"Ház" címke archívuma

Azt hiszem ebben a korban teljesen természetes, hogy az ember számba veszi az eddigi dolgait, visszatekint, megpróbál kicsit lassítani, és új kihívásokat keresni. Én most élem meg azt az időszakot, amikor valami többet szeretnék, tartani valamerre, tartozni valahová, megtalálni és megvalósítani tán már rég elfeledett álmokat.

Van egy kis családom, Édespofa és Lulu, van egy kis lakásunk, de szeretnék még többet kihozni ebből. Egy kis házban képzelem el magunkat, ahol van egy kis tornác, egy kert, gyümölcsfák, pár bokor, egy kis csörgedező patak a kert végében, a teraszon pedig függőágy, mellette asztal székekkel, gőzölgő kávé. Nem nagy dolgok, simán megvalósíthatók! Nem kergetek olyan álmot, mely kivitelezhetetlen. Nem vágyom gyerekre, vagyis elnyomom azt, hiszen úgysem lehet. De helyette azzal akarok boldog lenni amim van, és egy kicsit többel.

Eddig nem éreztem késztetést házasságra, de amióta Édespofával vagyunk így ketten együtt, minden más lett. Gyűrűt nézegetünk, és ezt teljesen komolyan gondolom, nem csak egy ámokfutó gondolat, ami oly sokszor kerített hatalmába a múltban. Ott szeretnék állni a barátainkkal a hátunk mögött az emelvényen, és kimondani az igent! Aztán hazamenni a kis házunkba, és kerti partit adni, majd elutazni egy csendes, olasz kis faluba, le a tengerhez, és kéz a kézben sétálgatni esténként, míg Lulu a lábaink között ugrál, vagy kergeti a a parton megpihenő habokat.

Régi nagy vágyam volt egy kutya is, melyhez gyerekkoromban a szülők nem járultak hozzá, de ehhez ma már nem kell az engedélyük, vagyis inkább azt hittem, hogy nem kell, de mindegy ez más lapra tartozik. A lényeg, hogy mióta Lulu megvan, egyre inkább érzem, hogy a régi gondolataim, miszerint úgysem tudnék felelősségteljes gazdája lenni egy kutyának, egyik pillanatról a másikra, szertefoszlottak. Megtudtam ugyanis, hogy képes vagyok boldoggá tenni egy kutyát, képes vagyok levetkőzni minden önzésemet, és átadni a szeretetem, a feltétlen szeretetem egy ilyen tündérnek. Viccesen hangzik, de egy időben azt hittem ez emberekkel sem megy, nemhogy egy állattal. Erre tessék, semmi más nem érdekel, mint Lulu boldogsága.  Azt akarom, hogy minden pillanata amit velünk tölt, öröm legyen a számára. És azt is gondolom, hogy ha meglenne az a kicsi ház, akkor bizony vennék még egy szukát, egy jó családból valót, és igen, elmennék egy jó hírű tenyésztőhöz, megtanulni a szakma fortélyait, hogy én is megpróbálkozzak a fajta tenyésztésével. Ez tenne igazán boldoggá!

35 vagyok, mitöbb lassan 36! Megpróbálok egy kicsit még inkább odafigyelni a belső hangokra, követni őket, mert tudom, hogy ez a jó út. Megpróbálni a legtöbbet kihozni abból ami van, és ha tehetem, még egy kicsit többet. Remélem mindenki támogat!

Lesz Melrose Place újraélesztés, és erről jutott eszembe, hogy én mennyire komolyan gondoltam kölyökként, hogy egyszer majd egy olyan házban, barátok között fogok élni.

Tényleg álmodoztam róla, sőt beszéltünk is róla, amiből világosan látszik, mekkora egy barom vagyok, de én tényleg hittem, hogy összejöhet ha majd kilépek a nagybetűs életbe és körbeveszem magam jobbnál-jobb barátokkal, akikkel ez az álom megvalósítható. Veszünk majd egy nagy telket, építünk rá közösen egy több lakásos házat, persze medencét az udvarra, és minden rózsaszín lesz. Odaköltözhetnének például Amby-ék, Mimke, Nórika, Mohikánék, Thia, Ricsi, Euthymia, Zoli és a másik Zoli, meg még egy Zoli, Chillout, Attis és még egy csomó ember. Olyanok lennénk mint egy nagy, békés család, örök szeretetben és napsütésben.

Jó, leállok! Tudom, hogy a sorozatban ölték egymást, hullák is voltak meg minden, de azért a szép része mégis csak az, hogy jó néha álmodozni és idealistának lenni. Próbáltam változtatni ezen, de valamin nem lehet.

És néha elhiszem azt is, hogy minden embernek szüksége van pozitív dolgokra, mások szeretetére, elismerésre, vidámságra, ... de van akinek nincs. Én így vagyok programozva, ez éltet, másokat meg más. Egyébként vidám bejegyzésnek indult ...

Basszus, ezt építik itt mellettünk, mi meg el vagyunk ájulva teljesen. Egyrészt az áraktól, de főleg attól, hogy mennyire gyönyörű minimál stílusú házakat is csinálnak már! Nézzétek meg a tetőtéri lakásokat, főleg azt amelyikhez 3 db erkély is van. El bírnék lakni egy ilyenben, főleg ha egy kicsit szellősebbé is tehetném, mert nekem kicsit sok benne a fal.

Rettenetes rémálmom volt az éjszaka, melyből többször is felriadtam, de szabadulni nem tudtam tőle.

Az történt, hogy valamilyen okból felbéreltem egy takarítószolgálatot, a lakásom és a lépcsőház rendbetételére, de teljesen ledöbbentem, mikor kiderült, hogy kiket küldtek. A ház körül és a folyosókon a Tücsinéni takkerolt, nálam a lakásban pedig a Dolhai Attila és a Kasza Tibi. Nem is ez volt az igazán megrázó, hanem amit csinálni akartak velem. Mindhárman állandóan csókolózni akartak velem, és minden egyes alkalommal amikor ez következett volna, én fel is ébredtem verejtékezve. A Tücsinéni a rothadó szájával közelített és úgy csücsörített mint egy szatír, a Dolhai hozzám akarta dörgölni a pattanásos arcát, a Kasza meg azzal a kicsi szájával, a fura fogaival és a nyelvével egyszerre akart bejutni a számba.

A legutolsó felriadás körülbelül hajnali 5-kor volt, de akkor fel is keltem és felébresztettem magam a vécén, nehogy megint visszatérjen a rémség. Egyébként az utolsó dolog amire emlékszem, hogy a Kasza szerenádot akart nekem adni. Nem bírtam volna ki, csak úgy mondom. Az is lehet, hogy megállt volna a szívem.