"Itthon" címke archívuma

Tegnap este mutogattam Édespofának az új dalokat a Zenebuziból, de szinte alig tetszett neki valami, mire mondtam neki, hogy mostanában annyira megváltozott az ízlése. Erre ő: "Az enyém ugyan nem, te változtál, mert mostanában olyan emos zenéket hallgatsz." Erre elértünk a Placebo új daláig a listán, mire megint megkérdeztem tőle: "Ez sem tetszik? Ez is emo?" Erre ő a legnagyobb természetességgel: "Ez nem emo, ez Placebo!"

Azon gondolkozom, hogy ma én is pont olyan hulla voltam mint Thia. Semmit sem csináltam, még csak el sem mosogattam, pedig ilyet nem nagyon szoktam csinálni. Ma csak ettem, aztán a jobb oldalamra feküdtem, majd ettem, és a bal oldalamra feküdtem. Aztán ittam egy kis Limoncello-t, amitől meg kifeküdtem.

Édespofa kérdezi valamelyik este tőlem, amikor hazaért: - Mit ettél ma Virslikém? Erre én bele sem gondolva, hiszen minek is átgondolni bármit egy ilyen egyszerű kérdésen, válaszoltam: - Virslit.

És akkor most lehullott a lepel arról, hogy Virslinek is vagyok becézve mostanában a Pupu mellett. Egyébként szerintem is nyálas így becenevekkel ellátni egymást, de közben meg annyira aranyos és szívet melengető. És ha már itt tartunk akkor elárulom, hogy az iskolában Csikónak hívtak, aztán voltam már Baggio és Munyi is. A Csikó például azért mert nekem volt először felfelé zselézett hajam a suliban, amit persze a szüleim nem engedtek, de én iskolába menet az egyik utcai csapnál egy kis géllel mindig felállítottam.

Na és titeket mikor és milyen becenevekkel láttak el eddigi életetek során a hozzátok közel álló emberek? Itt az idő bevallani mindent! Voltak ciki neveitek? Esetleg kellemetlenek?

Biztos sokan el sem bírják képzelni, hogy milyen lehet úgy átmenni a határon, mintha semmi sem történt volna és még mindig itthon lennénk. Elárulom, hogy nekem fantasztikus érzés volt!

Akkor suhantam át 110-el a határon, amikor egyszer Németországból az akkori barátommal kiruccantunk egy kis amszterdami városnézésre. Csupán egy tábla jelezte azt, hogy már holland területen vagyunk és semmi több. Már várom a következő utazásunkat Bécsbe, és a következő olyan határátlépésem amikor nem kell megállni és mutogatni a sosem mosolygó határőröknek az igazolványom.