"Lulu" címke archívuma

... de előbb még egy jó hír, hogy Lulu marad Brüsszelben áprilisig, Zsuzscsiék vigyáznak rá, így megoldódott az elhelyezése addig amíg át tudjuk hozni.

A fogorvosról meg annyit, hogy természetesen mikor esett ki a betétem? Na mikor? Pedig mielőtt eljöttünk, ellenőriztettünk mindent Gáborral, de hát ilyenekre nem lehet felkészülni. Aztán rákerestem a barátomban, és rögtön kidobta a Forest & Ray oldalát, le is leveleztük, hogy mikor megyek, és az áraik sem voltak durvábbak mint otthon. A doktornő is kedves volt, szépen kiégette az ínyem, visszaragasztotta a betétet, és sok sikert kívánt. Ajánlom nektek is!

Ja, és még egy hír! Megyünk Brüsszelbe meglátogatni Lulut valamikor novemberben. Bocs, hogy így csapongok, de annyira örülök! Sőt mi több, baromi szerencsésnek érzem magunkat. Annyira jól alakul minden!

A jó, hogy a srácok Vauxhall pártiak, ezért úgy néz ki oda fogunk költözni, remélem mielőbb, ugyanis ezt a mostani helyet nagyon nem szerettem meg. Mellesleg állítólag a Soho után ez a környék a leginkább melegbarát.

A rossz, hogy ma Csaba felhívta a Defrát, és megerősítették telefonon is, a fél éves várakozási időt, így most el kell helyeznünk Lulut valahol, bár elsőként a mostani befogadóit kérdezzük meg, hátha ők elvállalják még pár hónapot, aztán nem tudom ... Vérzik a szívem!

... szólta el magát az előbb Édespofa, persze mindezt nekem címezve. És tényleg, még ilyen állapotok között sem bírom abbahagyni a netezést! Képes vagyok újra és újra próbálkozni, órákon át erőltetni, hátha végre elindul egy videó, netán lejön egy szám teljes egészében, és nem szakad meg a közepén. Optipista vagyok?

Vannak olyan hibák, melyeket nem szabad elkövetni, és ezek mind olyan dolgok, melyeket már a kutya megérkezése előtt jó tisztázni, a kellemetlenségek elkerülése végett.

1. Ilyen az eb ágyba engedése, feltéve ha nem akartok rodeózást esténként, kutyaszőrt a szátokba, nyálas ágyneműt, meglepetés dolgokat a párna alatt. Ha az első perctől ki van tiltva az ágyból, és a saját helyén alszik, sokkal jobb lesz neki is, és neked is. Persze ha mindenképpen ragaszkodsz a közelséghez, megoldás lehet az ágy mellé tenni a fekhelyét.

2. A játékkal kapcsolatban két dolog is, az egyik, hogy néha hagyjátok magában ellenni a kutyát, had szokja, hogy nem kelletek mindig ti is a bulihoz, így fellélegezhettek alkalmanként.

3. És ne hagyjátok háztartási tárgyakkal elfoglalni magát. Vigyázat, az utcán felszedett dolgok is veszélyesek, mint a vécéguriga, a büdös zokni, a konyharuha, a mosogatószivacs, a festőecset, a zacskók, és a hasonló dolgok nem valók kutya szájába, mert megszokja, hogy a ti dolgaitokat is lehet rágcsálni. Legyenek neki saját játékai, melyekkel ti nem használtok. Sétához is érdemes labdát vinni, bár Lulu-nál pont emiatt labdafüggőség alakult ki, de ez még mindig jobb mint mondjuk a vécékefe-függőség!

4. Aztán van ez a vendéges dolog! Mi ezt elcsesztük. Lulu nem bír magával ha idegenek jönnek, mindenkit összenyal, hozza a játékokat, pörög, le se lehet lőni.

5. A legfontosabb pedig, hogy kerüljétek a kocsmákat! Én elkövettem azt a hibát, hogy éjszaka, amikor már zárva volt a közért, beszaladtam Lulu-val a sarki alkoholistákhoz cigarettát venni, ott meg mindenki aranyos volt vele. Simogatták, kekszet kapott, vizet raktak elé, bemehetett a pultba, ... Így most minden séta alkalmával eltántorítatlanul húz a kocsma felé, le sem tagadhatnám, hogy minden nap oda járok vele, legurítani a felest.

Tehát vigyázzatok mit szabad és mit nem a kis kedvencnek, gondolkodjatok előre, mert sok kellemetlenségtől, azaz vicces balfaszkodástól kímélhetitek meg magatokat. Persze nem csak a fent felsoroltaktól. A ti tapasztalataitok milyenek?

Azt hiszem nagyon sokáig így fogjuk emlegetni az elmúlt szombatot, az öcsém pedig ideiglenesen a kulcsos gyerek becenevet kapta. Kabaréba illő jelenetek, és a többi ...

A történet sima, elindultunk Kecskemétre, Lana keresztelőjére, és már majdnem a kocsinál jutott eszünkbe, hogy mindent lehoztunk, csak a kocsikulcsot nem. Oké, semmi gáz, felugrottam érte, aztán viharzódtunk az öcsémékhez, kapkodás, miegymás, indulás az Arborétumban lévő kápolnába. Mielőtt behúztam volna az ajtót, jött a kérdés: "Kulcs megvan?" Jött a válasz: "Meg hát." Aztán bedug, fordít, de nem fordul. Még szép, hogy belül is maradt egy kulcs, pont a zárban, kilincs meg szintén belül. Nem volt lacafasza-faca, majd kinyitjuk ha visszajöttünk, végül is csak Lulu-t zártuk be!

Aztán nem volt meg a pap, a keresztanya az erdőben kereste, ezen is jót nevettünk, de azon is amikor kiderült, hogy az autókereskedésben áldja a kocsikat, azért késik. Aztán végighallgattuk a marketing-előadást, majd a könyvajánlót, majd megint reklám, hatásszünet, végül kis ruha, szenteltvíz, kereszt, majd Móni apja felhúzta magát a harangzsinórra. Séta, aztán indult volna a négy kocsiból álló konvoj, de öcsémék csak nem akartak csatlakozni. Pár perc múlva kiderült, hogy azért nem, mert bezárta a csomagtartóba a kulcsot. Ekkor már megvolt az alaphangulat, nem kellett több, a napot elbaszni már nem lehetett. Dőlt a pálesz is, miután a kocsit, majd a lakást is feltörtük!

Végül egy kerti partin végeztük, ahol olyan műsor volt, mely igazán ismétlésre szorul. Csecsek csattantak, Lulu őrült módjára kergette a sípoló labdát, aztán a mosogatószivaccsal készült valamilyen titkos küldetésre, majd egy ecsettel harcolt, de végül csak elkapták. Augusztus 21.-én megyünk megint már csak azt kell eldöntenem, hogy józanul lesz jó a buli, vagy most én is igyam magam a sárga földig?

Vasárnap pedig szülinapot tartottunk, húgom kislánya most lett egy éves, és egy igazán elbűvölő nőcske lett belőle. Egyszerűen alig bírtam otthagyni! Ha jól emlékszem évek óta nem éreztem ilyen jól magam családi körben, köszi mindenkinek!

Ma egész nap Lulu hasát simogattam, nagyon fájhat neki, háromszor hányt is. Sajnállak titeket csajok, de most tényleg. Nem lehet könnyű ezt minden hónapban elviselni, és ha nektek még nincs is aki simogassa ...

Az egy dolog, hogy én utálom a hőséget, ezt a hirtelen beköszöntőt is pont úgy mint a lassan érkezőt, de Lulu is ki van tőle készülve. Konkrétan sétálni sincs kedve, reggel és délután is megállt a lépcső tetején, és az arcára volt írva, hogy menjek én a francba, sétálgassak egyedül, nem kell ő ehhez. Egyébiránt pedig ebben a fenn látható pózban tekereg egész nap, kint a kövön. A szobába be sem jön!

Hétvégén is kimentünk a Bulldogpiknikre, de előtte labdázott vagy 10 percet, aminek az lett az eredménye, hogy a találkozóra már kiütötte magát. Ettől függetlenül jó volt, itt van róla egy kis videó! ... és remélem az elveszett kislány is megkerült már, ugyanis aggódom nagyon!

Nem meséltem még, de két rettenetesen fontos dolgot megtanítottunk már Lulunak, az egyiket én, a másikat Édespofa.

Én arra vettem rá, hogy amint meglátja a felmosót, rögtön kivonuljon a helyiségből, és megvárja amíg felszárad a padló, Édespofa pedig bárhonnan elő tudja vele kerestetni a lila polipot. De tényleg! Nem mást hoz be, nem próbálkozik, csak is a polip jöhet szóba. De ha már itt tartunk, akkor ha a "Hol a maci?" kérdés hangzik el, akkor a barna mackópofával a szájában jelenik meg. Fel fogom venni videóra, csak még lámpalázas a kicsike.

Nemrégiben pedig arra álltam rá, hogy főzessek vele kávét is, és azt be is hozza, de ez még döcögősen megy. A másik tervem pedig, hogy megtanítsam hogyan kell fogni a szivacsot, hogy meg tudja mosni a hátam. Nélkülözhetetlen tudásra tesz szert ez a kutya, remélem a tied is tud hasonlókat.

Láttam ma az Ozone Network-ön egy műsort olyan emberekről, akik egy másfajta életvitelt választottak mint ami ma megszokott. Lakókocsikban élnek, szemétből szereznek ételt, nem dolgoznak, ... szabadnak nevezik magukat, és boldogabbnak mint mi. Nem gondolom, hogy önként én ezt választanám, azt sem, hogy ettől boldogabb lennék, mint amilyen most vagyok, de gondolkodásra sarkalt a mondandójuk.

Feltettem magamnak a kérdést, vajon hogyan lehetnék még boldogabb, teljesebb, egészebb? Mi az amire a jelen pillanatban a legjobban vágyom? Milyen úton érhetem el? Önmagam megismerése hogyan lehet még eredményesebb?

Aztán kimentünk a Városligetbe, és szinte egy pillanat alatt világossá vált számomra, hogy a civilizációtól való elhatárolódás, az anyagi javakról való önkéntes lemondás, nem az én asztalom, de ... Boldogabb lennék, ha azt csinálhatnám amit szeretek, úgy igazán, nem csak egy kicsit. Állatokkal foglalkozni, élni egy kis faluban, vagy egy erdő mellett, közelebb a környezethez, de nem túl messze a várostól. Kutyákat szeretnék tenyészteni, kecskéket etetni, libákat terelni, virágot ültetni, napozni egy hűs tea mellett a kertben.

Nem tudom miként fognék hozzá, de nem akarok több főnököt, stresszt, kiszolgáltatottságot, munkát és verejtéket adni másnak. A magam ura szeretnék lenni.

(Egyébként Lulu iszonyatosan felkavarta a liget életét, simogatták gyerekek, nénikék, vak kislány, ... És a kis bolond önként és dalolva ugrott bele a tóba, ahol majdnem elsüllyedt, azt hittük ki kell menteni. Baromi jó nap volt, ki nem hagytam volna! Ez a kutya annyi örömet képes az embernek okozni, annyi energiát ad át, hogy akinek nincs az nem is tudhatja!)

Amikor még volt Thia, egyszer nekem szegezte a kérdést ebben a tőle oly jól megszokott zseniális írásban, én meg szokásomhoz híven le vagyok lassulva, így majd fél év után megírom melyek azok a dolgok, amelyek meglepetést tudtak okozni Lulu-val kapcsolatban.

Először is szögezzük le, hogy mi jól fel voltunk készülve a kutya fogadására, lévén már volt hasonló próbálkozásunk, mely dugába dőlt, így aztán hónapokig tervezgettünk, mert most nem akartuk elsietni a dolgot. Azon kívül, hogy a fajtát kiválasszuk, utánaolvastunk mindennek, sőt még a szabályokat is előre felállítottuk. Nincs ágyra mászás, ott alvás, az utcán húzás, emberekre ugrálás, ... Viki barátnőmnél látogatást is tettünk, ahol egy estét eltöltöttünk Fibi-vel, a francia kislánnyal, így már senki sem tántoríthatott el attól, hogy bulldogunk legyen, de az alapos felkészülés, és Lulu iszonyatosan jó természete ellenére is értek minket meglepetések, nem is egy. Olyanok is, melyekről ugyan tudtunk, de nem gondoltuk, hogy ennyire komolyak lesz.

1. Tehát majdnem mindenre fel voltunk készülve, csak arra nem, hogy egy ilyen tündéri kislányt kapunk. Azt gondoltuk olyan nem lehet, hogy egy kutya semmit sem fog tönkre tenni, semmi bosszúságot nem okoz a rongálásaival, de Lulu tényleg nem egy őrült, a szó ezen értelmében. Egyetlen rágcsálásra alkalmas dolgot talált eddig a játékain kívül, méghozzá az előszobafalat, a sarkoknál, illetve egy alkalommal a UPC kábelt. Az előbbit megízlelgeti még most is néha, de se papucs, se cipő, se bútor, ... Pedig fel voltunk készülve, hiszen minden kutyatulajdonos ismerősünk imába foglalta a napot, amikor a szeretett kutyája leállt, és nem pusztított tovább.

2. Tudtuk ugyan, hogy a francia bulldog fingik, de azt nem gondoltuk, hogy ennyit, és ilyen büdöseket. Persze az ember sok mindent megszokhat, de néha úgy gondolom, ezt nem lehet, annak ellenére, hogy imádott kislányért bármit elviselünk. Ezt is!

3. Arra viszont nem készültünk fel, mint azt régi olvasóim jól tudják, hogy hónapokig fog tartani a szobatisztaságra szoktatás. Úgy számoltuk, hogy ha Mazsolánál egy hét volt, akkor Lulu-nál maximum kettő lesz, de nem így lett. Azóta persze már tudjuk, hogy csak túl korán kezdtük a dolgot, és ezért több türelemre volt szükség. Végül is három hónap után beállt nála a dolog, és most már fél éve még akkor sem csinált be, ha hasmenése volt. Egyszerűen nem tudom hogyan, de kibírja akkor is ha véletlenül 10-12 órát is egyedül van, ami ritkán, de előfordult már.

4. Az egyik elsődleges szempont volt a fajta kiválasztásánál, hogy ne legyen az állatnak túlzott mozgásigénye, lévén mi sem pörgünk állandóan és a lakás sem nagy, így eme szempontból is jó választásnak tűnt a francia bulldog. Ami viszont meglepetést okozott, és felkészületlenül ért minket, hogy Lulu bizony örökmozgó, bolondozó, szinte sosem fáradó. Pedig úgy szerettünk volna egy lusta, álmos, nyugis kutyát!

5. Arra sem számítottunk, hogy ez a fajta egy kis hasdöngölésre is szarik. Komolyan, Szuperapu az élő tanú rá, hogy ha megnyomod két oldalt, simán ráfosik a lábadra.

6. Ha már a végterméknél tartunk, azt sem hittem volna soha, hogy ennyi szart fogok majd a tenyeremben tartani, sőt lelkes szószólója leszek a kutyagumi felszedésének ...

7. ... de mivel mindenki tudja mekkora tisztaságbuzi vagyok, talán nem meglepő a dolog, mint ahogy az sem, hogy állandóan takarítok Lulu után. Azért lett többek között rövid szőrű fajtánk, hogy ne kelljen női hajhosszúságú szőröket a számból kiszedni nap mint nap, de sajnos Lulu után is egy fél kutyát összeszedek így tavasszal, ha huzatot csinálok, akkor pedig egy fél kutya úszik a levegőben. Nem vicces.

8. Mivel gyerekkorom beteljesületlen vágya volt egy kutya, pontosan tudtam mennyire fogom imádni a sétákat, a játékot, a gondoskodást, de azt nem gondoltam, hogy ennyire fog hiányozni ha egy két napig nem megyek a patakhoz. Nemrég egy hétvégét Lulu vendégségben töltött, és én majdnem elindultam egyedül lófrálni, annyira rossz volt itthon ülni és semmit sem csinálni. (Nem igaz, aludtam reggel 10-ig, aztán egész nap döglöttem, eszembe sem jutott kimenni sehová. Bevetted?)

9. Azt meg végképp pozitívumként élem meg, hogy egy-egy szép ruha helyett inkább Lulu-ra költöm a pénzem. Aki ismer, tudja mennyit jelent nekem egy Diesel felső, de most inkább gumikacsákat, kutyaágyat, hámokat, ... nézegetek ezerrel, és az Ikea-ban is a kedvenc osztályom a háziállatos lett.

10. Arra sosem gondoltam, hogy a jófejség egyenes arányban van a kutyatartással, vagy a sétákkal, de érdekes módon nem is nagyon találkoztam még bunkó vagy unszimpatikus fazonnal. Mindenki kedves, csomó embert ismertem meg a környékről, mindenki mosolyog, beszélget, közvetlen, ... A legjobban meg azt szeretem amikor kutyátlan gyerekesek állítanak meg, hogy szeretnék ha a gyerek ismerkedne az állatokkal és szeretnének egy simogatást. Ilyenkor mindig ráérek!

+1. De ami a legviccesebb, hogy sosem gondoltam volna, hogy a lakás összevizelése és kakilása olyan mély nyomokat hagy bennem, hogy hetente álmodni fogok róla. Igen, rémálmokat!

Egyébként kíváncsi vagyok ti mire nem készültetek fel amikor kutyát vettetek magatokhoz. Milyen meglepetések értek?

Csak azért kérdem, mert Édespofa szerint egy kicsit túlaggódom ezt a kérdést, Lulunak nem kell annyit pisilni, mint ahányszor én leszaladok vele. Beszéltem séták alkalmával más kutyásokkal is, ők is azt mondták, hogy napi kétszer mennek, egy rövid, és egy hosszú sétára.

Ha ebből indulok ki, akkor tényleg sok az én napi négy kirándulásom, melyből azért nem mindegyik több kilométeres, de egyszer mindig megpróbálok hosszabb köröket róni, ráadásul póráz nélkülieket, hogy ki tudja szaladgálni magát. Csak most tűnt fel, amikor este akartam levinni a kutyát, hogy nem ragaszkodik hozzá.

Túlaggódom? Nyilván igen, mint mindent. De valahogy úgy vagyok vele, hogy ha például leszaladok a sarki boltba, vagy ledobom a szemetet, miért hagyjam otthon, hiszen egy pisi bőven belefér az időmbe?

... hiszen kikerült a cukiságok közé, ezzel pedig az Index címoldalára is. Ezúton is millió puszi a szerkesztőknek, köztük Esztinek. Remélem meglátogatjátok az oldalt és küldötök pár biztató hozzászólást, mert az imént felolvastam Lulunak az ottani beszólásokat, és majdnem könnyezett, amiért az apukáját ilyen csúnyán lehúzzák a fénykép miatt.

Van az a vicc, aminek az a vége, hogy: "... nem ma állatkertbe visszük!" Ismeritek? Mert ez jár napok óta a fejemben, hiszen Lulu mindenhová jön velem, jobbnál-jobb élményekkel gazdagodik, ha pedig itthon maradunk, akkor filmet nézünk.

Most éppen a Kutyák és macskák című remekművet, melyet a kölök nagyon élvez, szinte főszereplője az alkotásnak, hiszen minden mondatra válaszol a kis szőnyegén ülve. Én meg addig próbálok rájönni, hogy lehet jól átsütni a krumplis palacsintát. Illetve máris röhögök magamban azon, hogy Lulu milyen jól fog ezen szórakozni.

Történt már veletek olyan, hogy megbeszéltetek valamit a párotokkal, aztán később teljesen másra emlékeztetek mindketten? Történetesen én most nagy szarban vagyok, mert itt állok húsvéti ajándék nélkül, a kezemben egy csomó aprósággal, sőt még Lulu is kapott meglepetéspolipot! Azt hiszem az ilyet nagyon ciki helyzetnek hívják, muszáj lesz kitalálnom valamit, a meg nem történtek ellensúlyozásaként.

Az a helyzet, hogy azért nem írok Lulu-ról, mert már nincs mit, ugyanis nincs meg. Most biztos mindenki boldog, és kántálja magában, hogy: "Én megmondtam!" Igazatok van, meghajlok a szavaitok előtt, melyek olyanok voltak mint a nem vagyok elég kitartó, aztán a nem való lakásba kutya, meg az úgyis megunom és elajándékozom.

(Mivel már április 2.-a van, illik megjegyezni, hogy ez egy kis tréfa akart lenni, természetesen Lulu jól van, imádjuk, és most is itt rágcsálja a már szem nélküli plüsskacsát a lábamon fekve.)

Kint voltam ma délelőtt a pataknál, mert ki nem hagytam volna a hóesést, már csak Lulu miatt sem! De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy láttam két leszbikus kutyát, jót mosolyogtam rajtuk és a gazdákon, akik azon poénkodtak, hogy kellene már Erzsikének egy műfasz, akkor tényleg lenne értelme annak, hogy minden lányra rámászik, és meg akarja őket hágni.

És az is vicces volt, hogy az egyik gazdi nekem kezdte el magyarázni, hogy az állatvilágban a buziság teljesen normális dolog ám, csak az emberek csinálnak ebből ekkora ügyet! Ja!