"Fesztivál" címke archívuma

Az, hogy az idén nem megyek fesztiválra, nem egy hirtelen döntés eredménye, igazából szépen lassan fogalmazódott meg bennem, le is írom, hogy miért.

Eleinte még fel voltam tüzelve, a Bloc Party és a Klaxons nevekkel, aztán nosztalgia gyanánt, gondoltam jó lesz majd a Lamb, de ők sajnos csak két hétig izgattak, mert utána eltűnt a Volt Fesztivál neve a hivatalos oldalukról. Gondoltam oké, akkor a Volt szépen kimarad, úgysem voltam még soha, akkor meg minek, de ha már így, akkor le van tojva a nosztalgia, és legyen a Balaton Sound, oda úgyis jön a Röyksopp. Aztán teljesen el is felejtettem az egész fesztiválosdit, még az is kimaradt, hogy jön az Orbital. Amikor ezt megtudtam, már késő volt szervezkedni, és a kedvem is elment addigra mindentől. Ahogy már említettem, szép lassan szökött felszínre a felismerés, hogy bizony szinte egy olyan előadó sem jön az idén, aki igazán érdekelne élőben, és még nem is unnám. Nektek nem tűnt fel, hogy az összes idei fesztiválon is ugyanazok a húzónevek mint évek óta mindig? Faithless, Sven Vath, Underworld, Moby, Franz Ferdinand, Limp Bizkit, Carl Cox, Placebo, Fatboy Slim, Groove Armada, The Prodigy, ... Ha már, akkor inkább menjünk vissza még többet az időben.

Hozzátenném a fejvesztés terhe mellett azt is, hogy én öreg zenerajongó révén fontosnak tartom kik is lépnek fel, milyen zene szól amíg a haverokkal idiótát játszunk, vedeljük a sört, röhögünk, vagy éppen ülünk valahol és kivesézzük a világegyetem furcsaságait, és mellette azt nézzük meredten, hogy csámcsognak a szomszéd asztalnál.

De nem is koptatom feleslegesen a billentyűket eme témában, hiszen mint tudjuk a friss hús, ... meg egyébként is Inkei Bence és Somogyi Péter már tökéletesen megfogalmazták a Quart oldalán amit érzek és gondolok: "... A Sound valahol tánczenei fesztiválként pozícionálja magát. Azzal nem lehet vitatkozni, hogy a rocktörténelem nagyjait lehetetlenség pótolni, így a Stones, a Sex Pistols vagy akár a Faith No More esetében nyilván másodlagos a kor. Na de az elektronikus tánczene elviekben mégiscsak a fiatalok zenéje, éppen ezért döbbenetes, hogy jobbára őszülő fickók csavargatják a potmétereket a színpadon. A Kraftwerk, belátom, külön kategória, de a többi húzónevet ötvenes (Underworld) és negyvenes (Orbital, Moby) előadók jelentik, a kivétel csak a Röyksopp - de a jelek szerint mindez csak szerintem néz ki hülyén. Az Underworld műsora alatt például nagyon sok, nálam fiatalabb arc sikongatott a kiállások alatt, és csinált úgy, mintha ismerne egyetlen számot is a Born Slippy-n kívül. Én abszolút elismerem az Underworld szerepét az elektronikus tánczenék fejlődéstörténetében, de amit itt láttunk, az jobbára unalmas, monoton nosztalgia-techno volt, Karl Hyde szövegelésével felütve (vajon miért viselt néha egy teljesen funkciótlan gitárt a nyakában?). Mozogni éppenséggel lehetett rá, de azt lehetne a Flört diszkóban is, egyébként meg láttunk egy együttest, amely az utóbbi tíz évben jobbára egyhelyben toporog, és rutinból ugyan képes még tömegeket is megmozgatni a döngölős alapjaival, nekem mégis rossz kedvem lenne, ha nem tudnám, hogy ..."

Ezt csak annyival spékelném meg, hogy mondjuk én speciel a Stones-ra sem vagyok már kíváncsi, de 20.-szor meg biztos nem lennék! Oké, én öregszem, de mégis inkább néznék fiatal, új, ígéretes tehetségeket, mint ezt a sok vén faszt. Vagy nézném a gyerekkori kedvenceimet, akik még életükben nem jártak nálunk, vagy talán még a környéken sem, de ez a középút, ez a langyos pocsolya most sem jön be. Elképzelem a szervezőket, amikor beszélgetnek egymás között: "Hé, hívjuk már el a Faithless-t idén is, csak most ne a Szigetre, inkább menjenek a Hegyaljára." Erre a másik: "Szerinted feltűnne valakinek? Le se szarják. Ha minden este Faithless lenne a Nagyszínpadon, az sem érdekelne senkit! :-) Na, hívom is Sister Bliss-t a gyorstárcsázómból."

Egyébként tudjátok mire vágyom? Kis klubkoncertekre, amelyeken ücsörögve el lehet merülni egy Flunk-ban, az Archive-ban, vagy akár egy akusztikus Skunk Anansie-ben. Vajon lesz ennek is divatja valamikor?   

Azért nem lesz ez olyan rossz, hiszen mint írtam nemrég, jön a Placebo, a Klaxons, és a Bloc Party is, de most újabb neveket hoztak nyilvánosságra, amelyek közül egész lázba hozott Primal Scream, Tricky, az I Am X és az Editors is. Igaz Chris Corner csapatát 2007-ben is láttuk, de szerintem idén is kimegyünk rá, mert annyira jó volt, ráadásul tetszik az új albuma is. Egy dalt megtalálsz róla a bal oldalon, a zenelejátszóban, ha esetleg még nem hallottál róla!

Úgy látszik imáim részben meghallgattattak és az idei Szigetre jön többek között a Placebo, a Klaxons és a Bloc Party is. A Prodigy új lemezéről meg olvashattok az e heti Mancsban egy remek kritikát, mielőtt még meggondolatlan lépésre szánnátok el magatokat.

Még 156 nap van a 2009-es Sziget fesztiválig, de én már leadtam a kívánságlistámat, mert ahogy elnézem az előzetes híreket a fórumon, a The Killers és az eddig felmerült nevek engem megint csak hidegen fognak hagyni.

Akiket viszont minden további nélkül szívesen megnéznék élőben, azok a The Presets, a Hercules & Love Affair, a Deep Red, a Deus, Grace Jones, a The Kills, a D:Ream, a Cirkus, a Bodi Bill, a Portishead, Yoav, a Zoot Woman, Sam Sparro, a The Black Ghosts, a Yeah Yeah Yeahs, a Sneaky Sound System, a Télépopmusik, a The Pierces, Tina Dico, Madita, az Őszibarack, Tricky, a Soft Cell, a Fagget Fairys, Tori Amos, a Bat For Lashes, a Skunk Anansie, az Archive, Robyn, és a Camouflage.

Ha pedig buliznék egy DJ zenéjére, akkor az legalább Mark Moore, Boy George, a Lopazz, a Bomb The Bass azaz Tim Simenon, Akido, Whitey, az Aeroplane, Hyper, Dave Seaman, Sasha, Trentemoller, Burial, vagy Jon Of The Pleased Wimmin legyen.

Persze gondolom ezeknek a fele sem jön el, főleg mert a kívánsággép még Grace Jones-t sem ismeri, de azért álmodozni még szabad. És kíváncsiskodni is, ezért meg is kérdezem, hogy te kit álmodnál a 2009-es Szigetre?

Mint köztudott, én nem vagyok az a nagyon fázós típus, és jobban bírom a hideget, mint a kánikulát, de a tegnap esti alulöltözöttségünk elég sokat levont a Sziget élvezeti értékéből. Zimankóra nem számítva ugyanis, egy szál pólóban és rövidnadrágban vágtunk neki kicsivel 5 után a homokos útnak. De nem csak ez az egy baklövésünk volt, hiszen bemerészkedünk a Szeparéba, azaz a VIP részlegbe, és onnan néztük meg az immáron harmadszor hazánkban fellépő R.E.M. koncertjét. De vegyük szépen sorra, mit is láttunk.

Rögtön a Moloko egykori énekesnőjével keztünk, és mint írtam is pár napja, benne nem lehet csalódni. Most sem sikerült! A koncert első dala a Cry Baby, majd az azt követő Forever More megadta az alaphangulatot, és innentől, a pár évvel ezelőtti Nokia buliról már jól ismert dalok, mint a Sow Into You, vagy a Ramalama, már nem okoztak különösebb meglepetést. A tavalyi Overpowered-ről én legjobban a Primitive című dalt vártam és nem hiába, mert nálam akkor indult be csak igazán a koncert, és kapott el a hangulata. Sajnos a Body Language kimaradt, de a Movie Star és a címadó szám akkorát ütött, hogy legszívesebben én is a fejemre húztam volna a nemlétező kalapom, és felugrottam volna a színpadra a két háttérben táncoló-éneklő csaj mellé. Mivel fesztiválos fellépésről beszélünk, különösebb színpadkép nem volt ugyan, de Roisín ruhatára mindenkit kárpótolhatott ezért, még a divatért egyébként nem rajongó nézőket is. Ugyanis minden dalhoz más ruha dukált. Más kalap, más kabát, egy másik nóta!

Ezután lézengtünk egy kicsit jó fesztiválos módjára, ettünk lángost, majd bekukkantottunk Bootsie koncertjére, de aztán úgy döntöttünk, hogy ez a basszus kint is pont elég, nem kell ezt bent a hangszórók mellett állva hallani. Összefutottunk sok-sok ismerőssel, pózoltunk Tigri kamerájának, iszogattunk Katicáékkal, aztán irány a Szeparé. Azt gondoltuk, mivel ez a nagyszínpad mellett van, elkerített helyen, majd kevésbé fog fújni a szél és nem lesz akkora tömeg. Ez a kettő be is jött!

Ugyanis odabent a sajtó képviselői és csatlósai "buliztak", ami kábé annyit tesz, hogy ücsörögtek az italuk mellett és minden érdekelte őket, csak az R.E.M. nem. Egyetlen egy számnál történt valami mozgolódás a sorok között, karlendítés, netán néhány sor eléneklése, de mivel a Losing My Religion volt az utolsó ráadás, ez már veszett fejsze nyele volt. A fapofák lehúzták az egyébként nagyon klassz kis koncertet. Mondom ezt én, aki nem vagyok Michael Stipe rajongója, és szinte semmilyen elvárásom nem volt feléjük a koncert kapcsán, mégis egész jól megtalálták felém az utat, és szórakoztattak olyan régi, még általam is ismert dalokkal, mint például a Monster.

Aztán ezen a ponton éreztük úgy mindketten, hogy csontig hatolt a hideg, így még egy erőtlen próbálkozás a Magic Mirrorban, felmelegedés a tömegben, és már vettük is az irányt a kijárat felé. Kicsit aggódtam mi lett Tigrivel, aki velünk lógott egy darabig, aztán elveszítettük, de remélem neki tovább tartott az este, és szórakozott még a kamerával egy darabig. És remélem az alkotást ki is rakja majd a Freevlog-ra, vagy a saját blogjába! Én pedig megint fotóztam párat, erre tessék!

A Sziget első napján (ami valójában a harmadik) egy tapasztalattal biztosan gazdagabb lettem. Méghozzá azzal, hogy ha valaki azt mondja neked, hogy bal oldalra a Nagyszínpadtól, akkor mindenképpen tisztázni kell, melyik bal oldalról is beszélünk. Na, így nem futottam össze egy csomó mindenkivel.

Ellenben Alanis Morissette-el igen, ha csak röpke fél órára is, de hát vele könnyű volt, hiszen a színpadot azért még én sem tévesztem el. Habár a Versions Of Violence után szakítottunk is, ami kizárólag az én hisztim miatt volt, pedig pont annál a dalnál kezdtem libabőrös lenni. Sebaj, kárpótolom majd magam a Roísin fellépésen, hiszen őt már kétszer láttam, és biztosíthatok róla mindenkit, hogy nem tud csalódást okozni. Alanis után aztán úgy döntöttem, hogy legyen a fotózásé a főszerep, így próbáltam is minél több kellemes pillanatot megörökíteni, melyeken látszik a Szigetes hangulat. Meglátogattunk pár sátrat is, de a programot elnézve, nem nekem találták ki egyiket sem. A Burn-nél összefutottunk Talmácsi Gáborral, akit jól le is fotóztam nektek. Igen, ő az ott középen! Aztán beugrottunk a Nokia bulijára, ahol egy csomó jópofa emberke ugrált Martin első önálló fellépésén. Köszönjük mi is, be is nevezünk rá újból szombaton!

És ha már kint voltunk nem hagyhattuk ki a bumbi sátorban megrendezett traveszti fellépést sem, hiszen az ilyen nyugger buzik mint én, csak évente egyszer látnak ilyet. Fura volt, hogy se egy Lady Dömper, se egy Angéla, de azért érdekes volt a csupa külföldről egy hétre idetelepített művész. Volt vetkőzés nőből-férfibe, majd amerikai zászló alól kibújó túlsúlyos Marilyn, egy macho aki a lován ülve mutatott be sztriptízt, és egy öreg díva sanzonokat dalolva. Mégis a lényeg, hogy végül sikerült összehozni a társaság egyik felét, így ott volt Évi, Katze, Zoli, Ricsi és Retro. (Redblek meg egészen rám volt tapadva, hogy a fene az ízlését!) Köszönöm srácok, szombaton ugyenez, ugyanitt!  

Jót mosolyogtam ezen a videón, melyet a HVG újságírója készített az utca emberével, a meleg felvonulás témájában, és ezzel érintve sok más kérdést is a buzikkal kapcsolatban. A riporter egyébként baromi jól nyomja, vitatkozik, visszakérdez, tudálékos, és nem hagyja annyiban a dolgokat. A legjobb mikor a színtévesztéssel húz párhuzamot!