"Kaptárlakó" címke archívuma

Különleges nap ez a mai bizonyos szempontból, ezért álljon itt mindjárt három bejegyzés is, melyek meghatározták a napom, csodálattal töltöttek el, boldoggá tettek, és olyan gondolatokat indítottak el bennem, melyek régóta kitörni próbáltak. Ajánlom figyelmetekbe mindhármat egyaránt, mert ha valamiért érdemes blogolni, akkor az ilyen posztokért biztosan.

Először is a reggel Anyu(ha), A minőségbiztosítás iskolapéldája című bejegyzésével indult, mely remélem még sok hasonlót fog szülni, hiszen igen is erre való az internet. Sok kis ember alkot valami értékeset, és szabadon, de véletlenül sem sértő hangnemben, elmondhatja a véleményét: "... két hónappal ezelőtt megkeresett a valaki, aki a 2F iskola alkalmazottjaként mutatkozott be. Nem jutottunk messzire, ő nem akart írásban tárgyalni, én meg soha többé nem vagyok hajlandó szóban kommunikálni senkivel, aki a 2F iskolát képviseli, de annyi kiderült, hogy az iskola nem akar nekem semmit mondani, nem is várnak tőlem semmit, egyetlen dolgot akarnak: eltüntetni a posztot a netről, a lehető leggyorsabban, idegesíti őket az elsőoldalas google-találat. ..."

Aztán napközben miután próbáltam Anyu(ha) bejegyzését magamban a helyére rakni, és legyőzni az elkeseredett dühöt, szépen elsiklottam a napi teendők felett megint. Ugyan Juszufkát még felhívtam, hogy kész a nadrágja, de igazán csak Ricsi tudott felrázni ebből az álomszerű, töprengő állapotból, hiszen végre elveszítette a szüzességét: "A legelején találtam magamnak szuper kis lakást, a legvégén pedig elvesztettem a szüzességem egy olyan gyönyörű színészsráccal, hogy azóta sem tudom, csak álmodtam-e, vagy tényleg, és a kettő között sem volt éppen rossz, ..."

Erre pedig mint hab a tortára, úgy siklott rá Kaptárlakó postja egy olyan rémálomról, ami valóban megtörtént: "Ma olyasmi történt velem, ami a legtöbb emberrel legfeljebb rémálmában történik. Nem tartom kizártnak, hogy nekem is rémálom lesz majd a dologból, pedig nem vagyok azért egy beszari alak, tudjátok. Úgy kezdődött, hogy apámmal megbeszéltük, elmegyünk kőzúzalékot venni, és kimegyünk a temetőbe, és körben, nagyszüleim sírja mellett elrendezzük ízlésesen, hogy ne verje fel a gaz. ..."

Csak ekkor kaptam a fejemhez, és öntött el valami fura érzés, amit megfogalmazni is nehéz. Az érzelmi sokk, még ha pozitív is, mint jelző, olyan hülyén hangzik, ezért inkább most így késő éjszaka, hagyom is a megfelelő szavak keresését. És sejtem én, hogy nehéz összerakni, miért és hogyan következik a fent linkelt írásokból ez a nem is tudom milyen állapot, de fejtsétek meg ti. Én most inkább ezekkel az újabb felemelő érzésekkel bújok ágyba, fogom meg Édespofa kezét, beszívom az illatát, és édes álomba zuhanok. Vele, mert vele jó, és mert beleremegek, annyira szeretem!

Tegnap már a reggel pityergősen kezdődött, amikor is elolvastam Kaptárlakó utolsó bejegyzését. Valahogy mély szomorúsággal töltött el minden mondata és ez megadta az alaphangot az egész napomhoz. Tudjátok, amikor az a furcsa torokszorító érzés kerít hatalmába, amikor bármelyik pillanatban eltörhet a mécses. Pont nemrég panaszkodtam arról, hogy milyen régen sírtam úgy igazán, hát talán nem kellett volna szavakba öntenem a gondolataimat, mert valóság lett belőle.

Aztán este be is ütött a dolog, amikor az üzletvezető addig vitte a tollam jobbra-balra, hogy kiérve a boltból, a Meridien oldalában elbőgtem magam. Csak úgy jött, nem tudtam visszafogni, talán nem is akartam. Édespofa hála az égnek ott volt, átölelt és csendben hagyott magamhoz térni. Most már jobb, de félek az éjszakáktól mert érzem, hogy álmomban még párszor fel fogok zokogni.

Most ezt hallgatom, mely szintén nem egy vidám track, de hát talán nem is akarok most örömködni, hiszen néha kell egy kis zokogás, hogy aztán még többet kacaghassak.