"Kórház" címke archívuma

Senki meg sem kérdezi mit keresünk Londonban? Persze azokon kívül akik tudják, mert mondtam nekik. Senki meg sem lepődik?

Pedig az van, hogy áttettük a székhelyünket, mert sajnos Brüsszelben nem jöttek be a számításaink, túl bonyolult a hivatalos papírok intézése, nem tudtunk munkát vállalni, és elszámítottuk magunkat a franciával is, többek között ... Ettől még jól éreztük magunkat, jó volt Zsuzscsiékkal együtt lakni, pedig eleinte paráztam tőle, de már sajnáltam amikor el kellett jönni. Körülbelül két hetet nyomtunk le ott keresve a lehetőségeket, de az utolsó napokban, amikor már Londont szerveztük, csak turistáskodtunk. Megszerettük az ottani szállásunkat is a Rue Wery-n, Lulu is jól érezte magát, még a meredek lépcsőket is örömmel ugrálta meg. Persze nem tettünk le a visszaköltözésről 100%-ban, hiszen engem behívtak a tanácsra október 27.-én a hivatalos papírok ügyében. Ha itt nem érezzük majd jól magunkat, akkor még mindig megvan a lehetőség ott folytatni. De nem akartuk felélni az összes tartalékunkat, és majdnem novemberig várni a sült galambot, közben meg azon aggódni, hogy beesik-e valami feketén végezhető munka, amiért ki is toloncolhatnak az országból, vagy sem. Inkább megkerestük a Londonban élő barátokat, hátha itt más a helyzet, könnyebb munkát vállalni, van is lehetőség, ...

... aztán miután lebeszéltünk mindent, csütörtökön elindultunk komppal Oostende-ből a kis Micukóval, de sajnos Lulu nélkül, akit ott kellett hagynunk 10 napra vagy még többre, Zsuzsiéknál. Itt ugyanis olyan kemény szabályok vannak a házi kedvencek behozatalára, hogy csak lestünk. Persze érthető, itt nincs veszettség, és nem is lesz, ezért kellett Lulu-t még elvinni Brüsszelben egy állatorvoshoz, aki vett tőle vért, majd elküldte egy laborba, melynek az eredménye után jöhet csak be a kutya az országba. Olvastunk mindenféle karanténokról, meg fél évekről, de a belga doki megnyugtatott, hogy csinált ő már ilyet, nem kell aggódni, nincs fél év várakozás. Remélem így lesz, de ettől függetlenül a napokban felhívjuk majd az itteni Home Office-t, és velük is beszélünk, nehogy aztán a határon fordítsanak vissza minket. Ők már csak tudják mit, és hogyan lehet. Egyébként sejtettem, hogy Lulu hiánya ki fog borítani, de amint átértünk Angliába, valami iszonyatos szomorúság vett rajtam erőt, de nem az idő miatt, itt süt a nap, nem esik, és 18-20 fokok vannak napközben. Inkább ez az egy hónapos pakolás, beköltözés, munkakeresés, idegenben tájékozódás, amire rátett még egy lapáttal Lulu hiánya, és az úton összeszedett fülgyulladás is. Összeomlottam, és első nap elsírtam magam, zokogtam Zsolti vállán, nem lehettem szép látvány, de aztán elmúlt. Megnyugodtam, pihentem, és számba vettem a dolgokat. Végül is ha minden jól megy, pár hét múlva megyünk Luluért!

Apropó fülgyulladás!!! Szombat délelőtt bementünk az itteni egészségügyi centerbe, ahol kaptam antibiotikumot, bár doki nem látott, csak egy nővérke. Az EU kártyámra nem is voltak kíváncsiak, elláttak anélkül is, csak a személyim kellett. Aztán tegnap estére olyan szinten voltam szarul, hogy már megváltásnak éreztem volna azt is, ha felszúrják, így visszamentünk a Wilson-ba, ahol egy nagyon kedves doktor látott el, majd felírt még két fájdalomcsillapítót, és kaptam fülcseppet is, melyek így már lehúzták egy kicsit a gyulladást, és végre rendesen kezdett folyni a fülemből a genny, nem csak cseppekben. Képzelheted milyen guszta, de legalább pár órára megszűnik tőlük a nyomás. A doktor egyébként kihangsúlyozta, hogy ha el is múlik a fájdalom és rendbe jövök, vagy legalábbis úgy érzem, azért ő szeretne még egyszer látni jövő pénteken. Olvastam egy magyar kórház oldalán, hogy milyen durva szövődmények lehetnek egy középfülgyulladás után, és mivel még sosem volt ilyenem, azt hiszem az lesz a legjobb ha szépen visszaballagok majd a kedves bácsihoz.

Egyébként itt mindenki kedves, nem nagyon találkoztunk még mogorva arcokkal, és ami főként kellemes meglepetés, hogy amint megtudják, hogy külföldi vagy, még tovább tudják húzni a szájukat a fülük felé. Elájulok, hogy itt mennyire illedelmesek, figyelmesek, ... Tegnap is a doktor, de a patikában a nénike is zabálnivaló volt, a bankban Ilene pedig olyan számlát nyitott nekünk amit még az itteni barátaink sem kaptak meg, és most marha irigyek. Silver Account-nak hívják, lehet vele mindenféle okos dolgokat csinálni, de sajna ma vissza kell mennünk, egyrészt az igénylőlapot leadni, másrészt szólni, hogy Zsolti nevét elírták. Mindenhol elírják, és nem lenne jó ha a bankkártyáján rossz név szerepelne. Mert várjuk, mint a messiást, ugyanis ez is kell a munkavállaláshoz, másrészt pedig itt nagyon furán néznek ha nincs chip-es kártyád. A legtöbb helyen az automaták el sem fogadnak másikat, tegnap pedig a Sainsbury's-ben méregettek furán amikor átadtam az Erste Bankos mágnescsíkos kártyámat. De van már Oyster kártyánk is, meg az itteni tömegközlekedésre kell, olyan mint a jegy, illetve a bérlet. Feltölthető online, vagy az állomásokon, és az utazás végén vonja le a megfelelő összeget. A londoni tömegközlekedés egyébként a magyar fizetésekhez mérten irtózatosan drága, ha majd keresünk, megmondom, hogy az ittenihez képest is az lesz-e! Ja, telefont és internetet is vettünk, itt fillérekért dobálják utánad a mobilokat, és az elektronikai cikkek úgy általában olcsóbbak mint otthon, vagy körülbelül ugyanannyiba kerülnek. Bár ahhoz nagyon gyorsan hozzá tudtam szokni, hogy Brüsszelben mindenhol van Wi-fi, ezzel ellentétben itt csak alig, azaz szinte sehol. Ez megrázott kicsit! De visszakanyarodva az árakhoz, a kaják sem tűnnek vészesnek, ahhoz képest meg pláne nem, hogy itt mindenki a sokszorosát keresi annak amit mi otthon. Mondjuk Brüsszel olcsóbb volt, az ottani Lidl nem egyszer meglepett minket, a kedvencünk pedig a Colruyt volt, ahol még a saját márkás (Everyday) termékek is finomabbak voltak mint Magyarországon a prémium kategória. Az áraaik pedig jóval alacsonyabbak! De itt sincs ez másként, a Sainsbury's iszonyatosan jó áruválasztékot kínál, és a saját márkás termékek is egész finomak. Gyömbérsört vedelünk minden nap, bár ezt még Belgiumban megszerettük, de itt is mindenhol kapható, még az Ikeában is!

Most elköszönök, mert Robi intézett nekünk egy meghallgatást a cégnél ahol ő dolgozik, így nemsokára indulunk a belvárosba. Majd jövök fotókkal, meg minden! Szorítsatok!

Kicsit bepánikoltam ma a munkahelyen, mert olyat éreztem amit eddig még soha, így elfutottam az ügyeletre, ahonnan továbbküldtek a sebészetre, ahol aztán három különböző doktor is megvizsgált, legutoljára a proktológus, de egy enyhe gyulladáson kívül semmi komolyabbat nem találtak. Persze örülök a számomra pozitív (orvosilag negatív) eredménynek, de ettől függetlenül engem nagyon meg tud viselni egy ilyen vizsgálat, nem hogy még három. Azt hiszem 10 évre előre letudtam minden olyan vágyamat, ami a hátsó fertájomra irányulhatott volna.

Redblek-nek csak egy szavába került, és már szereztem is neki új lakótársat. Tegnap voltunk megnézni a felhozatalt, és úgy tűnik szerelembe estek első látásra, így jövő hét végén, a vörös, akinek még nincs neve, már be is költözhet a kényelmes új otthonába.

Egyébként pedig megint gazdikat keresünk, hiszen a lassan egy éve bezárt Szabolcs utcai kórház területén, rengeteg ideiglenesen befogadott kisállat található. Ha valakit érdekelne a Pityu névre hallgató, bájos és lehengerlő személyiségű hat hónapos keverék, vagy a több mint 15 macska egyike, akkor írjon nekem a gusvagyok@gmail.com címre, és máris küldöm az állatbarát Zsuzsa telefonszámát. Vele kell felvenni a kapcsolatot, és megbeszélni egy találkát, ami nem igazán nehéz, hiszen nagyon kedves, elhivatott, segítőkész és alkalmazkodó.

Remélem az itteni képeken látható csöppségek közül ti is találtok olyat, akit máris hazavinnétek, hiszen ahogy Zsuzsa is mondja: "Ezek a jópofa állatok, jobbak mint az esti tévéműsor!"

És itt had ragadjam meg az alkalmat, hogy bemutassam Zslati szüleinek új kutyusát is, aki Lujza névre hallgat, és még alig 3 hónapos. Hát nem eszméletlen gyönyörű kiscsaj?

Kate Walsh baromi jó csaj, én már csak tudom, hiszen buzi vagyok! Biztos nézni is fogom az RTL-en június 10-től induló Doktor Addison című sorozatot, habár már le van töltve a gépemre, de szinkronnal azért mégis más lesz.

Hétfőn pedig lement a Kés/Alatt 5. évad első része a Viasaton. Én direkt nem szedtem le, mert kicsit unalmasra sikeredett a 4. vége, de ez az új úgy látszik tartogat még meglepetéseket, hiszen Tia Carrere, Oliver Platt, a még mindig eszeveszett gyönyőrűséges Lauren Hutton, Daphne Zuniga és Portia De Rossi is szerepel benne, de visszatér a régi mellékszereplők közül Rosie O'Donnell is, aki félig-meddig elvitte a hátán az előző évadot.

Egyébként mostanában még az Asszonymaffiát nézem, nem tudom ki látta már, de fergetegesek a vidéki feleségek. Kedvencem Joyce, aki a rendőrfőnök felesége, de közben egy kicsit leszbikus is! Totál őrültek.

Jah, és ne feledjétek, csütörtöktől megy a magyar mozikban is a Szex és New York mozifilm. Ki (pl. Redblek?) jön velünk megnézni valamikor?

Egyenlőre jól telik nálunk az idei első négy napos ünnep, ugyanis festéshez készülődünk, bár nem kapkodjuk el a dolgot, tekintve, hogy Édespofa még alszik most is.

Tegnap 5 darab ember nagyságú zsákot sikerült megtölteni szeméttel, mert nekifogtunk elsőként a szelektáláshoz. Mi kell, mi nem kell. Mit vettünk elő néhanapján, és mit nem használtunk még soha. Gondolom sejtitek, hogy ez utóbbiból volt a több. Az újságos gyűjteményemet is kezelésbe vettem, így a régi Wanted, Wan2, DJ, Muzik és Mixmag darabok az egyik aukciós oldalon landoltak, de ugyanígy járt az mp3 lejátszóm, a videó és az egyik dvd író-lejátszó is. (Akinek kellenek itt is jelentkezhet értük!)

Édespofa legnagyobb örömére megtaláltuk életem első számítógépének a merevlemezét is, amit ő rögtön szét akart kapni. Durva azért, hogy a mostani telefonom 2 gigás, a jelenlegi külső merevlemezem 500-as, és már kell új lassan, ez meg csak 1 gigás volt!

Előkotortam a régi "hivatalos papíros" dobozt is, amiből körülbelül 10 dologra volt szükségem, a régi bérleteket, szerződéseket, mindenféle haszontalan dolgot, szintén a kukába löktem. Most kertészeti doboz lett a neve, tele van virágfölddel és tápokkal. Hát nem nagyszerű?

Kidobáltam még a régi szerelmes leveleimet is, amelyek közül néhányat vicces volt most újra olvasni. Volt egy Sebastian nevű fickó, aki írt nekem levelet még akkor amikor pincérként dolgoztam, az étterem címére. Az állt benne, hogy megbabonáztam teljesen és mióta visszament Londonba, másra sem tud gondolni, mint rám. Leírja, hogy nézett ki mikor nálunk ette a pizzát, milyen póló volt rajta, milyen üdítőt ivott. Azt kéri, hogy ha emlékszem rá, és tetszett nekem, akkor találkozzak vele újra!

Aztán egy osztrák fickó, akit a Sport szaunában szedtem fel, olyanokat írt, hogy velem akarja leélni az életét, és költözzek Bécsbe. Nem mentem, bár fingom sincs, hogy miért, pedig életem egyik legjobb szexuális élménye a vele eltöltött 5 órás hancúrozás volt. Fiatal voltam és hülye, Reinhard pedig egy félisten volt a szememben, akihez én nem nőhettem fel. Meg persze önbizalom túltengésem sem volt, vagy csak túl józan voltam? Már nem is emlékszem melyik hülye kifogás miatt, de maradtam.

Találtam még egy csomó orvosi leletet is, meg kórházi zárójelentést. Döbbenet, hogy már 1995-ben diagnosztizálták a tályogom, és még csak most szabadultam meg tőle végleg. Kicsit elhúztam a dolgot, nem?

Most megyek pakolni és glettelni, aztán húzunk a festéket megvenni. Azt mondtam már, hogy nem fehér lesz a fal, hanem egérszürke? Persze csak az ami eddig fehér volt! A piros, a lila és az almazöld az marad.

Kivették ma az összes varratomat, mostantól már csak a gennyet kell nullára redukálni, és akár még az is előfordulhat, hogy soha többé nem kell ezzel a borzasztóan kényelmetlen és fájdalmas betegséggel küzdenem.

Ma is kaptam jótanácsokat a doktornőtől, többek között azt is elmondta újra, hogy óvatosan tusolni szabad, de a kádba befeküdve fürödni, na azt még nem, mert akkor szétnyílhat a seb. Erre én megint mosolyogva megnyugtattam, hogy normál méretű kádam van (tehát hason fekve nem tudok benne létezni) és mivel még ülni sem tudok, így nem fenyeget a veszélye annak, hogy akár csak egy fél percig áztassam magam egy illatos fürdőben.

Persze vágyni nagyon vágyom már egy több órás áztatásra, de valszeg még hetekig nem lesz ilyenben részem. Azért ígérem, majd beszámolok ha már átestem ezen az élményen újra!

Üzenem az operatőröknek, hogy ne mutassák már közelről a Dolhai Attilát, mert rémálmaim vannak tőle.

Üzenem a Fonogram díjat odaítélő bizottságnak, hogy rock kategóriában a Bikinit nagyon benézték, mert az pop, nem pedig rock, meg egyébként is kikérem magamnak, hogy egy ilyen undormány lagzizenét játszó zenekar egyáltalán díjat kaphat napjainkban és azt nem nosztalgia kategóriának hívják. Továbbá felháborítónak tartom azt is, hogy Ákos az Adj hitet című számmal az Év dala kategóriában nyertes lehetett. Kapásból fel tudnék sorolni 10 fényévekkel színvonalasabb szerzeményt az idei kínálatból. Jah, és tavaly meg Ákos kapta meg a legjobb rock album díját. Értitek?

Üzenem a műtét után megmaradt sebemnek, hogy jó lenne már ha a gyógyulás útjára lépne, és nem azt kellene még ma is hallanom a doktornőtől, hogy: "Kedves Gus! Nem jó híreim vannak, sajnos folyik a genny a seggéből."

Üzenem a 82-es troli sofőrjeinek, hogy csak óvatosan a fékezéssel, mert ma majdnem ráestem a fenekemre a dokitól hazafelé, azt meg nem szeretném ha újra varrni kellene a hátsóm.

Üzenem Trotter apukának, hogy ne izguljon, bele fog jönni és én sem csinálnám jobban nála. Csak így tovább! (Jah és a Kátai nem vicc volt, én is ott vettem szobahőmérőt.)

Üzenem a Burger King reklámjait készítő csapatnak, hogy eddig sem tartottam humorosnak az alkotásaikat, de a csivavás borzalom, egy kicsit sem vicces. Ti röhögtetek azon mikor a csaj az elgázolt kutyája helyett előkap egy másikat a retiküljéből?

Üzenem mindenkinek, aki ilyen gusztustalan módon akarja elgáncsolni Barack Obama-t, hogy kapja be! Még Hillary is, akit pedig bírtam!

Üzenem Lenny Kravitz-nek, hogy ha mégis meggondolná magát, és nem várna még 3 három évet arra, hogy szeretkezzen valakivel, akkor tudok neki csak az ismeretségi körömből legalább 50 embert aki szívesen lefeküdne vele.

Üzenem a Széfeseknek, hogy hívhatnának már nemsokára, márciustól már tudunk menni játszani a milliókért. (... és remélem olvasnak a készítők is!)

Végül, de nem utolsó sorban üzenem a Kasza Tibinek, hogy menjen szabira, mert már attól is a falnak megyek, ha a reklámblokkban meghallom a hangját és meglátom a fejét. Elég volt belőle! Monnyon le!

60-as ipse feküdt velem szemben, egy csomó betegséggel, immáron a harmadik műtétjén túl, de tele életvidámsággal.

Bejött egyik nap a nővérke, és kérdezi tőle: "Pistabá, mikor műtik?" Erre a fickónak kerek válasza volt, bár nem tudom eldönteni, hogy kitalálta előre, vagy csak úgy jött belőle: "Hát pénteken, de lány mondta, úgyhogy nem tudom."

A hangos felröhögésben sajnos megakadályozott a friss "késelés" után maradt seb, de a könnyeim azért kicsordultak. A minap voltam kontrollon, akkor fel is mentem Pistánkhoz, aki örömmel újságolta, hogy 67 nap után végre hazamehet, és reméli hogy ilyen körülmények között többet soha sem találkozik velem. Én is örültem, és hasonló érzésekkel intettem búcsút!

... Visszatérve a műtéthez, a korábbi rossz tapasztalataim emlékei szertefoszlottak, mikor normális módon toltak a műtőbe, letakarva, nem pedig szinte meztelenül, végig az összes folyosón, mindenki szeme láttára. Altatás előtt még viccelődött is velem az aneszteziológus, majd a doktornő is rákezdte: "Látom nem izgul." Mondtam neki, hogy nem, mert inkább az izgat, hogy a beavatkozás után mennyire fog fájni, de konkrétan a műtét és az altatás miatt nem remegek. Erre rámnéz: "Kis csalafinta! Látom ám a pulzusát, az pedig mást mutat!" A nevetésére aludtam el délben, majd 4-kor ébredtem az ágyamban arra, hogy az infúziót szedik ki belőlem. Rögtön fel is pattantam és útnak indultam volna, de még nem akartak kiengedni a folyosóra sem. Persze megszöktem és lementem bagózni! Fájdalmaim még nem nagyon voltak, hiszen vénásan kaptam fájdalomcsillapítót, bár nagyon zavart, hogy a sebből egy műanyag csövet vezettek ki, és mindenhová vinnem kellett egy vérrel és váladékokkal teli zacskót.

Aztán másnap reggel már nem izgult senki sem amiatt, hogy járkálok, és már hajnali 6-kor a kijelölt cigarettázóhely felé csoszogok. Mivel nem volt már veszély az altatás miatt, viszont Murphy nem aludt, így produkáltam is egy vérnyomáscsökkenést, és elvágódtam a liftben. Csak egy pillanatnyi szünet volt, de azért én is megijedtem, így a további napokat már óvatosabban éltem meg.

Szombat délelőtt engedtek haza, miután kivették a csövet, mely legnagyobb meglepetésemre nem a nagy sebbe volt ágyazva, hanem külön fúrtak neki egy lyukat, melyen kifelé szivárgott a cucc, aminek bent nem volt elég hely.

Fura volt itthon lenni, de már kezdem jobban érezni magam és teszek-veszek a sok fárasztó pihenés helyett. Az izmaim egyébként is be vannak állva, olyannyira, hogy hétfőn a kontrollon a doktornő fájdalmaimra vonatkozó kérdésére azt válaszoltam, hogy: "Nem is tudom mi fáj jobban, a műtéti beavatkozás 5 centi mély helye, vagy az, hogy a combom összes izma be van durranva a sok fekvéstől!"

Szerdán voltam megint felülvizsgálaton, ahol eltávolították a sebre varrt nyomókötést, így már csak a többi damilt kell majd kiszedetnem magamból, körülbelül 2-3 hét múlva. Mondjuk attól parázok rendesen, mert amikor a fejemből szedték ki a varratokat, az baromira fájt!

Jah, és Édespofa megnézte tegnap a sebet, majd vágott egy olyan arcot, amitől teljesen elkeseredtem és odamentem a tükörhöz én is szemrevételezni. Rémálmok garantálva!

Szóval összeszedve a tartalékaimat, kicsit visszaszokva az itthoni létbe, megtanulva milyen új testhelyzetekben tudok blogolni, most beszámoló következik a pár napos kórházi élményekről.

Aki arra számít, hogy most majd jól lehúzom az egészségügyet, anyázom a nővéreket és a dokikat, akkor csalódni fog. Lehet, hogy csak a szerencsémnek köszönhetem, de engem zuglói lakos révén az Uzsoki sebészetére utaltak be, a tályogom eltávolításának idejére. Ebben az intézményben a késesek, a szemészek és ha jól emlékszem az urológia, az új épületben helyezkedik el, mely inkább hasonlít egy wellness szállóhoz, mintsem egy kórházhoz. 9.-én a betegfelvétel után térképet nyomtak a kezembe, melyen be volt jelölve minden számomra fontosabb pont az épület területén. Tudjátok, mint amikor egy információs cucc előtt álltok, melyre ki van írva, hogy "Ön itt áll most!" Be volt karikázva a kórterem ahová mennem kellett, nyilakkal mutatva az irányt, tájékoztattak a főnővér és a kezelő elhelyezkedéséről, és a többi stratégiailag számomra fontos szobákról.

Miután beértem a 4 ágyas szobámba, meglepve tapasztaltam milyen újak az ágyak, hogy külön vécé és zuhanyzó van minden kórteremhez, és hogy már a patyolat tiszta és nem fertőtlenítő szagú ágyneműm is oda van készítve. Miután az új Benetton pizsamámba átvedlettem, még büféztem egyet, majd jelentkeztem a főnővérnél egy személyes beszélgetésre, ahol tájékoztattak a házirendről és elvégeztek még pár vizsgálatot. Később megkeresett az osztályos orvos, majd a kezelőbe kísért a doktornő, aki a műtétemet végezte. Hosszasan ecsetelte a betegségem részleteit, a veszélyeket és a beavatkozás pontos lefolyását, lépésről-lépésre. Aztán délután 2-ig szabadon járkáltam mindenfelé, majd a nagyviziten kiderült, hogy másnap fogják kivágni a cisztát, így 4 órától már nem ehettem semmit és inni is csak éjfélig volt engedélyezett. Kicsit olvasgattam, beszélgettem a szobatársakkal, majd próbáltam aludni, ami sajnos nem ment. A mellettem fekvő bácsinak valamiért súlyosan vérzett a végbele, és a következő vizsgálat előtt kapott egy gyomorszondát, melytől olyan hasmenése lett, hogy az ágyától kezdve a zuhanyzóig, mindent összefosott. És most jön az egyetlen negatívum, melyet a szolgáltatás ellen el tudok mondani, méghozzá, hogy fél napig nem tudtak keríteni egy takkernénit, így a bácsi felesége mostott fel és törölgette le a csempét, egy törölközővel. Képzelhetitek milyen megalázó volt az úrnak, hogy összekakálta magát, majd a nejének kellett rendet rakni utána, és még mi is végignéztük mindezt. Másnap reggelre sikerült kifertőtleníteni a mosdót, addig mind a hárman kijártunk a látogatói wc-be, fürödni pedig nem mentünk. ...

(A beszámoló folytatása kora délután olvasható!)

Hazaengedtek ma a kórházból, de egyenlőre még pihengetés van. A sebemből a csövet is csak ma reggel szedték ki, és még ezen próbálom túltenni magam. Addig is olvassátok a többiek vendégbejegyzéseit, aztán ha lesz erőm, leírom majd milyen volt ez a pár nap a fehérköpenyesek között.

Az előbb hívott Gus, hogy bekötötték neki az infúziót. Számításaim szerint kb. most tolják a műtő felé. Pár óra múlva rohanok látogatóba.

UPDATE (14.58): Felhívtam a kórházat, az ápoló megnyugtatott, minden rendben ment.

Voltam ma Pupunál látogatóban. Holnap dél körül kell majd nagyon izgulni, akkor fogják műteni. A doktornéni előadta neki, hogy mit is fognak csinálni, meg hogy kb. mire lehet számítani, és sokkal durvább dolgokat mondott mint ahogy gondoltunk. Most izgulok nagyon.

Holnap ilyenkor ugyanitt...

A mai estétől lehet számítani arra, hogy egy hétig nem saját, hanem általam szeretett, tisztelt és nagyra becsült bloggerek fogják megtölteni a blogom, érdekes, vicces, elgondolkodtató, és izgalmas bejegyzésekkel. Lesz post többek között Attis-tól, Anyuha-tól, Wiko-tól, de a régóta eltűnt College is feltűnik majd itt. Jó szórakozást kívánok mindenkinek, és sok hozzászólást a felvetett témákhoz, melyekre a szerzők remélhetőleg válaszolni is fognak, sőt Zslatko is itt lesz veletek, (zslatko@gmail.com, ha kérdésetek lenne) mint a blog megbízott gazdája. Ha minden jól megy, jövök én is 5-7 nap múlva, illetve az egyik délután egy előre dátumozott általam összehozott évértékelő írás is meg fog jelenni, a tévésorozatok kategóriájában.

Még egyszer köszönöm a bloggerek segítségét, hiszen olyan lelkesedéssel fogadta mindenki a felkérést, hogy igazán meghatódtam. Volt olyan kedves emberke is, aki egyszerre több írását is a rendelkezésemre bocsátotta. Remélem egyszer viszonozni tudom azt a sok szeretetet amit tőletek kapok.

Még időm sem volt megszokni a semmittevést és a megnyugtató illatokat, máris visszazökkentem a fárasztó hétköznapokba. Tegnap meló volt ezerrel, ma már leltár, és rá kellett jönnöm, hogy a puha kórházi ágyamba érkezésig szinte végig melózok minden napot. Azt hiszem hulla leszek a műtét előtt és lehet hogy majd altatni sem kell mesterségesen!

Tegnap az az ötletem támadt, hogy megint megkérek pár bloggert, hogy amíg én nem leszek, írjanak a blogomba, és szórakoztassák az olvasóközönségem. Akinek esetleg nem küldtem levelet, de lenne kedve egy frappáns bejegyzést összerakni nekem, az legyen olyan kedves 7.-e reggelig átküldeni azt a gusvagyok@gmail.com-ra. Előre is köszönöm!

Eszembe jutott az is, hogy a hordozható számítógépemmel vonulok be a kórterembe, majd szépen végignézem az összes eddig letöltött, de időhiány miatt kimaradt sorozatot! Szerintetek ez nagyon merész elképzelés? (Szenvedek túl sokat is, tudom!)