"Kereskedelem" címke archívuma

Veletek előfordult már, hogy egy eladó megkért titeket, hogy ne egyetek vásárlás közben? Na ugye, hogy nem!

... de ha esetleg mégis, akkor hogyan reagáltatok? Megértően a zsebetekbe csúsztattátok a szotyit, kenyeret, vagy a mekit??? Netán felháborodtatok, és kikeltetek magatokból? Kértétek a panaszkönyvet is?

Végre eljutottunk odáig, hogy kiválasztásra került a gép, egy Nikon D5000, így Édespofa most már megkaphatta a születésnapi ajándékát, igaz január helyett most. Sokat válogat tudom, de így vagyunk mi ezzel! Legalább a névnapjára már kitalálta mit szeretne, és meg is kapja nemsokára. Egyébként meg köszöni mindenkinek aki felköszöntötte!

Eme érdekfeszítő bevezetés után most egy pár szóval még méltatnám a boltot ahol vettük a fényképezőt, ugyanis amellett, hogy a legolcsóbb árakon dolgoznak, még segítőkészek, kedvesek, és szolgálatkészek is. Mivel manapság ilyet ritkán tapasztalok, kalapot kell emelnem előttük. Bementem hozzájuk, és az első pillanattól az utolsóig úgy éreztem, hogy igen, én itt egy ügyfél vagyok, egy vásárló, és ők értem vannak.

A másik amit kiemelnék, hogy a magyar kereskedők nagy százalékánál előforduló, ajánlatok útján terjedő lehúzás szag sem volt érezhető. Tiszta volt a levegő!

Mi már megkaptuk az új tavaszi és nyári kollekciót, itt a legnagyobb télben, térdig érő hóban és fagyban, bizony mi már szandálokat árulunk. De nem csak mi, hanem mindenki, hiszen a legtöbb boltban már vége van a leárazásnak, és szoknyákat, papucsokat és rövidnadrágokat talál a vásárló. 

Pedig emlékszem, hogy pár éve még nem volt ilyen sietős. Amikor én a kereskedelemben kezdtem dolgozni, bizony még márciusban is akció volt és a tavaszi ruhák csak ezután kezdtek szállingózni a polcokra. Most meg már a nyári dolgok is eltűnnek szeptemberre, és hiába van még 40 fok, de már télikabátok lógnak a fogasokon. Persze van ennek is jó oldala, hiszen minél előbb van leárazás, annál nagyobb rá az esély, hogy még az idei szezonban is hordható termékeket vehetünk olcsón. És ez volt a vevő szempontjából a pozitívum, a kereskedőnek meg ...

Nem tartom vicces dolognak a bombariadót, főleg azt a formáját nem, amelyet egyértelműen arra használnak az áruházak üzemeltetői, hogy szívassák a másik kereskedelmi egységet. Már csak azért sem vicces dolog, mert évek óta nem tudják az elkövetőket elkapni, eltekintve pár béna esettől, így ez egy szabad és közkedvelt módja annak, hogy nagyobb bevételt szerezzenek egy adott napon. Ugyan gyanúsítgatni nem szokásom, de talán ti is kitaláljátok erre kinek és miért volt szüksége! Bomba persze soha sincs, mint ahogy a jelen esetben sem volt.

Egyébként pedig a nagy "kedvencem" a Glamour napi őrület, ami ha a hírnökeim nem csalnak, idén már 4 vagy 5 napos lesz. Majd figyeljétek csak, hogy hány helyen lesz akkor bombariadó, ahogy ez már évek óta megszokott. Tavaly is két egymástól szinte csak egy ugrásralévő plázában volt riadó, ezzel egy harmadik malmára hajtva a sok vásárlót és az általuk otthagyott rengetek lóvét! És ilyenkor még szerencsésnek mondhatja magát az a boltos, akinek mindhárom helyen, de lagalábbis ott van boltja, ahol éppen nem ürítették ki az áruházat.

Utolért minket is a gazdasági válság, egyenlőre csak a munkahelyen, de már ez is borzasztó aggodalmakra ad okot. A mai napom kész dráma volt, nem is részletezem, csak egy kicsit.

Ma kitették az egyik kollégámat, elkeztük a feketézést, a szabadságok úgy néz ki ugranak, szerintem a bérlet és az étkezési hozzájárulás is. Sajnos semmi sem úgy van már mint ahogy arról szó volt, ezért a jövő héten kapunk új munkaszerződést is, meg persze egy új, kissé megterhelőbb munkabeosztást. Akinek nem tetszik, el lehet menni.

Ilyenkor szokott eszembe jutni, hogy az a 100% amit nyújtottam, a becsületes munka, a kitartás, és a hűség olyan fogalmak, amik a valóságban semmit sem érnek. Kezdődik minden elölről. Ha valaki tud a kereskedelemben, a vendéglátásban üzletvezetői pozíciót, esetleg úgy gondolja más területhez is lenne tehetségem, és szüksége van egy, a fent felsorolt jellemzőkkel is bíró munkaerőre, ne habozzon megkeresni. Előre is köszönöm.

Főnököm ma hozott nekünk új zenéket, melyeket egytől-egyik bemutatott, elemezett, és értékelt. Ehhez tudni kell, hogy nagyon jópofa ahogy magyarul beszél, hiszen vannak szavak, kifejezések, sőt egész mondatok is melyeket csak hosszú gondolkodás után lehet értelmezni.

Például próbáljátok csak meg ezt a nagy mosollyal előadott szöveget: "Ez meg itt a Mango, ami kicsit nehéz, mert buzi!"

Fura, de eddig egy kivétellel, akármilyen munkahelyen is dolgoztam, ha már két nő volt a csapatban, akkor szinte biztosra lehetett venni a marakodást. Előbb vagy utóbb, de elkezdték utálni egymást, csupán idő kérdése volt, hogy mikor. És szinte sosem lehetett rá kellően felkészülni, mert bármi, bármelyik pillanatban óriási erdőtűzre lobbanthatta az amúgy nagyon apró kis szikrát.

És sosem tudtam megakadályozni, ami nem tudom hogy hibámként róható-e fel nekem. Pedig már sokkal óvatosabb vagyok mint a pályám kezdetén. Próbálok figyelni az aprócska jelekre, de még így is már csak akkor eszmélek, amikor már nagy a baj. Oké, elsimítani a dolgokat sikerül néha, de megakadályozni sosem. És ellenpéldaként ott van az az egy kivételes munkahely, ahol ugyan 3 nővel dolgoztam együtt, mint a jelen esetben is, de mégsem történt egyetlen alkalommal sem öldöklés. Ők szerették és tisztelték egymást, de a titkukat nem sikerült megfejteni. A mai napig nem értem, hogy tudtak teljesen gördülékenyen együtt dolgozni, miközben az esetek többségében, azaz eltekintve ettől az egy esettől, még mindenhol hajba kaptak a nők egymás között. Volt olyan munkahely, ahová azért vettek fel, hogy oldjam meg a 8 női kolléga között kialakult feszültséget, és enyhítsem az elmérgesedett helyzetet. Életem egyik legszörnyűbb csődje volt, pedig mindent beleadva küzdöttem, de nem bírtam megérteni a dolgok lényegét, így megoldást sem találhattam rájuk.

Az pedig csupán elenyésző alkalommal adatott meg nekem, hogy férfitársaimmal dolgozzak együtt, és ez nem várható a jövőben sem túl gyakran, így azt kell szeretnem ami van. Márpedig én szeretek csajokkal melózni, de szívesen eltekintenék attól, hogy én legyek a bíró, az edzői feladatkört meg rettenetes mód kerülöm. Szerintetek miért nem vagyok képes hathatósan kezelni az ilyen dolgokat? Mit kellene tudnom, amit még nem tudok? Okosítsatok! Vajon csak számomra adatik meg, hogy napi szinten harcok tömkelegébe futok bele, vagy ez az általános viselkedés, ha több nő kis helyen sokáig van összezárva? Netán csak én nem látom a megoldás kulcsát, pedig ott van a szemem előtt? 

Tegnap a Tesco-ban sikerült akaratomon kívül hisztérikus csapkolódást és sírás közeli állapotot kiváltanom egy nőből a dohánypultnál, akinél megpróbáltam pénzt váltani a bevásárlókocsiba. Most már persze tudom, hogy azt az információnál lehet, de mire a hölgyig eljutottam, gondoltam tovább már nem próbálkozom, és az első dühös visszautasítás után úgy döntöttem vásárlónak álcázom magam. De még akkor sem akart százast adni, amikor vettem egy cigit, így kellett még egyet kérnem, mire már muszáj volt visszaadnia még egy 50-est, így kettőért már kaphattam százast.

Tudom, biztos egy undorító szemét állat vagyok, de én ezt talán azért nem érzem át igazán, mert még sosem dolgoztam olyan helyen ahol percenként jöttek az emberek pénzt váltani, holott ugye én nem igazán pénzváltóként működöm. És én még empatikus is vagyok, de kérem szépen hölgyem, miattam ne idegesítse már fel magát! Mi lesz így a drága idegeivel? Na és az enyémekkel?

A tanulság pedig az, hogy mindig legyen nálad százas ha bevásárolni mész a nagyobb helyekre, mert váltani szopás. Vagy be kell szerezni egy olyan fémpénz helyett alkalmas műanyag korongot. Már rajta is vagyok az ügyön, hogy megelőzzem a hasonló incidenseket!

Tegnap hulla fehéren, beteges állapotban jött be a kolléganőm dolgozni, akit a továbbiakban nevezzünk csak Terénkének. Konkrétan mandulagyulladás, nátha és tüsszögés voltak a tünetei, én meg jól lecsesztem, hogy legközelebb eszébe ne jusson ilyenkor betenni a lábát a boltba.

Nem értette miért vagyok kiakadva! El kellett neki szépen tagoltan mondanom, hogy ha most tegyük fel megfertőz engem is, aztán én holnap továbbadom a másik kollégának, aki tovább terjeszti a kórt a harmadiknak, akkor nem lesz aki dolgozzon. Ergo több bajt csinált, mint hasznot, arról nem is beszélve, hogy hány vásárlónak adhatja át a hülye kis vírusait! Remélem felfogta elsőre!

Mert én is régebben nehezen értettem meg, és sokszor dolgoztam betegen attól félve, hogy nem nézi jó szemmel a munkáltató a betegszabadságot. Bár én évente talán egyszer vagyok náthás, és öt év is eltelik úgy, hogy levenne a lábamról valami nyavaja, de akkor is rettegtem. Inkább dolgoztam keményen, ha nem is voltam jól, mint otthon gyógyítottam volna magam mézes teával és a mérgező antibiotikumokkal. Aztán egyszer nekem is elmagyarázták, lassan és tagoltan, hogy mennyi hátránya van azon kívül is a lábon kihordott influenzának, hogy szövődményei lehetnek. Én felfogtam, remélem Terénke is! És remélem ma nem én leszek a következő aki fájlalja a manduláit!

Ma voltam először az új helyen, és még mindig egész jók a benyomásaim. Este például felhívott a főnöknő, hogy tetszett-e az első nap. Csinálnak ilyet máshol is, csak nekem nem volt eddig hozzá szerencsém?

Ma reggel hívtak, hogy már ezen a héten mehetek dolgozni az új munkahelyemre! Nem kicsit örülök, mert ezt a munkát nagyon akartam. Olasz cég, korrekt feltételek, minden hivatalosan, pénz bejelentve, a munkaidő pedig jobb mint eddig bárhol.

Persze Édespofa megérezte az egészet. Már pénteken biztos volt abban, hogy hívni fognak, és ma reggel is megmondta előre, hogy 10 óra körül fog csörögni a telefonom, és a válasz pozitív lesz. Innen is üzenem neki, hogy internetes jósdát kellene csinálnia. Dőlne a pénz!

Voltam ma állásinterjún, és nagyon bizakodó vagyok! Egy olasz cégnél beszélgettem, akik második üzletük nyitását tervezik Magyarországon. A termék jó, az árak elfogadhatóak, a kollégák első látásra szimpatikusak, a további karrier lehetősége adott, és az üzletpolitika fekszik nekem. A kérdés már csak az, hogy én is fekszem-e nekik. Remélem így van, amit már csak azért is gondolok, mert a csaj annyit elárult, hogy nagyon jó hangulatúnak és pozitívnak ítéli meg a beszélgetést. Az olasz főnök fejéről meg semmit sem bírtam leolvasni, de majd hétfőn kiderül, hogy mit is gondolt azok mögött a mélyen ülő szemei mögött!

Persze az is lehet, hogy a kedves mondatok semmit sem jelentenek, és mást vesznek fel, de annyi biztos, hogy sokkal jobban érzem magam az ilyen felvételiken, mint amikor még dolgoztam a másik cégnél. És az is biztos, hogy megtaláltam álmaim motoros csizmáját, olyat amilyet már régóta szerettem volna venni. Már csak bevétel kell hozzá, és meg is veszem!

Úgy döntöttem tegnap, hogy kár kockára tennem az egészségemet azért hogy az igazságérzetem ne csorbuljon, így arra az elhatározásra jutottam mindenki jótanácsát meghallgatva, hogy hagyom a fenébe ezt a hülye céget, és a lehető leghamarabb megszabadulok tőlük.

Ma reggel szépen bementem és megkönnyebülve jöttem ki, ami nagy szó ez után a két hetes megaláztatás után. Lassan majd leállok a Sedatif-ról is, ha már végképp kiment belőlem a feszültség. Végül is van még egy hónapom másik állást találni, és ezt most megszabadulva a napi stressztől, sokkal jobb kedvvel keresem mint eddig.

Persze ha nem lettem volna ilyen érzékeny és könnyen sebezhető, akkor vihettem volna az ügyet egész a bíróságig, és az ügyvéd szerint nyerhettem volna, de a nagy kérdés, hogy mikor borultam volna ki annyira, hogy már ne tudjam kezelni a pánikrohamokat és a görcsölést. Most még időben kiszálltam!

És hogy mi jön most? Reményeim szerint egy jobb időszak, mert ez az egy év kicsit odabaszott. Nem voltam a legjobb formámban ez tény. Majd ha megint lesz ilyen játék, tutira beírom, hogy az egyik legszarabb évemet munka fronton mely válogatott idiótáknak köszönhetem. 

Olyanok vannak benne, hogy csak tátom a számat! Csodálom, hogy csak most jutott eszükbe odaadni, így cirka egy év után. Persze érthető azok után ami történt, mégis csak vitába szállt egy fránya kis senkiházi.

A munkaköri leírásom szinte minden egyes bekezdése olyan mondatokat tartalmaz, amik csak úgy nagy általánosságban vannak megfogalmazva. Bármit rá lehet húzni, attól függ melyik oldalról nézzük. Persze most nem a jobbikról, ez tény!

Idézzek? Például van itt egy olyan, hogy a munkából való elkésés ... forint levonással jár, és három alkalom után felmondás. Tényleg, le lehet vonni ilyeneket a dolgozó béréből? Ez törvényes? Egyébként két oldal van még megtöltve olyan dolgokkal, amiért pénzlevonás jár, aztán ha ezek közül 3 összejön, akkor kirúgás. Mint például: "A Visual M-et nem tudják" Még a merchandising szó sincs kiírva! Csak hogy képben legyetek azt tudni nem nagyon lehet, csak érezni. Aztán "Adminisztrációs probléma" ami meg khmmm. Mit is takar? A kosz is benne van, csak nem tudom, hogy ha előbújik egy porcica, akkor is X ezer, vagy csak akkor ha hányás van az üzlet közepén. Tudom, nem vagyok túl sok bizalommal és rosszindulatú is vagyok, de a történtek fényében ti milyenek lennétek? Olyan ez a három oldal, mint egy halálos ítélet. Ha aláfirkanottam volna, mint ahogy még ma nagyon szerették volna, akkor talán már holnap sem lenne munkahelyem. Hétfőig kaptam haladékot, ha akkor sem vagyok hajlandó odaírni a nevem a lapok végére, akkor azonnali hatállyal mondanak fel.

A legszebb a történetben mégis az, hogy 100%-ban felelek a leltárhiányért, azaz ha ezt elfogadom és szignózom, akkor azért is ami nem az én hibámból jött össze, sőt minden egyes lopásért. Ugyanis átadó leltárról nem beszélnek, pedig előttem már 3 üzletvezető is dolgozott a boltban. Káló sincs, bár az úgy tudom már nem is divat sehol sem, de valóban törvény sincs rá? És persze biztonsági őr sincs, így ha azt akarom, hogy még véletlenül se sétáljon ki senki egy táskányi ruhával, akkor nekem kellene 11 órában az ajtóban állni és figyelni minden lépését a vásárlóknak. Csak az a gond, hogy ezt nem tudom teljesíteni, lévén ezen kívül még három oldalnyi feladatom van, amik között vannak olyan fontosak is mint "a szemét esti eltakarítása". Evidens.

Update: Most olvasta el Édespofa is, és el van képedve miért tartalmaz egy munkaköri leírás több mint a felében szankciókat. Azt mondja neki két oldal van, de tartalmában és megfogalmazásában, sőt helyesírásában sincs semmi köze az enyémhez! Édespofa kedvence: "Alkalmanként ... E Ft levonás: Az üzlet elejében van-e egy dolgozónak a nap egész folyamán." Ez nem vicc, így van leírva!

Legalább is ez látszik abból, hogy az első munkanapomon, azt követően, hogy mégsem rúgtak ki, megkaptam az első írásos figylmeztetésem, amit persze nem vettem át, lévén eléggé nyilvánvalóan baromság volt. Részletekbe nem is bocsátkoznék, mert csak még jobban felhúzom magam.

Kicsit kezdem már unni az állasinterjúkat, ami abból is látszik, hogy milyen nehezemre esik néhány kérdésre válaszolni, és közben milyen hülye gondolatok járnak a fejemben.

Amikor például azt tudakolják, hogy kezelem a stresszes helyzeteket, mindig az jut eszembe, hogy: "Basszátok meg! Nektek is az a célotok, hogy mindenki őrüljön meg, szorongjon, és érezze magát szarul?" Persze nem gondolom, hogy tényleg ez a céljuk, mint ahogy azt sem, hogy van savmentes munkahely, de azért lehet azt minimálisra is csökkenteni és ez a munkáltató egyik kötelessége is kellene hogy legyen. De még nem az! Mindig úgy érzem, hogy olyan embert keresnek, aki bírja a napi idegölést, de kérdem én, aki majdnem teljesen ki tudja vonni magát a stresszhelyzetek alól, az mennyire lelkiismeretesen végzi a munkáját?

Miért nem lehet inkább azt célként kitűzni, hogy a felesleges és idegőrlő helyzeteket elkerülhesse a dolgozó? Ha nem ezekkel foglalkozna, akkor talán jobban tudna összpontosítani a munkájára, nem? És miért van az, hogy a tegnapi beszélgetésen a két fickót egyáltalán nem érdekelte mit gondolok a stresszről, de ha nőkkel interjúzok, akkor rögtön a harmadik kérdésük ez?

És hogy miért is tölt el ez engem egy kis félelemmel? Mert tegnapelőtt egy megbeszélésre menet a kocsiban, pánikszerű tüneteket vettem észre magamon. Már nem az első eset volt, így kezdek arra gyanakodni, hogy ez megint nem lehet véletlen. Volt már ilyen régebben is, csak akkor állandó vizelési inger tört rám stresszhelyzetben, amit pszichológus kezelt, most meg ez a torokszorító érzés. Kapkodtam a levegő után, baromi gyorsan vert a szívem, és azt hittem meg kell állnom, ki kell szállnom, mert különben baleset lesz a vége. Aztán legyőztem, mondogatva magamnak, hogy minden rendben. De félelmetes volt! Mi van ha egyszer majd nem tudom tudatosan leküzdeni?