel a gyönyörű antre-val [hogy valami francia hangzású szót is használjak, ha már egy francia film ihlette a post-ot] indultunk a terembe. Amikor letettem a fenekem a székemre, és kezembe kaptam a szotyis perecemet az a gondolat nyugatott meg, hogy akkor most itt van másfél óra idióta emberek, telefon, e-mail, és egyéb zavaró tényezők nélkül, és akár még a film is jó lehet.

Nos, hogy azért valamit mondjak a filmről is: Jean és Irene két különböző helyzetben ugyan, de a csilliárdos rétegből élnek. Jean pincér egy luxushotelben, Irene pedig a luxusban él, magyarán szólva kitartja az épp aktuális barátja. Ám az élet – vagyis a rendező – úgy alakítja, hogy egy éjszakára Jean is olyan milliomos félének tűnik, amit Irene azonnal lecsap [mert ugye a gazdagabb pasi mindig a jobb pasi, vagy mi]. Szerencsére Jean valódi helyzetére hamar fény derül, és így a továbbiakban nem azt kell néznünk hogy a fiú hogyan bénázik az álmilliomos szerepben, hanem elkezdődik a kettőjük külön szálakon futó mégis közös története, mókával, kacagással, botlásokkal, hogy aztán a végén… na ezt nem írom meg. Aki olyan mozira vágyik ahol nincsenek mélységek és magasságok, nem kell gondolkodni, csak röhögcsélni annak: irány a mozi!

Egyébként: Audrey Tautou gyönyörű nővé érett Amelie élete óta, a helyszínek impozánsak, és az egész gyönyörűen fényképezett, úgyhogy már ezért érdemes megnézni.

Huh, hát ez egy szuszra megszületett [olyan is lett].

Na, akkor én most rányomok egy helyesírás ellenőrzést a szövegre [mert ugye más blogján nem igénytelenkedünk], aztán még mielőtt meggondolhatnám magam gyorsan ráklikkelek a send gombra, és utánam a vízözön.

még több Chillout post erre>