"Gödör" címke archívuma

Én még sosem hívtam a rendőrséget, főleg nem egy este kétszer, de hát mindenki tudhatja jól, hogy telhetetlen vagyok, és ha egyszer belevágok valamibe, akkor azt mindig túlzásba is viszem.

Az történt ugyanis, hogy ma hazafelé a melóból, egy külföldi család férfi tagja, elfehéredve ugrott a biciklim elé a Gödörnél, hogy azonnal csináljak valamit, mert egy srác fekszik a bokrok között. Megnéztem és láttam, hogy igaza van, az bizony egy srác. Kiütve! A faszi meg sápítozott ezerrel: "Please call ... Oh,Oh,Oh ..." Hívtam gyorsan a 112-es számot, de az alatt a 20 perc alatt amíg kiértek, finoman próbáltam életet lehetni a gyerekbe. Túl finoman, ugyanis a rendőröknek jobban ment, de én nem mertem rázni. A jobban ment meg annyit takar, hogy a fiú résnyire kinyitotta a szemét, majd azt mondta, hogy basszuk meg. Biztos nem szó szerint értette, mert én biza nem kúrok me senkit, aki előtte összepisálta magát, és elájult. Következő 40 perc következett, mire megjelentek a mentősök, baromi kedvesen. Elvitték a detoxba, ha jól sejtem. Mindenesetre berakták a hordágyon az autóba, aztán vércukrot mértek. Ennél a percnél hagytam őket magukra, mert igen csak fáztam a nagy szélben, papucsban és rövidnadrágban, egy szál pólóban. A gyerek remélem jobban lesz holnapra, innen is jobbulást neki!

Szépen el is értem Zuglóig még az eső előtt, így bevágódtam gyorsan a boltba egy kis kenyérért, ahol érdekes látvány fogadott. Egy olyan "mindenki nagymamája" típusú hölgy mesélte a pultos csajnak éppen az az napi történetét. Reggel indult Érdről a gyerekeihez, akik a Pósa Lajos utcában laknak, de úgy eltévedt, hogy még mindig nem talált oda. Amíg én fizettem, ő kért egy pohár vizet, mert egész nap nem ivott, majd útnak akart indulni. Érted? Úgy, hogy körülbelül dél óta kereste az utcát! Lenéztem a kis töpörödött öregasszonyra, és már tudtam, hogy nem haza felé fogok menni. Lassan bandukolva elindultunk a gyerekeihez. Közben megtudtam, hogy 1939-ben született, miért jött, mit akar, hol szállt le a buszról, van-e mobilja, tudja-e a házszámot, vagy legalább egy telefon számot. Persze semmi támpont, csak az utca neve. Azzal bíztatott, hogy amint beérünk az utcába, már megismeri a házat. Meg is ismerte amint befordultunk a sarkon! Az első átellenben lévő házra bökött, de túl korán örültem. Becsöngettem, mire kijött egy nő, akire rögtön rátámadtam: "Meghoztam a mamát!" Tökre nem értette, csak nézte a nénit, és nem jött ki hang a száján. Ekkor már szakadt az eső és bőrig voltunk ázva. Én is néztem a nénikét, mire ő: "Akkor nem ez a ház lesz!" Még jó hogy beengedtek minket az eresz alá, így a gyereknek hitt nővel együtt kerestünk valami támpontot az asszonka táskájában, de semmi. Papírfecnik, számlák, személyi, meg két kajával tömött szatyor, gondolom a gyerekeknek. Na, itt pattant el a húr! A röhögésem visszatartva hívtam újra a 112-es számot, ahol megnyugtattak, hogy már a környéken van egy kocsi, aki a nénit keresi, mert a gyerekei is bejelentést tettek már. Pár perc volt tényleg és be is ültették. Remélem már ő is megszáradt, és most fog vacsorázni. A kezeit csókolom, és én köszi a vicces sztorikat, meg ezt a mostanit is!

Tegnap délelőtt összefutottam egy kedves, ezer éve nem látott barátommal és beültünk a Gödörbe, ahol a kiszolgálás egy katasztrófa, azaz a vendéglátás legalja, de most nem erről lesz szó. Csak úgy megemlítettem.

Azt történt ugyanis, ami ennél sokkal érdekesebb, hogy egyszer csak odalépett hozzánk egy srác, aki előzőleg a mellettünk álló asztal alá pöckölte a cigarettáját, hogy adjak neki tüzet. Ránéztem, majd mondtam neki, hogy nagyon szívesen, amint lehajol, felveszi a csikket, kidobja az első kukába, majd visszajön. Erre hajbókolt egyet, majd megköszönte a semmit és tovább sétált, de nem vette fel a szemetét. Eredmény semmi.

Viszont nem lett lelkiismeretfurdalásom, mert ha szó nélkül hagyom amit csinált, és kelletlen, de azért adok neki tüzet, akkor én is egy szardarabnak éreztem volna magam. Így nem. És talán azért mert nem fojtottam magamba a dühöm, nem lettem frusztrált attól, hogy nem merem kimondani amit gondolok, baromi jót beszélgettem Zolival, bár volt is miről. Örülök neki, hogy ennyi idő után is úgy tudunk dumálni, mintha tegnap találkoztunk volna utoljára, pedig nem, hanem vagy 5 éve.

Egyébként meg láttátok mostanában mi lett az eleinte gyönyörű, tiszta és hangulatos Gödörből? Koszos, undorító, a vécé egy lepratelep, összefirkált falakkal, letört álmennyezettel, félig leégetett műanyag kiegészítőkkel. Mi a francért nem lehet semmire sem vigyázni amiről azt hisszük, hogy nem a miénk?