"Fájdalom" címke archívuma

Most ha visszagondolok azokra a döntéseimre, melyeket nagy fájdalmak árán hoztam meg, és talán még sírtam is miattuk, szinte kivétel nélkül életem legjobb húzásainak bizonyultak.

Napok, sőt lassan hetek óta fájt minden porcikám, de főleg a hátam, amitől már lassan de biztosan kezdtem megőrülni. Írtam is régebben, hogy elkapott a Gyuszi, erre tegnap egészen véletlenül, azaz nem előre megfontolt vásárlási szándékkal belefutottunk a Tesco-ban a Naturland Sósborszeszes zseléjébe, és mára rendbe is hozott. Igaz, hogy azt hittem lefagyasztották a hátam tőle, illetve bezártak egy húskamrába, de gyógyított. Bátran ajánlom hasonlóan kánikula gyűlölőknek is, mondjuk ventilátor és légkondi helyett.

Kicsit bepánikoltam ma a munkahelyen, mert olyat éreztem amit eddig még soha, így elfutottam az ügyeletre, ahonnan továbbküldtek a sebészetre, ahol aztán három különböző doktor is megvizsgált, legutoljára a proktológus, de egy enyhe gyulladáson kívül semmi komolyabbat nem találtak. Persze örülök a számomra pozitív (orvosilag negatív) eredménynek, de ettől függetlenül engem nagyon meg tud viselni egy ilyen vizsgálat, nem hogy még három. Azt hiszem 10 évre előre letudtam minden olyan vágyamat, ami a hátsó fertájomra irányulhatott volna.

Megnéztem én is Joshi műsorában az egyik utolsó interjút Albert Györgyivel, és nem tudom közületek ki látta és mit gondolt közben, de én végig szinte nem is úgy hallgattam, hogy ez az a nő aki a múlt hét pénteken meghalt. Egyetlen egyszer viszont belémnyilalt és a szívem is majd megszakadt. Akkor amikor arról beszélt, mennyire nehezen viselte és mennyire nem sikerült neki feldolgozni az igazságtalanságokat, amik érték. Nem sértettség volt a fején, nem az a "ki ha nem én" kifejezés, hanem mély fájdalom.

Ez a második nap fájdalomcsillapító nélkül, ami érdekes érzés, mert most hosszú idő után megint élvezem, hogy van fenekem.

Na mindegy, nem is erről akartam írni, hanem arról, hogy Gecco kritikájának elolvasása után letöltöttem, ma pedig megnéztem az Interview című filmet. Tudjátok, ez Steve Buscemi első filmje amiben ő a főszereplő és a rendező is egy személyben. Azt tudni kell, hogy én bírom az ilyen kamaradarabok megfilmesítését, talán ezért is mert 2-3 szereplőre jobban tudok figyelni, nem kell ezer helyszín között cikázni, és ezek a történetek nagy összpontosítást igényelnek, legtöbbször mélyebb és összetettebb mondanivalójuk van, mint mondjuk a Felkoppintva (Knocked Out) című borzalomnak. Ezek ismeretében talán nem újdonság, ha azt mondom, hogy a kedvenc filmjeim között szerepel a Halál és a lányka (Death And The Maiden), és a 8 nő (8 Femmes) is, de sajnos ezek közé az Interjú biztos nem fészkeli be magát, annak ellenére sem, hogy Sienna Miller egész jól játssza a bolond színésznőcskét. A legnagyobb hibája a másfél órának, hogy túl hosszú a történethez képest, szinte végig azt vártam, mikor történik már valami, mert nem akartam elhinni, hogy csak ennyiről szólna a film. Két ember küszködik egymás hazugságaival, hogy aztán mégis átbasszák egymást. A mondanivaló is a szádba van rágva a végén, mint ahogy a szexi Sienna megállapítja: mindig vannak vesztesek és nyertesek. Hát köszi.

Azért nem hagyom ezzel abba az írást, inkább megosztom veletek azt is ami tetszett és már rég meg akartam írni. Elkezdtem nézni a Terminátor sorozatot, azaz a Sarah Connor Chronicles-t, mely legnagyobb meglepetésemre tetszett. Ehhez is tudni kell, egy apró háttérinformációt, méghozzá, hogy én utáltam mindegyik mozifilmet, sőt az első kivételével meg sem néztem őket végig, úgy hogy közben ne kapcsolgattam volna a tévét. Szóval már magamon is meglepődtem, hogy Zoli lemezéről az első részt átpakoltam a gépemre, de innen már nem volt megállás. A titok nem tudom mi, talán a szereposztás, vagy a nem túl unalmas forgatókönyv, esetleg a sok akció? Mindenesetre a főszereplő gyerek a Hősökből (Heroes) ismerős lehet nektek is, aztán ott van anyuci a tökös csaj, akit Lena Headley játszik, és ezt megfejelve egy robotcsajt is melléjük raktak, aki a legviccesebb az egészben, meg egyesek szerint gyönyörű is.

Ja, és tudjátok mire jöttem rá? Arra, hogy hason fekve nem jó inni a kávét, mert nem folyik le, csak megáll valahol a torkotok és a hasatok között és ott liftezik, amíg nem dőltök eléggé hátra. Hű, de szar!