"LesRythmesDigitales" címke archívuma

Madonna szerintem már a két izmos kezével kaparja a földet a saját sírjának, sőt talán már benne is fekszik, és dobálják rá a földet, ezért azt javaslom, hogy mindenki még a koncert előtt próbálja elpasszolni a jegyét. Egyébként sajnos az élve eltemetés sem fogja elhozni számára a lelki megnyugvást, hiszen ott is csak forgolódni fog, ennyire már ismerjük!

Az történt ugyanis, hogy 6 év után, melyből Stuart legalább 4-et Madonna legutóbbi lemezeinek munkálataival töltött, kijött a 3. Zoot Woman album a Things Are What They Used To Be, melyről már tavaly is lehetett két nótát hallani, és ezeknek köszönhetően én már azóta remegve várom a teljes korongot. Hát hiába minden, én már csak ilyen régi vágású úriember vagyok, aki albumokban gondolkodik. De térjünk is vissza a We Won't Break-re, mely már 2007 végén elkezdett keringeni a neten, és jó előre felpörgette a hangulatot, míg nem tavasszal a Live In My Head társaságában meg is jelent. Ez utóbbi nóta például bármelyik Madonna albumon megállta volna a helyét, de mivel nem azokra került, így nem is futott be akkora kört, csupán néhány hasonszőrű blogger és rajongó áradozott elismerően róla. Nálam például az éves összesítésben is előkelő helyen szerepelt, és most sem raknám máshová!

Aztán tavaly március óta folyamatosan szállingóztak a hírek a készülő albumról, majd nyártól a zenekar turnéra indult, melynek állomásaival bejárták fél Európát, de sajnos hozzánk nem jöttek el megint, pedig most biztos nem hagytam volna ki őket.

Majd végre a múlt pénteken jött tőlük a hírlevél, melyben szépen megírták, hogy már az iTunes-on a cucc, lehet letölteni. Komolyan mondom, minden forintot megér az anyag, ezért ha kézzel fogható formátum is lesz belőle, hosszú idő óta először fogok lemezt venni. Tedd te is ezt, Madonna meg fulladjon meg a méregtől, hogy tőle nem így szóltak a Stuart Price segédletével összehozott nóták. Most már csak a Les Rythmes Digitales-t kellene újraéleszteni, azon a néven úgyis 1999-ben jelent meg az utolsó nóta, Madonna-t meg el kellene felejteni!

Ja, és hogy mitől jobb ez, mint a példaként említett Confessions On A Dancefloor? Például lényegesen szebben szól, karcosabb, mesteribb, jobbak a nóták, kellemesebbek a lassú dalok, azaz nem olyan csöpögősek, és egyébként is pont az a bátorság hiányzik már régóta Maddy-ből, ami itt megvan. Ez sem nagy, félre ne érts, de pont elég egy kellemes és nem az unalomig önismétlő lemezhez.