"Lakás" címke archívuma

Én ebben nem hiszek, így soha nem is fogadtam meg semmit, szerintem a fogadalmak csak arra jók, hogy megszegjék őket, ezért nekem csak terveim vannak. Terveim is csak a közeljövőre, lássuk mik is azok:

Februárig meló, aztán megyünk haza, ahol el kell intézni egy csomó dolgot, kezdve a TB-vel, a bankon át, egész a lakás kiadásáig. Szeretném ha ismerős venné ki, de ez nem azt jelenti, hogy szarért-húgyért odaadom, akkor inkább megtartom nyaralónak. Ha visszajöttünk, akkor most már muszáj lesz elköltöznünk, erről ha már megtörtént, majd írok bővebben, hogy ti is értsétek miért tartott ilyen sokáig. Lulu miatt is muszáj menni innen, mert ebbe a házba nem hozhatjuk és nem is akarnánk ha itt élne. Aztán tervbe van véve egy bringa vásárlása, de előbb még törlesztgetni kell az adósságokat, csak aztán rúgunk ki a hámból. Persze jó lenne nyaralni is, ezt otthon már évek óta nem engedhettük meg magunknak, így szeptember körül nézni fogunk valami jó kis utat, mert már nagyon hiányzik. Izland, Spanyolország, Dánia?

Ha ezekkel megvagyunk akkor már fut a szekér, ősszel már teljesen fellélegezhetünk, és 2011 karácsonyára olyan bulit rittyenthetünk, hogy még a 2010-es őrületnél is durvább lesz, pedig ilyen sem volt évek óta. Hajrá előre!

... de sajnos most nincs időm, így csak röviden. Voltunk ma a British Museum-ot megnézni, ami kicsit sok volt így elsőre, mert akkora, hogy nem lehet egy fél nap alatt bejárni rendesen, annyi az információ, a látnivaló, hogy iszonyatosan lefáradtunk tőle. A meló megy, az angol is egyre jobban, lakás még nincs új, mert bonyolódik a helyzet, de majd beavatlak később. Most rohanok! (Ja, és Zsolti leöntötte az ágyat kávéval, nekem meg korpásodik a hajam!)

Egyrészt nem túl kényelmes a mostani, és valószínűleg a kutyát sem tudjuk ide hozni, másrészt a fél utcát lebontották már, és ki van írva elénk egy lámpaoszlopra, hogy ez a ház is bontásra van ítélve.

Próbálkozunk mindenfelé, bármi számításba jöhet, csak az a lényeg, hogy november 1-től költözhető legyen és vihessük Lulu-t. Ja, és közösen mennénk a szomszédban lakó srácokkal, akik szintén melegek. Közösködünk szívesen ha kell! A magyaroklondonban.com oldalt próbáltuk, de több szempontból sem jöhet össze, úgyhogy azt ne is ajánljátok, de rajtuk kívül minden más érdekes lehet.

És mivel mostanában egyre több új olvasóm van aki kint él, úgy ahogy mi, talán tudunk egymás segítségére lenni. Kertről már nem is álmodom ...

Egyúttal lassan lehet majd jelentkezni a budapesti lakásom bérlésére, mondjuk januártól! Sok kikötésem nincs a leendő albérlőre nézve, csak legyen rend- és tisztaságmániás, és ha lehet, hosszú távra akarjon Zuglóban lakni. A lakás teljesen felszerelt, mosógép, szekrények, ágy, plazma tévé, kutyafasza. Csak be kell költözni! Részletek levélben: gusvagyok@gmail.com

... gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, ha bejelentem, amit eddig nem akartam elkiabálni. Az van, hogy elköltözünk az országból, kipróbáljuk magunkat egy kicsit más közegben, más levegőt szívva, más nyelvet beszélve.

Régóta megérett már bennünk ez a gondolat, nem új keletű a dolog, csak az elhatározás hiányzott. Most Brüsszelbe megyünk, ezt még nem mondtam és azért oda, mert ott van lehetőségünk nem teljesen a nulláról kezdeni, ott lesz szállásunk, élnek ott barátok, vihetjük Lulu-t, és úgy néz ki, még munkalehetőség is akad. Nem mellesleg, az elbeszélések alapján tetszik is nekünk Belgium. A lakás ahol lakni fogunk Ixelles-ben van, pár utcára a piactól, a tavaktól, a belvárostól, a biciklikölcsönzőtől, a ludaktól, és a Margit-sziget nagyságú parktól, de ha a mostaninál sokkal szarabb helyen kellene meghúzni magunkat, ha nem klappolna ennyire minden, akkor is mennénk, mert szükségünk van a változásra. Besavanyodtunk, és akármikor az életem hátralévő éveire gondolok, valahogy nem ezt képzelem el, ami most van. És nincs kedvem várni, tovább küzdeni éveket, ezért indulunk szeptember 1-én.

Már több mint egy hónapja csak intézkedünk, kiváltottuk az EU kártyát, beállítottuk a lakás számlaügyeit, elajándékoztuk a romlandó kajákat, kölcsönadtuk a virágokat, utoljára használtuk a Hungary Card-ot, aztán odaadtuk Zsolti unokatesójának, lemondtuk az internetet és a tévét, ... Ez utóbbi egyébként érdekes volt, mi naivan azt hittük minden ügyfél fontos a UPC-nek, de mi nem. Próbáltuk ugyanis szüneteltetni a szolgáltatást, de mire ezen üzemmód költségeinek végére értünk, majdnem havi 4000 forintnál tartottunk. Gondolom mondanom sem kell, hogy ekkora pénzkidobáson csak nevettünk egy nagyot, aztán vittük a Sugárba a cuccaikat. Jó lett volna ha nem ezt kell tenni, a francnak sem ártottak, szerettük őket, és a távirányítójukat, de az nem ér meg 6 év előfizetői hűség után sem ennyit, hogy készenlétbe álljon az internet és a televízió. Akkor majd nem nézzük azon a pár héten át amikor hazalátogatunk.

Mert úgy tervezzük, hogy nem jövünk vissza egy darabig, nem határozott, hanem határozatlan időre húzunk el, terveink szerint jó hosszúra. Legközelebb december végén szeretnénk itthon tölteni pár napot, akkor már látni fogjuk mennyire megy a szekér Belgiumban, és nekiállhatunk tervezgetni akár évekre előre is.

De mielőtt azt gondolnátok, meggazdagodni megyünk, aztán hazajönni és verni a mellünket, már előre szólok, hogy tévedtek. Mi jól, jobban akarunk csak élni mint itthon. Én személy szerint arra is vágyom, hogy az itt oly nagyon lenézett és leértékelt, mondhatni cinkes kétkezi munkát, fele annyi felelősséggel is elismerjék, és ne rabszolgabéren jutalmazzák. És többek között arra is, hogy ne alaphangon, sok olyan dologról lemondva kelljen élni, amit egyébként természetesnek gondolok. Nem akarok leépülni, nekem a szórakozás sem pénzkidobás, és nem 20 deka párizsin akarok napokig tengődni. Sorolhatnám még, de inkább hagyjuk, hiszen végül is ez egy szenzációs dolog, mármint az, hogy belevágtunk, vágtatunk, tele vagyunk kíváncsisággal, izgalommal, ...

Hetek óta egyébként semmi másra nem bírok gondolni mint az utazásra és a kinti dolgokra. Andi barátnőm kérdezte a múltkor, hogy nem parázok? Mondtam neki, hogy nem igazán, de valószínűleg amint beülünk a kocsiba holnapután reggel, egész úton remegni fogok, mint egy nyárfalevél. Erre azt mondta hív reggel, és tartja bennem a lelket, ami Édespofából kikúszott már akkor egy pár órára, amikor otthagytuk a lakást, és átmentünk a Erzsébet-hídon. Család, barátok, lakás, Budapest! Viszlát nemsokára, vigyázzatok magatokra!

Lulu érzi a tavaszt, már hullik a szőre, tele van vele a lakás. Csak tudnám honnan van ennyi, mivel a fele kutya kopasz. Édespofa szerint az utcáról, más kutyák szőrét szedi össze, és hozza fel. Na, ezután jobban figyelek, ha ezt meglátom, szíjat hasítok a hátából.

Azt hiszem ebben a korban teljesen természetes, hogy az ember számba veszi az eddigi dolgait, visszatekint, megpróbál kicsit lassítani, és új kihívásokat keresni. Én most élem meg azt az időszakot, amikor valami többet szeretnék, tartani valamerre, tartozni valahová, megtalálni és megvalósítani tán már rég elfeledett álmokat.

Van egy kis családom, Édespofa és Lulu, van egy kis lakásunk, de szeretnék még többet kihozni ebből. Egy kis házban képzelem el magunkat, ahol van egy kis tornác, egy kert, gyümölcsfák, pár bokor, egy kis csörgedező patak a kert végében, a teraszon pedig függőágy, mellette asztal székekkel, gőzölgő kávé. Nem nagy dolgok, simán megvalósíthatók! Nem kergetek olyan álmot, mely kivitelezhetetlen. Nem vágyom gyerekre, vagyis elnyomom azt, hiszen úgysem lehet. De helyette azzal akarok boldog lenni amim van, és egy kicsit többel.

Eddig nem éreztem késztetést házasságra, de amióta Édespofával vagyunk így ketten együtt, minden más lett. Gyűrűt nézegetünk, és ezt teljesen komolyan gondolom, nem csak egy ámokfutó gondolat, ami oly sokszor kerített hatalmába a múltban. Ott szeretnék állni a barátainkkal a hátunk mögött az emelvényen, és kimondani az igent! Aztán hazamenni a kis házunkba, és kerti partit adni, majd elutazni egy csendes, olasz kis faluba, le a tengerhez, és kéz a kézben sétálgatni esténként, míg Lulu a lábaink között ugrál, vagy kergeti a a parton megpihenő habokat.

Régi nagy vágyam volt egy kutya is, melyhez gyerekkoromban a szülők nem járultak hozzá, de ehhez ma már nem kell az engedélyük, vagyis inkább azt hittem, hogy nem kell, de mindegy ez más lapra tartozik. A lényeg, hogy mióta Lulu megvan, egyre inkább érzem, hogy a régi gondolataim, miszerint úgysem tudnék felelősségteljes gazdája lenni egy kutyának, egyik pillanatról a másikra, szertefoszlottak. Megtudtam ugyanis, hogy képes vagyok boldoggá tenni egy kutyát, képes vagyok levetkőzni minden önzésemet, és átadni a szeretetem, a feltétlen szeretetem egy ilyen tündérnek. Viccesen hangzik, de egy időben azt hittem ez emberekkel sem megy, nemhogy egy állattal. Erre tessék, semmi más nem érdekel, mint Lulu boldogsága.  Azt akarom, hogy minden pillanata amit velünk tölt, öröm legyen a számára. És azt is gondolom, hogy ha meglenne az a kicsi ház, akkor bizony vennék még egy szukát, egy jó családból valót, és igen, elmennék egy jó hírű tenyésztőhöz, megtanulni a szakma fortélyait, hogy én is megpróbálkozzak a fajta tenyésztésével. Ez tenne igazán boldoggá!

35 vagyok, mitöbb lassan 36! Megpróbálok egy kicsit még inkább odafigyelni a belső hangokra, követni őket, mert tudom, hogy ez a jó út. Megpróbálni a legtöbbet kihozni abból ami van, és ha tehetem, még egy kicsit többet. Remélem mindenki támogat!

Nem fűtünk! Már megint nem, és azt hiszem már a tavalyi gázszámlát is alulmúltuk, ami persze nem baj. Nagyobb gond, hogy ennek ellenére folyik rólam a víz, és nem most kezdődött, már éjszaka sem bírtam aludni emiatt. Gondoltam rá hajnali 4 körül, hogy biztos beteg leszek, tán még lázas is, de kutya bajom az izzadást leszámítva. Franc se tudja mi van itt, talán egy szunnyadó vulkánon csücsülök?

Képzeljétek, megyek el reggel az ingatlanközvetítő előtt és látom, hogy a kirakatban iszonyatosan olcsó áron kínálnak panel lakásokat, még Zuglóban is. Egy panelprogramban részt vett 55 négyzetméteres, patakra néző, felújított konyhás, erkélyes otthon, már 9,4 millióért megvehető. És ez irányár, meg minden. Lehet, hogy cserélnem kellene, mert az én apró lakásom is pont ennyibe fájna valakinek, ha pedig megelégednék egy 35 négyzetméteressel, még pár millió meg is maradna.

Persze kérdés, hogy akarok-e panelba lakni! Mennyi lehet a fűtésszámla akkor ha már szigetelve van a ház, és egyedi a mérő? Egyáltalán meddig fognak még állni ezek a házak? Mert nyilván nem életem végéig tervezek ilyenbe költözni, de mondjuk ha pár év múlva összeroskad az első, akkor az árak a béka segge alá fognak esni, de talán már előbb is, és aztán kiköltözhetünk a patakpartra sátorba, mert körülbelül annyi pénzt kapunk majd a lakásért. Vagy csak én látom ennyire hülyén a helyzetet? Te mit tennél ha a helyemben lennél? Ugyanazon áron mennél közel kétszer akkora lakásba, két utcával odébb?

A fene essen ebbe a nagy boldogságba, már egy jót bosszankodni sem tudok, nem hogy szomorkodni. Nem tudom mi történt velem az utóbbi időben, de majd kicsattanok a jókedvtől.

Még szúnyogok sincsenek, hogy legalább azokat anyázhassam! Idén nyáron még csak egy pók csípett meg az ölelkezős lábujjamon, de rá sem bírok haragudni. A minap meg egy srác be akart előttem parkolni a Páva utcában, én megálltam, és vártam türelmesen, mire valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva elkezdett nekem ordítozni, hogy dögöljek meg. Ne is kérdezzétek, fingom sincs, hogy mi lehetett a baja, hiszen még egy kicsit hátra is tolattam, hogy jobban beférjen. Aztán amikor sikerült neki, vártam mikor pattan ki a kocsiból, és ver agyon, de akkor sem bírtam abbahagyni a mosolygást. Nem hogy kiszálltam volna, aztán péppé vertem volna, nem?

Ebből is látszik, hogy még a sodromból sem tudnak mostanában kihozni. Minden gondolatom, még akkor is ha pont ellenkező irányba erőltetném, csak a pozitív pólus felé halad. Van nekem egy barátom Édespofa, aki tényleg feltétel nélkül szeret, és én viszont. Talán eddig ő az egyetlen barátom aki nem akar semmiben sem megváltoztatni, és én ezt hagyom, sőt el is fogadom tőle. Érted? Örülök neki! Aztán itt a kislakásunk, imádom a munkámat, az anyagi része is kezd a helyére állni, élvezem a vegaság összes velejáróját, süt a nap, lesz kutyánk, ... és még a zenék amiket hallgatok, azok is vidámak.

Komolyan kezdek kétségbe esni, hogy mi lesz így velem. Remélem nem leszek olyan mint azok az emberek, akik folyton csak mosolyogni tudnak, és én pont ezért ki nem állhatom őket. Nem akarok unalmas lenni!!!

Eszembe jutott a Bakancslista kapcsán, hogy amikor 17 évesen elkötöztem otthonról, nekem volt egy listám, ami tele volt olyan megvalósításra váró tervekkel, melyeket 30 éves koromig bezárólag meg akartam csinálni.

Ilyen volt első sorban a saját lakás, mely 26 évesen meg is adatott. Azt hiszem azóta, hogy elköltöztem a családi fészekből, ekkor volt a második nagyobb változás is az életvitelemben. Érdekes, hogy mennyit dobott rajtam, hogy saját kuckóban élhettem tovább, és nem albérletekben, vagy különböző pasiknál. Hirtelen vége lett a bulizós időszaknak, az alkoholizálásnak, és a mértéktelen pasizásnak. Mintha elkezdtem volna egy kicsit felelősebb magatartást tanúsítani magammal és másokkal szemben is.

Aztán fejembe vettem azt is, hogy írni fogok egy könyvet. Nem csak olyan kis himi-humi novellákat mint addig, hanem egy igazi regényt, mely természetesen egy meleg fiúról szólt volna. Tele izgalmas, tanulságos, és baromi szexi kalandokkal, és egy igazi katarzissal a végén. Ez ugyan még nem valósult meg, de ami késik az múlik. Még lehet, hogy egyszer író leszek ám, bár az már nem biztos, hogy ennél a korai témaválasztásnál maradok, hiszen ha úgy vesszük, ez a blog által már meg is valósult, és még kitalálnom sem kellett a buzi fiú történetét, hiszen itt a sajátom.

Tudom, kicsit naiv és butuska dolog, de szintén a terveim között szerepelt a nagy Ő megtalálása, ami szintén megadatott, bár arra rá kellett jönnöm, hogy semmit sem jelent megtalálni. Ez még nem garancia semmire. Megtalálni mindenki tud.

És mivel elmúltam 30, azt hiszem egy újabb 30 éves tervet kell készítenem, ami fejben már megvan egy ideje, de most nem annyira szenvedélyes már mint akkor. Talán ez probléma is, nem tudom. Például most angolozom, itthon magamban és pár hét múlva tanárbácsinál is. Mert terv, hogy előrébb akarok jutni, bár még nem biztos, hogy itthon.

Kíváncsi lennék ti milyen terveket dédelgetve hagytátok el a szülői házat, vagy éppen készültök elhagyni azt? Nektek is olyan fontos a saját lakás mint nekem volt? Csak azért kérdezem ezt, mert én ismerek olyan embert aki 40 évesen is jól elvan albérletről-albérletre, és nála a fontossági sorrend élén az utazás áll, nem a biztos, meleg, és tiszta otthon. És mit gondoltatok kölyökként, mi lesz belőletek ha nagyok lesztek? Megvalósult minden álmotok? Egyáltalán terveztetek ti is úgy mint én, hogy kitűztetek egy határidőt a teljesítésre?

Többen is megkerestetek már itt a blogon, és levélben is, hogy kanapét, szekrényt és más lakberendezési cikkeket vásárolnátok, és ehhez segítséget kérnétek tőlem. Ennek semmi akadálya, mindenkinek állok a rendelkezésére, és intézek amit csak tudok, hogy az álmai teljesüljenek, hiszen bútorboltban dolgozom, mint az már kiderült korábban. Kereshettek továbbra is a gusvagyok@gmail.com címen, vagy a Facebook-on, ezeket minden nap nézem. Ahol pedig egy kis ízelítőt kaptok a több ezer termékből, az a katalógusunk, de be is lehet fáradni az üzletbe, csak előtte hívjatok, hogy időpontot egyeztethessünk, mert nem vagyok bent minden nap.

Egy ingatlanos ismerősömtől úgy hallottam a minap, hogy elég durván esnek a lakások árai, habár Budapesten talán még ezt nem érezni annyira, de például Dunakeszin már 9 millióért is lehet 40 négyzetméteres, teraszos, kocsibeállós, földszinti, új építésű lakást venni. Ezek szerint jó esélyünk lenne arra, hogy egy "sima" cserével, kicsit nagyobb vidéki, de mégis Pest közeli otthonba költözzünk. Erősen gondolkodóba estem, talán le is írom egy papírra mi szól mellette, és mi ellene.

Ráadásul még mindig élek-halok a háziállatokért és már ki is néztünk Édespofával egy kóbor kutyát, amelyet szívesen befogadnánk, csak hát akkora mint egy oroszlán, én pedig megfogadtam, hogy a 30 négyzetméterre még egyszer nem kényszerítek be semmilyen állatot, még macskát sem. És nagyon irigylem Chillout kolleginát ezért a gyönyörűségért! Én is szeretnék a fűben hemperegni, gondtalanul bolondozni és futkározni mint egy kisgyerek, illetve 8-tól 4-ig dolgozni. 

Van egy légy a lakásban, most télvíz idején. Én jobban szeretném azt hinni, hogy kintről jött be, de Édespofa szerint itt született, mert a kinti mínuszokat biztos nem élte volna túl. Rettenetes érzés, hogy ebben a patyolat tiszta lakásban valahol legyek tanyáznak! Na, de hol vannak a peték? Melyik sarkot nem takarítottam ki? 

... a lakásban! Az történt ugyanis, hogy Édespofa leszokott a cigiről körülbelül 4 hónapja, és most, hogy már nem nyitott ablaknál létezünk, egy kicsit tekintettel kell lennem rá. Mit kicsit, nagyon! 

Egyébként úgy gondoltam, hogy erre sem leszek képes, de egész könnyedén megy a dolog. Kicsit átrendeztem a szokásaimat, például nem cigizek a vécén és a gép mellett, de más alkalmakat kerestem rá. Ez egy kis lépés. Ennyi az egész, de talán egyszer a nem titkolt vágyamat is életre keltem és végleg elhagyom ezt a csúnya pöfékelést.

Állítólag az a cél, hogy élhetőbb lakások épüljenek! Ezért döntöttek úgy, hogy mától nem lehet 30 négyzetméteresnél kisebb új építésű lakás csinálni. Ez biztos baromi jó valakinek, de én éltem már 26 négyzetméteren is, és semmi bajom nem volt az élhetőségével.

Most értem haza Thia-tól, mert átugrottam hozzá megnézni az új pecót, melyet nemrég vásároltak, és éppen felújítás alatt áll. Hát basszus nem rossz, annak ellenére sem, hogy panel. Bár panelben ilyen jó elosztást még nem is nagyon láttam. Meg is osztottam vele gyorsan az ötleteimet, én hogyan csinálnék belőle egy hozzá is illő, vidám, kissé mediterrán, de nem pasztelszínű, maximálisan élhető otthont. Remélem tudtam neki egy pár dologban segíteni. Ja, és nem mellékes, hogy az egyik kedvenc bloggeremet végre megismerthettem, és bebizonyosodott megint, hogy mennyire jó arc. Olvassátok ti is, ha eddig még nem tettétek.

Közben egy kicsit el is szomorodtam, mert én is költöznék már egy kicsit nagyobb, lehetőleg teraszos lakásba. És belegondoltam, hogy az álomlakás három hónap múlva költözhető lett volna, ha nem bénáskodják el a szüleim. De nem adom fel! Egy kicsit ugyan most várat magára a dolog, de előbb vagy utóbb lesz annyi pénzünk, hogy belevágjunk önállóan is. Ezúton is köszönöm az Abaqoos-on érkező adományokat! Az összegyűlt összeget pedig ha nem is lakásra, mert arra még elég kevéske, de ígérem értelmes dologra fogom elkölteni.