"Hundreds" címke archívuma

Nem kis várakozás előzte meg a héten a részünkről a Bodi Bill és a Hundreds közös lemezbemutató koncertjét, már csak azért is, mert későn rendeltünk jegyet, és nem jött meg szombatig. Szép kis kálvária volt, még a HMV-be is bementünk, írtam nekik levelet, amire azt válaszolták, hogy menjünk nyugodtam, majd a helyszínen megkapjuk a jegyeket, csak mutassuk fel a visszaigazoló e-mail-t. Felmutattuk, de a pénztárosnál nem volt számunkra semmi, ennek ellenére mosolygott és adott nekünk két belépőt.

Így végre bejutottunk az Upstairs at the Garage-ba, ami egy kicsi klub, körülbelül olyan hangulata van, amilyenre mindig is vágytam. Ugye emlékeztek rá, hogy írtam erről már egyszer! Itt bizony, szinte a füledbe énekeltek az előadók, a Bodi Bill énekese konkrétan a nézők között ugrált, éreztem az illatát, mi több, együtt mentünk vécére mielőtt elkezdődött a buli, úgyhogy ezt is elmondhatom magamról, hogy pisiltem vele egy helyiségben. Szenzációs, nem?

De visszatérve a koncertre, a Hundreds két tagú duójának bemutatkozó albumát azt hiszem újra kell értékelnünk, mert én eddig körülbelül kétszer hallgattam meg, és nem lettem belé szerelmes, Zsolti még félt is egy kicsit, hogy unatkozni fog, de aztán az lett a végére az állás, hogy majdnem jobban bejött neki, mint a berlini Bodi Bill. A duó egy kis késéssel érkezett a színpadra, előbb a kopaszodó, öltönyös fiatalember foglalt helyet a számítógép és az ütött-kopott Yamaha szintetizátor előtt, aztán az énekesnő is csatlakozott, miután lement a Walking On Rails. A cimbalom is előkerült, aztán csak egyik ámulatból estünk a másikba, ahogy megszólaltak élőben a dalok. Jött a gyönyörű Let's Write The Streets, aztán a Fighter, a Solace, a szarrá gyorsított Grab The Sunset, és a végén a katarzist okozó Song For A Sailor.

Kis szünet következett, beállították a színpadot a srácoknak, addig mi cigiztünk kint az utcán, majd pont visszaértünk a hegedű hangolására, és már indult is a Bodi Bill őrült egy órája. A Henry egyszerűen gyönyörű volt, a Very Small-t pedig az énekes a volt barátnőjének ajánlotta, majd az I Like Holden Caulfield táncos ugrálása után jött a sajátos Nothing átirat, mely a Nothing Compares 2 U-val kezdődik, és persze elhangzott a híres mondat is: "If you don't like Sonic Youth ... fuck off and die!"

Készítettem videókat is de jobb ha nem halljátok őket, nagyon gyatra minőségűek lettek, mondhatni fülsértőek, de nézzétek meg amiket beillesztettem, azokból is minden kiderül.

Azért az nagyon durva, hogy Magyarországon már ki sem mozdultunk a lakásból, többek között azért mert besavanyodtunk, és persze azért is, mert pénzünk sem volt, itt meg állandóan megyünk. Minden hétvége arról szól, hogy mit nézzünk meg. Persze ez az újdonság varázsa, majd biztos elmúlik, de ...

... most úgy áll a helyzet, hogy koncertekre is fogunk járni, mert Londonban van mire. Ide az is eljön, aki nem akar, de ki ne akarna. Most szombaton Hundreds és Bodi Bill, januárban Hercules & Love Affair, áprilisban meg befigyel egy kis Turboweekend a Soho-ban. A Bodi Bill jegyet már meg is vettük, de nyilván a többit is meg fogjuk, hiszen 8 font volt ez is, amennyiért itt 1 óránál pár perccel többet kell dolgoznom. Hát nem röhej?

Ja, és december 5.-én ingyenes The Good Natured koncert lesz az Old Blue Last nevű klubban, arról meg ne is beszéljünk, hogy februárban O.Children lép fel a XOYO-ban.