"Hitel" címke archívuma

Egyébként az a vicces, hogy ha nem hagytunk volna magunk mögött annyi tartozást amennyit, ergo előbb kapunk észhez és nem várunk a csodára, akkor már most tök jól élhetnénk itt kint.

Például ma nézegettem megint lakásokat, simán tudnánk bérelni a kedvenc helyünkön, Wimbledonban egy stúdiót. Így hívják itt Angliában az olyan lakásokat mint a miénk volt otthon, hogy egyben van minden, csak a fürdő van szeparálva a többitől. Már vendégeket is fogadhatnánk, Lulunak is lenne helye, ... Persze nem kesergünk, nem azért írom, csak hogy értsétek többek között ezért is megy nehezen az itteni lakáscécó. Minden hónap arról szól, hogy hová mennyi pénzt toljunk, melyik számlán toldozzuk be a lyukakat. Persze még nem vészes a helyzet, de ezek miatt nincs pénzünk letenni a foglalót egy itteni kecóra.

Még így is ha jól belegondolunk, időben kijöttünk, nem tudom otthon mikor omlott volna a fejünkre minden. Gondolom most azt hiszitek iszonyú tartozásaink vannak, de nem, mert csak két millió ha jól számolom. Ez nem kellene, hogy sok legyen, de egyszerűen otthon ez már a csőd széli állapotok előjele volt, és fingunk nem volt, mikor tudjuk törleszteni őket. Itt meg tervezhető, mert van miből, holott otthon is szerintem átlag közelében, vagy felett kerestünk.

Ez itt a nagy különbség, hogy egy konyhai munkával tisztességes életszínvonalon lehet élni, mindig is ez hiányzott. Ha ezeken a kis problémákon túl leszünk, ami remélhetőleg fél, háromnegyed év, akkor sínen vagyunk. Most megyek, osztok meg szorzok, hová mennyi, kinek, hogy és mikor ...

Ma majdnem egy Sony Vaio NW21 büszke tulajdonosa lettem, de a Credigen hitelképtelenné nyilvánított, amit persze értek, hiszen még nem látták a csillió-billió (forintos) dolláros fizetésem, amit az új munkahelyem fizet nekem. Sebaj, majd a jövő hónapban már fel tudok mutatni arról is egy bankszámlakivonatot. De addig is árulom a régit, ha kell, már olcsón a tiéd lehet!

Mennek a bankok reklámjai a tévében, történetesen még minden második az olcsó hiteleket népszerűsíti, Édespofa meg fekszik az ágyban és kiabál: "Hahóóóóóóó, pénzügyi válság van!" 

Sokkoltak azt hiszem pár hétig, ezért nehezen fogok magamhoz térni és vissza a régi kerékvágásba. Megadtunk minden esélyt a dolognak, átbeszéltük, akartuk, vártuk a kérdéseket, de igazából csak egy volt. Buzik vagyunk nem házasok, így semmilyen garancia sincsen semmire, a segítség pedig maximális mértékben elutasítva. Nem pénzt kértünk, csak egy aláírást, ami pár évre leterhelte volna az én lakásom. Nem kapjuk meg a fent említett okból. Ugrottak a terveink, bár azt a tanácsot kaptuk, hogy ha akarunk valamit, akkor tőlük ne kérjük. Így fogunk tenni, sőt most és itt megfogadom, hogy a szülőktől ezután csak a legvégső esetben.

Félnek, hogy szétmegyünk és ugye a gyerek az nem fog összetartani minket, mivel nem lesz. Félnek, hogy nem fizetjük a hitelt. Félnek és félnek, annyi mindentől, hogy felsorolni is nehéz lenne. Könyörgöm, nem vagyunk már gyerekek! Felnőtt emberek vagyunk!!! Hiába sorolom az érveket, döntöm meg sorban az övéiket, mintha nem is hallanák. Rizikó van, bár nagyon kevés, pont annyira kell félni, mint amikor kimész az utcára. De. Szomorú dolgok ezek? Azok. 

Édespofa szokta mondani, hogy ilyen hozzáállással Velence sem épült volna meg soha, pedig ott kosárszámra lehetett volna a kétségeket a kitalálók lábai elé önteni. Aztán meg láss csodát megépült, most meg mindenki oda jár és tátja a száját.

Írtam az egyik tegnapi postban, mennyire támogatnak otthon a Mandala ügyében, de sajnos nem eszik olyan forrón a kását. Mióta belevágtunk ennek az ötletnek a kivitelezésébe, sokszor elhangzik a bevezetőben említett mondat kettőnk között. Kevés kivétellel, mindenhonnan kétségekkel bombáznak. Persze azt könnyű kitalálni mit miért ne csinálj, építő tanácsot adni azonban annál nehezebb. Persze jóleső érzés amikor a legtöbb ötletet és támogatást, a Milánóban élő barátainktól kapjuk, itt a blogon félig meddig ismeretlenektől, vagy az ügyvédünktől, akit nem mellesleg gyerekkorom óta ismerek és nagyon szeretek.

Természetesen eddig is értetlenül szemléltük ezt a jelenséget, de most már különösen bosszant minket a langyos víz szindróma. A lakásvásárlással kapcsolatban tetőzött a dolog, de szinte minden nap akad egy eset amivel szembesülünk. Munkahelyen, elcsípett beszélgetésekből, olvasva a blogokat, ... Mit miért nem kell, nem érdemes csinálni, miért nem érdemes elkezdeni sem, sőt beszélni róla sem.

A kedvenc kérdéseink így a végére: Minek nektek lakás, úgy sem lesz gyereketek! Mi lesz ha holnap meghal valamelyikőtök? Mi lesz ha szakítani fogtok?

Ezzel az erővel akár lakhatnánk a híd alatt is, úgysem számít semmi!

Belevágunk a lakásvásárlásba, erre is jó volt a hétvége, hogy jól átrágjuk a dolgot, a sok tanácsot megemésszük és kielemezzük, a költségvetést átrendezzük.

Most már csak az van hátra, hogy a bankok hitelajánlatai között eligazodjunk. Sokan óvnának minket az OTP-től, akikről szinte csak rosszat hallottunk eddig. Állítólag átverik a szerződőket, időközben sokféle okot találnak a havi törlesztés emelésére, stb. Ti mit tudtok velük kapcsolatban?

Azt is átbeszéltük, bár még nem határoztuk el teljesen, hogy ha leszoknánk a cigiről, az majdnem 30 ezerrel növelné a kasszánkat, ami azért nem semmi. Durva lesz majdnem 20 év után többé nem bagózni, de legalább most jó indok lenne rá.

Töltöttem fel a fotóimhoz pár saját képet a Mandala Kertről, az egyiken be is jelöltem melyik lenne a mi szerelmi fészkünk.