"Gasztro" címke archívuma

Tudjátok régebben, amikor hazánk fiai külföldre költöztek és jöttek a dumával, hogy: "Jaj édes Istenkém, annyira hiányzik a magyar konyha, úgy ennék gulyást, véres hurkát, meg krumplis tésztát tejföllel, Túró Rudit, és ..." Én mindig azt gondoltam ilyenkor, hogy menjenek már a picsába, én nagyon várnám, hogy új ízeket próbálhassak ki, nem izgatna a magyar konyha, hiszen mindenhol olyan jól főznek, ...

... ami állítást máris visszaszívom, és mindenkitől bocsánatot kérek akit akár csak a gondolataimmal is megbántottam, most meg leírva is, de elvonási tüneteim vannak. Vagyis nem is tudom mi ez, nem az otthoni főztünk hiányzik, hanem az, hogy végre egy jót egyek. Belgiumban ez még nem volt probléma, az még Európa, és Zsuzscsi jókat főzött, de itt Angliában minden másként van. Nem mondom, az elején belevetettem magam az angol dolgokba, kipróbáltam a sütiket, a Marmite-ot, a pitéket, és még nagyon sok mindent, de egyik sem jött be. Igyekszem nagyon, de itt nem tudnak főzni basszus, vagy én eszem rossz helyeken. A piték leveles tésztából vagy más íztelen pasztából állnak, fűszer nélküli töltelékkel. A torták amiket ettem, Digestive kekszből álltak, rajta valami porból készült katyvasszal, a péksütik meg említésre sem méltóak. Van olyan édesség is, mint az a tojáshabból készült cucc, amit mi a karácsonyfára szoktunk rakni, csak folyatnak rá valamit, tesznek mellé két szem gyümölcsöt, meg nyomnak rá tejszínhabot. Gulyás nálunk is volt a már konyhán kétszer is, de itt azt hiszik az valami Chili Con Care-féle étel, csak bab helyett krumplival. Hiába mondom, hogy az leves, egy híg valami, erre csak legyintenek. Egyébként a levesek is ha nem porból vannak, akkor szarrá főzött zöldségből, minden esetben összeturmixolva. Sót nem használnak, de szerintem fűszereket sem nagyon, az ételek pedig maximum 3 összetevősek, ami még nem is lehetne baj, csak annyira unalmasak.

Két hétig még próbálkoztam, de lassan feladom, hacsak nem ajánlotok valamit amin itt lehet élni. Mit egyek? Minden nap nem lehet a Sainsbury's tejszínhabos eperkrémes süteményén élni, meg a Fox's termékei is csak pár napig jelentenek újdonságot, de igazi kaját is ennék, ha már főzni ebben az albérletben nem tudunk.

Mióta vegetáriánus vagyok, időről-időre megkívánok egy bizonyos húsfajtát, aztán hetekig ezen pörög az agyam, de amint elém kerül, rögtön rosszul leszek tőle. Például a múltkor vettem virslit, mert napok óta másra sem bírtam gondolni, erre majdnem kijött belőlem már az első falat is. Mostanában a csirkemájat kívánom, de már okultam az előző esetből, így nem fogom megint átélni azt a borzalmas érzést, amikor nem lefelé, hanem felfelé akar jönni az első falat. Mert hülye azért nem vagyok!

Aztán, hogy valami jó dolgot is mondjak ma, a Röppentyű utcán bringázva találtam egy házi cukrászdát, ahol a lelkes főnöktől megtudtam, hogy kétféle búrkifli létezik. Az egyik a pékipari, amit a legtöbb helyen kapni lehet és undorító műanyag ízű, kevés dióval, vagy annak utánzatával, a másik pedig a cukrász által gyártott, ami finom ropogós, telis-tele igazi dióval. Ez utóbbit majszolom most mindjárt, amint befejezem ezt a posztot. A kép pedig csak szemléltetésnek van itt, hogy milyet keressetek, ha esetleg még nem ettetek volna igazán finom búrkiflit. (A Jégbüfében is ilyet kapni!)

Kezdeném mindjárt a címben szereplő fiatalemberrel, aki genetikusan van kódolva arra, hogy genetikusan szeressen minden popsztárocskát, de legfőképpen a Little Boots-ot, hiszen nekik genetikusan is szuper dalaik vannak, ami a genetikus fiatalemberre, genetikusan hat. Ráadásul Ricsi genetikusan imádja a videókat is, főleg azokat ahol van koreográfia, és Jake Nava a genetikusan imádni való rendező készíti őket, na.

702 blogján pedig belefutottam ebbe a kis animációba, mely Patro munkája, most éppen a biciklizés témakörében. De érdemes megnézni a többit is, szerintem aranyosak!

Ez a poszt pedig tudom, főoldalas is volt, de hát annyira érdekes felvetés található benne, és annyi jópofa hozzászólás született hozzá, hogy muszáj ideraknom. Az egyik kedvencem a sok közül, természetesen a blog szerzőjétől: "A rózsaszín alapvetően női szín, a nőiesség jelképe. Ha egy férfi felveszi, akkor vagy női lelke van (meleg), vagy CSAK azért veszi fel, mert divat, vagyis sznob. (A sznobokat arról lehet megismerni, hogy akkor is vakon követik a divatot, ha nevetséges, mint pl. rózsaszín ing férfiaknak.)" Le is egyszerűsíthetjük a dolgot! Minden divatosan és/vagy színesen öltöző pasi buzi. Ez van! A divat a melegeké! Egyébként pedig nem is lenne rossz, gondolj csak bele. Többé nem kellene buzibárba járni, az interneten külön melegeknek fenntartott társkeresőkön ismerkedni, ... Egyszerűen csak kimehetnél az utcára, és akin színes ruha van, azt megdughatnád! Királyság! Már csak az érdekelne, hogy vajon a poszt írója hogyan éli az életét amikor naponta sokkolják le a színesebbnél-színesebb göncökbe öltözött férfitársai.

És ha már a divat mondja meg, hogy ki vagy, akkor ezennel bejelentem, hogy megnyílt a gus.hu online cipőbolt, mely egy embernek máris nagy örömöt szerzett. Arra gondoltam, hogy ha már ketten vagyunk itt cipőbuzik, talán akad még néhány hasonló érdeklődésű emberke, és akkor szinkronban blogolhatnánk a cipőszekrényünkről. Mit szóltok? Én már csinálom is a képeket, és ha lesz sok ember aki jelentkezik, akkor kiírást is csinálok, és egyszerre, egy időben fogják a csukáink ellepni az internetet, és sokkolni sok-sok embert.

Egyébként szinkronblogolásra Amby is buzdít, csak éppen a Twitter-en, amit én annyira nem használok, de talán majd most. Mindenesetre még nem késő beszállni, hiszen a dátum május 4.-e, addig meg még van idő kitalálni miről is akarsz írni.

A főnököm pedig elkészült a Kairóba szánt prezentációval, ahová egy csoportképet is be kellett raknia a dolgozókról, ami ilyenre sikerült. Őrült ez a csaj, én mondom!!! Az arabok ettől biztos a fejükre fognak állni örömükben!

A freeblogon pedig folyamatosan bővülnek a kicsi főoldalak, azaz a tematikus aloldalak, így most a filmes után, itt van nekünk a gasztro is. Én örülök, mert így legalább egy helyen van egy csomó recept és kritika!

... egységes állagú és még sorolhatnám, de ma megcsináltam az idei nyár első házi fagylatját, ami mákos lett, de mintha nem sikerült volna olyan jóra, mint ahogy arra emlékszem tavalyról, vagy akár gyerekkoromból.

Eszembe is jutott amikor még otthon laktam és nyaranta besegítettem a fagyis néninek, aki hálából egész nyáron ingyen nyalakodással látott el. Azok voltak ám a szép idők! Akkor még a citromos fagyinak is volt íze, a puncsból nem hiányzott a mazsola, a mák pedig szinte harapnivaló volt, és mindegyik igazi tojással készült. Isteniek volak, nem úgy mint a mostani, ami a hűtőben figyel. De sebaj, pénteken újra szabad leszek, akkor megint próbálkozom majd. Biztos belejövök megint, aztán lehet jönni vendégségbe, és eszegetni a finom házi fagyikat!

Kell hozzá egy szakács, aki nem tud főzni, ezért tojásrántottát akar csinálni, melyhez pirít egy fej hagymát, egy kaliforniai paprikát, kevés sóval, borssal, és egy kis friss snidlinggel. Feltör 4 tojást, és egy kis tejszínnel kikeveri, majd gondol egyet és kenyér híján tésztát kezd főzni hozzá.

Amikor a tészta lecsepegett, csak hozzá kell borítani a már előzőleg megpirult hagymás cucchoz, majd ráborítani a tojásokat. Tálalásnál pedig szakácsunk dudorászását elviselve, tovább hülyíthetjük az egészet egy pár kanál tejföllel, és sok-sok sajttal. Szevasz tavasz!

Édespofa isteni finom zöldséglevest tud csinálni. Dicsérem is mindig, de szerinte ilyet bárki képes összedobni. Szerintem meg nem, mert abban nincs benne az ő szíve-lelke! (Balázs! Ha szereted és marad is, holnap vendégünk vagy egy tányérra ebből!)

Erről jut eszembe, én is neveztem erre a játékra, tegyetek ti is így, hiszen még holnap éjfélig lehet küldeni képet a versenyre. 

Már tudom mikor gondolja Édespofa úgy, hogy mennyei az általam készített fagylalt, hiszen akkor nem válaszol a feltett kérdésemre, csak nyal és mosolyog, kanalaz és bólogat, cuppog és hümmög, a fejszerkezete pedig tényleg egy boldog kisbabáéra hasonlít. Vagy nem is! Inkább olyan mint amikor szeretkezés után, szótlanúl fekszik az ágyon.

Most meg spenótos rizottót csinálok neki, mire hazaér a futásból, már kész is lesz. Megyek is, nehogy leégjen. Egyébként köszönet Bruce-nak, hogy így ráugrasztott minket eme fenséges ételre.

Jah, és főzni az 50 fokos konyhában az igazi kihívás, melyről érdemes ezt is elolvasnod. Jót fogsz nevetni rajta! 

Megcsináltam és majdnem tökéletes is lett Ana diófagyija! Legalább is ízre biztosan, hiszen az első nyalás utáni izgalmamban még az is kicsúszott a számon, hogy a Carte D'or bekaphatja, mert az ő diós cucca volt eddig nálam az etalon, de most már semmi pénzért nem vennék.

Az állaggal most is volt egy kis gond, de ennél nem az, hogy nagyon folyt, hanem az, hogy a fagyigép is alig küzdött meg vele, olyan sűrű lett. 10-15 kanál után jól is laktunk vele, a többi ment a fagyasztóba holnapra.

Kiraktam pár általam olvasott és kipróbált, vagy az ötleteiket kipróbálni tervezett gasztroblogot a bal oldalsávba, de szívesen veszek további ajánlatokat is. Írjátok meg, hogy ti milyen főzőcskés blogot olvastok, honnan szereztek izgalmas és kreatív ötleteket az egyhangú konyhai munkák elkerülése végett.

Itt említeném meg azt is, hogy pár napig rendeltem a Vegafood étlapjáról, és egyáltalán nem igaz, hogy a kaják ilyen gusztustalanul néznek ki, ráadásul még finomak is. Az egy dolog, hogy nem lettem vega továbbra sem, de nem rajtuk múlt, inkább azon, hogy én néha szeretek húst enni. És csak azért nem akartam, mert az állatokat sajnálom, akiket az én kedvemért meggyilkolnak. Hogy a lelkiismeretem megnyugtassam, egy kicsi középutat választottam, azaz csak minimális állati fehérjét veszek magamhoz, van olyan is, hogy napokig semmit.

Aztán pedig, hogy kép is legyen! Megcsináltam a spenótos krém tésztás változatát, amit itt fenn megcsodálhattok. A recept ugyanaz, csak tésztán van kisütve.

Nos akkor most pár szóban a vidéki kirándulásról, pár érdekesebb kép kiemelésével. Persze szigorúan csak a nem cenzúrázott darabokkal.

Az egész úgy kezdődött, hogy tavaly nyáron leugrottunk Anyu(ha)-hoz látogatóba, ami olyan jól sikerült, hogy Ana ismétlésre hívta fel a figyelmünket pár hete. Nekünk sem kellett több és máris igent mondtunk, sőt kihasználva azt, hogy Amby is itthon van, gyorsan szóltunk neki is.

Szállást Cereden kaptunk, mert a környéken szinte minden foglalt volt a Dixie fesztivál miatt, sőt a Négy tó panzióban sem volt hely, csak egy külön álló házban, amit mi bitorolhattunk először a felújítás óta. Mindenkinek csak ajánlani tudom a helyet, ki ne hagyjátok ha arra jártok! Hegyvidék, friss levegő, csend, korrekt szállás, szuper ellátás, a fizetés pedig bizalmi alapon zajlott, amin nem kicsit lepődtünk meg. Sőt még hangulatfokozó műkandalló és egy csomó DVD is volt, hátha unatkoznánk. Az villanyoltás utáni történetet ugye már meséltem, így arra nem térek ki újra, de itt ti is képbe hozhatjátok magatokat, ha esetleg még nem olvastátok volna.

Miután lepakoltunk, és mindenki elvégezte dolgát, már indultunk is a gasztro fellegvárba, az orgonák birodalmába, Magyarország legfinomabb sajtfagyiját gyártó műhelybe, azaz Anyu és kis családjának otthonába. Közben Fiacska aka Fülesbagoly bebizonyította, hogy milyen óriási mesélő lesz belőle. Ana meg is jegyezte, hogy a Stand Up-ban a helye, Hellókittynek pedig a kifutón, hiszen olyan pózokat tud már most, hogy Claudia Schiffer is megirigyelhetné. A menü valami csirkés cucc volt sok sajtal, és salival, de az igazi élvezetet a diótorta és a sajtos fagylalt jelentette. Rólam evés közben egy kiállítást is megtöltő fotó készült, de azért szelektáltam és csak pár darabbal fárasztalak titeket. No, meg azzal amin itt oldalt is az látható, hogy mennyire laktunk jól Amby-vel!

Az este borozással, sörözéssel, majd újabb kajálással telt, meg jól kibeszéltük az uborka jótékony hatásait, meg a vérfasz és a húsfasz közötti különbséget. Tényleg, ti melyiket szeretitek jobban?

Reggel pedig Ana készítette reggelit élveztük, majd irány Szlovákia, ahol körülbelül egy órát töltöttünk, annyira unalmas volt. Vissza is menekültünk Anyuhoz és tovább élveztük a vendégszeretetét.

Kaptunk egy csokor orgonát is, amit innen is szeretnék megköszönni, meg persze a kellemes hétvégét is. Remélem július környékén sikerül megint egy nagyobb blogtalit összehozni úgy, hogy oda vendéglátónk is végre el tudjon jönni.

Nem mellesleg, láttátok már Édespofa pólóját? Tehetséges gyerek a kicsike, nem? Állítólag lesz nekem is nemsokára valamilyen szép mintával Gus-os változat!

Most volt nálunk Zoli, egyrész a bérletért, de dolgoztunk egy kicsit a még szupertitkos közös terveinken is, miközben én összedobtam egy rém egyszerű, de annál finomabb vacsorát.

A múlt heti Magyar Narancsban olvastam Chili & Vanilia recepjét, melyet hiába kerestem az blogon, ott nem találtam. Ezért most jól leírom nektek, hogy ti is me tudjátok csinálni, sőt meg is mutatom az alábbi fotón a tavaszi szendvicskrémet piros retekkel.

Szóval kell hozzá 10 retek, 5 újhagyma, 1 répa, snidling (ez nálunk az ablakban terem), 20 dkg natúr krémsajt, só, bors, frissen őrölt szerecsendió, és két kis kanál olíva olaj.

A retket és a répát meg kell mosni, majd lereszelni, ami nem kis feladat, izmos lesz tőle az ember alkarja, az biztos. A hagymát vékony karikákra kell vágni, a snidlinget szintén apróra darabolni és összekeverni az egészet, majd berakni a hűtőbe egy kicsit. Mi pirítóssal ettük, de a szerző szerint nyers zöldségekkel mártogatva is nagyon finom. Jó étvágyat hozzá!