"Dark" címke archívuma

A német Emika-ra nem véletlenül figyelt fel a Ninja Tune, hiszen benne minden szomorúság megvan, ami a Portishead-ben, de mégsem hiányzik belőle Siouxsie erotikus kisugárzása sem, míg a zene és a klip is olyan, ami egy nedves pincébe bezárva is készülhetett volna a félelemtől reszketve, az ott eltöltött magányos órák miatt, önmarcangolva. A hölgy egyébként már jeleskedik egy minilemezzel Drop The Other címmel, de ez utóbbi májusban önállóan is megjelenik.

Ahogy már megszokhattuk mostanában szinte kivétel nélkül minden tánczenét játszó előadó az indie zenék felől közelít, és nincs ez másként a Filthy Dukes bemutatkozó anyagával sem, mely a Nonsense In The Dark címet viseli, és a Fiction Records kiadásában jelent meg. Habár ők a zenéjüket úgy jellemzik, hogy van benne minden, a Tangerine Dream-től a Roxy Music-on át, a Hot Chip-ig. Az Independent magazinnál egészen odáig jutottak a velük kapcsolatos lelkesedésben, hogy azt merték állítani, így kellett volna szólnia a harmadik Daft Punk albumnak, mint ahogyan a Nonsense In The Dark megszólal.

De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ahhoz hogy még inkább megértsük az anyagot, jó tudni, hogy a három alapító tag, név szerint Olly, Tim és Mark, nem is olyan régen "még csak" a Kill 'Em All klubsorozat atyjai voltak, mely partik Londonban oly sikernek örvendenek immáron több mint öt éve, hogy a kisebb helyiségekből át kellett költöztetni a éjszakákat egyenesen a megaklubnak számító Fabric-be, ahol aztán olyan sztárokat láttak vendégül mint a Bloc Party, Erol Alkan, vagy a Justice. Aztán valamikor 2005-ben elkezdtek remixeket gyártani, majd 2007-ben jött az ötlet, egy saját anyag készítéséhez, melyhez meg is nyerték maguknak a nagy nevű német producert, Connie Plank-ot, aki többek között olyan zenekarokkal dolgozott már együtt mint a Kraftwerk, az Ultravox, vagy a legendás Eurythmics. Ennek a közreműködésnek lett az első gyümölcse a This Rhythm, melyben Samul Dust a Late Of The Pier frontembere vokálozik, míg  többi dalhoz olyan énekesek nyertek meg, mint Tommy Sparks, frYars, vagy a The Maccabees és a Secret Machines énekese.

És a már fent említett indie hatás ezzel ki is teljesedett, mely talán csak azzal lehetne tökéletesebb, ha női vokalisták is színesítenék az anyagot, de gondolom ez a koncepció része volt, hogy őket kihagyták. Talán nem is olyan nagy baj, főleg ha meghallgatjuk a korong második dalát az Elevator-t To My Boy előadásában, aki olyan tökéletesen adja vissza a '80-as évek OMD és Roxy Music hangulatát, hogy az már kísérteties. De nincs ez másként az frYars énekelte Poison The Ivy-vel, vagy a záró dallal sem, amit Mauro Rimmidi-nek köszönhetünk. Aki pedig nem szeretne a múltban tévelyegni, annak ott van a Kill 'Em All partik hamisítatlan hangulatát felidéző What Happens Next, a Messages Tommy Sparks-sal, a Lights Skips Cross Heart, vagy éppen a címadó nóta. Rex The Dog szerint ezek tökéletesen visszaadják a három partiarc keltette hatást, csak éppen nem élőben, hanem otthon a hangszórókból. És kedvet csinálnak ahhoz is, hogy ha újra Londonba tévednék, semmiképpen se hagyjam ki a Fabric-et az utamból.