"Esküvő" címke archívuma

Az előző bejegyzésben már említést tettem a főnököm kedves kis húzásáról, így most taglalom is egy kicsit bővebben azt is. De csak többek között, mert azért ez a második hét szabi kicsivel több érdekességet is tartogatott ennél.

Először is a lagzit, melyet szintén említettem már, aztán a sok strandoltást a nagyatádi termálfürdőben. Komolyan mondom, ki kell próbálnotok nektek is, hogy aztán igazat adjatok nekem abban, hogy ez az ország egyik legjobb strandja. Mert az is lehet, hogy nekem nincs igazam, és csak azért érzem így, mert a szülővárosomról beszélünk. Pedig én aztán finnyás kis buzi vagyok, nem mászok bele akármilyen koszos medencékbe, nem fizetek bármilyen szar szolgáltatásért, de itt eddig minden rendben volt, ha attól eltekintünk, hogy a pénztáros nénik mosolya hagy némi kivetnivalót maga után. Lévén, hogy nincs. Mindig csak nagy szemekkel bámulnak, így valamiért az az érzés uralkodik el rajtam, hogy az óriásira nyitott szájukba jól beleütnék egy százas papírzsebkendő csomagot, persze egészben, felbontatlanul. De a viccet félretéve, a büfé kiváló, friss, nem zsírban tocsogó és bűzös. A pultosok kedvesek, a fű szépen rendben tartott, a medencék nem elhasználtak, a vécé pedig olyannyira patyolat, hogy még én is ráültem. Szóval tip-top!

Adok nektek még egy jótanácsot az előző mellé, méghozzá azt, hogy soha ne álljatok meg az M7-es autópályán Budapest felé, a 101 kilométernél, és ne menjetek be az ott található non-stop büfébe. Ugyanis az történt, hogy amikor már leadtuk a rendelést, kijött a nő az evőeszközökkel, erre mondom neki: "Lehetne szólni a szakácsnak, hogy a rántottát jól átsütve szeretnénk?" Erre ő: "Dehogy szólok neki, már így is tiszta ideg, hogy 11 órakkor még reggeli rendelést veszek fel." Kérdeztem tőle, a bunkó hangnem ellenére, hogy ha az neki jobb, akkor rendelünk mást, de megrántotta a vállát és bement. Ott ültünk és köpni-nyelni nem tudtunk. Fél perc múlva bementünk, hogy lemondjuk a rendelést, erre a pultos: "Ne parádézzá má! Megkapjátok a rántottát nem?" Aztán meg nem akarta visszaadni a pénzt, amit csak hosszas vita után sikerült megszerezni, amikor pedig a vásárlók könyvét kértem, azt a választ kaptam, hogy olyan már nincs. Fél órán keresztül hívogatam a fogyasztóvédelmet, de sajnos nem vették fel, pedig elmeséltem volna nekik az esetet. Szóval hagyjátok ki ezt a büfét és inkább egyetek pár pihenővel feljebb a Mol kútnál, vagy az outletben található Belfrit-ben. Mi ez utóbbit választottuk, és komolyan mondom, hogy az ottani csajok kárpótoltak az előző incidensért is, olyan kedvesek voltak.

Ja, és néztük a Hal a tortán mostani adásait, de nem nagyon tudott lekötni ez a cigány különkiadás. Gondolkodtam, hogy miért nem, de igazán nem tudom a választ. Margit aranyos volt, Junior is kevésbé volt idegesítő mint eddig bármikor, de valahogy mégsem bírtam ráhangolódni a műsorra. Talán túl sok(k) volt számomra a mulatás?

A kisfőnökre visszatérve pedig csak annyi történt, hogy én hétfőn kezdtem a szabadságot, ő pedig pont aznap, minden előzetes jel nélkül ki akarta rúgni a kollégámat arra hivatkozva, hogy nem tud vele együtt dolgozni. Semmi baj nincs a munkájával, csak nem kedveli. Érted? Ezért ment a huzavona a gilisztaagy és Endy között, aminek végül az lett az eredménye, hogy mégsem lett elbocsátva. Ennek még az a legszebb része, hogy pont két hete bementünk hozzá azzal, hogy mivel már két eladó is elment, vajon mik a további tervei. Lesznek-e még felmondások, és mire lehet a közeljövőben számítani. Az volt a válasza, hogy senkinek az állása nem forog veszélyben, főleg a miénk nem. Ezek után szerintetek mire lehet számítani? És vajon a hasgörgcseim nem emiatt a hülye picsa miatt vannak? Komolyan mondom, napi százszor nézem lassan a telefonom, hogy nem hívtak-e valamelyik helyről ahová beadtam az önéletrajzom. Nem is értem, hogy a központban még annak ellenére, hogy mindenki utálja, és ő az aki nem tud beilleszkedni a csapatba, miért őt támogatják és szabadulnak meg mindenki mástól? Na jó, értem ha nagyon akarom, de az már rég kevés lenne nálam, hogy ő a valakinek a valakije. Én megnézném mennyit hoz a cégnek, aztán ha azt látnám, hogy a dolgozók többet, akkor neki mondanám, hogy: "Bye-Bye!"

Nem volt rossz ez a kis szabadság, bár lehetett volna jobb is, ha a földigiliszta aggyal ellátott főnököm nem pont most dönt úgy, hogy kirúgja minden különösebb ok nélkül a váltótársamat, és nem ezen pörgök szinte egész héten. De ne szaladjunk ennyire előre, erről majd később.

Inkább kezdjük ott, hogy részt vettem életem első esküvőjén, méghozzá nem is akármilyen vendég voltam! Én voltam a tanú, amit ide direkt nem írtam le. Igazság szerint féltem, hogy akkor sokkal többen és jobban leszólják a trendi öltözékel, melyet a férj tanúja csak így kommentált: "Amikor mondta a hugod, hogy furán leszel öltözve, én már előre tudtam, hogy fehér talpú cipő lesz rajtad. Azért szólhattak volna, hogy nem csak a cipő lesz fura, mert akkor én is ilyen kis avantgardban nyomtam volna. Bírom az ilyet!" És csodák-csodájára, senki egy rossz szóval sem illette a rucimat, sőt csupa pozitív bókot kaptam. De lendüljünk is túl ezen az apróságon. A lényeg az, hogy mivel én még nem voltam ezen kívül esküvőn, így Zslati szavait kell idéznem, miszerint: "Én ilyen jól szervezett bulit még nem láttam. Egy percre sem volt fennakadás." És tényleg nem, hiszen volt nekünk egy saját George Lucas-unk, a vőfély személyében, aki tökéletesen vezényelte le az eseményt. Szinte pontban éjfélkor megérkezett a híres mesztegnyői rétes is, aminek maradékáért másnap állítólag véres harcok folytak. A táncban ugyan nem jeleskedtem, de dicséretemre legyen mondva, hogy kétszer is megpróbálkoztam elkapni a ritmust, de mindenki belátta, hogy a pattogós, sírva mulatós nem nekem való. A második eset után már nem is kért fel senki, még anyukám is letett rólam, inkább vitte a pörgősebb urakat a táncparkettre. Aztán a menyecsketánc előtt furfangos taktikát eszeltünk ki az öcsémmel, hogy elkerüljük a lebőgést, ezért hárman teremtünk ott a menyasszony mellett, és jól körbeforgattuk. Így nem tűnt fel senkinek, hogy mennyire bénán mozgunk úgy egyébként, hiszem itt csak körbe-körbe forogtunk. Viszont jó nyuggerhez méltóan mi a kevés mozgás ellenére is kidőltünk úgy fél 3 felé, így mindenki legnagyobb bánatára otthagytuk a Solar szálloda éttermében bulizó népes sereget, és álomra hajtottuk a fejünket a harmadikon.

Reggel meg nem bírtunk felkelni, bár a dél az ugye már nem is annyira számít reggelnek, de akkor kellett elhagyni a szobát, amire mi még ráhúztunk jó fél órát. Mentünk volna segíteni szétszedni a díszletet, de valaki megelőzött minket, így aztán egy gyors szülői látogatás után visszamentünk Mesztegnyőre, ahol másnap reggelig megint csak az alvás. Ja, és a legjobb poént még nem is mondtam! A házasságkötő teremben az anyakönyvvezető a koccintás közben megjegyezte, hogy milyen jó választás volt, majd kacsintott egyet a vőlegényre. Erre Attisunk: "Igen-igen! Finom pezsgő!"

Magamhoz képest elképesztően elegáns vagyok, de vajon a hugom esküvőjére is megfelelek ebben a szerelésben? Remélem igen, mert más választás nincs! És remélem díjazza rajtam kívül más is a sportcipőt! (Ja, és a fejem állapotát nem ér fikázni, mert három nap non-stop meló gyűrődései látszanak rajta, de nagyon!)

Mi a 10 legfontosabb szabály egy meleg esküvőn? Redblek szerint ezek, de én kiegészíteném még kettővel, ti meg a tiétekkel a kommenteknél, ha van kedvetek.

1. Mindenképpen ugyanolyan ruhába kell öltöztetni a pár háziállatait, mint amilyenben a férj és férj vannak, végig az oltárnál kell tartózkodniuk, majd utána az asztalról kell enniük. Ha nem így történik, akkor még a végén összevesznek, az pedig nem jó jel.

2. A partiról nem hiányozhatnak a Drag Queen-ek, mert ők legalább olyan fontosak eme eseményeken, mint az örömapa és anya. És hogy miért? Mert ők már messziről kiszúrják a bosszúéhes exeket, és messzire űzik őket az ostoraikkal, vagy megdobálják őket tortával.

Az egyik a fejfájás, ezért megyek a konyhába és beveszek egy Cataflam-t, egy kis türelmet kérek...

Nah, szóval remélem hatni fog nemsokára, mert lassan úgy érzem, hogy a szemeim kifolynak a fejemből, az orrom meg mindjárt vérezni kezd.

Azon agyaltam egyébként, hogy szerintetek vajon az életünk során hányszor kell megbocsátani a szüleinknek? Lehet, hogy csak az én családom ilyen problémás, de miért kell úgy lennie a dolgoknak, hogy mindig én érezzem mérhetetlenül szemétnek magam, holott semmilyen bűnt nem követtem el? Lakást akartunk venni, jobb életminőséget teremteni kettőnknek és jó dologba fektetni a pénzünket, ami idővel még hasznot is termelt volna. Nem kértünk semmi egetrengetőt ehhez, csak egy aláírást és pár év jelzálogot a mostani lakáshoz. Mégis miként jutott el a párbeszéd odáig, hogy azt kelljen a fejemhez vágni, hogy: "Az én segítségemmel te ne gazdagodj meg!"

Ami nem öl meg az keménnyé tesz, mint tudjuk és tapasztaltuk. Nem adjuk fel természetesen az álmainkat, de a megvalósításához már nem a szülői szeretet, támogatás, és segítségnyújtás eszközeihez nyúlunk.

A másik kavarodás a fejemben az ügyben van, hogy a hugim már tervezgeti az esküvő lefújását, pont a mi akciónk miatt. Kurvára nem ez volt a cél, mint ahogy az sem, hogy a szüleim össze-vissza hazudozzanak, keverjenek, hadakozzanak és leköpdössék egymást. Hála az égnek, mi Édespofával annyira más értékek szerint élünk, annyira másként gondolkozunk és olyan bensőséges a kapcsolatunk, amilyen nekik már sosem lesz, és gyanítom nem is volt, ha most így bírnak egymással viselkedni.

Aztán itt a munkahely kérdése is, mindkettőnk részéről. Egyrészt már jobban érzem magam az új helyen, másrészt a pénz és az előrejutás lehetősége kicsit sem kielégítő. Ennél én többre értékelem magam, többre vagyok képes és több pénzt akarok. Előrelépni nagyon kevés az esély, törtető és másokat a sárba tipró pedig nem vagyok, soha nem is voltam. Pedig úgy lehetne! Amit most néztem, ott lenne több fizetés és talán több lehetőség is, de lassan már állásszédelgőnek (nem tudom már hol olvastam ezt a kifejezést, de annyira tetszik!) érzem magam, ami nem szeretnék lenni. Biztos, kifizetődő, fejlődő, kreatív és élvezetes munkát szeretnék.

Annyi minden változni fog, hogy azt hiszem a fejem is ettől fáj, és erre úgy érzem, hogy a gyógyszer sincs hatással. Megyek le is dőlök újra, magamra húzom a takarót és kizárom a világot egy kicsit. Csak egy pár órára.

Addig is köszönet mindenkinek aki támogatott az Abaqoos-on keresztül, vagy bármilyen más úton. Teljesen meghatódtam a lelkesedéseteken!

A hétvége a blogtalkozó másnapján számunkra utazással folytatódott. Reggel hazamentünk szülőlátogatásra, beugrottunk hozzánk és Zslati családjához is.

Én otthon megtudtam, hogy a húgom és Attis nyár végére tervezi az esküvőt, és felkértek tanúnak, ami nagy megtiszteltetés, és nem mondom, hogy titkon nem vágytam valami ilyesmire. Jól átbeszéltük a Mandala-projectet is, és úgy tűnt mindenki velünk örül az első közös otthonunknak, sőt segítenek is amiben tudnak.

Hazafelé elhangzott Ogre feleségének szájából egy olyan duma is, melyet még sokáig emlegetni fogunk. Arról volt szó, hogy a szüleink még mindig sajnálkoznak azon, hogy belőlünk bumbi lett, mire Tita kifejtette az ő álláspontját, lévén két kicsi gyereke van. "Tudjátok, én jobban örülnék neki ha buzi lenne valamelyik fiam, mint hogy korai hajhullása legyen, mert a kopaszságból sokkal több hátránya származhat." Még mielőtt ezt a mondatot kimondta volna, otthon tett egy olyan kijelentést is, hogy még az is előfordulhat, hogy belőle jó anya lesz. Hát, egyetértek!

Csí kolléganőm az előbb: "És ha lehet már házasodni, akkor fogtok Édespofával?" Mondom neki, hogy előfordulhat és kíváncsiskodom, hogy miért kérdezi: "Szeretnél esetleg eljönni?" Erre mosolyog, majd közli: "Igen, nagyon szeretnék, de azt előre megmondom, hogy koszorúslány az nem leszek, mert az már voltam." Erre még nem hagyta abba, 10 percig faggatott, hogy melyikünk fogja a másik kezét megkérni. Őrület van itt, én mondom.