"Eb" címke archívuma

Az a helyzet, hogy azért nem írok Lulu-ról, mert már nincs mit, ugyanis nincs meg. Most biztos mindenki boldog, és kántálja magában, hogy: "Én megmondtam!" Igazatok van, meghajlok a szavaitok előtt, melyek olyanok voltak mint a nem vagyok elég kitartó, aztán a nem való lakásba kutya, meg az úgyis megunom és elajándékozom.

(Mivel már április 2.-a van, illik megjegyezni, hogy ez egy kis tréfa akart lenni, természetesen Lulu jól van, imádjuk, és most is itt rágcsálja a már szem nélküli plüsskacsát a lábamon fekve.)

Ezt kérdezte tőlem a múltkor egy házaspár a pataknál, séta közben, én meg meglepődve néztem rájuk. habár mostanában Édespofa sem tiltakozik túlzottan, ha Lulu szeretne az ágyban, közöttünk elhelyezkedni, de persze lezavarjuk. Még.

Mert én nagyon nem repesek a gondolattól, hogy Luluka betegye a lábát az ágyba, miközben látom miben járkál az utcán, és miket vesz a szájába. Egyszerűen nem érzem szükségesnek, ez szerintem nem kell a szeretet kimutatásához, vagy nem ez a módja. Itt alszik az ágyunk mellett a szőnyegen, illetve a konvektor előtt, vagy az előszobában a kis ágyán, amit anyós készített neki. Teljesen jól elvan!

Nem vágyik közénk, szerintem ez is csak szoktatás kérdése, és ha egy gazdi az ágyban altatja a kutyáját maga mellett, az miatta van, nem a kutya miatt. Ő akarja, nem az eb. Persze nem ítélkezem, nekem tökre mindegy ki alszik egy ágyban az állatával, az én macskám is itt feküdt, de Lulut nem akarom ideszoktatni. Egyszerűen nem érzem szükségét.

Persze erre mondta az egyik kollégám, hogy ne kiabáljam el, ő is így kezdte. Egy évig nem jöhetett fel az ágyba a kutya, most meg már vele és a párjával alszik. Nem tudja mikor történt, olyan mintha mindig is így lett volna. Hát meglátjuk!

Már azt sem tudom hol és kitől hallottam, hogy egy nagyvárosi csivavát levittek egyszer vidékre és kiengedték a kertbe játszani, mire felkapta egy nagy ragadozó madár, és elvitte. Állítólag!

De nem is ez a lényeg hanem, hogy végül is megtörténhet. Egy ilyen picike, pár kilós ebet simán fel tud emelni egy megtermett sas. Mi is nemsokára megyünk vidékre, és amikor Lulu kint játszik, én is szoktam látni a földről óriásinak látszó madarakat a levegőben, de még szerencse, hogy az én kutyámat hiába is hinné nyuszinak fentről bármilyen madár, a több mint 10 kilójával úgysem tudná felemelni.

Mielőtt kutyát vesztek magatokhoz, nem árt tisztázni pár dolgot, nehogy csalódás érjen bárkit is a családból.

Először is nem fog helyetted elmosogatni, nem viszi le a szemetet, nem főz kávét, nem takarít fel mire hazaérsz, és a mosást sem rakja be. Nem háztartási alkalmazott, ha azt szeretnél, keresni kell feleséget!

De nem segít a szakdolgozat írásában sem, sőt semmilyen lecke megtanulásánál nem veheted igénybe a szolgálatait, mint ahogy a suliba sem megy el helyetted. Erre kell egy stréber, és egy ikertesó. Ha egy személyben van ilyened, az a legjobb!

Tudom nagyon furán fog hangzani, de dolgozni sem fog helyetted elmenni, hiába kérleled, ő labdával a szájában fog körberohangálni, és esze ágában sem lesz robotolni és ugrálni a főnököd kívánsága szerint.

Totálisan használhatatlan lesz az eb bármilyen bevásárlás lebonyolítására is, olyannyira, hogy még a saját étkét sem szerzi be magának, azt is te fogod hazacipelni. Készülj fel, hogy ez nem 20 deka lesz, hanem 18 kiló. Igen, kell kocsi, meg egy férj aki felhordja az emeletre a zsákot, vagy zsákokat.

Szörnyű félreéréseket lehet elkerülni ha mindezekkel tisztában vagy, mert akkor nem jársz úgy ahogy én, hogy bármire kérem Lulukát, ő soha semmit nem tesz meg ezekből, viszont nagyon szeretetteljesen néz.

Addig húztam az időt az ivartalanítással, amíg végül ma reggelre megjött az első vérzés, pár fura mellékhatás kíséretében. Tényleg rettenetes lehet a lányoknak, ha ilyenkor ők is folyamatosan dörgölőzni vágynak. És mi van ha nincs kihez?

Meddig lesz még Lulu ilyen pörgős? Mondjátok, hogy csak addig amíg felnő, és akkor megkomolyodik, mert amikor én kutyafajtákat nézegettem, az egyik szempont a többi mellett, vagyis az egyik legfontosabb, hogy legyen az eb lassú, csendes, és nyugodt. Azt írták több helyen is, és azon ismerőseim akiknek szintén bulldogjuk van, ők is úgy nyilatkoztak, hogy ez a típus pont ilyen, ... erre meg nem.

Lulu ugyanis megállás nélkül süvít, pörög, bukfencezik, rág, szalad, nyal, ... Bírom, nem erről van szó, de néha nem hiszem el, hogy nem esne jól neki is egy kis ejtőzés. Komolyan mondom, normálisan meg sem lehet simogatni, mert mire leér a kezem, már 2-szer megperdült a tengelye körül.

Ugye ez csak annak tudható be, hogy még kölyök. Ugye nem szed semmit? És ha igen, akkor le fogjuk tudni szoktatni róla?

Mert erről jutott eszembe, hogy vajon ti ismertek-e olyan munkahelyet amelyik kutyabarát. Mert ha egyre több a bababarát, akkor miért ne lehetne kutyakedvelő is! Például a Fressnapf-ba bevihetik magukkal a dolgozók az állataikat, legalábbis én a Récseiben mindig látom az üzletvezető csaj vizsláját dolgozni. Milyen szép is lenne, ha Lulu is járna velem melózni, nem kellene itthon aludnia egész nap.

Érdekes dolgot vettem észre magamon mostanában! Figyelem Lulut, hogy mennyire megviseli, ha mondjuk 2 napig nincs időm órás sétákra vele, és feltűnt, hogy már nem csak neki hiányzik, hanem nekem is. Főleg fizikailag, de szellemileg is jó ez nekem, mármint a séta, hiszen például lesétáltam már a seggem, és most is mozogni vágyom. Megyünk is a Dunapartra, jót fog tenni a fejemnek is a friss levegő!

Édespofa nagyija tud érdekes, vicces, és meglepett is lenni. Mivel az én nagyszüleim már nem élnek, így most vele bohóckodunk. Több elszólása is szállóigévé vált már, és szerintem a mostaniak sem ússzák ezt meg.

A hétvégén például Lulu láttán csodálkozott el: "Jé, még életemben nem láttam ilyen szegletes fejű kutyát! Nagyon érdekes, de aranyos!"

Aztán amikor odaadtuk neki az ananászt amit hoztunk neki: "Akkor ezt most meg kell enni? De hát hogyan? Ez nem virág?"

Új kutyájuk is van, egy öleb, ami Ficó névre hallgat, és leginkább egy fehér színű rókára hasonlít. Hát ha látnátok mennyire örül neki! Úgy simogatja, hogy lehajol hozzá, és a tenyerével a feje búbjától, a farka végéig lesimítja rajta a szőrt, miközben az orra alatt mormol neki valamit. Meg kell zabálni, mindkettőjüket!

Ilyenkor sajnálom, hogy az én nagyszüleim már nem élnek, pedig mindkét (édes és nevelő) apai nagymamámat imádtam, a papát is, aki egy baromi újhullámos fickó volt! Minden áldott nap vette fel a legújabb zenéket a rádióból, feliratozta a kazikat, meg minden, még 70 felett is. Bad Boys Blue-t, Modern Talking-ot és C.C. Catch-et hallgatott, nem ám nótákat! Imádtam! Sok-sok új muzsikát a gyerekkoromban tőle szereztem meg. Az édesapai nagyim meg egy igazi úrinő volt, bagózott, literszám itta a kávét, és nagyon vagány dumája volt. Állandón viccelődött, és nagyon sajnáltam amikor meghalt. Azt hiszem engem belőlük gyúrtak! A nevelőapám édesanyja meg a világ legfinomabb kajáit készítette, a mai napig összegyűlik a nyál a számban ha rágondolok, milyen terülj terülj asztalkám volt nála minden hétvégén. És annyira szeretett minket, ... Sosem tudjuk már éreztetni vele, hogy mi is mennyire szerettük, akkor meg talán nem is tudta. Nagyon mély nyomot hagyott bennem a személyisége, sokat tanultam tőle a szeretetről, és az élet igazán fontos dolgairól. Hiányzik. Hiányoznak. 

Kiderült mitől van a kutyának olyan sűrűn hasmenése! Nos, hát gyakorlatilag mindentől a tápon kívül. A jutalomfalat, a különböző csirkefalatok, a vitaminfalat, az utcán felkapott eleségek, és minden egyéb hatással van rá, így marad az Acana, azzal fogok jutalmazni is.

Nehogy azt higgyétek ám a sok panaszkodásból és tanácstalanságból, illetve a kérdésáradatokból kifolyólag, hogy Lulu egy butuska, és nagyon rossz kutya, én pedig egy teljesen elcseszett gazdi vagyok! Ezért is írok most a sok picsáskodás helyett inkább arról, hogy mennyi mindent tanultunk már egymástól, illetve hogy milyen szépen haladunk bizonyos dolgokkal, melyeket remélhetőleg nem cseszek majd el, és akkor neki és nekünk is baromi nyugis és boldog kis közös életünk lesz.

Mert egy dologban az elején nagyon félrecsúsztam, és elkövettem a tipikus hibát amikor Lulu hozzánk került, ugyanis eleinte nem nagyon nevelgettem, mert olyan kis cukorfalat volt. Belecsúsztam abba, hogy nem igen voltak szabályok, mert a "kicsikutyaszindrómát" toltam, azaz csak ölelgettem, csókolgattam, nem igazán haragudtam semmiért, nem volt túl sok korlát, de már rájöttem, hogy óriási, de korántsem végzetes hiba volt. Így körülbelül 3 hete elég intenzív tanfolyamot indítottam, melynek látványos eredményei lettek, ezek közül első helyen is az, hogy sokkal kiegyensúlyozottabb lett a kutyus, és én is.

Szóval lássuk csak, ami jól megy! Például első naptól megállunk a járda végénél, az úttest előtt, melyet már magától is tud, így nagyon remélem egyszer majd póráz nélkül is tudom sétáltatni. Aztán az ül parancsszót, illetve a marad szót is gyakoroljuk, így egyre kevesebb a bosszúság. Régebben állandóan megugrált mindenkit örömében, de most mindig leültetem, hogy úgy köszöntse az embereket és az állatokat, és a mehet, azaz a gyerünk parancsot is betartatom. Ez főleg akkor lesz majd hasznos, ha a pataknál más kutyákat meglátva oda akar szaladni. Ezt még nem tudja megtenni, hiszen pórázon van addig, amíg a másik eb odajön barátkozni, és még nem ismerjük korábbról, mert akkor ülni kell, aztán jön a mehet utasítás, és a játék.

Sétánál egyébként figyelek arra is többek között, hogy ne húzzon, mert ilyenkor azonnal megállunk, és leültetem. Ezt olvastam John Ross és Barbara McKinney, Adopting A Dog című könyvében, melyet még Mazsola idején vettem, és amelyből elég sok dolgot megfogadtam. Például az utcán a földről sem szabad Lulunak enni, és a visszahívást is ebből a könyvből vett tanácsok alapján gyakoroljuk, mint ahogy a nem szabad parancsot is erre vezettük be, de jól megy már a leültetés utáni marad, majd a gyerünk parancs is.

Étkezéskor is jól jön az ül és a marad szó, mert Luller bizony imád enni, így amikor meghallja a zacskó zörgését, máris ugrabugrálni kezd, jó esetben nem a lábunkon, vagy a konyhaszekrény oldalán. Pár napja már egész nyugisan ül, és vár, de azért van még mit gyakorolni!

Jól megszokta egyébként a helyét is, ugyanis ha éjszakára készülünk, néha már magától is bevackol, és elalszik. Amby-nek igaza volt, néha be kellett zárni, mellérakni öribarit (már a bárány kimúlt, így most rózsaszín malac van helyette) és már szunyókál is. Kocsiban is jól viseli egyébként a dobozt, de legjobban láb alatt szeret lenni, amit meg én annyira nem díjazok, mert nem tudom mennyire biztonságos.

A szobatisztaság ügyében haladás van, ha csak lassan is, de a szégyenérzet már tökéletesen kialakult, bár még így is van napi egy-két pisi, de legalább kaki már csak akkor amikor hasmenése van, amiről meg nem tehet szegény, így leszidva sincs.

Ja, és a szobarend is alakulóban, ugyanis szép lassan szoktatjuk a nappalihoz, ami nálunk egyben a háló is. Eddig keveset jöhetett be, mert mindenhová, de főleg az ágy alá előszeretettel odavizelt, de most, mivel már javult a helyzet, szabadosabb a bejárkálás. Egyedül például akkor sem jön be ha itthon vagyunk, és az ágyra sem ugrál már olyan veszettül, hiszen valószínűleg rájött, hogy az neki nem pálya. Próbálom afelé terelgetni, hogy ha bent vagyunk az legyen  nyugalom szigete. Most is itt fekszik és alszik a lábamnál, bár fél óráig is eltartott mire megtalálta a helyét, és nem akart feljönni az ölembe. De most örülés, dicséret, és pihenés van, habár az előbb felkelt egy kicsit nézni a tévét. 

Ide tartozik az is, mely számomra fontos, hogy a kutyát ki lehessen küldeni, melyet szintén régóta gyakorolunk, és szinte már tökéletesen megy. Csak néha kell a túloldalra valaki aki jutalmaz, mert amikor megdicsérem, rögtön visszaszalad!

Hát így haladunk, és remélem még jobban is fogunk. Mert valamiért eddig leginkább a szobatisztaságra neveléssel foglalkoztam, és csak néhány hete figyelek oda másra is, amelynek köszönhetően Lullerovics Lullerinka egyre boldogabb kutyusnak tűnik. (Jöhetnek még a becenevek, ötletek, tanácsok, ... nem kell visszafogni magatokat!)

Hát ezek aztán türelmesek, tartják a kamerát kitartóan, vágnak, világítanak, ... Mert ugye mire leültetik, aztán rá is bírják az ebeket, hogy nyugodtak is maradjanak, az legalább fél óra, már ha Luluból indulok ki. Képzelhetitek mire ma is megkapta a reggelit, már úgy nézte a tálat, hogy teljesen rámeredt, mint egy drogos. Kellett is egy kis szünetet tartanom, nehogy kipottyanjanak a szemgolyói!

Egyébként nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy Victoria szerint nem kell, hogy egész nap kint legyen a kutya előtt a víz, lehet úgy is szabályozni a vizeletét, hogy megszoktatja az ember vele, az étkezés utáni ivást, aztán a következő kajálásig el kell venni tőle a tálat. Én ezt most hallom először, kíváncsi lennék ti mit gondoltok erről!

Szóval megkaptam tegnap a doktor úr válaszait, melyeket itt megosztok veletek is, hátha van aki hasonló gondokkal küzd mint mi. Persze most a kipróbálás következik, remélem beválik minden.

Tehát a habzsolás buldogoknál elég sűrűn előfordul állítólag, és a doki szerint nem lehet egy kutyának hogyan elmagyarázni, hogy lassabban kell enni, így marad a habzsolásra kifejlesztett tál, amely olyan mint egy kalácshoz való sütőforma, közepén emelkedővel. Ebből állítólag határozottan kevesebbet tud a szájába venni, de persze fontos a méret is. Aztán lehet kézből is etetni, melyet reggel ki is próbáltam, és a szokásos adagot így nem fél, hanem tíz perc alatt ette meg. Nem is hányt!

De ugye Lulu mostanában már harapni is akar, amikor etetjük, a tálat töltjük újra, kézből nem kap eleget, vagy csak közben megsimogatnánk. Az orvos szerint ez elég nagy baj, mert ezek szerint próbálja átvenni a falkavezér szerepét, és ezt nem szabad hagyni, még időben le kell torkollani. Tehát amint morogni kezd, vagy odakap, el kell venni az ételt, és vége az étkezésnek, illetve nagyon keményen (nem fájdalmat okozva) a tudomására kell hozni, hogy az nagyon rossz dolog amit csinál, és hogy nem ő az úr a háznál.

A hasmenésre pedig kizárólag pasztát ajánlott, mert szerinte a bélflórával lehet a gáz. Ha nem ez, akkor vizsgálódik tovább.

Remélem segített nektek is, de ha nem, akkor csak ajánlani tudom őket, azaz az Ófalú Állatorvosi Rendelőt, melyet a 243-8464-es helyi számon értek el, vagy személyesen Békásmegyeren, a Templom utca, 46/b-ben. Egyébként az egyik doki kutyás, a másik pedig hüllőkre szakosodott, Somát is oda hordjuk!

Most már határozottan tudja, hogy rossz az amit csinál, baromira szégyelli magát, de mégis csinálja. Csak arra tudok gondolni, hogy nem bírja visszatartani este 11-től reggel 6-ig, de a doki, és mások szerint is ez nem lehet. De akkor mi van?

Ma reggel is, a szokásos heves üdvözlés helyett bent gubbasztott a helyén, ki sem jött addig amíg fel nem mostam a pisit, amit körülbelül a szokásos séta előtt nyomott el fél órával. Mindent ugyanúgy csinálunk immáron több mint két hónapja, mint előzőleg Mazsolával, de Lulunál annyit sikerült elérni, hogy kialakult benne a szégyenérzet, de ez még nem gátolja meg abban, hogy összepiszkítsa a lakást. És nem jelez, ha le kell mennie, illetve néha onnan veszem észre, hogy el akarja kint végezni a dolgát, hogy odaül az ajtó elé, szépen csendben. Ha nem járok arra, észre sem veszem.

Azt mondják okosok, hogy fontos a rendszeresség is, bár az előző kutyánknál sem számított, de Lulu minden reggel 6-kor, aztán reggeli után 7-kor, majd mielőtt indulok itthonról egy rövid pisire és este is határozott időben megy le, illetve napközben is kiviszem ha itthon vagyok. Néha már megússzuk az estét tisztán, néha már egy bepisiléssel is kibírja a napot, és a tegnapi nap kivételével a kakit már teljesen hanyagolta, a pelenkát pedig már elhagytuk, mert arra csak nagyon ritkán jutott eszébe csinálni valamit, és össze is zavarta. Remélem egy éves korára változni fognak a dolgok, másban nem bízok, csak hogy addigra nem csak érti, hanem be is tartja a szabályokat. 

Az egyik pillanatban azt gondolom, hogy nekem van a világon a legokosabb kutyám, a másikban meg pont az ellenkezőjét. Normális ez?

Ma először fordult elő, hogy nem Lulu ébresztett, hanem pont fordítva, én őt vertem fel az álmából hajnali 6-kor, és talán ennek is köszönhető, hogy éjszaka nem piszkított be, szintén először. Szerintetek ünnepeljek, vagy várjuk még ki mit hoz a nap hátralévő része?