"HungaryCard" címke archívuma

... az olyanokat, mint például a kapcsolatunk Édespofával. Nincs vita, tökéletes az egyetértés mindenben, nincsenek kétségek, fél szavakból, vagy akár dünnyögésekből is megértjük egymást. De ne szaladjunk ennyire előre, inkább mesélek még az egyszerű dolgokról.

Az olyanokról, mint az OEP ügyfélszolgálata, ahová interneten lehet sorszámot húzni, időpontot kapsz, aztán 5 perc alatt sorra kerülsz, és újabb 5 perc múlva már ott sem vagy, míg mögötted 60 ember várja a megváltást. De ilyen a Hungary Card-dal intézett autópálya matrica is. Küldesz egy üzenetet az ágyból, ki sem kell mozdulni otthonról, és máris kész vagy, ráadásul pénzbe sem kerül, csak az sms ára. De a Főgáz is ilyen, bár ott sorban kell állni, de aztán varázsütésre intézik a dolgokat, legalábbis az egyiket, a másikra még várunk sajnos. Aztán ilyen egyszerű, de nagyszerű dolog az új mobilom is, és rajta az Android. Két nap, és totál szerelmes lettem, nem kellett olvasgatni hozzá semmilyen útmutatót, nem kellett hívnom Amby-t, hogy segítsen, mert ráhangolódtam pillanatok alatt. Olyan sima, mint a frissen gyantázott seggem, már ha lenne ilyen. A Nokia E71-től ez fényévekre előre van, minden klappol, a Twitter, a Facebook, a Tumblr, a Szónikus csavarhúzó, és a Foursquare alkalmazás is, de még sok tízezer másik is van, melyeket két enter megnyomásával a magaménak tudhatok. És gyűlölöm a bonyolítást, mint amit például a munkahelyemen csinálnak, vagy amit a T-Mobile művel a netes jelszavakkal, melynek cseréjéhez be kell fáradni hozzájuk, sorban állni, aztán fizetni 400 forintot. Ez a jatt, vagy mi a faszom?

De ugyanígy vagyok az emberi kapcsolatokkal is, ahol szintén nem vagyok hajlandó fáradozni. Vagy jön valami magától, vagy inkább ne ... Sokszor próbáltam küzdeni, erőltetni, másként csinálni, de semmi értelme. Ha valami nem fekszik az első pillanattól kezdve, akkor nem látom további értelmét a csatának. Még anyámmal is így vagyok, ha bedurcizik, én léptem! Olyan meg csak a mesékben vagy, hogy halálra küzdöd magad valakiért, aztán örökre együtt. Nem mondom, kicsit lehet kapálózni, de vannak határok, nálam nagyon is alacsonyan.

Mert mint mondtam korábban is, én utálok idegeskedni, sorban állni, várni, vitatkozni, azt meg pláne rühellem, ha ezeknek a vége csalódás, lehúzás, vagy akár lelkiismeret-furdalás. Felesleges időpocsékolás mindegyik. Én a karikacsapásokat szeretem, minden más megy a levesbe!

Sűrű napunk volt, mely jó szarul végződött, amikor is iszonyú fáradt lettem és az ájulás kerülgetett, de ne ugorjunk ekkorát előre.

Először is délelőtt kimentünk Lulu-val a Hajógyárira, ahol első ízben vettünk részt Bulldog pikniken. Sajnos kevesen voltak, de a hangulat jó volt, Lulu nagyon élvezte. Képeket tettem fel a Facebook-ra, ott lehet őket csekkolni, van bothúzós, és Édespofára is rátalált egy angol kölök, akivel teljesen szerelembe estek!

Aztán kimentünk a Bringaexpo-ra, amit nagyon élveztünk volna, ha nincs fél óra elteltével bombariadó, és nem zavarnak ki minket a hóba. Ellenben használtuk az új Hungary Card-ot, mellyel olcsóbban tudtunk belépőt venni, így nem is volt akkora a veszteség. Persze a riadó nem a szervezők hibája, de semmit sem láttunk, vagyis alig valamit. Egy bicajba szerettem bele, a Koliken egyik termékébe, de most meg nem találom az oldalukon, így nem tudom megrendelni. Mindegy, holnap felhívjuk őket, aztán meglátjuk!

Mire hazaértünk, már olyan hátfájás és vacogás gyötört, hogy azonnal ágyba bújtam és most keltem fel. Jobban lettem, de még nem az igazi! Nem tudom mi a tököm van!