"Lelkiismeret" címke archívuma

Érdekes dolog e az önbíráskodás, melyre én sem buzdítok senkit, még csak véletlenül sem. És már csak azért sem, mert amikor rajtam gyakorolják, hozzáteszem félig-meddig jogosan, akkor bizony nagyon szar érzés napokig ezen rágódni, keresni a kibúvókat, az igazságot, magunkba nézni, mérlegelni, önutálatot legyőzni, ...

Inkább mindenki kussoljon, a buszon meg szabadjon hányni, az utcán köpködni, a kutyák szarhassanak szabadon bárhová, a részegek pisálhassák össze a kapunkat, az faszhosszabbítók meg nyugodtan parkolhassanak bárhová, és még sorolhatnám.

... többek között azt is, hogy alapból nem szeretek hazudni. Pedig mennyivel könnyebb lenne az élet ha egy hazug disznó lennék és még élvezném is amit csinálok, nem? Azonban mindegy is, mert ha mégis rákényszerülök, akkor szarul csinálom, és nem is akarom megtanulni, pedig állítólag tökélyre lehet fejleszteni.

De nem csak ez bosszant, hanem az is, hogy valamilyen úton-módon mindig oda lyukadok ki amikor vagy azzal okozok magamnak lelkiismeret-furdalást, mert túl jó szívem van és engedek, vagy azzal mert mégis keménykedek, és nemet mondok. Mindkettő esetben kikészítem magam, ez nem vitás. Valahogy ki kellene találnom, hogy tudom kikerülni az ilyen helyzeteket, persze hazugságok és mások átverése nélkül. Következetesség, kemény és őszinte szavak, határozott fellépés és persze közben a legnagyobb mosoly amit csak ki tudok hozni magamból? Valami ilyesmi? 

Nagyon szégyellem magam, mert valójában nagyon sokszor én vagyok az, aki már eleve csak a rosszat feltételezi másokról. Igen, jól gondolod! Most egy kicsit undorodom magamtól. El kellene már döntenem, hogy úgy csalódni jobb-e, ha bízok a másikban, és akkor esetleg pofára esek, vagy úgy, hogy ha már alapból negatívan állok hozzá, és akkor nem érhet nagy veszteség. Ilyenkor viszont az az eset áll fenn mint ami most is, hogy lelkiismeret-furdalásom van, és utálom magam amiért ilyen bizalmatlan vagyok, és amiért ennyire félek attól, hogy átvernek.