"DavidLaChapelle" címke archívuma

Lassan kezdem összeszedni magam a nyaralás után, hiszen a tegnapi érkezés óta sikerült majdnem 12 órát aludni. Áttették a repülőt, majd késett is egy kicsit, mert valami gáz volt a hajtóművel, így aztán éjfél lett mire hazakászálódtunk és hajnali kettő mire ágyba kerültünk. No, de kanyarodjunk vissza a történet elejére hisz rengeteg érdekes és tanulságos dolog történt velünk. Még mielőtt valaki azt várná a továbbiaktól, hogy építészeti csodákról és freskókról fogok regélni, azoknak csalódást kell okoznom, hiszen Amby szavaival élve, mi divattúristák voltunk.

Mindjárt érkezésünk estéjén vendéglátóink igazi carbonarát készítettek a megfáradt utazóknak, majd a kutyaséta után bevettük a szállást, ami nem kevés meglepetést tartogatott. Egyrészt úgy nézett ki mintha Donatella Versace milánói menedéke lett volna (képek itt), másrészt nem volt áram, majd melegvíz és mint később kiderült a mosógép is kihívások elé állított bennünket. Mindezek ellenére ez inkább humoros és szórakoztató volt mint bosszantó, legalább is a mi kedvünket csak feldobta ez az igazián nagyvilági rezidencia a belváros közelében, amit megérkezésünk után 2 órán keresztül fedeztünk fel és rohangáltunk szobáról szobára benne. Másnap aztán finom mozzerellás reggelit ettünk, olyan sonkával ami után én is megnyaltam a tíz ujjamat, majd kirándulni mentünk egy gyár köré épített, de azóta már elég kihalt kisvárosba. Este a híres magyar vacsorán búcsúztatták Katicáék az elhagyott albérletet ami a mi ideiglenes hotelünkként szolgált, ahol találkoztunk végre Nellyvel, Myrtillel és még pár jópofa emberrel. Még aznap mikor az első metróra felszálltunk, felfedeztük hogy két kiállítás is van a városban amit mintha csak a mi kedvünkért rendeztek volna. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy egyszer David LaChapelle képeit és Vivienne Westwood ruhakölteményeit élőben megcsodálhatom, de most megtehettem. LaChapelle fotóiból közel 350 darab volt, melyeket több mint 2 órán át bámultunk, sőt vettünk egy csomó souvenir-t a bookshop-ban is, például azt az albumot, amit a neten horror összegekért lehetett volna megrendelni, de itt 50 euróért szinte utánunk dobták. Természetesen megnéztük az összes híres épületet is, bár sokadik unszolásra sem mentünk fel a Dóm tetejére! Amby szerint összesen két látványosság van Milánóban, az egyik az előbb említett, a másik pedig a temető, de mi ezek helyett kiállításokat, Armani boltokat és a Diesel üzleteit jártuk, meg persze a divat fővárosának leghosszabb bevásárlóutcáját, a Buenos Aires-t. A shoppingkörutak eredményeként felsorolni is sok cuccal gazdagodtunk, például én egy nagyon design-os Diesel karórával, édespofa pedig egy Philippe Stark tervezte, fekete Fossil-lal. Bementünk a világ egyik leghíresebb áruházába is, ahol csak úgy kapkodtuk a fejünket, Dolce, Chanel, Fendi, Jean Paul Gaultier és Louis Vuitton legújabb kollekciói között és nem tudtunk betelni a látvánnyal. Elárulom nektek az idei év divatszíneit is: szürke, fekete, fehér, lila! Esténként vendéglátóink társaságában aperetivóztunk, de péntek este megpróbáltunk bejutni Milánó leggizdább helyére, a Gattopardoba is, nem sok sikerrel. Helyette aztán egy másik diszkót látogattunk meg, ahol még én is táncoltam, pedig nem nagyon szoktam, maximum itthon, édespofám kedvéért. Ettünk finomakat is és már azt is tudjuk mitől 50 kilós minden olasz srác és csaj. Minden titok a táplálkozási szokásaikban rejlik! Reggel egy croissant esznek cappucinóval, majd ebédre egy szendvicset friss cuccokból készítve, aztán vacsorára egy kevés tésztát, salátát, de semmit sem túl fűszeresen és zsírosan. (Egyébként én simán bírnék élni Chino-n is!!!) A tömegközlekedés is érdekes volt és sokkal jobb rendszer él ott kint mint nálunk, sőt még olcsóbb is, de ennek ellenére a villamosok többsége például múzeumi darab és a metrókban sem a legújabb szerelvényeket használják. Egy jegy 1 euró és 75 percig utazgathatsz vele, míg a napijegy attól az órától érvényes amikor kiváltod és három ticket árát kell érte fizetni. Voltunk a környéken kirándulni is szerdán és egy csodálatos olasz falucskát néztünk meg a hegyek között Genovától nem messze, ahol aztán a jó időnek is köszönhetően még a tengerben is fürödtünk.

Egy szónak is száz a vége, a lényeg pedig nem változik tőle: nagyon jól éreztük magunkat! Remélem itthon mindenki élvezte a meghívott bloggerek bejegyzéseit, akiknek itt is még egyszer szeretném megköszönni a közreműködést.

David LaChapelle nem először készít kisfilmet televíziós sorozatnak, hiszen pár éve a Desperate Housewives beharangozását is ő csinálta, sőt az általam nem nézett Lost-nak is összehozott egy frankó kedvcsinálót.

Egyszerűen imádom ezt a képi világot és a kétségbeesett feleségeket: