"Hugi" címke archívuma

Azt hiszem nagyon sokáig így fogjuk emlegetni az elmúlt szombatot, az öcsém pedig ideiglenesen a kulcsos gyerek becenevet kapta. Kabaréba illő jelenetek, és a többi ...

A történet sima, elindultunk Kecskemétre, Lana keresztelőjére, és már majdnem a kocsinál jutott eszünkbe, hogy mindent lehoztunk, csak a kocsikulcsot nem. Oké, semmi gáz, felugrottam érte, aztán viharzódtunk az öcsémékhez, kapkodás, miegymás, indulás az Arborétumban lévő kápolnába. Mielőtt behúztam volna az ajtót, jött a kérdés: "Kulcs megvan?" Jött a válasz: "Meg hát." Aztán bedug, fordít, de nem fordul. Még szép, hogy belül is maradt egy kulcs, pont a zárban, kilincs meg szintén belül. Nem volt lacafasza-faca, majd kinyitjuk ha visszajöttünk, végül is csak Lulu-t zártuk be!

Aztán nem volt meg a pap, a keresztanya az erdőben kereste, ezen is jót nevettünk, de azon is amikor kiderült, hogy az autókereskedésben áldja a kocsikat, azért késik. Aztán végighallgattuk a marketing-előadást, majd a könyvajánlót, majd megint reklám, hatásszünet, végül kis ruha, szenteltvíz, kereszt, majd Móni apja felhúzta magát a harangzsinórra. Séta, aztán indult volna a négy kocsiból álló konvoj, de öcsémék csak nem akartak csatlakozni. Pár perc múlva kiderült, hogy azért nem, mert bezárta a csomagtartóba a kulcsot. Ekkor már megvolt az alaphangulat, nem kellett több, a napot elbaszni már nem lehetett. Dőlt a pálesz is, miután a kocsit, majd a lakást is feltörtük!

Végül egy kerti partin végeztük, ahol olyan műsor volt, mely igazán ismétlésre szorul. Csecsek csattantak, Lulu őrült módjára kergette a sípoló labdát, aztán a mosogatószivaccsal készült valamilyen titkos küldetésre, majd egy ecsettel harcolt, de végül csak elkapták. Augusztus 21.-én megyünk megint már csak azt kell eldöntenem, hogy józanul lesz jó a buli, vagy most én is igyam magam a sárga földig?

Vasárnap pedig szülinapot tartottunk, húgom kislánya most lett egy éves, és egy igazán elbűvölő nőcske lett belőle. Egyszerűen alig bírtam otthagyni! Ha jól emlékszem évek óta nem éreztem ilyen jól magam családi körben, köszi mindenkinek!

Olyan kibaszottul el bírok érzékenyülni néha, hogy öröm nézni, ráadásul ilyenkor még én is meglepődöm magamon. A minap például először vettem a karjaim közé a húgom kislányát, és mesélés közben örömkönnyeket potyogtattam rá. Hihetetlenül jó érzés volt!!!

Elnézést a rövid eltűnésért, de a hétvégén lementünk anyósomékhoz, aztán pedig villámgyors látogatást tettünk az anyukámnál és a húgoméknál is, akik hamarosan már nem ketten, hanem hárman lesznek. És nemsokára kiderül az is, hogy milyen nemű lesz az új jövevény, de mi Édespofával már nagyon ráizgultunk a névadásra. Jobbnál-jobbak jutottak eszünkbe, mint például Szamanta, Pamela, Dezső vagy a Lüszi. Persze csak poén szinten jöttek ezek, és a húgoméknak sokkal értelmesebb gondolatuk is volt, de azért még keressük az igazit. Ha van ötletetek, ne tartsátok magatokban!

Továbbá keressük Lujza első almának befogadóit is, mert nagyon úgy néz ki, hogy abból az óriási pocakból nem egy kiskutya fog kibújni, márpedig sajnos eddig csak egyre mutatkozik kereslet. Tehát ha május környékére úgy gondoljátok, hogy be tudtok mindent szerezni neki, a tálaktól a pórázig, és elkötelezitek magatokat egy nagyon aranyos tacskó keverék mellett, akkor jelezzétek most! Előfoglalás van ugyanis! (Egyébként meg vízbe ölik őket, vagy agyon ... vagy micsoda. Az az igazság, hogy ezt meg sem akartam hallani, ezért nem emlékszem.)

Ja, és már többször meg akartam írni, hogy ha új Mol kúton jártok, és tehetitek, ne hagyjátok ki a Marché éttermeit, mert egyszerűen fantasztikus a túrótortájuk, hogy csak egyet említsek a sok friss kaja közül. És szimpatikus az üzletpolitika, melynek lényege, hogy mindig tökéletes legyen minden, és a vásárló álljon a középpontban. Én nem szeretem ha kinyalják a seggem (!!!) de itt pont úgy csinálják, hogy nem esik nehezemre oda tartani. Már ha értitek miről beszélek! A másik ami baromira tetszik, hogy minden friss és egészséges, a tisztaság pedig példaértékű. Még a mosdó is olyan, mintha előttem senki sem használta volna. Oké, 100 forint, de ez minden pénzt megér, ráadásul levásárolható. Az asztalokra pedig ki van rakva egy tábla, amelyen ez áll: "A tálcát kérjük hagyja az asztalon, elpakolásuk kollégáink feladata!" Nem mintha nehezemre esne az Ikeában lepucolni magam után az asztalt, de az árak semmivel sem kevesebbek mint a Marché-nál, ezért máris bukik az állítás, miszerint ettől is olcsóbb lesz minden. Lószart!

Hazafelé pedig beugrottunk az Outlet-be, és az Adidas boltban találtam magamnak egy különleges Diesel nadrágot, ami tökéletesen állt. Az összes hasonlóra 12 ezer volt írva, erre meg semmi. Megkérdeztem és állítólag hiába nézett ki ugyanúgy mint a többi, a kódjában egy szám különbség volt, így ennek 16 ezer lett az ára. Nagyon dühös vagyok még most is, mert ennyit nem szántam rá, de 12-ért simán elvittem volna. A legrosszabb pedig, hogy tökéletes volt, de túl fáradt voltam a vitához. Ezért pedig magamra haragszom, de nagyon!    

Az Index vicces oldalról is megközelítette a gázos dolgokat, konkrétan fagyhalál elkerülésére ad jobbnál-jobb tanácsokat, de közben a tesómék már a bőrükön érzik a hatását az orosz-ukrán vitának. Egyébként ha tényleg nem lesz elég gáz, és nekünk is fagyoskodnunk kell, azt hiszem minden este rendezünk majd Uno partit, csak hogy összemelegedjünk.

Nem volt rossz ez a kis szabadság, bár lehetett volna jobb is, ha a földigiliszta aggyal ellátott főnököm nem pont most dönt úgy, hogy kirúgja minden különösebb ok nélkül a váltótársamat, és nem ezen pörgök szinte egész héten. De ne szaladjunk ennyire előre, erről majd később.

Inkább kezdjük ott, hogy részt vettem életem első esküvőjén, méghozzá nem is akármilyen vendég voltam! Én voltam a tanú, amit ide direkt nem írtam le. Igazság szerint féltem, hogy akkor sokkal többen és jobban leszólják a trendi öltözékel, melyet a férj tanúja csak így kommentált: "Amikor mondta a hugod, hogy furán leszel öltözve, én már előre tudtam, hogy fehér talpú cipő lesz rajtad. Azért szólhattak volna, hogy nem csak a cipő lesz fura, mert akkor én is ilyen kis avantgardban nyomtam volna. Bírom az ilyet!" És csodák-csodájára, senki egy rossz szóval sem illette a rucimat, sőt csupa pozitív bókot kaptam. De lendüljünk is túl ezen az apróságon. A lényeg az, hogy mivel én még nem voltam ezen kívül esküvőn, így Zslati szavait kell idéznem, miszerint: "Én ilyen jól szervezett bulit még nem láttam. Egy percre sem volt fennakadás." És tényleg nem, hiszen volt nekünk egy saját George Lucas-unk, a vőfély személyében, aki tökéletesen vezényelte le az eseményt. Szinte pontban éjfélkor megérkezett a híres mesztegnyői rétes is, aminek maradékáért másnap állítólag véres harcok folytak. A táncban ugyan nem jeleskedtem, de dicséretemre legyen mondva, hogy kétszer is megpróbálkoztam elkapni a ritmust, de mindenki belátta, hogy a pattogós, sírva mulatós nem nekem való. A második eset után már nem is kért fel senki, még anyukám is letett rólam, inkább vitte a pörgősebb urakat a táncparkettre. Aztán a menyecsketánc előtt furfangos taktikát eszeltünk ki az öcsémmel, hogy elkerüljük a lebőgést, ezért hárman teremtünk ott a menyasszony mellett, és jól körbeforgattuk. Így nem tűnt fel senkinek, hogy mennyire bénán mozgunk úgy egyébként, hiszem itt csak körbe-körbe forogtunk. Viszont jó nyuggerhez méltóan mi a kevés mozgás ellenére is kidőltünk úgy fél 3 felé, így mindenki legnagyobb bánatára otthagytuk a Solar szálloda éttermében bulizó népes sereget, és álomra hajtottuk a fejünket a harmadikon.

Reggel meg nem bírtunk felkelni, bár a dél az ugye már nem is annyira számít reggelnek, de akkor kellett elhagyni a szobát, amire mi még ráhúztunk jó fél órát. Mentünk volna segíteni szétszedni a díszletet, de valaki megelőzött minket, így aztán egy gyors szülői látogatás után visszamentünk Mesztegnyőre, ahol másnap reggelig megint csak az alvás. Ja, és a legjobb poént még nem is mondtam! A házasságkötő teremben az anyakönyvvezető a koccintás közben megjegyezte, hogy milyen jó választás volt, majd kacsintott egyet a vőlegényre. Erre Attisunk: "Igen-igen! Finom pezsgő!"

Magamhoz képest elképesztően elegáns vagyok, de vajon a hugom esküvőjére is megfelelek ebben a szerelésben? Remélem igen, mert más választás nincs! És remélem díjazza rajtam kívül más is a sportcipőt! (Ja, és a fejem állapotát nem ér fikázni, mert három nap non-stop meló gyűrődései látszanak rajta, de nagyon!)

Durva álmok kerítettek hatalmukba az éjszaka, nem is tudom miért. Két különböző dologról is fantáziáltam, de egyik sem volt kellemes, és fel is ébredtem mindegyikre, sőt Édespofa is, hiszen hajnali 3-kor úgy sípcsonton rúgtam szegényt, hogy még most is sajoghat neki.

Először éjfél után riadtam fel, mert hiábavalónak bizonyult a koncentrációs táborból való szökésem az egyik tiszt fiának a segítségével, és egy fa alatt leszúrtak 15-17 év körüli gyerekek egy késsel, mert buzi vagyok.

Aztán meg másodszor, amikor Zslatit megrúgtam. Pont a gyerekkereskedőt találtam el a jobb lábammal sikeresen, aki legurult a lépcsőn, és halálra zúzta magát. De megérdemelte, mert el akarta adni a 12 éves hugomat prostituáltnak.

Szóval nem volt egy nyugodt éjszakánk, most meg indulok dolgozni, ezekkel a képekkel a fejemben. Szerintetek mennyire leszek elbűvölő ma a vásárlókkal? Ugye nagyon?

Az egyik a fejfájás, ezért megyek a konyhába és beveszek egy Cataflam-t, egy kis türelmet kérek...

Nah, szóval remélem hatni fog nemsokára, mert lassan úgy érzem, hogy a szemeim kifolynak a fejemből, az orrom meg mindjárt vérezni kezd.

Azon agyaltam egyébként, hogy szerintetek vajon az életünk során hányszor kell megbocsátani a szüleinknek? Lehet, hogy csak az én családom ilyen problémás, de miért kell úgy lennie a dolgoknak, hogy mindig én érezzem mérhetetlenül szemétnek magam, holott semmilyen bűnt nem követtem el? Lakást akartunk venni, jobb életminőséget teremteni kettőnknek és jó dologba fektetni a pénzünket, ami idővel még hasznot is termelt volna. Nem kértünk semmi egetrengetőt ehhez, csak egy aláírást és pár év jelzálogot a mostani lakáshoz. Mégis miként jutott el a párbeszéd odáig, hogy azt kelljen a fejemhez vágni, hogy: "Az én segítségemmel te ne gazdagodj meg!"

Ami nem öl meg az keménnyé tesz, mint tudjuk és tapasztaltuk. Nem adjuk fel természetesen az álmainkat, de a megvalósításához már nem a szülői szeretet, támogatás, és segítségnyújtás eszközeihez nyúlunk.

A másik kavarodás a fejemben az ügyben van, hogy a hugim már tervezgeti az esküvő lefújását, pont a mi akciónk miatt. Kurvára nem ez volt a cél, mint ahogy az sem, hogy a szüleim össze-vissza hazudozzanak, keverjenek, hadakozzanak és leköpdössék egymást. Hála az égnek, mi Édespofával annyira más értékek szerint élünk, annyira másként gondolkozunk és olyan bensőséges a kapcsolatunk, amilyen nekik már sosem lesz, és gyanítom nem is volt, ha most így bírnak egymással viselkedni.

Aztán itt a munkahely kérdése is, mindkettőnk részéről. Egyrészt már jobban érzem magam az új helyen, másrészt a pénz és az előrejutás lehetősége kicsit sem kielégítő. Ennél én többre értékelem magam, többre vagyok képes és több pénzt akarok. Előrelépni nagyon kevés az esély, törtető és másokat a sárba tipró pedig nem vagyok, soha nem is voltam. Pedig úgy lehetne! Amit most néztem, ott lenne több fizetés és talán több lehetőség is, de lassan már állásszédelgőnek (nem tudom már hol olvastam ezt a kifejezést, de annyira tetszik!) érzem magam, ami nem szeretnék lenni. Biztos, kifizetődő, fejlődő, kreatív és élvezetes munkát szeretnék.

Annyi minden változni fog, hogy azt hiszem a fejem is ettől fáj, és erre úgy érzem, hogy a gyógyszer sincs hatással. Megyek le is dőlök újra, magamra húzom a takarót és kizárom a világot egy kicsit. Csak egy pár órára.

Addig is köszönet mindenkinek aki támogatott az Abaqoos-on keresztül, vagy bármilyen más úton. Teljesen meghatódtam a lelkesedéseteken!

A hétvége a blogtalkozó másnapján számunkra utazással folytatódott. Reggel hazamentünk szülőlátogatásra, beugrottunk hozzánk és Zslati családjához is.

Én otthon megtudtam, hogy a húgom és Attis nyár végére tervezi az esküvőt, és felkértek tanúnak, ami nagy megtiszteltetés, és nem mondom, hogy titkon nem vágytam valami ilyesmire. Jól átbeszéltük a Mandala-projectet is, és úgy tűnt mindenki velünk örül az első közös otthonunknak, sőt segítenek is amiben tudnak.

Hazafelé elhangzott Ogre feleségének szájából egy olyan duma is, melyet még sokáig emlegetni fogunk. Arról volt szó, hogy a szüleink még mindig sajnálkoznak azon, hogy belőlünk bumbi lett, mire Tita kifejtette az ő álláspontját, lévén két kicsi gyereke van. "Tudjátok, én jobban örülnék neki ha buzi lenne valamelyik fiam, mint hogy korai hajhullása legyen, mert a kopaszságból sokkal több hátránya származhat." Még mielőtt ezt a mondatot kimondta volna, otthon tett egy olyan kijelentést is, hogy még az is előfordulhat, hogy belőle jó anya lesz. Hát, egyetértek!

Ilyet még nem csináltam, mármint hogy a blogról is sok boldogságot kívánok valamelyik családtagomnak, de most igen. Boldog névnapot Hugicám!

Szóval az idei karácsony úgy kezdődött mint a többi, azaz elindultunk reggel vidékre, bár akkor még nem sejtettük, hogy ennyire jó lesz minden, csak abban voltunk biztosak, hogy rövid ünneplésre vagyunk programozva.

Azzal sem voltunk tisztában, mint ahogy a családunk többi tagja sem, hogy ez az idei, nem csak egy szimpla karácsony lesz, hanem egyéb meglepetések is várnak ránk, pontosabban a hugomra. Történt ugyanis, hogy Attis végre leánykérésre adta a fejét, és most 3 év után megkérte a hugim kis kacsóját, mindenki legnagyobb meglepetésére. Az ünneplés kellős közepén egyszer csak felállt és figyelmet kért egy kis beszédhez. Először mindenki azt hitte, valami karácsonyi kis viccelődés fog kisülni a szövegelés végére, de aztán mikor rámszólt, hogy ne sms-t nyomogassak, már sejteni lehetett, hogy itt valami komoly dolog készül. A végén aztán mindenki odáig volt és vissza, a hugim majdnem sírt, én pedig összecsókolgattam nagy örömömben. Aztán amikor már búcsúztunk a népes seregtől, még a fülembe súgta, hogy jó lenne már minket is így látni Édespofával. Teljesen elérzékenyültem, de komolyan!

Másnap (azaz tegnap) pedig Ogre-val töltöttük a napot, meglátogattuk Zslati szüleit, a porontyokat és Titát. Ettünk finom bejglit, túrós sütit, néhányan halacskát és persze ajándékoztunk ezerrel. Jelentem, hogy van rengeteg piám, új Benetton pizsamám, csúszásgátlós zoknim, még egy Zamioculcas-om és egy Aráliám, Sisley pénztárcám, ráadásként pedig egy ilyen pirosban.

Tényleg! Ti mit csináltok szilveszterkor? Mi még semmilyen programot nem terveztünk, ezért ha valakinek van kedve velünk iszogatni és kártyázni, hát most jelentkezhet!

Hazaértünk tegnap a hétvégi kirándulásból, hulla fáradtam, de jó élményekkel. Mazsola sem unatkozott, maximum a kocsiban, de most az is kellemesebb élmény lehetett neki mint a többi alkalommal. Kapott a doktornénitől egy gyógyszert hányás ellen és láss csodát, a két nap alatt egyszer sem csinált az autó szőnyegére kis meglepetés kupacot. Megint kirohangálhatta magát az udvaron, de mégis a legizgalmasabb a konyha volt, tele finom illatokkal és a kandalló melege, ahol heverészett kedvére.

Meglátogattuk hugicámat is aki megint nagyon aranyos volt és finom almás pitével várt bennünket. Persze anyucim is kitett magáért az ebéddel, de ő nem is tud rosszat készíteni, hiszen tisztában van vele mit szeret az én kis gyomrom.