Keresés



Utolsó kommentek

Legtöbb komment ebben az évben



Szavazás


Gasztro

Slágerlisták

Magyarok a világban

Video Premiere


Jelenleg

olvasóm online

Legnépszerűbbek ebben az évben

NetworkedBlogs

Melegen ajánlom

Szavazás


Hasznos

Zene

Fashion & Design

Photos

Nagyatádi oldalak

Arcok

Arc nélkül

Filmes blogok

Gay blogs


"Jatek" címke archívuma

07-12-05

Gyerekjátékok

Nemrég Ogre fiacskáinak ajándéka után kutakodva, befutottunk egy nagy játékboltba Édespofával és nosztalgiáztam egy kicsit. Eszembe jutott, mennyi frankó kacatom volt mikor még kisgyerek voltam, bár aki most arra számít, hogy babáztam, az ebben a bejegyzésben csalódni fog.

Első és a legjobban szeretett cucc nálam a Lego volt, melyek közül mindenféle változatot próbáltam beszerezni és csereberélni a barátokkal. Volt váram sok lovaggal, de mentőautóm is doktorbácsival, aki mindenkit meg tudott gyógyítani. A legjobban azt szerettem, amikor a különböző elemekből, sikerült összeraknom valami teljesen újat.

ádám és éva

A másik amit imádtam, az a villanyvasút volt, mely a nevelőapámnak köszönhetően mindig startra kész volt, akkor is ha én szétbarmoltam. Gyönyörű állomásom is volt hozzá, meg váltós sínek, sőt nem is egy, hanem kettő mozdony.

Aztán voltak még olyan kis műanyag állataim is, amiknek nem tudom mi volt a neve, de miniatűr méretben a szobámba hozták a dzsungelt. A kedvenc közöttük a fekete párduc volt, de szerettem nagyon az oroszlánt és a kecskéket is.

Amikor pedig még nem az volt a családi program, hogy plázázni vitték a szülők vasárnap a porontyokat, akkor mi még e helyett kártyáztunk és társasjátékoztunk, amíg anyu főzte a finom ebédet. Elárulom nektek, csak így magunk között, hogy akkoriban még tudtam okosan gazdálkodni, nem úgy mint most.

Tavasszal és nyáron természetesen szabadtéri játékokat is nyomattunk a tesóimmal, melyek közül a tollas volt a nagy kedvenc. A húgommal ezt és a biciklizést rendszeresen műveltük. Biztos innen ered a kétkerekű iránti odaadó szerelmem!

Meséljétek el nekem, ti mivel játszottatok gyerekként? Volt köztetek olyan aki fiú létére lányos játékokkal szeretett bohóckodni, és fordítva? Mi volt a kedvenc szórakozásotok a testvéreitekkel és a barátokkal? Cseréltetek ti is Lego-t egymás készletéből?


Kategória: személyes Címkék: Bicikli, Jatek, Lego, Villanyvasut
Írta gus 2007. dec. 5. 11:24 34 komment »

07-11-25

Világpremier

Depresszió a WC deszkán (Restroom Depression)

Amikor már a szar is le van szarva! (Where even shit sucks)

Romantikus dráma, 2007

Főszereplők:

Dávid - Marco Dapper
Gábor - Colin Farrell
Klaudia - Nicole Kidman
Gábor anyja - Maggie Smith

A film tartalma:

Klaudia, Dávid és Gábor, na meg Gáborka és a mutter. Emberek, akinek közük van egymáshoz, vagy mégsem? Budapest - London - New York - Budapest, és egy prostiból is lehet jó anya. Szerepek, pillanatok és időnként kibogozhatatlan helyzetek, amikor egy rakás bélsár is képes történelmet írni.

Dőljön hátra, és képzelje el magát a vécén ülve, korán reggel. Nézzen bután ki a fejéből, és higgye azt, hogy Önnel ez nem történhet meg. Egy ember, aki elindul, hogy learassa a sikert. A múlt viszont nem felejt, hanem kísért láthatatlanul, de mégis érezhetően belép a jelenbe, és mindörökre bevési a monogramját Gábor is, aki csak a múltját szeretné megismerni, de rájön, hogy inkább felejteni akar.

A film segít annak megértésében is, hogy soha ne kérdezzünk, mert a végén szaros lesz a kezünk, és a visszafojtott érzések rákot okozhatnak, ha időben nem ismerjük fel a veszélyt. De ha mégis, a döntés akkor is a miénk, hogy beszálljunk vagy elinduljunk az ellenkező irányba. De azt se felejtsük el: minden reggel a vécédeszkán kezdődik.

weboldal

A Depresszió a WC deszkán a közelmúltban napvilágot látott Novella című nagysikerű közösségi blogirodalmi alkotás zseniális adaptációja.

Egy kiragadott párbeszéd, telis-tele fordulatokkal

- Fiatalember! Én tudom, kit keres.

- Tudja, hogy hol van az édesanyám?

- Igen! És 100 dollárért hajlandó is vagyok megmondani.

- 100 dolcsi!?! Maga nagy piréz! De jól van, legyen. Csak mondja már!

- Én vagyok az anyád, fiam. Na ide a száz rongyot!

- Anya? Te? Na neem, ez nem lehet!

- Szállj már magadba, fiacskám! Mennyi is vagy? 41? Vagy lehet, hogy neked nincs is anyád? kaptál egy esélyt az élettől, el is baszhatod, ha akarod, de ha tudni akarod, kik a családod, akkor hiszel nekem.


- Na jó, itt a pénz. Van ott még, ahonnan ez jött, de aztán mindent hallani akarok. Apámról, a testvéreimről, mindenről! Megértetted, muter!?!

- Hátrább az agarakkal, Gáborkám! Na adj egy cigit a vén szopós pofámba, aztán hallgasd, milyen életet szalasztottál el: apád hivatásos spermadonor volt, mint exfutballcsillag. Aztán elkábítószerezte az agyát, a tökeit meg kártyán veszítette el, bár nem tudom, mire kellett ez annak a kínai étteremlánctulajdonosnak... rejtély. Na mindegy. Akkor erre apád gondolt egyet, utolsó pénzén kurvázni ment, hogy saját magának bizonyítson. Mit ad isten, engem nézett ki az öreged, akkor még nem voltam ilyen vén ványadtseggű lotyó- gumit nem használtunk, mert láttam, hogy tényleg nincsen töke.

Addig balfácánkodott rajtam a csirkefogó apád, amíg golyók nélkül is összehozott. Na te így készültél.

- Húh... aaaahhh. Óóóóhhh (kínok között a könnyeivel küzd) ...és hol van apu?

- Fene tudja. Mmég akkor éjjel visszament a kínaihoz, jól bezabált, azóta senki sem látta. Igaz, azt beszélik még, hogy akkor este rekordmennyiségű szecsuáni-marhát adtak akciósan! Még én is ettem egyet, rágós volt kicsit, de ökör lehetett, nem bika, mert nem éreztem azt a rohadt kanszagot rajta. De minek kérdezed, ha fáj a lelkednek, te szegény?


- (üvöltve zokog) - Milliárdos vagyok anya, bazdmeeeg! az élet nem rejt már számomra kihívást. Szenátor akarok lenni, aztán elnök! Szükségem van valamilyen családra, még ha ilyen elbaszott is!

- Na-na fiam! Elbaszott te vagy! De ha ennyire felvet a pénz, megajándékozhatsz még néhány zöldhasúval, aztán ejtek pár szót a testvéreidről is, bár nem hiszem, hogy javadra válna, főleg ha elnök akarsz lenni.

- Itt az autóm is. Odaadom, csak beszélj!

- Húgod, Klaudia, gyönyörű leány. Pont olyan szép mint Dávid, az ikertestvére....

- Miket beszélsz? Klaudia??...


- Igen, fiacskám. A régi szerelmed. Én küldtem rád, hogy csábítson el, amikor kezdtél meggazdagodni. Aztán nem mindig tudott menni, akkor Dávid vette fel a nővére ruháit, és ment veled. Jaj hát ő is olyan bájos mint Klaudia, meg abban az időben sokszor volt görbe estéd.

- (megtörten) Görbe-ferde - nem mindegy? én meg rivalizáltam Dáviddal, azt hittem, udvarol Klaudiának. (egy fényképet gyűröget és suttog) csalódtam benned, szerelmem.

- Naaa nem kell ennyire letörni. Kikupálsz minket, aztán mint egy rendes család, támogatunk a választásokon. Apát meg majd én szerzek neked.

- Attól tartok, én is. Mit akarsz még tőlem, te banya?

- Elmegyünk egy DNS-vizsgálatra, aztán egy talk-showba, ja és hogy a 42-es busz álljon meg a házunk előtt (*ne csak lassítson), rosszak már ezek a virgácsok, fiam, sok férfit elintéztek már...

- Hagyjuk ezt most! Le kell győznöm a démonaimat, majd reggel átgondolom.

- Még azt áruld el nekem, hogy tudott egy lelencgyerek ennyire sikeres lenni?

- Hát erről van szó pontosan! minden reggel a wc-n kell ücsörögni, de legalább fél órát, ahol le lehet húzni egy életet, na ott születik a siker bazdmeg!


Google Maps helyszínek:

A helyszínek a honlapon szemügyre vehetők, sőt klikk után tetszés szerinti részletezésben tanulmányozhatók: Budapest - Oktogon, London, New York

Negatív kritika: Egy újabb sablonos langyi történet a mozikban

Az alkotóknak hihetetlen mélyrepüléssel sikerült eljutniuk a budin kábelező meleg pasitól a gyermekét keblére ölelő apáig. A vérszegény történet meglepően erős hidat képez a mozi és a szappanoperák világa között. Már a témaválasztás is nagy melléfogás, bár a �futottak még� kategória sor végére pont befér.

Mert miről is szól a történet? Három ember, akikről a film elején még nem tudni, hogy kapcsolódnak egymáshoz, de a történet előrehaladtával egészen szűk kis családdá húzzák össze magukat. Erre kiáltanak fel közhelyesebb emberek, hogy kicsi a világ! Itt aztán egészen kicsi! 1 darab anya 1 darab méhére korlátozódik. A mellékszereplők alakítása megmenthetné a filmet, de őket úgy látszik, nem értesítették a forgatásról, mert más magyarázat nem lehet arra, hogy a tisztelt néző kénytelen beérni az összes főszereplő anyjával, és előbb nevezett anya összes gyerekével.

A cselekmény fonala egy halálra gázolt csiga sebességével halad előre, mintha a készítők attól féltek volna, hogy szegény mozibajáró szédülni fog a székén. Az ostobácska dialógusokról hatékonyan tereli el a figyelmet a színészek csapnivaló játéka.

Marco Dapper teste annyira szép, hogy jár neki a felmentés gyurmából, tornából és színészmesterségből. Tőle nem is vár mást az ember, mint hogy megvillantja a mosolyát. Játszania felesleges, szomorú is lenne ilyen fiatalon sérvet kapni, inkább ne erőlködjön.

Ügyes megoldás a készítőktől Klaudia hosszú kómába küldése. Nicole Kidman zseniálisan alakítja a jelenetet. Ahogy ő fekszik, mozdulatlanul hosszú perceken keresztül, úgy még nem feküdt senki. Nem utolsósorban, addig sem ront többet az egyébként is gyalázatos filmen.

Colin Farrell is hozzáteszi a magáét becsülettel. Hozza a szokásos �most ütötték agyon a kiskutyámat� arckifejezést, amit egész a film végéig képes megőrizni.

Az egyetlen meglepetést a zeneválasztás hozza. Értjük mi, értjük, hogy a 100 tagú cigányt nem lehet megvenni egy kis költségvetésű filmbe, na de kérem Arvid ft. Ernesto egy ilyen alkotásban? Hát hogy került ez ide?

A film mottója valami egészen zavaros üzenettel bír, pedig elég lett volna annyit a plakátra rajzolni: minden jó valamire, például a Depresszió a vécédeszkán c. film elrettentő példának.

Ajánlom a filmet mindazoknak, akiket az orvos eltiltott minden izgalomtól, krónikus alvásképtelenségben szenvednek, esetleg már úgyis az öngyilkosságukat fontolgatják, nekik igazán tök mindegy.

Jótanács: a mozipénztárnál tessenek abból a pénztárcából fizetni, amin a �csupa felesleges marhaságra� felirat áll. Aki ilyennel nem rendelkezik, inkább egy másik filmre vegyen jegyet.

Kérjük, előadás után őrizzék meg jegyeiket, mert akinek 2-szer is siker ül végignéznie a filmet, a jegyek felmutatásával valamennyi pszihiátriai szakrendelésen mentesül a vizitdíj fizetési kötötelezettségtől!

Pozitív kritika: Depresszió a WC deszkán � Hát ez beszarás!

A moziból kifelé jövet általában azon szoktam bánkódni, miért nem ittam el inkább a jegy árát - három feles legurítása legalább garantáltan élményekkel gazdagít. Épp ezért volt annyira üdítő a Depresszió a WC deszkán - az utóbbi évek első igazi filmélménye. Remek történet, élő karakterek, csodálatos zene - egyenként is ritkán találkozni velük, így együtt meg igazi unikum.

A film klasszikus mozis klisékre épít: szerelmi háromszög, bosszú, kínos véletlenek, prostitúció, betegség, lemondás. A forgatókönyvíró azonban a klasszikus építőkockákat lecsiszolta, újrafestette, újraépítette - az eredmény pedig egy teljesen modern alkotás lett. A cselekmény annyira színes és fordulatos, mintha napjaink összes kiváló forgatókönyvírójának keze nyomát magán hordozná.

A film spirális szerkezetű, a rendező zseniálisan játszik az idősíkokkal. A történet csak idővel, az elejtett megjegyzésekből, emlékképekből kezd igazán körvonalazódni. Mindig más szereplő bőrébe bújva élhetjük át az eseményeket, ami még izgalmasabbá teszi a történetet.

A karakterek gazdagon rajzoltak. Dávid (Marco Dapper) testét bárki megveheti, lelkét azonban festményeibe zárta. Csak régi vécéjét maga mögött hagyva találhatja meg saját útját és igaz társát. Marco Dapper tökéletes választás volt a szerepre: nem csak testét (hmm..), de lelkét sem zárta el előlünk.

Gábor (Colin Farrell) a film elején tér vissza önként vállalt száműzetéséből, ahová kétségbeesése hajszolta. Ő, az erős, magabiztos férfi kiszolgáltatottá vált, beleszeretett egy prostiba. Annak ellenére, hogy felesége van. Annak ellenére, hogy a prostit Dávidnak hívják. Csak nehéz belső küzdelmek után meri felvállalni érzéseit. Colin Farellt eddig sokan csak botrányairól és hódításairól ismerték, de ezzel a filmjével feliratkozott a legnagyobbak közé.

Klaudia (Nicol Kidman) karaktere talán a legösszetettebb: az őt ért rengeteg csapás csak erősíti, és végül megcsalt, értetlen és bosszúszomjas feleségből önfeláldozó anyává érik. Nicol Kidman kecsesen, könnyedén formálta meg szerepét, ahogy ezt tőle már megszokhattuk.

A film negyedik főszereplője a zene, mely nemcsak aláfesti, hanem új tartalommal gazdagítja a filmet. Merész, de jó döntés volt Gus felkérése a feladatra.

A film a jelen értékvesztett fiataljainak ad tanácsot: merni kell. Merni kell felvállalni önmagunkat, kilépni a szarból, magunk mögött hagyni a nyikorgó budipapír-tartót. Mert ha nem mered, tényleg lehúzhatod magad a WC-én. Szóval megéri a mozijegy, a felesek meg jöhetnek utána.

Főcímdal:


Arvid ft. Ernesto - Try

A boldogság állandó, csak épp mindig mást jelent. A szereplők ezt próbálják elérni - mindannyiukban ott a kétely, és mindannyiuk megerősítésre vár. Lévén a film egy romantikus dráma, egyszerre szerettünk volna könnyed, mégis mélyebb érzésekről szóló dalt választani.

Stáblista:

Végül és utolsósorban: katt a film hivatalos honlapjára!


Kategória: blog Címkék: Ana, Anyuha, ddd, Jagus, Jatek, Kiddo, Moha, Nora, Ogre, Stroke, Szusza, Zslatko
Írta gus 2007. nov. 25. 20:38 41 komment »

07-11-25

A munka mellett filmet rendezek

Az van gyerekek, hogy az első két pályamunka elkészült, azaz Antibaby és Mimke leforgatta és megvágta a filmjét, ezért a plusz pontokért már nem játszunk, de a minőség a lényeg és az, hogy erőnkön felül teljesítettünk. Most elmegyek dolgozni, de este összedobom a bejegyzést és az olvasók számára elérhetővé teszem a filmünk weboldalát. Köszönöm mindenkinek a közreműködést, Dórának pedig még egyszer a tegnapi estét. Felejthetetlen volt!


Kategória: blog Címkék: Ana, Blog, Jatek
Írta gus 2007. nov. 25. 7:08 8 komment »

07-11-22

Teljesítményfokozó

Lássuk csak mit csinált eddig Dávid (azaz Marco Dapper) és azt hogyan tette. Egy kis segítség azoknak, akik a csapatomból nem tudták maguk elé képzelni a srácot. Ana egyébként azt írta, hogy plusz pontot kap az első két beküldő. Mi hogy állunk?


Kategória: video, blog Címkék: Ana, David, Jatek, MarcoDapper
Írta gus 2007. nov. 22. 19:19 9 komment »

07-11-21

A csapat feladata, azaz a középdöntő

Ma reggel virradóra Ana játékában kikerült a post, melyben a csapatom megkapta a feladatát. Elsőre nehéznek tűnhet, de ne ijedjetek meg! Nekem már ötletem is van a történetre, sőt Zslatko már a filmplakát munkálatait is bevállalta. Ha mást szeretnétek filmre vinni, vagy egyéb okosság is eszetekbe jut, akkor írhatjátok kommentben is, vagy ha szupertitkosnak érzitek, akkor a gusvagyok@gmail.com -ra.


Kategória: blog Címkék: Ana, David, Jatek
Írta gus 2007. nov. 21. 7:13 44 komment »

07-11-20

Csapatépítés (Update a tagok neveivel)

Ana játékában felborulnak az eddigi csapatok, így most lehetőségem lett arra, hogy én toborozzak 12 embert a játékosok közül. Felszólítok mindenkit két fontos dologra, az egyik, hogy a vigaszágasok most nem játszanak, a másik pedig, hogy mindenki csak egy új helyre jelentkezhet. Tehát hozzám, most azonnal!!! Remélem számíthatok rátok! (Anyuha? Pazzo? Szuperapu? Ogre? Zslatko? Kisvirág? Amby? Wovbagger? Stroke? Bahha? Nelly? Kaptárlakó? Nóra? és a többiek???)

Az én csapatom

Egy kis idézet Ana leveléből: "Mi nagyon reméljük, hogy lesznek olyan csapatok, hogy csak csajok,
csak pasik, tüncibüncik, keménytökűek, művészlelkek, hibbantak, stb... A csapatoknak kb. egy stílusban kell egyetértésben dolgozni, de az eddigi csoportokat (bonbon, normális, pink, stb.) felejtsétek el. Keveredjetek, ahogy akartok. A lényeg, hogy ti vagytok a főnökök és szereznetek kell 12 embert. A forduló végéig nincs csere bere."

A jelenlegi fordulóra a 12 emberemnek holnap estig kell összejönnie, majd a feladványt jövő hét hétfőig kell teljesíteni!

Ha jól értettem a hozzászólásokból, akkor végre nekem is alakul a csapatom, azaz a Jóseggű Fiúk (és természetesen Lányok) Klubja! Tagok: Nóra, Szusza, Ogre, Zslatko, ddd, Moha, Kiddo, Jagus ...


Kategória: blog Címkék: Ana, Csapatepites, Jatek, Mozi, Szorakozas
Írta gus 2007. nov. 20. 16:03 72 komment »

07-11-10

Filmes játék

annie leibovitz

Ana blogján újabb izgalmas játék van kibontakozóban: "Azt a kérdést nem lehet feltenni, hogy melyik a kedvenc műfajod a filmek világában, mert hangulatfüggő a választás. Viszont ha azt kérdezem, hogy melyik kupacot vinnéd magaddal, az egy hónapos elzártságba, akkor melyiket választanád?"

Választani itt lehet, aztán persze további instrukciókat is beszerezhetsz itt. Ha beszállsz a buliba, ne felejts el rám hivatkozni a kommentelés közben, hiszen: "Az, aki új embert szervez be a játékba, emberenként plusz egy pontot kap. (Amiket egy külön listán írunk, amelynek később lesz jelentősége - tette hozzá C-3PO, aki ügyel a mizantróp zsenik lelki egyensúlyára.)!!!"


Kategória: blog Címkék: Jatek, Nyeremenyek, Szorakozas
Írta gus 2007. nov. 10. 9:51 6 komment »

07-10-29

Játék a géppel, azaz ők blogolnak, de melyikről??? (Part 3)

Eljött ez a reggel is és vele együtt a számítógépes játék 3. fordulója is, melyet annyira szeretek és szerettek ti is. Az előző fordulók rekord mennyiségű látogatót és hozzászólást hoztak, persze nem csak nekem, hanem a játékosoknak is. Kicsit ez is olyan mint a blogtalálkozók, azaz hozzásegít más blogok, más életek, más gondolatok megismeréséhez. Aki eddig nem tartott velünk, de felfedezné az eddig lezajlott játékokat, az első részért ide klikkelhet, a másodikért pedig ide.

A szabályok most is a szokásosak, azaz a jelen esetben 15 db fotót tartalmazó képből kell kiokoskodni, hogy a lent felsorakoztatott bloggerek közül, ki melyik gépről blogol. Természetesen itt is az a nyertes, aki hibátlanul kitalálja a számítógépek gazdáit és beírja a teljes névsort! Segítséget jelenthet ha a tulajdonosok oldalain keres a játékos bővebb információt (pl: melyik képen mi van még az asztalon, miből lehetne még kiindulni), de ha minden kötél szakad akkor néha én is lökök majd egyet a szekéren! A képet le is lehet menteni és otthon ránagyítani!!! Mivel azokat a bloggereket és bloggerinákat sem szeretném kihagyni a mókából akiknek a kütyüi szerepelnek a képeken, ezért amint 100%-os bizonyossággal kiderül (lelepleződik), hogy melyik az ő cucca, utána már szabad a vásár és ő is tippelgethet a többire. Érdemes folyamatosan követni a találatokat és a játék menetét, hiszen a végén a teljes megfejtést begépelő kommentelőnek jár a főnyeremény! Természetesen a második körben már jól működő nehezítés most is él, azaz "nagyon erős" indoklás szükségeltetik egy-egy fotó kitalálásához. Nem elég csak vaktában tippelgetni, ezért most is csak azt tudom hangsúlyozni, hogy olvassatok bele a blogokba és ha találtok valami kapcsolatot az írás és valamelyik kép között, akkor jöhet az indoklás. (Persze könnyebb a dolga azoknak, akik személyesen vagy elég régóta ismernek valakit a játékosok közül.)

bloggyárak

A nyeremények, mint már megszokhattátok, a blogtalálkozón vehetőek majd át, de most nem nyalóka, hanem Tibi csoki kerül kiosztásra a szerencsések, gyorsak és ügyesek között! Persze a főnyeremény egy különleges Tibi lesz!!!

Most pedig a bloggyárak gazdái: c6telenke, solinthar aka 979, Évi, Forzadagro, Martini, Kisvirág, Morsa, Komédiás, Nefrit, Nelly, Szuperapu, tipicall, weenee, Wiko, zslatko.

Mivel a játék elég sikeres köreinkben és már több kép is összegyűlt a 4. fordulóhoz, talán még az idén megrendezésre kerül az is. Ne habozzatok, ha szeretnétek ti is részt venni benne és neveznétek, akkor a gusvagyok@gmail.com címre írhattok és küldhettek fotót!


Kategória: emberek, blog Címkék: Blog, Blogger, Bloggerina, Blogolas, Blogtalalkozo, Jatek, Notebook, Szamitogep
Írta gus 2007. okt. 29. 7:31 134 komment »

07-10-28

Szolgálati közlemény

Tervezek aztán majd lesz mindenből szépen sorjában valami.

Először is hétfőre tolom a gépes játék 3. fordulóját, melyre már összejött jó néhány fotó, de aki nevezni szeretne, annak még hétfő reggelig van ideje átdobni a képet a postafiókomba!

Aztán blogtalálkozó ügyben is engedek a nép akaratának, most már csak az a kérdés, hogy a november 17.-e szombat jó lenne e egy alapos berúgáshoz a Tandemben? Kinek lenne ideje és kedve eljönni és csatlakozni ehhez a nem egyszerű csapathoz?


Kategória: blog Címkék: Blog, Blogtalalkozo, Jatek, Tandem
Írta gus 2007. okt. 28. 11:47 55 komment »

07-09-13

Játék a géppel, azaz ők blogolnak, de melyikről??? (Part 2)

Elérkezett a következő forduló ideje és mostantól újra lehet találgatni, vajon ki melyik gépről írja a bejegyzéseit. Egyébként a játszadozás nem titkolt célja, hogy egy kicsit jobban megismerjük egymást és belemerüljünk esetleg olyan blogokba is, amelyeket eddig csak felületesen vagy egyáltalán nem olvastunk. Egy kis emlékeztető azoknak akik nem tartottak velünk az előző fordulóban:

Aki szokott bulvárlapokat vásárolni, vagy akár életében egyszer volt már a kezében ilyen és belelapozott az tudhatja, hogy rendszeresen vannak benne olyan feladványok, melyekben például 5 kiskutya képe van egymás mellett és az olvasóknak ki kell találni, hogy a képek alatt felsorolt sztárok közül kinek melyik a kedvence. (Láttam ugyanezt csecsemős és ovisgyerek változatban is, gondolom ti is!)

Ebben a találós kérdésben is hasonló a helyzet, a 11 db fotót tartalmazó képből kell kiokoskodni, hogy a lent felsorakoztatott bloggerek közül, ki melyik gépről blogol. Természetesen itt is az a nyertes, aki hibátlanul kitalálja a számítógépek gazdáit és beírja a teljes névsort! Segítséget jelenthet ha a tulajdonosok oldalain keres a játékos bővebb információt (pl: melyik képen mi van még az asztalon, miből lehetne még kiindulni), de ha minden kötél szakad akkor néha én is lökök majd egyet a szekéren! A képet le is lehet menteni és otthon ránagyítani!!! Mivel azokat a bloggereket és bloggerinákat sem szeretném kihagyni a mókából akiknek a kütyüi szerepelnek a képeken, ezért amint 100%-os bizonyossággal kiderül (lelepleződik), hogy melyik az ő cucca, utána már szabad a vásár és ő is tippelgethet a többire.

Figyelem! Érdemes folyamatosan követni az eseményeket, mert a végén a teljesen hibátlan felsorolás a nyerő!

Most jön a nehezítés amit ígértem pár napja! Ezennel már nem lesz elég vaktában lövöldözni, minden tipphez indoklást is kell csatolni, méghozzá alaposat, hogy a zsűri (azaz szerény személyem) rostáján az megállja a helyét!

gépek part 2

Most pár szóban a nyereményekről! Mivel senki sem ajánlott fel még mindig egy notebook-ot sem a helyes megfejtőnek, így én teszek egy nagyon gáláns ajánlatot, miszerint a legtöbbet kitaláló és vért izzadó résztvevő sárga, a hibátlan felsorolást beküldő pedig rózsaszín nyalókát nyer, melyet a holnapi blogtalálkozón vehet át!!!

Szóval a számítógépek gazdái a következők: Amby, Antibaby, Little Earthquakes, Mike, Ogre-Cult, Tompaszög, Újlakás, v1k, Vince(nt), Wovbagger és Zslatko.

Azoknak sem kell elkeseredni, akik most sincsenek itt felsorolva, mert ha sikere lesz a második ilyen jellegű kísérletnek is, akkor hamarosan lesz harmadik forduló is! Aki máris kedvet kapott, az ne fogja vissza magát és azonnal küldje el az egyik jól sikerült fényképét a gusvagyok@gmail.com címre!


Kategória: blog Címkék: Ajandek, Blog, Blogger, Bloggerina, Jatek, Notebook, Szamitogep
Írta gus 2007. szept. 13. 23:43 160 komment »

07-08-30

Játék a géppel, azaz Ők blogolnak, de melyikről??? (Part 1)

Újra játékos kedvemben vagyok és remélem ti is örültök ennek, hiszen itt a következő fejtörő ideje!

Aki szokott bulvárlapokat vásárolni, vagy akár életében egyszer volt már a kezében ilyen és belelapozott az tudhatja, hogy rendszeresen vannak benne olyan feladványok, melyekben például 5 kiskutya képe van egymás mellett és az olvasóknak ki kell találni, hogy a képek alatt felsorolt sztárok közül kinek melyik a kedvence. (Láttam ugyanezt csecsemős és ovisgyerek változatban is, gondolom ti is!)

Ebben a találós kérdésben is hasonló a helyzet, a 13 db fotót tartalmazó képből kell kiokoskodni, hogy a lent felsorakoztatott bloggerek közül, ki melyik gépről blogol és írja minden nap a bejegyzéseit! Természetesen itt is az a nyertes, aki hibátlanul kitalálja a számítógépek gazdáit és beírja a teljes névsort! Segítséget jelenthet ha a tulajdonosok oldalain keres a játékos bővebb információt (pl: melyik képen mi van még az asztalon, miből lehetne még kiindulni), de ha minden kötél szakad akkor néha én is lökök majd egyet a szekéren! A képet le is lehet menteni, otthon ránagyítani!!! Mivel azokat a bloggereket és bloggerinákat sem szeretném kihagyni a mókából akiknek a gépei szerepelnek a képeken, ezért amint 100%-os bizonyossággal kiderül (lelepleződik), hogy melyik az ő cucca, utána már szabad a vásár és ő is tippelgethet a többire.

Figyelem! Érdemes folyamatosan követni az eseményeket, mert a végén a teljesen hibátlan felsorolás a nyerő!

írom, de ki vagyok???

Most pár szóban a nyereményekről! Mivel egy cég sem ajánlott fel notebook-ot a helyes megfejtőnek, így én teszek egy nagyon gáláns ajánlatot, miszerint a legtöbbet tippelő és vért izzadó résztvevő sárga, a hibátlan felsorolást beküldő pedig rózsaszín nyalókát nyer, melyet a blogtalálkozón vehet át!!!

Szóval az impozáns lista: Álarcos, Ana, Anyu(ha), Attis, Chillout, College, Zoli, Lost Words, Meir, Nelly, Retro, Sidek és jómagam (csak azért, hogy egy nagyon könnyű is legyen :-D)! Azoknak sem kell elkámpicsorodni, akik most nincsenek itt felsorolva, mert ha sikeres lesz az első ilyen jellegű kísérlet, akkor hamarosan lesz következő forduló is!


Kategória: emberek, blog Címkék: Blog, Internet, Jatek
Írta gus 2007. aug. 30. 8:59 182 komment »

07-08-07

Egy régi versem

Mivel nemrég egy körkérdésre adott válaszomból kiderült, hogy régebben írtam verseket, többen is kértétek, tegyek elérhetővé egyet. Most hirtelen felindulásból egy 1997 környékén íródott szösszenetet találtam meg jó mélyen elrejtve egy doboz aljába. Egészen tinikoromtól úgy 22-23 éves koromig írtam verseket, néha jobbakat (pölö amivel a versenyt nyertem, arra azt mondták jó), néha pedig rosszabbakat. Döntsétek el ti, ez melyikbe tartozik!

ISTENSÉG
Én vagyok az éjszaka,
Én vagyok a sötétség,
Én vagyok mit valaha is kívánhattál,
Én vagyok a mindenség neked.

Én vagyok a test,
Én vagyok a lélek,
Én vagyok kit nem szerethetsz,
Én vagyok kit nem gyűlölhetsz.

Én vagyok a fény,
Én vagyok a világosság,
Én vagyok az út melyen jársz,
Én vagyok a test, melyben élsz.

Én vagyok a téboly,
Én vagyok az őrület,
Én vagyok az agyad járása,
Én vagyok minden tetted kiváltója.

Én vagyok a szív,
Én vagyok a szerelem,
Én vagyok a végső fénysugár,
És én vagyok az utolsó lélegzeted is.

/Inspired By MACHINES OF LIVING GRACE:Golgotha Tenement Blues/

Ezennel el is indítok egy újabb továbbküldős játékot, remélem van kedvetek csatlakozni hozzá. A lényege az lenne, hogy saját verseket kell megosztani az olvasóitokkal, akár olyat is amit eddig senkinek sem mutattatok meg, hisz mint mondják, bátraké a szerencse. A folytatás ezennel a ti kezetekben van: Kyan, College, Nes, Ana, Zslatko.


Kategória: személyes Címkék: Jatek, Vers
Írta gus 2007. aug. 7. 11:11 15 komment »

07-07-30

Combos "add tovább"

Már a harmadik küldözgetős játéknak vagyok a részvevője gy héten belül, sőt ennek kiváltó oka is az egyik bejegyzésem volt. Aki nem tudna az előzményekről: innen indult az őrület, aztán mindenki (de főleg Zslatko) meglepetésére idáig fajult, ahol a játék részleteit is találjátok! Ana kérésére itt a combfotó és most továbbadom a fonalat Retro-nak!!!


Kategória: poénok Címkék: Édespofa, Foto, Jatek, Poen
Írta gus 2007. júl. 30. 8:36 7 komment »

07-07-28

A szavazásból még pár óra van vissza

Már csupán ma éjfélig lehet voksokat leadni a második fordulóra, ahol eddig több mint 6000 klikkelés érkezett. A csúcson eddig Marco Dapper áll és nagyon bele kell húzni a Hugh Jackman rajongóknak, mert rozsomák jelen pillanatban 823-al van lemaradva, sőt még Wentworth Miller is megelőzi! Mindent bele!


Kategória: szavazások Címkék: Jatek, Szavazas
Írta gus 2007. júl. 28. 10:21 Nincs komment »

07-07-12

Indul a (b)lovagi torna!

"Íme az igért frissítés Blogtorna ügyben, most már kipihenve, készen állunk a hősi küzdelem levezetésére :-)

Végleges nevezési határidő: július 13, éjfél.
Fődíj:
(b)lovagi figura Spanyolországból
Indulók száma:
maximum 64 (reméljük 48)

Szombaton megcsináljuk a sorsolást (erőnyerők és első meccsek), majd vasárnap lezajlik az első forduló, aminek szempontja az Őszinteség lesz. A döntetlenekre hétfő éjjel tizenegyig lehet majd szavazni.

Pár tisztázandó kérdés:

  1. A Blogtorna minden fordulójában mi jelölünk meg egy szempontot, majd értékeljük a blogokat. Ha döntetlen lesz két blog között (számosított szempontok szerint), akkor a közönség szavaz a továbbjutóról.
  2. Passzívan is lehet játszani, de aktív szerepben döntetlen esetén írhatsz kampánybeszédet a szavazáshoz, amit mi belinkelünk.
  3. Az első körben 24-32 meccs lesz, majd a játékosok fele kiesik. (Kivéve az erőnyerők, ők küzdelem nélkül jutnak tovább.) Öt forduló lesz és a döntő - minden fordulóban nagyjából egy nap lesz a szavazásra.
  4. 64 indulót azért szeretnénk, mert akkor nem lenne olyan blog, ami - csak a sorsolásnak köszönhetően - játék nélkül jut tovább az első fordulóból.

Az indulók listáját >>itt találjátok<<. Jelentkezni és az eredeti kiírást elolvasni meg >>itt lehet<<."


Kategória: blog Címkék: Blog, Jatek
Írta gus 2007. júl. 12. 13:19 Nincs komment »

07-07-04

Teljes az iPhone láz

Még csak egy hete van a boltok polcain az Apple első mobilja, mégis rekordokat döntöget az eladás, hiszen csupán a nyitó hétvégén a Crave szerint több mint fél millió fogyott. Közben folyt a harc az iPhone.com -ért ezerrel, amit Michael Kovach 1995-ben tett magáévá és egy teljes vállalkozást épített a weblap mögé. A hírek szerint közel egymillió dollárt keresett az üzletember azzal, hogy eladta a kaliforniai cégnek a domént. Elég sok teszt kering a neten a telefonnal kapcsolatba, amik többségében a pozitívumokat mutatják be, de néhányan értelmetlen törésteszteknek is kiteszik a kis ékszert:

Steve Jobs és Hugh Hefner is megállapodott és a felhasználók most már a Playboy oldalairól is tölthetnek le ezer és még több cicis-puncis képet, videót. Valaki magyarázza már el miért jó a telefonra tölteni egy csaj puniját? Én sem tolom tele faszokkal a képernyőmet!!!


Kategória: design Címkék: Design, iPhone, Jatek, Video
Írta gus 2007. júl. 4. 10:32 2 komment »

Régebbiek | Végére »